Petőfi Népe, 1970. augusztus (25. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-01 / 179. szám

8. oldal 1970. augusztus 1. szombat TÖBBSZÖRI húzás­halasztás után Golda Meir kormánya, mi­után pénteken délben ismét összeült, hogy megvitassa Izrael vá­laszát az amerikai külügyminiszter közel- keleti békejavaslatai­ra, hosszas vita után szótöbbséggel elfogad­ta a Rogers-tervet. A szélsőjobboldali Gahal párthoz tartozó miniszterek a terv elfogadása ellen szavaztak. Várható, hogy ezután a párt hat minisztere kilép a Jcormányijól. A Davpr círpű Tel Aviv-i újság szerint fnost piár a leglépyggesebp kérdések közé az tartozik, pogy milyen módon fogják ellenőrizni az amerikai terv által javasolt 9ű napos tűzszünetet. Az AF amerikai hírügynökségnek az izraeli fővárosból keltezett jelen­tése szerint Dajan hadügyminiszter a Lemondás lehető­ségeit iatolgatjá. Dajan az amerikai javaslatnak külö­nösen pzt a részét kifogásolja, amely az izraeli csapa­toknak a megszállt területekről való kivonulására vo­natkozik. A hadügyminiszter ugyanis úgy véli, hogy Izraelnek meg kell tartania a gázai övezetet, a Golan- fennsíkot és Tiran-tengerszoroshoz kivezető övezetet. Dajan szerint az izraeli csapatoknak ott kell marad­niuk a Jordán folyónál is, azzal a kikötéssel, hogy a folyó nyugati Partján élő arab lakosság autonómiát kapna. Ezzel szemben a Biztonsági Tanács emlékeze­tes 1967. november 22-i határozata valamennyi meg­szállt arab terület teljes kiürítésére kötelezi Izraelt, Arról még nem érkezett jelentés, hogy Dajan valóban beváltja-e korábbi ígéretét, s lemond a hadügyminisz- teri tisztségről. MIALATT az izraeli kormány az amerikai javaslat elfogadása fölött vitázott, az Izraeli Kommunista Párt Politikai Bizottsága nyilatkozatot tett közz£, amelyben követelte, hogy a kormány teljesítse a Biztonsági Ta­nács határozatait, jelentse be, hogy kész kivonulni az összes megszállt arab területről. Az immár több mint három éve folytatódó közel-keleti háború megmutatta, hogy a béke megteremtésének semmiféle esélye sincs mindaddig, amíg Izrael hódításaihoz ragaszkodik. Nyil­vánvaló, hogy csődbe jutott az erőszak, a megszállás és a bekebelezés politikája, s Izrael elszigetelődik. Er­ről tanúskodik egyébként Ceylon kormányának dön­tése Is, amely szerint a szigetország megszakítja dip­lomáciai kapcsolatait Izraellel, a ceyloni kormány döntése példaként állhat számos ország kormánya előtt, amelyeknek érdekeik fűződnek a közel-keleti válság megoldásához. HASSZÁN marokkói király legutóbbi sajtóértekezle­tén szintén a közel-keleti helyzet legutóbbi fejlemé­nyeiről szólt. Az uralkodó kifejtette. Marokkó óvako­dik attól, hogy a helyszíntől több ezer kilométernyi távolságra bárkinek is tanácsokat adjon, ami pedig Kairó és a palesztinaiak állásfoglalását illeti, az nincs egymással ellentétben, hogy a megszállt területek ki­ürítéséről tárgyaljanak, s részt vegyenek a paleszti­naiak törvényes jogainak helyreállításában is. A JÖVŰ HÉTEN — Harriman, Cyrus Vance, Cabot Lodge és Habib után — David Bruce ül le Párizsban a Kiéber sugárúti palota kerekasztala mellé, a csilla­gos-sávos lobogóval jelzett küldöttség főhelyére, a pá­rizsi Vietnam-konferencia folytatására. Ezek a tanács­kozások már több mint két esztendeje folynak, s hiba lenne túlzott illúziókat