Petőfi Népe, 1970. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-23 / 171. szám

Vila? proletfrai, epyesiHietek! XXV. évf. 171. szám 1970. július 23, CSÜTÖRTÖK Ara: 90 fillér Jó iramban Emeletről Betakarítási verseny emeletre Jó iramú az építőmunka a kecskeméti Nagytemp­lom mögötti téren, a szin­te szemlátomást magasodó két épület láttán jólesően könyveli el az ember: úgy látszik, az építők áll­ják szavukat, őszre tető alá hozzák a megyei párt- bizottság és a megyei ta­nács leendő székházát. (Pásztor Zoltán felvétele.) A X. pártkongresszusra kibontakozó versenyben részt vesznek a gabonaföldeken dolgozó kombájnvezetők és bálázógépvezetők is. a kalocsai termelőszövetkezeti te­rületi szövetség verseny- és propagandabizottsága nem­rég értékelte a körzetéhez tartozó gazdaságokban folyó nemes vetélkedést. ig termelőszövetkezet 92 kombájn­vezetője közül első helyre az apostagi Duna Termelő- szövetkezet tagja, Somodi György került. Teljesítménye meghaladja a kétezer mázsát. Nyolc termelőszövetkezet 17 bálázógép-kezelője közül pedig a géderlaki Üj Élet Termelőszövetkezet tagja, Felnagy János az első, 110 holdas teljesítménnyel. Javulás várható a gyümölcs- és zöldségforgalomban A kedvezőtlen, változé­kony időjárás érezteti ha­tását a zöldség- és gyü­mölcspiacon. Két-három hetes késéssel jelentkeznek a termékek és magasabbak az árak is, mint az elmúlt esztendőben. A felvásárló és feldolgozó vállalatok messze elmaradtak félévi előirányzataik teljesítésé­től. A mezőgazdasági érté­kesítő központ, a MÉIC jó­val kevesebb zöldséget és gyümölcsöt exportált, mint az elmúlt év hasonló idő­szakában. A korai gyümölcsök le­futása után most a kaj­szibarack szezonja indult és nagyobb mennyiség­ben jelentkezik az őszi­barack is. A zöldségfélék közül a na­pokban a paprika és para­dicsom tömegesebb érése várható a szántóföldi ker­tészetekben. Reméljük, hogy ennek eredményeképpen alacsonyabbak lesznek az árak is. A nagykereskede­lem felvásárlási árai máris jelentősen csökkentek pél­dául a paradicsomnál, ami sajnos, elég későn jelentke­zik a piacon, illetve a fo­gyasztói áraknál. Ez a je­lenség eléggé elgondolkoz­tató. Sürgeti a közvetítő lánc, a termelőtől a fo­gyasztóig vezető út megrö­vidítését. A gazdasági re­form lehetővé tette, hogy a termelő üzemek is köz­vetlenül értékesítsenek. Mind több termelőszövet­kezet segít a helyi ellá­tásban, úgy is, hogy zöld­ség, gyUmölcselárusítő boltot nyit. Jó minőségű és olcsóbb áruhoz jut így a fogyasztó. A homokhátsági termelő- szövetkezetek kereskedelmi irodája közvetítő tevékeny­ségével szintén egyszerűsíti az áru eljuttatását á fo­gyasztóhoz. az iroda már­is olyan forgalmat bonyolí­tott le, mint tavaly egész esztendőben. Jelenleg az egyik legnagyobb tétel a barack, 300 vagon közvetí­tésére kötöttek eddig meg­állapodást. A közös vállalkozás meg­vásárolta a kecskeméti Béke Termelőszövetkezet volt palántanevelőjét. Négy -kajtatóhézban és húsz hollandiágyban virágkerté­szetet létesít, illetve zöld- séghajtatást végez, a Kecs­keméti Konzervgyárral kö­tött megállapodás alapján naponta 150 mázsa felezett barackot adnak át feldol­gozásra. A vállalkozás 70 személynek, főként asszo­nyoknak, lányoknak nyújt ily módon kereseti lehető­séget. A barackidény el­múltával paprika és hagy­ma konzervgyári előkészí­tését is tervezik. A háztáji zöldség és gyü­mölcs felvásárlására négy társulást létesítettek. Kiskunfélegyházán, Solton, Apostagon és Lajosmizsén szervezték meg, hogy a háztájiban jelentkező áru­kat a termelőszövetkezeti felvásárlóhelyen átveszik és továbbítják a kereskede­lemnek. Ezzel biztonságos­sá teszik az értékesítést. Az idei tapasztalatok is arra figyelmeztetnek, hogy a zöldségellátás javítása és olcsóbbá tétele céljából ér­demes foglalkozni a fólia alatti haj