Petőfi Népe, 1970. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-26 / 226. szám

4 oldal 1970. szeptember 26, szombat károk A hiánycikkek ára Ez az írás kezdődhetne egy idézetcsokorral, a meg­jelenés helyét és dátumát feltüntetve — de felesle­ges idézni. Mindenki jól emlékszik még rá, ezen a tavaszon is elhangzottak a megszokott ígéretek, mi­szerint „minden erőfeszí­tést megteszünk”, „biztosí­tani fogjuk a betakarítás­hoz szükséges pótalkatré­szeket”, „nem lesz hiány...” Minden eddiginél na­gyobb hiány volt. Az elhú­zódott aratás nem kis rész­ben az alkatrészhiánynak köszönhető. Három termelőszövetke­zet vezetőit kerestük meg, mondják el; bizonyíthatóan mekkora volt a veszteség, amely az alkatrészellátás számlájára írható? „Mentünk a követségre is" — Nem végeztünk pon­tos számításokat, de azt fe­lelősséggel mondhatom, hogy a solti Szikra Terme­lőszövetkezetben meghalad­ja az egymillió forintot — válaszol a kérdésre D. Papp Gyula elnök. Mint a gaz­daságok többségében, ná­lunk is öreg a géppark, természetesen nagyobb az alkatrészigény is. Nem­egyszer áltak napokig az új gépek is, egy-egy tömí­tőgyűrű vagy fékszalag hiánya miatt. Az anyagbe­szerző járta az országot, mi itthon bosszankodtunk, a munka pedig akadozott. Ezt így mégegyszer nem le­het végigcsinálni. Szántatlanok a tarlóink, a három DT—75-ös aratás óta hatvan munkanapot állt tömítőgyűrű vagy fék­hiba miatt. Űj traktorról van szó, ért engem, hogy bosszankodtunk. Fölmen­tünk a szovjet követségre, azonnal küldte is specialis­tákat, de nem hiszem, hogy mindig ez lenne a megoldás. Szerintem az a legfőbb baj, hogy a keres­kedelmi szervek sem tud­ják jól felbecsülni: valójá­ban mennyi alkatrész is kell. A közvetett károkat | többnyire csak a vezetők látják, de mit mondjunk a tagságnak arról az ötven vagonnyi lucernáról, ame­lyik a szemük láttára érett túl, romlott meg, csak azért, mert nem győztük levágni. Csak itt volt 250 ezer forintos kárunk, ebből pedig sok méláderponyvát vehettünk volna — ha le­hetett volna kapni. A fű­kaszáról nem is beszélve... Aratás szeptemberben A szalkszentmártoni Hu­nyadi Termelőszövetkezet nem tartozik a rossz gaz­daságok közé, mégis, még szeptember tizediké után is arattak. A főagronómus, Nikolits Pál és a főgépész, Varga József egymás sza­vába vágva panaszkodnak. — Kérem ami az idén történt, az tragédia. — mondja a főgépész. — Lát­tuk a gabonát, szép termés volt, aztán nem tudtuk időben aratni, fölgyomoso- dott, most aztán szárítgat- juk, amit nagynehezen le­vágtunk. Nyugodtan állít­hatom, volt annyi jó idő, hogy a meglevő gépekkel, kombájnokkal be tudtuk volna takarítani a termést, aztán mikor hozzákezd- tünk a munkához, mindig elromlott valami. — Ilyen körülmények között lehetetlen jól szer­vezni, a traktoros alig kez­dett bele az egyik munká­ba, már abba is kellett hagynia, mehetett másho­va, valamilyen kiesett gé­pet pótolni, közben engem, a főagronómust is szidtak, hogy csak kapkodás van, és nem tudnak annyit ke­resni, mint a szokott mun­kában ... Azt olvastam, hogy a huszonöt év legne­hezebb nyara volt az idei. Én negyven éve dolgozom a mezőgazdaságban, de az­óta em volt ilyen nehéz betakarítás. Hogy mekkora a kár? Ezt szinte lehetet­len kiszámolni, annyi ösz- szetevőjp van. de biztos vagyok benne, hogy meg­haladja az egymillió forin­tot. — Nemcsak forintban mérhető — teszi hozzá Var­ga József. — A