fűzni éppen az új küldöttség­vezető, David Bruce személyéhez. Nem rajta, hanem elsősorban Washingtonon múlik a dolog, hogy telje- síli-e a történelem parancsát, és kivonul Vietnamból. K. A. Újabb áldozat Belfastban pénteken a kora reggeli órákban újabb halálos áldozata volt a tün­tetők elleni akciónak. Mint a hírügynökségek jelentik, több száz katolikus fiatal tüntetett az utcákon és a brit katonaság könnyfa­kasztó gázbombákkal igye­kezett a tüntetőket szét­szórni. Az ezt követő össze­csapások során a brit kato­nák lőfegyvert is használ­tak és egy 19 éves diákot egy golyó a nyakán talált el. Azonnal kórházba szál­lították, de a kórházban az orvosok már csak Daniel O’Hagan halálát állapítot­ták meg. A belfasti utcákon a délelőtti órákban még nem állt helyre a rend. Indokínai események emlékirat A Laoszi Hazafias Front Pártja csütörtökön emlék­iratot tett közzé a Laoszra vonatkozó 1962. évi genfi egyezmények aláírásának évfordulója alkalmából. Az emlékirat megállapítja, hogy a laoszi hazafias erők ellenj háborúban jelenleg mintegy 12 Ó00 amerikai és 12 000 thaiföldi katona vesz részt. Annak érdekében, hogy megsemmisítsék az amerikai beavatkozás bizo­nyítékait, a laoszi harctéren elesett amerikaiak holt­testét igyekeznek felismer- hetetlenné tenni vagy el­szállítani. A Pathi környé­kén lezajlott ütközet után Á párizsi Vietnam-kon- ferencián részt vevő VDK delegáció szóvivője pénte­ken hivatalos nyilatkozatot olvasott fel, amelyben Ha­noi elítéli Nixon elnök leg­utóbbi nyilatkozatát az Egyesült Államok délkelet­ázsiai politikájáról, ame­lyet „agresszív, harcias és kolonialista” politikaként jellemez. Sajtóértekezletén Nixon folytatta a „dicsekvést kép­zelt kambodzsai és viet­nami győzelmekről. Azt állította, hogy az Egyesült Államok kambodzsai ag­ressziója meggyengítette az ellenfelet és ezzel, úgymond megjavította a béketárgya­lások esélyeit.” Nixon megalapozatlan ál­lításai a VDK-nyilatkozat például az amerikai légi­erő nagy mennyiségű bom­bát zúdított a harctérre, hogy megsemmisítse a megölt amerikaiak holttes­tét. Az emlékirat szerint a j 12 000 amerikai katona közé nem számították azokat a pilótákat, akik thaiföldi támaszpontokról felszállva bombáznak laoszi területe­ket. Velük együtt több tízezerre rúg a laoszi hábo­rúban részt vevő amerikai­nk létszáma. Az emlékirat, amelyet pénteken a Vietnammal foglalkozó párizsi konferen­szerint csupán két dolgot bi­zonyítanak. Egyrészt azt, hogy az amerikai kormány­zat igen magas szintre fej­lesztette a hazudozás mű­vészetét, azt a művészetet, amellyel a vereséget győ­zelemnek lehet feltüntetni. Másrészt azt, hogy a Nixon- kormány továbbra is illú­ziókban ringatja magát, mivel vélt harctéri győzel­mekkel akarja alátámaszta­ni az állítólagos erőfölényre alapozott tárgyalási pozíció­ját. A nyilatkozat végül meg­ismételte a VDK javaslatát, hogy Saigonban hozzanak létre egy ideiglenes koalí­ciós kormányt, amely elő­készítené az új általános választásokat. cia elé terjesztettek, han­goztatja, hogy Nixon elnök, hivatalának elfoglalása óta, drasztikus eszkaláci­ót hajtott végre a laoszi háborúban. Az amerikai B—52-es bombázókat azóta I laoszi nagyvárosok ellen is bevetik. Nemrégiben a légierők Xieng Khouang tar­tomány fővárosát Khang Khay várost bombázták. Hírügynökségi jelentések