tatással. Azok a gazdaságok, amelyekben bátran kezdeményeztek, jól is jártak. Nemcsak a termelőüze­mek szempontjából fontos erre felfigyelni, a fogyasz­tók ellátását, a nagyobb vá­lasztékot is szem előtt kell tartani, K. S. Nagyarányú beruházások a mAffVpIlPn Oktatásügyi célkitűzések illegj Cm. 11 a ötéves tervre Bővül a szakközépiskolai hálózat A megyei tanács végre­hajtó bizottsága által el­fogadott irányelvek sze­rint megyénk közoktatás- ügyének fő feladata a sok­oldalúan képzett személyi­ség nevelése lesz a IV. öt­éves terv időszakában. A célkitűzések megvaló­sításához szükséges az ok­tatási intézmények szemé­lyi feltételeinek javítása, s ennek érdekében tovább kell folytatni a pedagógu­sok szociális helyzetének kedvezőbbé tételét (pél­dául lakásvásárlással, ked­vezményes építési kölcsö­nök folyósításával stb.). Az ötéves tervidőszak vé­gére a jelenlegi 88 szá­zalékról 93,5 százalékra szándékozzák növelni a szakrendszerű oktatásban részesülő általános iskolai tanulók számát. További célkitűzés a falusi és vá­rosi iskolák közötti szint- különbség csökkentése és a körzetesítés teljesebbé tétele. 1975-re a jelenlegi 760-ról csaknem 1400-ra növelik az általános isko­lai diákotthonok létszá­mát. Fokozott gondot kell fordítani az iskolai szer­tárak felszerelésének gya­rapítására és a korszerű tantervi követelményeknek megfelelő eszközökkel va­ló ellátására 1% Szociális szempontból az egyik legfontosabb feladat' a fizikai dolgozók gyerme­keinek segítése. Ennek ér­dekében a napközi otthoni elhelyezésen, étkezési jut­tatásokon kívül növelik a középiskolára előkészítő tanfolyamok számát. A középiskolák fejlesz­tése vonatkozásában a gimnáziumok és szakkö­zépiskolák helyes arányá­nak kialakítása és a szak­középiskolai hálózat továb­bi differenciálása a cél. A jelenlegi 40 százalékról 45 százalékra emelik a szak- középiskolák arányát, Kecskeméten gépgyártás­technológiai, Kiskunfélegy­házán acél- és fémszerke­zeti, Baján gépészeti szak- középiskola létesül. A szakmunkásképzés át­alakítása a múlt évi re­formtörvény alapján törté­nik. Megyénkben szélesí­tik az emeltszintű kép­zést, melynek következté­ben a szakmunkások elő­nyös feltételek mellett sze­rezhetnek középiskolai érettségi bizonyítványt. Szükség van a diákottho­nok bővítésére, mivel a jelenlegi körülmények kö­zött a tanulóknak mind­össze 4 százaléka része­sülhet bentlakásos képzés­ben. A helyzet megváltozz tatására a vállalatok, il­letve a munkaügyi és az egyéb iskolafenntartó mi­nisztériumok szorosabb együttműködésére van szükség. A IV. ötéves terv so­rán nagymértékben növe­lik a közoktatási létesít­ményekre fordítandó be­ruházási keretet, a III. ötéves terv során felhasz­nált T67 millió forintról 305 millió forintra. Ebből az összegből többek között 112 általános iskolai és 8 középiskolai tanterem, 1400 tanulót befogadó általános iskolai és 520 személyes középiskolai kollégium épül, s tervek szerint 1250- nel több gyereket helyez­hetnek el az óvodákban. Sz. J. Az Országos elnökségi ülése Az első félév békemoz­galmi munkájának értéke­lése és a következő hóna­pok békeakcióinak prog­ramja szerepelt napirenden azon a kibővített elnökségi ülésen, amelyet szerdán rendeztek meg az Országos Béketanácsnál, a Belgrád rakparti székházban. Az eseményre -meghívták a Magyarországon tartózkodó Rome9 Csandra kitüntetése Romes Csandrát, a Béke Világtanács Lenin-békedí- jas főtitkárát. A tanácskozáson, amelyet Pethő Tibor, az OBT alel- (Folytatás a 3. oldalon.) Barack­átvétel Sárgabarack-átvétel á Soltvadkerti ÁFÉSZ bó- csai telepén. A megvásá­rolt termés legnagyobb részét a Szőlőskert Szakszövetkezet gazdái hozzák. A képen: mér­legre ráírják a belföldi ér­tékesítésre, illetve a kon­zervgyári feldolgozásra szánt termést,

Next

/
Oldalképek
Tartalom