Petőfi Népe, 1970. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-17 / 218. szám
» o!<Jat 1970. szeptember 17, csütörtök Ö sszhang nélkül /. Sikertelen egyesítési kísérletek — Ha valami csoda folytán előfordulna, hogy mindhárom tsz elnöke egyszerre megy el szabadságra, köny- nyen adódhat mi úgy, ~-ogy mir’’, visszatérnek, már csak egy tsz-t találnának a faluban. Vagyis könnyűszerrel létrejönne - az egyesülés. — A felszínen kölcsönös udvariasság és diplomácia van. De annál inkább ügyelni kell még a formalitásokra is. Nyilvános plénumon, ahol mindhárom tsz ügye napirendre kerül, az előadónak nem tanácsos megfeledkeznie az alfabetikus sorrendről. Így: Felszabadulás, Kossuth, Új Barázda. Ha más a sorrend, könnyen adódik sértődés a dologból. — Ugyan kérem, mi köze a tagságnak ahhoz, hogy egyesülünk vagy nem egyesülünk? Ezt a vezetők majd eldöntik maguk között. Ha egyáltalán sikerül megegyezniük ... — Nem azon van itt a vita, hogy gazdaságilag ki az erősebb. Inkább azon, hogy kit futtatnak és kit nem... Mire visszatértem külföldről.. »» Ha csupán a fenti megnyilatkozásokat hallanám Császártöltésen, ezekből is megállapíthatnám a következőket: a három tsz közötti összhang jónak nem mondható, az egyesítés vagy nem egyesítés sokkal inkább a vezetők gondja- baja, semmint a tagságé, továbbá a gazdaságok hivatalos értékelése, „rangsorolása” körül sincs minden rendben. De haladjunk sorjában. S itt engedtessék meg, hogy ne ragaszkodjam az ábécés protokollhoz. Jónás Dánielt, az Űj Barázda Tsz elnökét nem a legvidámabb hangulatban találom. Ezt mondja: — Pár hete, amikor visz- szatértem külföldi utamról, tagtársaim felháborodva mesélik, hogy a Kossuth és Felszabadulás Tsz vezetői lépésekét “tettek a két gazdaság egyesítésére. És hogy mit szólok én ehhez? Hát mit szóljak? Tegyék, ahogy jónak látják. Tévednek, ha azt hiszik, hogy minket ezzel bármiből is kirekesztenek. nyugtatás. Jónás Dániel jól tudja, mire megy a játék, még ha erről nem is szívesen nyilatkozik. Előbb azonban nem árt figyelni a községi párttitkár, Min- tár Ferenc vélekedésére: — Puszta véletlen, hogy az egyesítés gondolata a Jónás elvtárs távollétében vetődött fel. Bár érzem, akkor is éreztem, hogy a látszat nem ezt mutatja. Ami pedig a dolog lényegét illeti, a frigy mindkét tsz számára előnyös volna. A Felszabadulás Tsz- nél elég nagy a földterület, de kevés hozzá a munkaerő. A Kossuthnál viszont fordított a helyzet. A vezetők között eddig két megbeszélés volt. Újabban úgy tűnik, mintha a Kossuthnál megrekedt volna a dolog. Magyarázható ez talán azzal, hogy az idén az ottani tagság és a vezetők között megromlott a viszony. Mivel a háztáji földek ügye július közepéig elhúzódott, akkor kiosztani már nem lehetett, s így a vezetőség úgy foglalt állást, hogy háztáji fejében a tagok 32 mázsa csöves kukoricát kapnak. Ez azonban csak önmegEiözmények — több oldalról Ám mit mondanak a másik oldalon”? Erre már csak azért is érdemes tekintettel lenni, hogy feltáruljanak az előzmények rétegei, amelyekben a jelenlegi helyzet is gyökerezik. — Ezerkilencszázhatvan- háromban az akkori elnökünk kezdeményezte az egyesülést — kezdi Angeli Menyhért, a Felszabadulás Tsz főkönyvelője. — Ez akkor az Üj Barázda Tsz vezetőinek ellenállásán futott zátonyra. 