Petőfi Népe, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-27 / 200. szám

— A IV. NÉPZENEI ta­lálkozóra a KISZ Központi Bizottsága, a kecskeméti városi tanács, a Centrum Aruház, a Fémmunkás és a Vendéglátó Vállalat stb. külön díjakat, emléktár­gyakat ajánlott fel a sze­replőknek. Pólyák Ferenc fafaragónak a KISZ Köz­ponti Bizottsága által fel­ajánlott Citerázó szobrát a félegyházi citerazenekar kapta műsoráért és a népi hagyományok terjesztéséért. Jutalmat kapott a lédeci asszonykórus, a mezőke­resztesi tsz-énekkar, vala­mint Ágh Tibor, a CSE- MADOK főelőadója. — A két évvel ezelőtt várossá nyilvánított Sár- várótt gyáregységet épít a győri Magyar Vagon- és Gépgyár. Kötőelemek — csavarok, csapszegek — készülnek majd itt, a Man-motorokhoz és a köz­úti járművek hátsó híd­jaihoz. — Százhúsz—százahar­minc, teljesen közművesí­tett családi ház épül éven­te Hajóson. A község a kalocsai járás leggyorsab­ban fejlődő települései kö­zé tartozik. — Mezőgazdasági szak­munkás- és gépészképző épül Jánoshalmán. Az 5,5 millió forintos beruházás terveit a MEZÖBER el­készítette, kivitelezését a Kecskeméti ÉPSZER Vál­lalat 1971-ben kezdi meg. Kilencmillió tonna Szerdán délelőtt a Du­nai Vasmű kokszvegyésze­ti gyárrészlegében rövid házi ünnepség keretében megemlékezést tartottak abból az alkalomból, hogy a kokszolómű fennállása óta ezen a napon legyár­tották a kilencmilliomodik tonna kokszot. A Dunai Vasműben gyártják a hazai kokszszükséglet negyven­öt százalékát. Az árvíz elleni védekezésben példamutató katonák kitüntetése Szerdán délelőtt a Ma­gyar Néphadsereg központi klubjának nyári helyisé­gében adták át a kitünte­téseket számos magyar és szovjet katonának, akik a Tisza-völgyi árvíz idején a védekezésben, az élet és vagyonmentés szervezésé­ben, irányításában, végre­hajtásában példamutató, bátor helytállást tanúsítot­tak. Az ünnepségen meg­jelent Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a kormány elnökhelyettese. Czinege Lajos vezérezre­des, honvédelmi miniszter nyújtotta át a kitünteté­seket. Huszonnégyen kap­tak Vörös Csillag Érdem­rendet. Számosán részesül­tek a „Kiváló szolgálatért” érdemrend kitüntetésben, többen a „Haza szolgála­táért” érdemérem arany, ezüst, illetve bronz fokoza­tát vették át. Ugyancsak ezúttal adta át a honvédelmi minisz­ter az árvízvédelmi érmet a Magyar Néphadsereg és a szovjet hadsereg több tábornokának, tisztjének. Az ünnepségen Fehér La­jos pohárköszöntőt mondott. Méltatta az árvízvédelem­ben részt vett katonák bá­tor, hősi helytállását, s a kormány és a maga nevé­ben gratulált a kitüntetet­teknek, és elismerését fe­jezte ki a fegyveres erők tagjainak. Nemzetközi kutyaparádé lesz Kecskeméten o.™,,,.„eve,™ a szeptember 6-i rendezvényre Kutyatenyesztők és -ked­velők számára jelentős eseményre kerül sor szep­tember 6-án Kecskeméten: újból megrendezik a két évvel ezelőtt már nagy si­kert aratott kutyakiállítást. A derék négylábúak pará­déja ezúttal már valóban nemzetközi jellegű lesz; a környező országokból, a Német Demokratikus Köz­társaságból, Lengyelor­szágból, Csehszlovákiából, Jugoszláviából, már eddig is mintegy tucatnyi neve­zés érkezett. Az eddig összesen 566 kutyával történt benevezés valóban lenyűgöző sereg­szemlét ígér. Ez mintegy háromszorosa a két évvel ezelőtti jelentkezésnek és részvételnek. Fajták tekin­tetében is sokkal nagyobb a változatosság. Olyan faj­tákkal jelentkeznek példá­ul — siredale terrierekkel, komondorokkal, kuvaszok­kal —, amelyek két évvel ezelőtt még nem „képvisel­tették magukat” a kiállítá­son. Legnagyobb számmal — 137-tel — a boxerek sze­repelnek. -Sorrendben utá­nuk következnek a német juhászok, majd a pulik és a magyar vizslák. Ez utób­biakból tavalyelőtt még csak 1—2 példány vonult fel. A jelentkezések még nem zárultak le. A neve­zők legnagyobb része bu­dapesti, de jönnek az or­szág minden vidékéről. Többek között helyből, Kecskemétről is, ahol a nyilvántartott kutyate­nyésztők száma imihár meghaladja a kétszázat. (Tavalyelőtt még 67-en voltak.) A Műkertben megrende­zésre kerülő kutyaparádé szervezői látványosságra törekednek. Ennek jegyé­ben tartanak bemutatót a sashegyi kutyaiskola ido­márai. A pontozás alapján a legértékesebbnek ítélt fiatal kutyusok megkapják a Derby címet. A város több ipari üzeme a sztá­rok gazdijait emléktár­gyakkal kívánja jutal­mazni. Mosolygós Balul Mosolyog már a Batul a nyírségi almáskertekben, ahol ezt az almafajtát 62 ezer hóidon termelik. Az idén több mint hatezer vagon mosolygás Batul al­mára számítanak. A Sza- bolcs-Szatmár megyei al­máskertek termése egyéb­ként a csapadékos időjárás miatt elmarad a várttól. A termelők 35 ezer vagon al­mára számítottak, de ehe­lyett csak körülbelül 25 ezer vagonnyi van a fá­kon. EOVUL A MAKÓI — POLYAK FERENC, Orbán István fafaragó és dr. Nagy Györgyné a me­gyei díszítőművészek szak- referensének közös kiállí­tása augusztus 30-án nyí­lik meg — és szeptember 1-ig tart nyitva — Kecs­keméten a Fegyveres Erők Klubjában. — Tizenöt szaküzletet lát el kenyérrel és pék­süteménnyel a Kalocsai Sütőipari Vállalat. A kö­zeljövőben új üzlet kerül átadásra Kiskőrösön, illet­ve Dunavecsén. „CSTPKEHAZ”-SOR Makón, a Lenin téren mükó.sipkékkel díszített több la- Ikóház épült. A „csipkeházak” sorát most tovább bővítik. Ha­sonló díszes épületeket emelnek a városközpontban. (MTI-foto — Tóth Béla (elvétele. — KS) A hatodik betöréskor érték tetten... Rendőrkézen Ürmön és kandala Augusztus 21-re virradó­ra egy munkába induló kecskeméti járókelő arra figyelt fel, hogy a Bács- Kiskun megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat 1167-es számú boltjának ajtaját négy fiatalember feszegeti. Azonnal értesí­tette a rendőrséget, s né­hány perc múlva az URH kocsi a helyszínen termett. A betörők közül hárman elmenekültek, egyikük X. János 17 éves büntetett előéletű, kecskeméti lakos azonban a rendőrök foglya lett. Még azon a napon el­fogták társait is, Ürmös András 21 éves büntetett előéletű segédmunkás, Kecskemét, Kemény Zsig- mond utca 1/a szám alat­ti, Dubec Imre 18 éves büntetett előéletű segéd­munkás, Kecskemét, Zöld­fa utca 79 szám alatti és Suki Jenő 19 éves ipari tanuló, Széchenyi tér 14. szám alatti lakosokat. O. János és Ürmös András — akik a banda vezérei vol­tak — vallomásukban el­mondották: július 22-én hajnalban a MÉK 38-as zöldségpavilonját törték fel, ahonnan 1250 forint értékű árucikket loptak el. Felbuzdulva sikerükön egy másik bűncselekményt is elkövettek: feltörték B. Imréné vegyeskereskedését, ahonnan már több mint 5 ezer forint értékű zsák­mánnyal távoztak. Augusz­tus 11-én O. János Ürmös- sel együtt a BÉK 1137-es számú boltját törtek fel, s mintegy 6600 forint értékű élelmiszert cipeltek laká­sukra. Augusztus 19-én a Magyar-Szovjet Barátság Tsz élelmiszer üzletében, majd a BÉK 1149-es szá­mú boltjában jártak, ahon­nan 2800 forint értékű árut loptak el. A kecskeméti rendőrka­pitányság O. Jánost és Ür­mös Andrást előzetes le­tartóztatásba helyezte, de mind a négy betörő ellen eljárást indított. Ügyükben a nyomozás még tart. Gyorshajtásból súlyos sérülések Foglalkozás körében el­követett gondatlan veszé­lyeztetés bűntettének ala­pos gyanúja miatt a rend­őrség eljárást indított Már­kus István 22 éves egyéni gazdálkodó, imrehegyi la­kos ellen. Márkus motor- kerékpárjával a község külterületén gyorshajtás következtében elütötte az úttest szélén gyalogosan ha­ladó Major Pálné 44 éves, Szempék Lászlóné 19 éves és Tóth Ibolya 16 éves imrehegyi lakosokat. Ma­jor Pálnét súlyos sérülés­sel a kórházba szállították, a másik két gyalogos könnyebben sérült meg. G. G. n N A P T A B 1970. aug. 27, csütörtök