Petőfi Népe, 1970. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-20 / 221. szám

1W. szeptember 20, vasárnap

Kancsárék háza

Családi ház a falu szélén. Két szoba, összkomfort, beleértendő természetesen a fürdőszoba is. Tégla az alap, abból vannak a falak is. És lesz majd hajópadló is, kényelmes, rugalmas járás esik rajta.

A község, amelyről szó van, Felsőszentiván.

Gazdag falu. Jó földekkel, jól gazdálkodó tsz- ekkel. S épül itt családi ház 40—50 is évente. Vagy még több. Akkor hát mi a különös ebben a faluszéli építkezésben?

Ne halogassuk a választ: az építtető tízgyermekes család. Kancsár József, a családfő, mar elmúlt 60 éves. Kap havi 729 forint nyugdíjat. Tavaly ősz óta. Azelőtt, 17 éven át, a Bajai Állami Gazdaságban dolgozott. Felváltva volt takarmányos és szántóföldi dolgozó. Olykor munkát vállalt a helyi tsz-ek- ben is, hogy csekélyke jövedelmét kiegészítse.

Még azelőtt napszámos- kodott. Hol itt, hol ott. különböző módosabb gazdáknál. Zsellérember, agrárproli volt világéletében. Se háza, se földje.

1954-ig bérletben laktak. Akkor juttatták részükre a mostani házhelyet örültek nagyon, hogy ez már a sajátjuk. Emeltek rá egy viskót, vert- falból, beköltöztek, — itt élnek még máig is.

S közben jöttek a gyerekek egyre-másra.

— Tíz gyermeket hoztam a világra — adja tudtomra Kancsárné, hangjában alig leplezett büszkeséggel, legidősebb fiam most lesz 24 éves, már családos, nem lakik velünk. De önálló már a következő is. Az előbbi kőműves a tsz-közi építővállalatnál, az utóbbi a Vörös Október Tsz- ben dolgozik. Egy fiunk pedig katona.

A legkisebb pedig alig; több félévesnél.

Két kicsiny szobából áll a viskó. Kissé meg kell görnyednem, amikor átlépem a küszöböt, s közben lelkileg felkészítem magam: ne érjen meglepetésként az emberi nyomorúság látványa. De odabent, az első Körülpillantás után kissé szégyenkezve nyugtázom magamban: az előítélet ezúttal is felesleges volt, mert bár a luxusnak tényleg nincs nyoma, de rend van, tisztaság, s különösebben még a zsúfoltság érzete sem tolakodik elő.

És — csak most veszem észre — ott áll a sarokban a nagyképernyős, modern televízió. Tehát még erre is tellett?

— Igen, tellett — szólal meg mögöttem a házigazda. — Az egyik szememet adtam érte.

— Hogyan!?

— Két évvel ezelőtt történt. A gazdaságban, munka közben, gally csapódott a szemembe. Üzemi baleset ... Volt biztosításom, kaptam több mint nyolcezer forintot. A család örül a tévének. Én pedig annak, hogy nézhetik. Mert én nem nézhetem, egy szemmel. Az orvos megtiltotta...

Félpercnyi hallgatás. Üj- ból az asszony szava töri meg a csendet.

— Nagyon jól jött akkor a pénz. Tudtam venni egy mosógépet is.

Azon túl, amilyen körülmények között laktak eddig, milyen egy falusi tízgyermekes család „költségvetése”?

— Kosztra napi 150 forint kell — számolja Kancsárné. — Manapság már elég négy kiló kenyér. De volt úgy, hogy 6—7 kiló is elfogyott. Tartok sok baromfit. És látja azokat a fákat az udvaron? Terem rajtuk szilva, körte, meggy, alma. Nagyon kell a gyümölcs a gyerekeknek.

