Petőfi Népe, 1970. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-18 / 219. szám
Kurencov még mindig rivális nélkül — Szarvas harmadik Benedeknek aranyat adtak, Bagócstól elvették a bronzérmet Fejtetőre állt világbajnokság Columbusban, a súlyemelő világbajnokságon továbbra is feszült a légkör az erősen kétségbevont doppingvizsgálatok és a dobogón elért eredmények megsemmisítése miatt. A lepke- és légsúly eredménymódosítása után már heves tiltakozást jelentettek be az érdekeltek. A hírügynökségi jelentések szerint a szovjet és a lengyel csapat vezetői kilátásba helyezték, hogy nem várják meg a világbajnokság végét, hanem változtatnak a jelenlegi — csak Columbusban alkalmazott — ellenőrző vizsgálatok rendszerén. Csütörtökre megsemmisítették a pehelysúly végeredményét is. A világbajnokságot nyert lengyel Nowak, a második helyezett, ugyancsak lengyel* Wojnowski, továbbá a harmadik helyen végzett japán Yoshijuki Miyake került a diszkvalifikáltak közé, és így Benedek János, a verseny negyedik helyezettje a világbajnok, 382,5 kilós eredményével, 2. Kucsev (bolgár), 3. Tanti (olasz). Könnyűsúlyban az első és második helyen végzett Kaczmarek és Baszanows- ki (mindkettő lengyel) eredménye maradt, viszont a bronzérmes Bagócs Jánost törölték, és helyette az iráni Dehnavi a harmadik helyen végzett. Feje tetején áll minden Columbusban. A sorozatos tiltakozások, óvások miatt (Miyake kizárása miatt most már a japánok is há- borognak) a dobogón elért erdményeket az ellenőrző vizsgálat közzétételéig csak „részeredménynek” lehet tekinteni. Magyar idő szerint csütörtökre virradóra a váltósúly küzdelmei zajlottak le. Az olimpiai, világ- és Európa- bajnok szovjet Kurencov ezúttal is igazolta klasszisát, biztos győzelmet aratott a magyar Szarvas Gábornak, a VB és EB második helyezettnek ezúttal csak bronzérem jutott, meglepetésre a norvég Jensen is eléje került. Jensen eddig még sohasem lehetett főszereplő, ismeretlen volt számára a VB vagy EB-dobogó. A varsói világbajnokságon negyedik lett, a szombathelyi EB-n pedig 430 kilós teljesítménnyel csak ötödik. A néhány hónappal ezelőtti 430 kilóra Columbusban még 25 kilót rátett, s az ilyen óriási javulás hozta meg számára az ezüstérmet. Szarvas 2,5 kilóval elmaradt az országos csúcstól. A magyar bajnok két érmet nyert: lökésben ezüstöt, összetettben pedig bronzot. Nyomásban Kurencov 12,5 kilóval elhúzott a legnagyobb riválisnak tartott Szarvastól. 2 Kurencov 282,5 kg, 3. Szarvas 277,5 kg. Lökésben Kurencov ismét kivágta a rezet; 180 kilót teljesített, 7,5 kilóval többet, mint az utána legjobb Szarvas. Ugyancsak 7,5 kilóval lökött többet Szarvas is Jensennél, de ez kevés volt a két fogás utáni 12,5 kilós hátrány ledolgozásához. Váltósúlyban világbajnok; Viktor Kurencov (Szovjetunió) 462,5 kg (151,5, 130, 180). 2. Leif Jensen (Norvégia) 455 kg (147,5,' 147,5, 165). 