1965-ben gazdaságilag a mélypontra jutott a tsz-ünk, s ekkor a vezetőség szinte tálcán kínálta fel Jónásnak, aki azonban kijelentette: „túl gyengék” vagyunk az egyesüléshez ... Két-három év alatt lábraálltunk a magunk erejéből is. Ekkor következett a két év előtti, 1968-as egyesítési elgondolás. Mindhárom tsz egyesüléséről lett volna szó, de teljesen az Üj Barázda gyámkodásával, s ami a vezetői funkciókat illeti, a képzeletére bízom, hogy kitalálja, kik kerültek volna fel a jelölő listára. Szerencsére idejében átláttunk a valódi törekvéseken. De mik is voltak ezek a „valódi törekvések”? A községi vezetők, vagyis a párttitkár és Cserjés Sándor tanácselnök szerint kétségkívül az Üj Barázda szorgalmazta leginkább az egyesülést. A Kossuth vacillált, figyelte, hogy a Felszabadulás miként reagál. Ezt a helyzetet viszont az utóbbi tsz-nél is felismerték, s így könnyű volt úgy dönteniük, hogy az Új Barázdát kiüssék a kezdeményezés nyergéből. Mi ehhez a hozzátenni- valója Jónás Dánielnek? — Van néhány. Kétségtelen, hogy a két év előtti egyesítési próbálkozásnál személy szerint is exponáltam magamat. Azt sem tagadom, hogy a vezetői pozíciók kérdésére hangsúlyt fektettünk. Fontosnak tartottam, hogy mindenki lássa, hol lesz a helye az egyesítendő nagy tsz-ben. De máris hozzáteszem, hogy önmagamat nem jelöltem elnöki tisztségre. Csupán ahhoz ragaszkodtam, hogy agrármérnöki képzettségemnek és jó évtizednyi vezetői gyakorlatomnak megfelelő beosztást kapjak. Nos, ennek megfelelően készítettük elő az egyesítés „menetrendjét”. Sikerült megegyeznünk a Kossuth-tal, már csak a Felszabadulás hozzájárulása volt hátra. De, az előzetes megbeszéléstől eltérően, azzal jöttek, hogy őket kihagytuk az „osztozkodásból”. És ők nepn egyesülnek, mert mi állítólag nem vesszük figyelembe az össz- tagság érdekeit. És hogy egyedül ők a fejlődőképesek. Elmentek a bankba, ahol megtudták, hogy van ötmilliónyi rövidlejáratú hiteltartozásunk. Ezt dob- raverték, olyan beállításban, hogy a tönk szélén állunk, s ezt akarjuk az egyesítéssel kikorrigálni. Ekkor történt az, hogy a | rajtunk akartok élősköd- Felszabadulás Tsz tagjai J ni.” Csoda-e, ha ezek után munkából hazamenet beki- j a Kossuth Tsz is visszalé- abáltak ide az udvarra: „Mi- < pett... Kezdeményezés, mint létkérdés Még a Felszabadulás Tsz főkönyvelője is elismeri, hogy az Üj Barázda Tsz vezetőinek kezdeményező készsége nem egészen mítosz, hanem amögött na- gy«n is valós tartalmak állnak. — Nálunk a kezdeményezés létkérdés — vallja Jónás Dániel. — A mi területünkön van a legtöbb homok. Még 1963-ban jött hozzánk az imrehegyei határból ezer holdnyi olyan futóhomok, ahonnan a szöcskék is sírva menekültek. Akkoriban az a jelszó járta: telepíteni, kerüljön bármibe is... Itt azután volt is telepítés. Ennek köszönhetően van 500 hold nagyüzemi ültetvényünk. A másik két tsz-nek együttvéve is csak feleannyi. De ez egyáltalán nem örömteljes dolog számunkra. Néhány év óta a szőlő- és gyümölcskultúra árviszonyai kedvezőtlenebbek, mint a szántóföldié. Ugyanakkor jóval magasabb a beruházás