szerint a reggeli órákban pisztolyokkal és automata fegyverekkel felszerelt öt személy támadta meg Dá­niel Mitrione-t, a monte- videoi amerikai nagykövet­ség 50 esztendős közbiz­tonsági tanácsadóját A fegyveresek a követségi alkalmazottat egy zárt te­herautóba irányították, majd elhajtottak. Nem sokkal Daniel Mit­U Thant hívatta Jamngot U Thant főtitkár sürgő­sen New Yorkba hívatta Gunnar Jarringot az ENSZ különleges közel-keleti kép­viselőjét, hogy tanácskoz­zék vele legközelebbi kö­zel-keleti megbízatásáról. Jarring vasárnap este ér­kezik New Yorkba. Találkozó A Moszkvában folyó szovjet—nyugatnémet tár­gyalások keretében péntek délután soron kívül találko­zott Gromiko szovjet kül­ügyminiszter nyugatnémet kollégájával, Walter Scheel- lel. A magyar idő szerint 15 órakor kezdődött megbe­szélés előtt Scheel megje­lent a nyugatnémet szóvivő által tartott sajtóértekezle­ten is. rione elrablása Után isme­retien tettesek a monte- videoi brazil főkonzult is elrabolták. Megkísérelték Gordon Jones követségi másodtit­kár elrablását is, de neki rövid idővel később sike­rült megszöknie. A hírügynökségek való­színűnek tartják, hogy mindkét akciót a „Tupa- maros” elnevezésű gerilla- szervezet tagjai hajtották végre. fl SZER marad A bonni külügyminiszté­rium szóvivője— jelenti a UPl — megcáfolta a Szabad Európa Rádió kiköltözteté­séről szóló híreket és közöl­te, hogy az NSZK kormá­nya már július 1-én egy évvel meghosszabbította a rádió működési engedélyét. V D K-nyilatkozat Elraboltak két diplomatát sFÖ'DKÖZI-T. Az elöntött területI Asszuáni nagy-gát isszuán E A K^ Asszuán. Naeszer-ti Teljes üzemben a Sadd el-Áali Július 23-án az asszuáni nagy-gát 12. turbinájának át­adásával befejező­dött Afrika legna­gyobb vízierőművé­nek építése. A szov­jet segítséggel fel­épített gátóriás, amely 17 piramis tömegének felel meg — hossza 3600 m,. magassága 111 m, a gát felső korona szélessége 40 m, és az alapozáshoz a 200 m vastag homokré­teget cement-mű­anyag bepréselésével kellett megkötni — komplex mó­don hasznosítja a Nílus vi­zét. 2100 megawatt kapaci­tású erőműve 10 milliárd kilowattóra áramot termel, á gát mögött felduzzasztott víztároló pedig teljes feltöl­tése után 164 milliárd köb­méter öntözővizet tartalékol a mezőgazdaság számára. A hatalmas kiterjedésű — 480 km hosszú, átlagosan 10 km széles — Nasszer-tó javítja a Nílus hajózható­ságát, sőt előnyös lesz a halászat számára is. Egyip­tom népének azonban leg­fontosabb az árvizek felfo­gása, így lehetőség nyílik újabb 527 ezer hektár föld öntözésére egész éven át, a termelt energia egy részé­vel pedig a Nílus deltavi­dékén és az oázisokban a föld alatti vizek is bevon­hatók az öntözésbe. A gát révén növelhető Észak- Szudánban is az öntözött terület. A Sadd el-Aali, az asszu­áni nagygát által termelt energia nagyobbik részét a tervek szerint az ipar hasznosítja. Az izraeli ag­resszió következtében a kormány bevételei csökken­tek, a katonai kiadások vi­— TERRA — szont megnövekedtek. Ez­által nem volt mód Asszu­án környékén a tervezett ipari központ kiépítésére. A gát költségei az előzetes számítások szerint így is két év alatt megtérülnek, az EAK nemzeti jövedelmét pedig 235 millió fonttal növelik a belőle származó bevételek. Sör, rum, sör Oyöltő bajnokság Az Egyesült Államokban Eszak-Carolina