parasztem­ber azt látja, hogy akado­zik a munka, hogy tízéves gazdaságokban is ilyen problémák vannak. A biza­lom is gyöngül a közös iránt. Bizalom! Erről jut eszembe, hogy egy elvtárs nyilatkozott a tv-ben ar­ról, hogy van gumi bőven a traktorokra. Másnap haj­nalban kocsiba ültem, el­mentem az Albertirsai út­ra a gumiellátóhoz, ahol viszont csak a fejüket ráz­ták, de 650x20-as gumit ad­ni nem tudtak, így aztán egyik-másik MTZ napokig, hetekig állt... Interpelláció meg „célprémium" Csak protekció kell és megoldható az egész kér­dés, amelyik gazdaságok­nak van összeköttetése, azoknak az idén is meg­volt minden alkatrész — hallottuk itt is ott Is. Nos a többszörösen kitüntetett szabadszállási Lenin Ter­melőszövetkezet elnöke. Báli Ferenc országgyűlési képviselő, neki csak lehet­tek „összeköttetései”, ame­lyekre néhány elnök cél­zott — összeköttetés az volt, alkatrész viszont nem — kezdte az elnök. — A ter­méskiesés 65—70 százalé­kát a rossz alkatrész-ellá­tás számlájára írjuk, és a számla végösszege nálunk is meghaladja az egymil­liót. A parlament őszi ülésszakán interpellációval élek alkatrészügyben — azt hiszem, nem én leszek az egyedüli. Huszonhat traktorunk van, ezekből három-négy rendszeresen állt alkatrészprobléma miatt. Január közepén rendeltünk hét erőgépet, máig sem kaptuk meg mindet. Rendeltünk egy NDK gyártmányú szecská-1 zógépet a szárítóüzemhez, az AGROTRÖSZT már az ötödik határidőt adja, de a gép sehol. A traktorok felének rossz a hidrauliká­ja, holott a munkagépek hetven százaléka függesz­tett rendszerű. A főagro­nómus naponta többször is átcsoportosítja a traktoro­sokat, az emberek panasz­kodnak, a munka nem megy. Tavaly ősszel olvastam a Petőfi Népében, hogy több tízezer hold szántása ma­radt el. Nem akarok jó­solni, de az idén még rosz- szabb lesz a helyzet. A leg­jobb gazdaságokban is fel- szántatlan begyomosodott tarlókkal találkozhat, ez pedig jövőre is nehézsége­ket okoz. Mint minden ter­melőszövetkezet, mi is sok­féleképpen próbálkoztunk, felesleges lenne letagadni, hogy különféle célpré­miumnak nevezett juttatá­sokkal lehet valamit ja­vítani a helyzeten, gyorsab­ban elvégeznek egy-egy megrendelt javítást bizo­nyos műhelyek. Dehát ez sem mehet örökké kérem; Ennyire egy tsz sem gaz­dag. Az idei országos mező- gazdasági kiállításon elma­radt néhány gépbemutató, csak kínkeservesen lehetett! megtudni, hogy miért. Az első héten több ezer forint értékű alkatrész tűnt el a kiállított gépekről, sokat közülük ezért nem lehetett üzembe helyezni. Pótalkatrész akadt. itt sem B. P. Kórházépítők A Petőfi Népe hasáb-1 jain már egyszer megjelent egy ilyen című riport. Ak­kor arról számoltunk be, hogy a Bács megyei Épí­tőipari Vállalat Cegléden ... Suszter Jánost, aki lég­kalapácsával a leendő fertő­ző osztály helyén a cölöp­fejet véste... 476 ágyas kórházat épített, az érdekeltek legnagyobb el­ismerése mellett. Sokan mondták akkor: Vajon mi­kor építenek hasonlót Bács megyében? Nos, elérkezett az idő, a vállalat III/3-as építésvezetősége teljes len­dülettel dolgozik Kiskun­halason. És még nagyob­bat építenek mint Ceglé­den ... Az építkezés színhelye most még olyan, mint a csatatér. Földből kiemeredő betonvasak, hatalmas ge­rendahalmok. Gépfegyver­szerű ropogással dolgozik néhány légkalapács, szál­lítószalagokról hullik a föld a billenős teherautókba. László József építésvezetőt mostanában már szinte mindig itt lehet megtalálni. — Végre teljes erővel dolgozhatunk —. mondja elégedetten. Reméljük, ha­marosan már látható is lesz munkánk eredménye. A cölöpalapozás még a múlt évben elkészült, s jú­nius óta már mi folytatjuk a tényleges építkezést. A X. kongresszus tiszteletére az itt dolgozó öt szocialista brigád, és az újonan ala­kult hatodik is — vállalta, hogy az egész főépület ge­rendarácsát elkészíti. Ez 2 ezer köbméter betont je­lent. A földben különben 562 vasbetoncölöp van le­verve, ezek tartják majd az 563 ágyas, tízszintes épületet. A 150 millió forintos be­ruházás elkészítésének ha­tárideje 1974. szeptember 30. Hogy készen lesz-e? Korai lenne jósolni, de ahogyan a brigádjainkat, szorgalmukat ismerem, le­het, hogy még le is tu­dunk csípni a határidőből. A kórház KISZ- szervezete vállalta, hogy az építkezésen dolgozókat és családtagjaikat soronkívüli orvosi ellátásban részesí­tik. Néhány hét múlva megkezdjük a falak szere­lését és az év végéig re­mélhetőleg elérünk a har­madik szintig... ...és Bodor Vendel brigádját, akik a műtőszárny gerendarácsának készítését megelőző földmunkát vé­gezték. Nem kis feladat vár rájuk, mert összesen 1500 köbméter földet kell mcgmozgatniok. Opauszky László (126.) — Bocsáss meg Kloss, amiért zavarlak az év első napján, de tudod, hogy a mi munkánkban nincs ünnepnap. Először is hadd gratuláljak az előléptetéshez. Tegnap mintha elfeledkeztem volna róla. Remélem, nem haragszol? De nem is ez most a lényeg, sejtheted. Van egy partizánom, akit elfogtunk. Részt vett a teg­napelőtt éjszakai viaduktmerényletben. — Hogy beszél-e? Énekel, barátom. Tudod, hogy nálam még az is megtanul énekelni, akinek nincs hallása. Ha kedved van, ugorj be, s akár ki is hall­gathatod, vagy végigolvashatod a vallomását. Letette a kagylót. Az órájára pillantva megállapí­totta, hogy Schneidernek mindjárt itt kell lennie. Brunner türelmetlen volt. Szerette volna már tud­ni, hogy Edit beszélt-e Schneidernek róla? Ez — ál­lapította meg — csak nehezítené a dolgot. Minden eshetőségre felkészülve valamit elő kell kaparni Schnei­der anyagából, s adott esetben egy kulisszák mögötti húzással el lehet küldetni akár a frontra, akár a hát­országba. Ha másként nem megy, hát alapos rádicsé- réssel is meg lehet szabadulni tőle — állapodott meg önmagában Brunner. No, persze, itt van még Kloss. Bár legkisebb való­színűsége annak van, hogy a lány neki mondott el valamit. Ahhoz túlságosan keveset voltak még együtt. Unokahúg és régi szerelem együtt jó védőpajzs a fe­csegés ellen. Szerelem? Hülyeség! — gondolta. — Kloss el fogja hinni a partizán vallomását a lányról, s alig­ha fog védelmébe venni egy olyan unokahúgot, aki a birodalom ellen dolgozik. Eszébe jutott most az Edittel folytatott reggeli be­szélgetés. Lehet, hogy tévedett? Lehet, hogy ez a lány nem azonos azzal a másikkal? Hiszen csak egyetlen egyszer látta, akkor is a sötétben. És ha mégis az? Vajon ki hinné el neki a történetet, ha el is mesélné valakinek? Brunner az egy fogalom ebben a városban és a környéken is. Brunnerhez nem férhet semmi két­ség! De Brunner jól tudta, hogy nem kockáztathat sem­mit. Nem hagyhat nyitva egyetlen kiskaput sem ön­maga ellen. Igaz, Edit elmondta reggel, hogy négy évvel ezelőtt már járt ebben a városban, s dolgozott itt. De semmiféle incidensre nem emlékezett. Viszont az a tegnap esti tekintet — tört rá újra Brunnerre a gyanakvás. — Ma reggel már hiába kereste azt a vádló tekintetet a lány szemében, de tegnap este... Tegnap este azt mondta, hogy valahol már látta. Te­hát elszólta magát... Egészen meg volt zavarodva ezzel az üggyel. S egy­re türelmetlenebbül várta Schneider megérkezését. Abban már megegyezett önmagával, hogy Kloss és Edit gyermekkori szerelmének további fejleménye Schneider százados vallomásától függ. Ez a gondolat annyira megtetszett neki. hogy már dúdolni is tudott. Csak akkor komolyodott el ismét, amikor a kapu­ügyeletes telefonon jelentette, hogy Schneider száza­dos az épületbe lépett, és hozzá tart. • Kloss elhatározta, hogy gyalog indul Brunnerhez. Igaz, hosszú volt az út, de szeretett gyalogolni. Külö­nösen akkor, ha valamin töprengett, ha megoldást ke­resett valamire. Vidámnak és gondtalannak érezte magát, amint ne­kivágott az útnak. Talpa alatt csikorgóit az éjszaka hullott porhó. Mint egy gyermek, olvan örömmel ke­reste egy-egv veréb, vagy galamb lábnyomát. Gyer­mekkorában is szerette a játékos formájú madárnyo­mokat nézegetni a hóban. A nap kibújt a felhők mögül. így még szebb volt az utca. Olyan békebeli nyugalom honolt most az épületekben, tereken, és az égen is. Ftityürészni kezdett, de gvorsan elhallgatott. Ismét eszébe jutott Edit. a lánv ellen elkövetett gvilkosségi kf'érlet. Ki *°hette és miérté É= miért énn»n ma kö­zölte vele Brunner hogy elfogták a viadukt elleni repcénvlpt ef?víV feHpcót? poicoitaVm «Morodf benne, és egyre erősödött ez a meghatározatlan érzés. Ismerős volt ez a belső nyugtalanság. Tegnap kez­dődött, amikor várta a lányt. Kicsit nyugtalankodott, de aztán elaludt benne ez a feszültség, mert Edit, akárcsak a többiek, este megkérdezte; — Akarod, hogy nálad maradjak?« Akarta. Szinte jólesett neki, hogy Edit sem akar több lenni, mint annyian mások. Jólesett neki ez a nyílt felkínálkozás, mert kicsit kiábrándította az első napon fellángolt nagy és tiszta szerelemből. S ahogy feküdt mellette a lány, úgy hatalmasodott el rajta az érzés: csak a testét szabad megszerezni, csak azt sza­bad megtartani. Kloss azért változatlanul örült a lánynak. örült, mert Edit szép volt, és teljesen odaadó a szerelemben, örült, hogy néhány órára nem gondolt a háborúra, és büszke volt, hogy ezt a boldogító érzést ébresz­tette fel Editben is. Ennél többet nem adhatunk egy­másnak ebben a helyzetben — gondolta. Kloss, maga sem tudta miért, halkan egy versbe kezdett: „Voltam már közel a kétségbeeséshez, ölelt már az erőtlenség kar ja magához...” — Ez Heine — mondta Edit, majd kicsit csodál­kozva kérdezte: — Te ismered Heinét? — Természetesen — mondta Kloss, mint akit rajta­kaptak valami csínytevésen. — Még iskoláskoromból emlékszem jónéhány versére. — Mama is szerette — mondta gondolataiba me­rülve a lány. — Annyira szerette, hogy minden kö­tetét eldugta, amikor jöttek összeszedni, hogy eléges­sék. Kloss érezte, hogy tényleg rajtacsípték. De nem akart kimutatni semmit abból, ami gondolataiban végbement. Ezért folytatta a megkezdett beszélgetést: — Gondolod, hogy kár volt elégetni Heinét? — Nem tudom — válaszolta Edit. — Magam sem tudom. Így hallgatva szép. Szokatlanul szép. Hans érezte, hogy a lány valóban nem tudja eldön­teni önmagában sem, hogy tetszik neki Heine, vagy sem, s hogy egyetért-e könyveinek elégetésével. (Folytatjuk},

Next

/
Oldalképek
Tartalom