szintje, egy holdra vetítve a tízezer forintot is meghaladja. Mi következik ebből? Az, hogy egy nagyobb természeti csapással sújtott esztendőben fejreállunk. Ez, kérem, reális veszély... És most, ha a miénknél jobb szántóföldi adottságokkal rendelkező két tsz egyesül, 'fcöhhyen TéhetSég'és, hogy elhúznak mellettünk. Hiába van nálunk a szellemi kapacitás. Mert ma döntően az árviszonyok szólnak bele a dolgok alakulásába. Ebben a pillanatban értem meg teljes mélységében, miért érintette érzékenyen Jónás Dánielt a Kossuth és a Felszabadulás Tsz frigyrelépési szándéka. (Folytatjuk.) Hatvani Dániel Sorolhatnánk a méltatlankodó, az egymásra acsarkodó megnyilatkozásokat, amelyekben részigazságok keverednek jól-rosszul leplezett szubjektív indulatokkal. De az eddigiekből is kiderül, hogy hosszú évek során, a sikertelen egyesítési kísérletek alkalmával romlott meg a viszony a vezetők között. A gazdasá gi alapok fejlődése mindhárom tsz-ben jónak mondható, ám egyik sem produkált olyan kimagasló eredményt, amely vezetőinek megtámadhatatlan tiszteletet és tekintélyt kölcsönzött volna. Ez szűkebb, azaz csészártöltési viszonylatban megfogalmazva azt jelenti, hogy egyiknek sem sikerült a másik kettő fölébe kerekedni. A három elnök között a képzettséget, s ebből adódóan a vezetési stílust, elgondolásokat illetően lényeges különbségek vannak. Berger Boldizsár, a Kossuth Tsz elnöke, mint volt középparaszt, különösebb képzettséggel nem rendelkezik. Bárth Józsefnek, a Felszabadulás elnökének, technikumi képesítése van. Jónás Dániel, mint említettük, agrármérnök. Ehhez járul a közéletben betöltött intenzív szereplése; egyebek között ő az elnöke a Kiskunsági Tsz-ek Szövetségének. — Hogy Jónást irigyelnék közéleti, aktivitásáért,, a képzettségéért? — tűnődik a községi pártitkár. — Talán nem ez a helyes megfogalmazás. Inkább félnek a dinamikusságától, célratörő magatartásától. Mert hogy a kezdeményezés, az új dolgokra való figyelés elsősorban náluk tapasztalható, az kétségtelen. Az utolsó rendeken • *.w- •> • <••••<•■■ a • y« "t ' •> A kiskunfélegyházi egyesült Lenin-Rákóczi Termelőszövetkezetben befejezték a lucerna negyedik kaszálását. A gondos ápolásnak, valamint a korábbi három kaszálás optimális időben való elvégzésének köszönhető, hogy a gazdaság 300 holdról a tervezett 30 mázsa helyett átlag 38 mázsa kiváló minőségű szénát takarított be. Ezt az utolsó kaszálást is gondosan megszervezték, kilenc gép és kezelőik szorgalmas munkája nyomán igen rövid idő alatt került kazalba a széna. Felvételünkön Cseh János traktoros, Fekete István és Fejsete Sándor rakodó az utolsó fordulóban. (Opauszky László felvétele) Gazdag program Gazdag programot kínál a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének Bács-Kis- kun megyei Bizottsága. Az egyesület székházában tegnap vezetőségi ülést tartott a Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület, ma 17-én délelőtt a Faipari Tudományos Egyesület rendezésében Matlák Zoltán: Egy beruházás indulásának tapasztalatai címmel tart előadást. (118) — A banditák, a lengyel banditák... — motyogta a lány. — Egyszerű rablótámadásnak néz ki — mondta a százados — ki tudja kik