államban nagy zaj közepette tartot­ták mag az üvöltő-bajnok- I Ságot. Az öt szakértőből ál­ló bírói testület türelmesen végighallgatta a bajnoki cimre pályázó jelöltek or- áitozását. Az elkeseredett küzdelemben végülis egy Oliver nevű sertéstenyész­tő lett a győztes. A bajnok 01 esztendős. A jegyző­könyv megállapítja, hogy Oliver mindenkinél hango- tsibban ordított, és üvöltése „Tarzan kiáltozásának és Vgy száguldó tehervonat dübörgésének egyvelegére,, ml ékesietgíiz Pénteken délelőtt Angliá­ban és a messze tengereken utoljára sorakoztak fel a brit matrózok a napi rum­adagjukért. A királyi hadi- ‘ tengerészet 239 év után törli le a tengerészek ajká­ról a hagyományos italt, hogy helyette sört ajánl­jon. Ezt viszont meg kell majd fizetni. Tiszthelyettes­től fölfelé a kantinban le­het majd vásárolni égetett szeszesitalt, de rumot — éppen rumot! — nem. Aki mindezért felelős, már nyugdíjba ment: Sir Michael Fanu tengernagy, az admiralitás első lordja (haditengerészeti miniszter. — A szerk.) Annak idején azzal indokolta döntését, hogy a rum fogyasztása mm Uliis a korszerű, gyors akciókra szánt haditenge­részethez. Furcsa, de igaz: ahogy most a sör felváltotta a rumot, úgy 1731-ben a sör volt az, amelyet kivontak a forgalomból az angol flottánál rendszeresített vé­dőitalok közül, hogy rumot porciózzanak helyette. A sört a matrózok java­részt borotválkozáshoz használták, olyan gyenge minőségű volt. Anglia kon­zervatív ország és erről bárki megbizonyosodhat, aki söreit megízleli. Cso­da-e, ha a tengerészek ne­héz szívvel járultak az utolsó rumosztásra, amikor pénteken délelőtt fél ti­zenkettőkor megkondult a haj óharang g Barma él Á kutató tévedett BONN (MTI) A háborús bűnösök fel­kutatásával foglalkozó bé­csi zsidó dokumentációs központ bizonyítékokkal rendelkezik arról, hogy Martin Bormann a hitleri birodalom egyik főkolom­posa él, mégpedig Dél-Ame- rikában. A központ tudo­mása szerint Bormann nemrégiben feltűnt a Bra­zília és Paraguay közti ha­tár körzetében. Bormann nem áll egyedül: egész szervezet működik azzal a céllal, hogy biztosítsa Bor­mann és más bujkáló ná­cik számára büntetésük el­kerülését. Pánik tört ki csütörtökön a BEA angol légitársaság londoni székházában: harminc centiméteres vipera te­kergeti elő a repülőtérről hozott csomagok alól. A mérgeskígyó már csaknem eljutott a kijáratig, amikor a személyzet észbekapott és az egyik tisztviselő agyon­verte. A kígyó valószínűleg az eppingi-erdőkből került — nem tudni hogyan — London szívébe. Az erdő egy idő óta hemzseg a viperáktól. A kirándulók egyre- másra jelentik, hogy mérgeskígyót láttak. Az újságok is megfújták a riadót. A mérgeskígyók elszaporodása mindeddig rejtély volt, amíg nem jelentkezett Fred Speakman, a loughtoni bi­ológiai intézet kutatója. Speakman elmondotta, hogy 17 éve viperákat tenyészt, részint saját szórakozására, részint megfigyelések céljából, és évente tízet szabadon enged közülük — ahogyan ő mondotta — ember nem látta helyen. Speakman abban a hiszemben van, hogy az állatok közül hét úgyis elpusztul minden télen. Speakman kellemetlen tévedése ügyében az Ep- ping-kömyéki erdők felügyeleti szervei vizsgálatot indítottak, és szükség szerint feljelentést tesznek a kígyók barátja ellen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom