Petőfi Népe, 1970. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-03 / 206. szám

Elkészült a kenyérszabvány A szabványosítás hazai kezdetei óta első ízben ké­szült országos szabvány a kenyér minőségére. A szab­ványt, amely egyébként október 1-én lép hatályba, a Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium, a Magyar Szabványügyi Hi­vatal és a Sütőipari Ku­tató Intézet dolgozta ki. Amint a Magyar Szab­ványügyi Hivatalban szer­dán délelőtt tartott sajtó­tájékoztatón elmondták, ez a szabvány szigorúbb követelményeket támaszt a kenyér minőségével szem­ben, mint a nálunk ismert összes külföldi szabványok. Igaz, kevés olyan ország van a földön, ahol annyi kenyeret fogyasztanának, mint itt Jellemző erre, hogy átlagosan az ország egy-egy lakosa Angliában 42, Ausztriában 55, hazánk­ban viszont 114 kilogramm kenyeret eszik meg éven­ként. Az új szabvány szigorú­an meghatározza a jó ke­nyérrel szemben támasz­tott összes követelménye­ket, felsorolva a felhasz­A belkereskedelmi mi­niszter most megjelent rendelete meghatározza egyes vegyi áruk értékesí­tési idejét. Előírja, hogy állami vállalat, szövetke­zet és magánkereskedő belföldi és import kozme- nálható liszttípusokat és ti kai, háztartási és vegyi ről leolvasható a kenyér fajtája és súlya, a gyártó üzem neve és a sütés nap­ja. Pontosan megmondja a szabvány, milyen legyen a kenyér héja és bele, hogyan kell a kész kenyér minő­ségét ellenőrizni, milyen körülmények között kell tá­rolni és szállítani a ke­nyeret. Elmondták a sajtótájé­koztatón, hogy ez a szab­vány csak a kenyérre vo­natkozik, KÖZLEMÉNY Köszönetnyilvánítás. Hálás kö­szönetét mondunk mindazon rokon óiknak, jóbarátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, harmadrendi testvéreknek, Ci­pő Nagyker Vállalatnak, fod­rász ktsz vezetőségének, 15. sz. üzlet dolgozóinak, akik szere­tett férjem, drága édesapánk, nagyapánk és dédnagyapa Antal István temetésén meg­jelentek, sírjára koszorút vi­rágot helyeztek és fájdalmunk­ban együttéreztek. Gyászoló család. Kecskemét. 2954 Fe! kell tüntetni a gyártási időt Miniszteri rendelet a vegyi áruk értékesítési időpontjára egyéb anyagokat, s a fel­dolgozás minden egyéb kel­lékét és velejáróját egészen a forgalombahozatal mód­jáig. Kötelezővé teszi pél­dául, hogy a sütőipar min­den egyes kenyeret olyan címkével lásson el, amely­árukat csak a gyártási idő (év. hónap, illetve az országba érkezés idejének) feltüntetésével lehet for­galomba hozni, a rende­letben ugyancsak megha­tározott időn belüL A fogkrém, a szájvíz, a zsí­Apróhlrdetések Vegyes fi CN 6ül-es Trabant kitűnő álla­potban, sürgősen eladó. Ba­lázs Sándor, Kiskőrös, Mohá­csi utca 19. __________________6227 M ORZSOLT kukorica, nagyobb mennyiségben eladó. Kék Du­na Mezőgazdasági Tsz, Fájsz. ___________________ 6223 M AGYAR VIZSLA kölykök be- vadászott szülőktől kitűnő törzskönyvvel, nagyon olcsón eladók, postán is leszállítok. Pongrácz, Esztergom, Galago­nyásu.4.______________ 6186 C SENGŐDÖN vasútállomáshoz öt percre, 2000 négyszögöl sző­lő eladó. Érdeklődni; Dózsa György u. 15. sz.___________6188 W ARTBURG lMO-es műszaki vizsgázott eladó. Telefon: Baja, 815.__________________________6219 V ESZEK egyszoba összkomfor­tos vagy garzon szövetkezeti lakást. Érdeklődni: Kecskemét, Május 1. tér 2. m. em. Szabó­ság, Kárpáti.________________1467 Z ASTAVA, javításra szorul, áron alul eladó. Kecskemét, Volker telep Ut. utca 3. 1463 KITŰNŐ hangú Bécsi zongora eladó, az Árvaház mellett. Kecskemét, Irinyi u. 8. 