és miért követték el... Gréta észrevette, hogy Edit már régen nem figyel az ő szavaira, hát elhallgatott. Edit még mindig a múlttal bajlódott, de nem tudta volna elviselni a csendet, hát rászólt Grétára, hogy folytassa csak, s hozzátette, hogy minden érdekli, amit mond, hiszen négy év nagy idő, azóta sok minden változott, s igazán jó, ha Gréta tájékoztatja a város jelenlegi helyzetéről. Észre sem vette, hogy a lány már rég nem a városról, hanem a szerelemről, kalandjairól, apró-cseprő örömeiről beszél, sajátos életfilozófiáját próbálja megmagyarázni, ami lényegében csak annyi volt: szeretkezzünk bárkivel, aki utunkba kerül, mert ki tudja, mit hoz a holnap. Editet akkor, négy év előtt egyik napról a másikra áthelyezték: Messzire, nagyon messzire: Szalonikibe. Utána egy dél-franciaországi kisváros volt az állomáshelye, aztán Bécs. Az állomásra Schneider százados kísérte ki. Beszélt neki Szalonikiről, arról, hogy mennyi szépség vár ott rá, s amikor talán éppen egy érzelmes vallomásba kezdett volna, megpillantották az állomás melletti templom falánál a kivégző osztagot, s a falnál az ötven embert, akit a városparancsnok családjának legyilko- lásáért mészároltak le a Gestapo emberei. Gréta tovább beszélt. Most egy tisztről áradozott, aki nagyon csinos, s akire már hetek óta feni a fogát, de az nem akarja őt észrevenni. — Magas, szőke, van valami titokzatos az arcában — áradozott Gréta, s megesküdött, hogy az ujjai köré csavarja Klosst. — Hogy hívják? — kérdezte Edit, amikor Gréta először ejtette ki a fiú nevét. — Oberleutnant Hans Kloss. Talán ismered? — nézett várakozóan Editre, s elkomolyodott. Szemeiben féltékeny várakozás tüze villant. Máris féltette a fiúját ettől az új lánytól. Edit arca kipirult az örömtől: — Istenem, Hanst Ennyi év után most újra láthatom? Talán meg sem ismerjük egymást... — Tényleg ismered? — kérdezte kicsit dühösen Gréta, de gyorsan kiokosodott valamit, s máris átölelte Editet, s könyörgő hangon kérte-. — Beszélj meg vele valahol egy randevút. Hívjuk meg akár ide is, hogy végre felengedjen a szíve irántam. Edit elmosolyodott. Régi, kedves emlékek villantak fel emlékezetében. Bőröndjéhez lépett, borítékot vett elő, s a sok fénykép közül egyet Gréta elé tett. Egy régi, elsárgult képet. — Megismered? — kérdezte Grétától. — Ez egy tacskó — mondta fitymálva amaz. — Még 1936-ban csinálták ezt a felvételt. A hátlapján ez állt: „Editnek, akit soha nem feledek, Hans.” — Hasonlít’ — kérdezte türelmetlenül Edit. — Egy kicsit. Különben is a tied lehet. Bevallom, Brunner sokkal inkább érdekel. Kloss csak azért foglalkoztatott idáig, mert olyan tartózkodó. De lehet, hogy egyszerűen csak ostoba. Bocsáss me?' — mor.ula vigasztalóan Editnek. — Brunner vidám, keménykötésű fiú. Én maradok nála. neked meg itt van ez a Kloss, s így együtt is vagyunk. Ha ugyan tényleg nem felejtett el — húzta el a száját kicsit pimaszul, mintha bántani akarná a társnőjét ezért a váratlan győzelemért. * Klossnak zsúfolt volt ez a napja. Bosszankodott a viaduktnál elszenvedett kudarc miatt. S most, alighogy lepyelte azt a néhány falat szendvicset, amit Kurt készített neki, hívatta az ezredes. (Folytatjuk)