3. Szarvas Gábor (Magyarország) 450 kg (140, 137,5, 172,5). Nyomásban világbajnok; Kurencov (szovjet) 152,5 kg. 2. Kurko (finn) 150 kg. 3.Dittrich (NDK) 150 kg. Szakításban világbajnok; Terme (francia) 142,5 kg. 2. Jensen (norvég) 142,5 kg. 3. Traboulski (libanoni) 140 kg. Lökésben világbajnok: Kurencov (szovjet) 180 kg. 2. Szarvas (magyar) 172,5 György (Csepel). kg. 3. Bikov (bolgár) 170 kg. A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség eddig könnyűsúlyig bezárólag határozott. Érdemes összehasonlítani, hogy a diszkvalifi- kálások után, illetve az eredménytörlések nélkül egy-egy ország hány ponttal állna a lepke-, lég-, pehely- és könnyűsúly összesítésében; valójában pont Lengyelország pont 17 35 Irán 11 10 Japán 8 9,5 Bulgária 8 2,5 Fülöp-szigetek 7 3 Magyaroszág 7 19 Nagy-Britannia 6 0 Olaszország 5 1,5 Indonézia 4 1 Puerto Rico 4 2,5 Ausztria 3 0 Venezuela 2 0 Dél-Korea 1 0,5 Svédország 1 0 NSZK 1 0 A Szovjetuniónak 4 pontja volt, az eredménymódosítás után nincs egy sem. Mára virradóra a középsúly küzdelmet rendezik meg. Két magyar versenyző indul: Bakos Károly (Testvériség) és Horváth Két aranyérem és több jé helyezés a Kossuth Kupa ökölvívótornán CEGLÉDEN, az új sport- csarnokban nagy érdeklődés mellett rendezték meg első ízben a Kossuth Kupa egyéni ökölvívótornát. A rendező Ceglédi VSE-n kívül a szombat délutáni rajtnál megjelentek a Kecskeméti Fémmunkás, a Bp. Honvéd, a Bp. Előre, az Óbudai Tsz SK, a Bp. Szakipari SK, a Bp. Híradás- technikai SK versenyzői. Mint érdekességet említjük meg, hogy a Bp. Honvéd igen erős együttessel érkezett Ceglédre. Az ifjúsági csapatból nem kevesebb, mint 9 versenyzőjük tagja a magyar ifjúsági válogatott keretnek. Ennek megfelelően a fővárosi versenyzők taroltak a különböző súlycsoportokban. A kecskeméti ifjúsági lyú Róka, a kisváltósúlyú Erdős, a váltósúlyú Kertli ezüstérmet szerzett, míg Kemény és Micsonai bronzérmes lett. Kertli Dobitól szenvedett vereséget, de mi úgy láttuk, bírói tévedés sújtotta a kecskeméti versenyzőt. A FELNŐTTEK mezőnyében a harmatsúlyban Völgyi igen jó öklözéssel győzte le Volcsint (Óbudai Tsz. SK) és nyert aranyérmet. Ebben a súlycsoportban a 3. helyen Orbán II. végzett. Pehelysúlyban Asztalos biztos 3. helytől fosztotta meg magát és csapatát azzal, hogy teljesen indokolatlanul elhagyta a verseny színhelyét. Köny- nyűsúlyban Flórián a második helyen végzett, miután Hörömpőtől (Ceglédi versenyzők közül a légsú- VSE) pontozásos vereséget szenvedett. Kisváltósúlyban Pásztor is jól megállta a helyét és ezüstérmet szerzett. A váltósúlyú Rózsavölgyi a harmadik helyen végzett. A középsúlyban született meg a második kecskeméti győzelem. Csőke nagy harcban győzte le a Bp. Előre jóképességű versenyzőjét, Svasznyikot. A KECSKEMÉTI Fémmunkás ökölvívóinak ceglédi szereplése tehát kielégítőnek mondható. A kecskeméti versenyzők a hét végén Miskolcon, a Mátra Kupa egyéni ökölvívóversenyén vesznek részt. * A Fémmunkás két fiatal versenyzője, Rózsavölgyi János és Csikai István szombaton délután fél hatkor a városi tanács házasságkötő termében tartja esküvőjét. Kevés induló volt az országos egyéni ifjúsági és serdülő cselgáncsverseoyen Kecskeméten Vasárnap délelőtt tartották megyeszékhelyünkön az országos meghívásos egyéni ifjúsági és serdülő cselgáncsversenyt. Az Üj kollégiumban