2977 KÖZMŰVESÍTETT kétrendbeli lakásos ház azonnal beköltöz­hetően eladó. Kecskemét, Fü­zes u. 23/a. Érdeklődni: csak csütörtök, szombat, vasárnap, FarkaséknáL 1482 HÍZOTT sertések, hajtópuli el­adó. Kecskemét, Csóka utca 28. 1503 KECSKEMÉT, Kőrösihegy 11/c. számú ház eladó. Érdeklődni: a helyszínen.________________1504 B EKÖLTÖZHETŐ udvari ház­rész eladó. Kecskemét, Csong­rádi utca 18. Érdeklődni: 5 órától, vasárnap délelőtt. 1506 ÉPÜLETFAANYAG eladó. Ér­deklődni: 4 órától 6-ig. Kecs­kemét, Béke fasor 64. emelet. ■ 1530 BECSI páncéltőkés zongora el­adó, esetleg fizetési kedvez­ménnyel. Leveleket „Brunner” jeligére a kiadóhivatalba. 6222 SÜRGŐSEN eladó új állapot­ban levő hálóbútor. Kecske- mét, Kőhíd u. 22.___________2955 6 01-ES Trabant Limousine fe­hér eladó. Kecskemét, Szabó Lőrinc utca 5., földszint 1. (Mátyás tér). 1477 BÚTOROZOTT szoba 3 diák­lánynak kiadó. Kecskemét, Bajcsy-Zzilinszky u. 45. Ér­deklődni: este 7 óra után. 1479 DUNAÚJVÁROSI összkomfor­tos kétszobás állami lakásomat hasonló fűtésű, gázos lakás­ra cserélem. Kecskemét, köz­pontjában. Tóth, Dunaújváros, Esze Tamás u. 7. 5/a. XH. 2. _______________________________6214 Ü RES albérleti szoba, konyhát vagy szobát keres középkorú gyermektelen dolgozó házas­pár. Címeket telefonon Kecs­kemét, TÜZÉP-központhoz 5 mellékre._____________________1414 ELVESZTETTEM a csemege boltban pénztárcámat. Kérem a becsületes megtalálót, a ben­ne levő nyugdíjas igazolványt és ebédjegyet küldje vissza, a pénzt megtarthatja. Jakab András, Kecskemét, Rákóczi út 2L 2978 ros arckrém, a csomagolt pipereszappan, a hajmosó- szer, a borotvakrém érté­kesítési ideje például 18 hónap. A gyártástól S2á- mítva az olajfesték ugyan­csak 18 hónapon, a zo­máncfesték 24 hónapon, a dobozos cipőkrém hat hó­napon, a Hypó három hó­napon belül árusítható. Az értékesítés idejéről a fogyasztókat tájékoztatni kell, az értékesítési idő betartásáért a kereskedel­mi vállalatok felelősek. Amennyiben az értéke­sítési idő lejárta után a vegyi áruk minősége teljes értékű — szakértői véle­mény alapján — megha­tározott ideig még forga­lomba hozhatók. A meg­hosszabbított időt ugyan­csak fel kell tüntetni az árun, s erről a vásárlókat i_s tájékoztatni kell, ugyan­úgy. mint arról, hogy az érintett cikk már csak csökkentett áron értéke- síthetá Ha az értékesítési idő lejárta után a vegyi- cikk minősége nem meg­felelő, árusítását meg kell szüntetni, s meg kell sem­misíteni. A jelenleg rak­táron levő vegyicikkéken a gyártási, a beérkezési, illetve az értékesítési időt legkésőbb december 31-ig fel kell tüntetni. érettségizett férfi munka­vállalót adminisztratív munka­körbe, férfi segédmunkásokat azonnali felvétellel keres a Bács-Kiskun megyei Nyomda Vállalat. Jelentkezés: Kecske­mét, Kéttemplomlcöz munka­ügyi csoportnál. 6215 NOi segédmunkásokat felve­szünk állandó munkára. Kecs­kemét, Asztalos Javító Ktsz. Kecskemét, Horváth Cyril u." l. I486 RAKTÁRI anyagmozgatókat Budapest belvárosi, központi raktárunkba azonnal felve­szünk. Cím: Budapest, V. Jó­zsef Nádor tér 2—4. magasföld­szint 6. 6221 FÉMMUNKÁS Vállalat Kecske­méti Gyára azonnali belépés­sel felvételre keres segédfűtői munkakörbe, gáztüzelésű ka­zánok kezelésére, 18 életévet betöltött férfi dolgozókat, je­lentkezés és bővebb felvilágo­sítás a gyár munkaügyi osztá­lyán, Kecskemét, Izsáki út 2. 