Dehát mibe kerül Kan- csáréknak az építkezés? Mennyit áldoztak rá eddig? Az ember ezt mondja: — Nem többet 1500 forintnál. Mi csak azt a kevéske meszet, cementet vettük, ami kellett a habarcshoz. Meg kifizettük a Vörös Október Tsz-nek a fuvardíjat, amiért ideszállította a 30 ezer bontástéglát, amit a tanács adott. Ezt csali úgy kaptuk, tudja, megszavazták a részünkre ... Meg a faanyagot is, meg az ajtót és az ablakot is.

Kissé megemeli a hangját, önérzettel mondja:

— Több tégla lesz ebben a házban, mint itt az utca házaiban együttvéve. Mert azok csak az alaphoz rakták, s azok felett vertfal van.

Dr. Orha István tanácselnök:

— Amikor tavaly, a különböző járási és megyei ankétokon a nehéz sorsú családok helyzetéről volt szó, rögtön arra gondoltam, hogy még nálunk, a jómódú Felsőszentivánon is akadnak támogatásra szorulók. Kilátásba helyezték a megyei támogatást is... De végülis, ha valamit el akartunk kezdeni, saját lehetőségeinket kellett felkutatni. A falu központjában, az iskolával átellenberLépül meg az új gyermekotthon. Az ottani régi házakat szanálni kellett, s pár hónapja el is bontottuk. Itt volt tehát az alkalom, hogy Kancsárék megkapják a bontás anyagát... De a tanácsi támogatás ezzel még nem zárult le, rövidesen egy hasonló sorban élő család, Ónozó Istvánék házának megjavításához, a tetőzet kicseréléséhez adunk faanyagot, cserepet.

Kancsárék házán egyetlen mesterember dolgozik. De segítkezik a család ap- raja-nagyja. Mert novemberben már itt akarnak lakni. A viskó — mert nem is való másra — mellék- épület lesz: tyúkól, fáskamra.

Egy évvel ezelőtt még álmodni sem mertek arról, hogy házuk lesz.

K oNM

I I ■ ————— I ■' - ——B—

Októbertől: fél órával korábban kezdődik a Tvhíradó első kiadása

Új állandó vasárnapi politikai adás: a Hét

Ezekután azt gondolná az ember, hogy a falu népe, különösen az utcabeliek is együtt örülnek Kancsárékkal, akiknek házával — végső soron — a község is gyarapodik. Hogyne, hiszen eggyel kevesebb a gond, eggyel több az öröm...

Feltételezésem, sajnos, nem bizonyult helytállónak. Kancsárékat az építkezés megkezdése óta a kiközösítő irigység légköre veszi körül. Az még hagyj án, hogy a közvetlen környékbeliek közül senki nem akadt, aki egyetlen téglát is segített volna az állásra feladni. De felhánytorgat- ták, amiért „túlzottan” igénybe veszik a közkút vizét. Utcai kifolyóról van szó, amelyből a víz gyakorlatilag nem is merhető ki, hiszen folyvást pótolja a hidroglóbusz.

Óvakodnék az általánosítástól, ám úgy vélem; a jelenség hozzátartozik a mai falusi közgondolkodáshoz.

Jelentős változásokat vezet be októbertől a Magyar Televízió a politikai és információs műsorokban. A Tv-híradó első kiadása fél órával előbb, 19.30-kor kezdődik, s időtartama 10 perccel megnövekszik. Október 8-tól az eddigi hírolvasók mellett állandó műsorvezetők is megjelennek a képernyőn; Bán János, Heltai András, Ipper Pál, Pálfy József, Varga József és Vér- tessy Sándor házigazdaként kalauzolja majd a nézőket a napi események között A második kiadás — amelyet a késői időpont miatt a tapasztalatok szerint viszonylag kevesen néznek — tíz perc lesz, s csak a legfrissebb jelentéseket közli.

Vasárnaponként nem lesz híradó, helyette egy új műsor, a „Hét” jelentkezik 19 órakor, amelynek műfaja: politikai és társadalmi „hetilap”. (Ezzel egyidőben megszűnik A tv jelenti és A _világ térképe előtt című műsor.) A „Hét” filmriportokban, helyszíni közvetítésekben, dokumentum-adásokban, vitákban ad majd választ a nézőket érdeklő kérdésekre, s azokra a problémákra, amelyek a műsor előtti héten leginkább foglalkoztatták a közvéleményt. Az állandó műsorvezető szerepét Szepesi György és Vitray Tamás tölti be, felelős főszerkesztő Márványi György lesz.

E riport végére befejezést kerestem, azzal a fordulattal, hogy lám azért mégis... Ekkor kaptam telefonon az értesítést, miszerint a Bajai Állami Gazdaság 20 ezer forintos támogatással járul hozzá Kancsárék házának lakhatóvá tételéhez.

Hatvani Dániel

A lendület szobra

Régóta kísérik figyelemmel a megyeszékhely lakói azt a munkát, amely az új kecskeméti fedettuszoda előtti szökőkút kialakítása körül folyik. Néhány napja már a lendületes szoborkompozíció is a helyére ke* rült.

A szobor Makrisz Agamemnon, görög származású szobrászművész alkotása. A felszökő vízzel csodálatos egységet alkotó pompás kompozíciót akár a lendület szobrának is nevezhetjük.

(Tóth Sándor felvétek)

(121)

__Vigyázz!, provokáció is lehet — mondta Bartek,

a

ztán megszorították egymás kezét. Tudták, hogy mit kívánnak egymásnak, valamennyiüknek az új esztendőre. Kloss lapos pálinkásüveget vett elő a zsebéből, s az üveg kupakjából ittak a jövő esztendőre, a holnapokra, a legszebbre, amit vártak, s amiért harcoltak.

•

Broch ezredes szobájában már emelkedett hangulat fogadta a főhadnagyot. Amikor belépett, az ezredes zöld üveget tett a többiek mellé.

— Pezsgő? Ejha; — csettintett Kloss.

__ A poharakról sem feledkeztem meg — mondta

B

roch. — S még valamit, hogy tudjuk, mire iszunk. Az ön egészségére, kedves százados.

Kloss értetlenül nézett az ezredesre, a társaság viharos nevetésbe tört ki. Broch gyorsan megmagyarázta Klossnak, hogy ma délután látta a berlini postát, abban is az előléptetésekről szóló jóváhagyást.

— Köszönöm, uraim, nagyon köszönöm! — mondta derűsen Kloss. Közben arra gondolt, hogy odaát már régen őrnagy, s hogy négy év óta orruknál fogva vezeti ezeket az embereket, s lám, még ki is tüntetik érte.

Sok régi emlék elevenedett fel benne ezekben a percekben. Sok kockázatos vállalkozás, sok kínos pillanat, amikor hajszálon múlott csupán, hogy ki kerül ki győztesen a játszmából. De eljutott odáig is, hogy előléptetik. Erre igazán nem gondolt még soha.

— Azt hiszem, az előléptetésre mégiscsak ön szolgált rá jobban — fordult az ezredeshez —, hiszen közismerten a törzs legjobb tisztjei közüt', emlegetik.

— Hamarosan a világ is megtudja, hogy mennyire

jó katona ez a Broch — mondta az ezredes, s Kloss észrevette, hogy főnöke már részeg, de hagyta, hadd beszéljen. Tudja százados úr, én már 1939. decemberében megmondtam, hogy mi a véleményem Oroszország megtámadásáról. Ma is azt mondom, hogy akinek az agyában ilyen katonailag kivihetetlen marhaság született, s ezt mégis parancs rangjára tudta emelni, az egy őrült. Tudja mi lesz a hadseregből és az országból, amelyet egy őrült vezet? Az, ami Hamburgból, meg a többi városból. Don-kanyar, Volga, Sztálingrád, Leningrád... Kloss, ebbe az egész cezárómániás vezetésbe bele kellene engedni egy sorozatot. Akkor vége lenne. Mert végének kell lenni, vagy előbb, vagy utóbb. S ma már azt sem merném mondani, hogy így, vagy úgy. Ma már biztos, hogy csak „úgy” lesz vége.

— Az oroszok tegnap a Visztulánál voltak, holnapután vagy egy hónap múlva az Oderánál lesznek...

— Ezredes úr — mondta szigorúan Kloss —, tudom, hogy rajtunk kívül nem hallgatja senki e beszélgetést, de nagyon kérem, legalább az új év küszöbén ne kelljen arra emlékeznem, hogy az Abwehr tisztje vagyok. Különösen önnel szemben nem szeretnék emlékezni erre most, hiszen szeretem és tisztelem önt. A Birodalom legjobb tisztjei közé tartozónak vallom, de megért, ugye?

— Kloss, én szeretem a népemet, s éppen ezért vagyok elkeseredve, mert látom, hogy mi lesz itt...

— Nem szabad pesszimistákká válnunk. Szerencsére van elég italunk ahhoz, hogy optimizmust varázsoljunk magunk köré.

Kloss igyekezett olyan légkört teremteni, hogy az ezredes érezze is együttérzését, de tartson is tőle, amiért fecsegett. Hiszen előfordulhat még, hogy Kloss sorsa éppen Broch ezredestől függ, s akkor jól jön az ilyen emlékeztető...

— Mindjárt megérkeznek a leányok — mondta Kloss, hogy témát váltsanak végre.

— Német lányok? — érdeklődött az ezredes.

— Igen, és ez volt az én meglepetésem ma estére — mondta Kloss. — Képzelje el, előkerült egy gyermekkori szerelmem. Most izgulok, mert nyolc éve nem láttuk egymást.

— Elképzelem a helyzetét — mondta Broch. —- És legalább csinos?

— Képzeletemben az maradt — mondta a százados, de meglepetések érhetik az embert, hiszen akkor mindössze 13 éves volt s mindketten szerelmesek, mint egy ágyú.

— Látja Kloss. már maga is elvadult. A szerelmet sem tudja máshoz hasonlítani, mint fegyverhez. A totális militarizálás egyik legmegbízhatóbb szimptómá- ja, ha az emberek gondolatai is fegyverekké változnak, s a világot másként már el se tudjuk képzelni, mint hadszíntérnek.

— A szerelemben is vannak nagy csaták, ezredes úr — mondta Kloss, s folytatta volna talán ezt a játékot, de kopogtak az ajtón. Kloss a szájára tette az ujját, így jelezte az ezredesnek, hogy 6 elbújik az ajtó mögé. Broch belement a játékba, s ajtót nyitott:

— Fáradjanak be hölgyeim, Kloss százados úr azonnal itt lesz.

Kloss már az ajtó nyílásán át szemügyre vette a lányokat. Egy pillanatig azt hitte, hogy az első belépőben nyomban felismerte Editet, de aztán csalódott, mert a második is szőke volt és arra is ráfoghatta volna, hogy Edit. Így hát cselhez folyamodott, s hangosan szólította a lányt:

— Edit! — szólalt meg Kloss, s kilépett az ajtó mögül Edit nyomban a hang irányába fordult, s örömmel kiáltotta:

— Hans! — s mintha kis csalódottságot vett volna észre a lány hangjában. Kloss azonnal vidám arcot vágott, s megkérdezte:

— Szóval ennyire megöregedtem?

— Nagyon megváltozott főhadnagy úr — mondta Edit, aztán társnőjéhez fordult:

— Ez itt Gréti, akiről már beszéltem önnek. Ismerkedjenek meg.

— Valóban nagyon megváltozott — mondta Gréti.

— Ezt ön honnan tudja? — nevetett Kloss, de minden idegszálával figyelt, hiszen lehet, hogy ezt a lányt is ismernie kellene?

— Láttam a fényképét — mondta Gréti.

— Fényképet? Vajon melyiket?

— Hát nem emlékszel — s már ismét tegezte a lány Klosst —, azt, amelyiket még 1938-ban küldtél Krolevcből.

íPolytatjuki