mintegy 16 ifjúsági és 33 serdülő sportoló lépett szőnyegre a Bp. Spartacus, a Bajai ME- DOSZ és a Kecskeméti Dózsa képviseletébe Sok a tehetséges, fiatal atléta Baján Jensen 7.5 Szarvasra, s kitűnt, hogy súlyemelőnek kilót vert ekkor már a magyar újabb vetélytársa akadt. Különösen látszott ez szakítás után, mert Jensen 5 kilót ebben a fogásnemben is rávert Szarvasra. S miután Kurencov csak 130, Jensen pedig 142,5 kilót szakított, összetettben is az élre állt a norvég versenyző. Nyomás és szakítás után a sorrend; 1. Jensen 290 kg, Megyénkben évtizedek óta Baja jó termőtalaja az atlétikának. Évről évre itt tűnnek fel a tehetséges atléták a leányok és a fiúk közül. A bajai atlétika jelenlegi helyzetéről beszélgettünk Szatmári Jánossal, a Bajai Vasas MTE kitűnő edzőjével, aki immár huszonöt esztendeje nagy lelkesedéssel, hozzáértéssel és szép eredménnyel foglalkozik a gondjára bízott fiatalokkal és ér el velük szép sikereket. — Az atléta edző élete és munkája nem tartozik a legkényelmesebbek közé. Én szívesen végzem ezt a feladatot és a legfőbb jutalom számomra az, ha tanítványaim sikereket ércnek el a sportpályán és az életben. Ezért érdemes az edzőnek is áldozatot hozni. Ami a bajai atlétikát illeti, különösen a női atlétika tartozik most az erős oldalhoz. Az ifjúsági gárdánk az NB I-ben, a felnőttek pedig az NB I B- ben képviselik Bács-Kiskun megye színeit. A megyei válogatott kétharmad része a bajai atléták közül kerül ki. Nagyon jelentős a szakosztályunknál működő atlétikai sportiskola, amely leány-vonalon a központi általános leányis- kólára épül. Ez az iskola valósággal ontja a tehetséges serdülőket. A Türr István Szakközépiskola ugyancsak női vonalon ad tehetséges középiskolás leány atlétákat az MTE- nek. A többi iskola is segít a tehetségek kiválasztásában. Így azután — különösen női vonalon — állunk igen jól de sokoldalúságával nemcsak a serdülők, hanem alkalmanként a felnőttek között is megállja a helyét. Fő száma a távolugrás (575 cm), a 100 m (12,5), valamint a 200 m (25,8). ötpróbán már elérte a 4000 pontot. A magyar atlétautánpótlás válogatott keret tagja. Kovách Rita ugyancsak utánpótlás válogatott kerettag. Tizenöt éves. Az elmúlt évben a serdülő korcsoportban mezei futóbajnokságot nyert. Gáton, valamint a középtávon ért már el figyelemre méltó eredményeket. A leányok közül itt bontogatja tehetségét Jerkó Katalin, aki 400 méteren már 58,5-öt futott. Ha megtanul versenyezni, még sokra viheti. Idén tűnt fel Greksa Mária középtávfutó, aki 800 méteren 2:19,8 perces idejével ifjúsági csúcsot futott. Megemlítem még a nagyon tehetséges Kiss testvérpárt, Mándit, Friedrichet, a Varjú-ikreket és a legfiatalabb évjá- ratúak közül Reischt, Bala- nyit, Csontost, Szentit, Iko- tityot, Lányit, Németh Zs-t, Rittgasset. És a fiúk? — A Bács megyei atlétacsapat nem éri el az NB I gezhet. Hét számban megyei csúcstartó. Nagyon bízom ebben a tehetséges, és nagyon szorgalmas fiúban, hogy már a müncheni olimpián tagja lesz a magyar felnőtt válogatottnak. Csak az elismerés hangján szólhatok Márity János háromszoros vidéki gerelyvető bajnokról, aki bár 29 éves, de fejlődése töretlen. Szőnyi János 400-as futó, Hornyák Ferenc serdülő még, de már mint dobótehetség kezdi ismertté tenni nevét. Ugyancsak fejlődőképesnek tartom Újvári Ferencet, aki a középtávokon versenyez és ér el sikereket. Megemlítem még a tehetséges serdülők közül Obádovicsot, Perlakit és Darabost, akik ha szorgalmasak lesznek, még sokra vihetik. Milyen feladatokra készülnek a bajai atléták? — Az elkövetkező hetekben rendezik meg az országos ifjúsági és serdülő atlétikai bajnokságot. Különösen női vonalon számítunk néhány dobogós helyre, de a fiúk is okozhatnak kellemes meglepetéseket az atlétika hívei számára. Emellett természetesen a csapatbajnoki fordulókra is készülünk, hi B szintjét, így nem vesz i szen az sem közömbös, részt a csapatbajnokságon. hogy a megye csapata ho- Ez azonban nem azt jelen- gyan állja meg a helyét, ti, hogy Kecskeméten, vagy I Egy gondunkról kell ro- Baján nincsenek tehetséges I viden szólnom. A régi atléták, akik köré egy-két sportpálya salakja teljes éven belül kiegyensúlyozott együttest nem lehetne kialakítani. A bajai atléták közül elsőnek Kocsis Lászlóról kell szólnom, aki a napokban a 2000 méteres akadályfutásban ért el orMegicérem Szatmári ed- szágos ifjúsági csúcsot. Edzőt, mutasson be néhány tehetséges női atlétát. — Ezt szívesen teszem, remélem akikről szó lesz, nem bizakodnak el, ha di- csérőleg szólok róluk. Először Cserjés Máriát említem meg, aki még serdülő, dig kétszer volt ifjúsági és ugyancsak kétszer utánpótlás válogatott. Tehetsége alapján elmondhatom, hogy a 18 éves fiú még sokra viheti. Sajnos Baján nincs akadálypálya, így csak síkfutó edzéseket végéggel alkalmatlan, az új pálya még nem készült el. Sürgősen meg kellene oldani a salakpálya korszerű elkészítését. Ehhez a szakosztálynak pénzre lenne szüksége. Szatmári János edzővel még hosszan beszélgettünk a bajai atlétikáról, a múltról, a jelenről és természetesen o jövőről. Az edző sikereiről, no és a gondjairól. Mert egy edző élete ezekből tevődik össze. M. I. Az ifjúságiak összecsapása általában kiegyensúlyozott küzdelmet hozott. Néhány döntő mérkőzésen felcsillant a színvonal is. De a szakemberek egyöntetű véleménye szerint van még javítanivaló az október elején kezdődő csapatbajnoki küzdelmekig. Lényegében ez a verseny is a felkészülést szolgálta —, s mint kiderült nem is rosszul. Eredmények: Ifjúságiak, 58 kg: 1. Patek (Bp. Spartacus). Első mérkőzését iponnal, másodikat pontozással nyerte. Harmadszor ugyancsak iponnal győzött. A döntőben wazarival szerezte meg az aranyérmet. 2. Bíró (Kecskeméti Dózsa) A tehetséges kecskeméti cselgáncso- zót sérülése akadályozta a jobb teljesítmény elérésében. A 3. helyen a kecskeméti Mészáros és a bajai Öbéri osztozott. 65 kg: 1. Fényes (Bp. Spart.) Ipponos győzelmekkel jutott az előkelő helyhez. 2. Nagy F. (Bp. Spart.), 3. Ter- nai (Bajai MEDOSZ). Mindkét mérkőzését elvesztette. 75 kg: 1. Nagy G. (K. Dózsa). Egy pontozásos és két ippongyö- zelemmel nyert. 2. Fuchs (Bp. Spart.), 3. Fodor, Bacsó (mindkettő K. Dózsa). Nehézsúlyban: 1. Nits (Bp. Spart.), 2. Benkő (K. Dózsa), 3. Végh (B. MEDOSZ) ’ A serdülők valamennyi mérkőzését harcos küzdőszellem jellemezte. Néhány fiatal versenyzőtől joggal várják el a méltó helytállást a Győrben sorra kerülő országos vidéki bajnokságon, hiszen ezúttal is azt igazolták, hogy fel tudnak nőni a feladathoz. A megyei színeket illetően különösen a bajaiak léptek elő tömegesség és technikai képzettség szempont j ából. Serdülők, 40 kg: 1. Láng, 2. Czobor, 3. Fehérvári, Makó (Valamennyien a Bajai MEDOSZ tagjai). 44 kg: 1. Bodor (Kecskeméti Dózsa), 2. Benedek (K. Dózsa), 3. Csatai (Bajai MEDOSZ). 48 kg: 1. Makó, (Bajai MEDOSZ), 2. Orbán (K. Dózsa), 3. Tokai (Bajai MEDOSZ), Hegedűs (K. Dózsa). 52 kg: 1. Hangyási, 2. Gyu- lánszki (Mindkettő: Bajai MEDOSZ), 3. Boros (K. Dózsa). 60 kg: 1. Emszt (Bp. Spart.), 2. Zsámboki (K. Dózsa), 3. Vujics (Bajai MEDOSZ), 64 kg: 1. Kollás (Bp. Spart.), 2. Csíkos (K. Dózsa). 68 kg: 1. Dómján, 2. Mészáros (Mindkettő: Bp. Spartacus), 3. Zsuífa (Bajai MEDOSZ). Gyúró László, a Bajai MEDOSZ cselgáncsozóinak edzője így értékelte tanítványainak telejsítményét: — Láng és Czobor már korábban is bizonyítottak. Örülök, hogy ezúttal sem csalódtam bennük. Makó első helyezésével elégedett vagyok — küzdeniakarásból . most is jól vizsgázott. Hangyási nem tartotta be a taktikai utasításaimat, de győzött . . . Vujics segédpontokkal lett bronzérmes. ANKARAI EGYVELEG Néha előfordul, hogy egy vereség többet hoz a konyhára egy csapatnak, mint egy győzelem: ez történt most a magyar tőrcsapattal is. Bizony nem a legjobb hangulatban vették tudomásul Kamutiék, hogy a csoportdöntőben vereséget szenvedtek 8:4-es vezetés után a francia együttestől, s később kiderült, hogy ez egy győzelemmel felérő vereség volt. Az történt, hogy az olaszok — meglepetésre — legyőzték a lengyeleket, a magyar csapat vereségével pedig átkerült a másik ágra. Így a félelmetes formában levő szovjet együttessel csak a döntőben találkozhat Össze. * Pézsa Tibor világbajnok részére még mindig érkeznek a hazai gratuláló táviratok, meghatottan olvasgatja azokat; — Most érzem igazán mennyire megérte, hogy annyi munkát fektettem a felkészülésbe — mondta. * Még mindig beszédtéma az a rendkívüli botrány, amelyet az olasz nézők rendeztek a férfi tőr döntő után. A nemzetközi szövetség vezetői nem akarják megsérteni az olaszokat, de valamit tenni kell a pank- ráció ellen. Az olaszok arra hivatkoznak, hogy felelőtlen elemek provokálták versenyzőiket. Nos, a fénykép- felvételek nem ezt bizonyítják ... s Döntés még nincs, de azért az ügyeletet tartó rendőrök létszámát felemelték. Az Aranyhomok Kupa teniszverseny Kecskeméten félbemaradt döntőit hétfőn a fővárosban fejezték be. Férfipáros: Balázs, Szikszay (Bp. Spartacus)— György, Szőcsik (Vasas, Bp. V. Meteor) 6:3, 4:6, 6:3. Női páros; Szörényi, Magyarosi (Bp. Spartacus' —Szentirmayné. Fagyas (BSE, Vasas) 7:5, 0:6. 6:2. II. o. férfi egyes: Móczá- (Bp. Spartacus)—Novák (Bp. Spartacus) 6:3. 3:6 6:2. Serdülő fiú egyes: Kaszás (Vasas)—Bereknvp' (Vasas) 6:2, 6:2. öregfiú egyese: Bujtor (Űjpe-o Dózsa)—Forró (BVSC) 6-4 9:7.