1532 FELVÉTELRE keres a Kecske­méti Katona József Színház fiatal fodrásznőt, továbbá fűtő segédmunkást. Jelentkezni le­het a színház portáján, reggel 8-tól 12-ig. 1533 A FÉMMUNKÁS Vállalat kecs­keméti gyára felvesz lakatos- átképzős tanfolyamra 14 évet betöltött fiúkat azonkívül la­katos és hegesztő szakmunká­sokat és betanított munkáso­kat, valamint segédmunkáso­kat. 44 órás munkahét, üzemi étkezés, jó kereseti lehetőség. Jelentkezni lehet a gyár mun­kaügyi osztályán, Kecskemét, Izsáki út 2. 1121 A RESZELÖGYAR felvételre keres gépi kovács, köszörűs, reszelővágó szakmák betanulá­sára alkalmas férfi segédmun­kásokat és villanyszerelő szak­munkásokat. Jó kereseti lehe­tőség. jelentkezés a gyár mun­kaügyi osztályán. Kecskemét, Szolnoki út 20, 6206 A KISKÖRÖS! Konzervgyár mustsűrítésre, előjegyzéseket felvesz. Előjegyzéseket az aláb­bi címen lehet bejelenteni te­lefonon vagy írásban. Kon­zervgyár, Kiskőrös, Kolozsvári u. 1—3, vagy 241 és 23-as tele­fon. _____________8126 T ERMELŐSZÖVETKEZETEK ügyelem! Villanymotorok, he­gesztők tekercselését, javítását sürgősen, garanciával vállalom. Úri Kiss István, elektroműsze­rész, Jakabszállás, Marx Ká­roly utca 2. _________________1413 6 01-ES Trabant megkímélt ál­lapotban eladó. Baja, Pock Nándor u. 12._______________6195 K ÉTSZOBÁS, kertes összkom­fortos, egyedülálló ház azonnal beköltözhetően eladó. Baja, Bolgár utca 8. Ugyanott: CP rendszámú Wartburg eladó. _______________________________6196 IDŐSEBB asszonyt házi mun­káért és gyermekgondozásért eltartok. Kiss József né, Kecs­kemét, Puskin utca 23. Bejá­rat Cédulaház utca felől. 1526 * 26 FÉRFI részére bútorozott szo­ba kiadó. Kecskemét, Liliom u. 5. 2912 Házasság 26 ÉVES önhibáján kívül el­vált fiatalember, ezúton kere­si hozzáillő leány vagy elvált asszony ismeretségét házasság céljából. Leveleket „Megértjük egymást” jeligére a kiadóhi­vatalba kérem. 2975 6210 KÖZPONTI irodánk áruköny­velőt vesz fel. Kecskemét, TÜ- ZÉP Vállalat, Nagykőrösi utca. Jelentkezés: a könyvelés veze­tőjénél. 1447 A BAROMFIIPARI Országos Vállalat Kiskunhalasi Gyára azonnali belépéssel szezonmun­kára női és férfi segédmunká­sokat vesz fel. Jelentkezés a munkaügyi előadónál, Kiskun­halas, Állomás utca 7. 6116 ÉLELMISZER Nagykereskedel­mi Vállalat felvételt hirdet: érettségizett fiatalok részére kereskedelmi és adminisztrá­ciós munkakörben. Jelentke­zés: Budapest, VII. Dohány ut­ca 40. (Szombat kivételével.) 6203 KIVITELEZŐT keres Modul­barakk összeállítására. Ter­méktartósító, Tiszakécske, tel.: 57. 2906 9. SZ. AKÖV felvételre keres 8 általános iskolai végzettség­gel rendelkező férfiakat és nő­ket jegykezelői munkakörbe, izsáki, helvéciai és kecskeméti telephellyel. Jelentkezés a vál­lalat személyzeti és oktatási osztályán, Kecskemét, Csáktor­nyái utca 4—6. 1342 A KECSKEMÉTI Barnevál női és férfi segédmunkásokat la­katost, bádogost, esztergályost autószerelő szakmunkást és asztalos fém-fa- és építőipari segédmunkásokat azonnali be­lépéssel felvesz. Továbbá fel­vételre keres műszaki anyag­raktárost, közgazdasági techni­kummal rendelkezőt és 4 órás munkaidővel segédmunkáso­kat. A felvételhez egészségügyi vizsgálatok szükségesek. Je­lentkezés a gyár munkaügyi osztályán, Kecskemét, Ceglédi út 7—11. 1238 Tekintse meg az országos mezőgazdasági vásáron a nehézipari pavilonban az ÁFOR ' kiállítását és bemutatóját! KORSZERŰ ÜZEMANYAGOK ÉS KENŐANYAGOK, KORROLARDOK ÉS TECTYL KORRÓZIÓVÉDŐ KÉSZÍTMÉNYEK. KORRÓZIÓVÉDELMI ÉS KENÉSTECHNIKAI SZAKTANÁCSADÁS, VEVŐSZOLGÁLAT 6211 Birkacsárdánkat szeptember 5 9-ig a Széktói Stadionban üzemeltetjük Bács-Kiskun megyei Vendéglátó Vállalat CO I

Next

/
Oldalképek
Tartalom