Névnap: Gebhard Napkelte: 4 óra 55 perc. Napnyugta: 18 óra 35 perc. Holdkelte: 0 óra. Holdnyugta: 16 óra 49 perc. Mozik műsora Augusztus 21: KECSKEMÉT VÁROSI háromnegyed 6 és 8 órakor CSAK EGY TELEFON KECSKEMÉT ÁRPÁD háromnegyed 6 és 8 órakor A KACSA FÉL 8-KOR CSENGET — Nagyszabású lucerna­mag-termesztési és fajta- bemutató volt kedden Mo- sonmagyaróvárott. A be­mutató előadói állást fog­laltak amellett, hogy kü­lön kell választani a lu- cernamag-termesztést a ta­karmánytermesztéstől, mert az előbbi egészen más ag­rotechnikát igényel. A magtermesztésre egyönte­tűen a kapáslucernát ja­vasolták. Ennek telepítési költsége lényegesen ala­csonyabb, mint a sűrű so­ros lucernáé, betakarítási költsége pedig lényegében azonos. A kapáslucerna megfelelő agrotechnika al­kalmazásával biztonságo­san megtenni holdanként a 2—2,5 mázsa magot. Várható időjárás ma estig; változó meny- nyiségű felhőzet, egyikét helyen átfutó esővel, csü­törtökön eső nélkül, A reggeli órákban páráeo- dás, egy-két helyen köd. Várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet 9—14, legmagasabb nappali hő­mérséklet csütörtökön 22— 26 fok között A Bateton vfcaSoek hő­mérséklete tegnap H óra­kor Siófoknál 18 fiák voit. A Kecskeméti Agrometeoro­lógiai Obszervatórium Jelenti: augusztus 25-én a középhőmér­séklet 17,5, (az 50 éves átlag 20,5), a legmagasabb hőmér­séklet 23 Celsiue-fok. A nap­sütéses órák száma 5. Augusz­tus 26-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 13,7, a dél­után 1 órakor mért hőmérsék­let 19,8, a legalacsonyabb hő­mérséklet 13,7 Celsius-fok. Csapadék 0,1 mm. — A megvadult ló ne­kiszaladt egy tehergép­kocsinak Kiskunfélegyháza határában. Nemcsók Sán­dor fogatos nem bírta megfékezni az állatot és Pintér István, a 9-es szá­mú AKÖV tehergépkocsi­vezetője sem tudta az üt­közést elkerülni. A ló a helyszínen kimúlt. A jár­művekben összesen 9 ezer forint anyagi kár kelet­kezett. Kalocsai piaci körkép A tegnapi kalocsai pia­con bőséges felhozatal volt gyümölcsféleségekből. Kü­lönösen a dinnye bizonyult kelendő árunak: sárga­dinnyéből 1550 kilogramm talált vevőre 2,50—3 forin­tos áron, a görögdinnyét pedig — 1800 kg volt a piacon — 3—3,50-ért adták. Meglepően sok korai sző­lőt hoztak a piacra a ter­melők. 780 kg cserélt gaz­dát 8—9 forintos áron, de nagy érdeklődés mutatko­zott a körte iránt is, amelyből 1300 kilót vásá­roltak, 2—4 forintért. Tovább tart az ősziba­rack és almadömping: 17 mázsányi őszibarack és 15 mázsa nyári alma kelt el, 4—7, illetve 3—4 forintos áron. Olcsó volt a szilvái 250 kilót vásároltak 1,50— 2 forintért. A zöldségpia­con paradicsomból 1100 ki­logrammot adtak el 2,58—3 forintért, míg töltenivaló paprikából — 4—6 forintra tartották kilóját — 1170 kilogrammot hoztak piacra a termelők. A baromfipiacon kapós volt a csirke és a sovány kacsa, kilóját 30—33 illet­ve 24—25 forintért árul­ták, míg a 80 kiló tyúk 27—28 forintos kilónkénti áron talált vevőre. 55 liter tejfel és 60 kilogramm tú­ró volt a piacon, mindkettő 25 forintos egységáron kelt el, az 1300 darab tojást pe­dig 1,30—1,50-ért adták da­rabonként. Női nylon-hálóing több színben 170,— Ft-os árban kapható a Centrum Áruházban. 5862 eb'TOFi NÉPE. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megy ei Bizottsága és a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő: dr. Weither Dániel — Kiadja a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó vállalat — Felelős kiadói dr Mezei István igazgató. — Szerkesztőség: Kecskemet városi Tanacshaz. — Szerkesztőségi telefonközpont: zt>-ia, z5-i& szerkesztő Dlzottság: 10-38. — Kiadóhivatal: Kecskemét Szabadság tér Íja. Telefon: 17-89, — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 20,— forint. Bács-Kiskun megyei Nyomda V, Kecskemét. Telefoni 11-85. — Index: 25 ft65

Next

/
Oldalképek
Tartalom