Petőfi Népe, 1970. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-22 / 170. szám

8. oldal 1970. Július 22, szerda Képes történelmi atlasz Várostérképek és más újdonságok Gemenci képeslapok A Kartográfiai Vállalat most küldi ki a boltokba a német, vagy németül értő turistáknak szánt budapes­ti atlaszt, amelyet kiegészí­tettek az idegenforgalmi nevezetességek német meg­nevezésével. Ezenkívül az 56 oldalas német nyelvű szövegrészben tömör ismer­tetést adnak a budapesti látnivalókról. A magyar térképészet egy másik új­donsága, a képes történel­mi atlasz. Ez az általános iskolásoknak készült kiad­vány színes, rajzos térké­pekkel vezeti végig a ta­nulókat az ember megjele­nésétől — napjainkig a vi­lág, de elsősorban Magyar- ország történetén. Még ebben az évben megjelenik a kis világatlasz javított, az első kiadás óta bekövetkezett változások szerint módosított második kiadása, valamint a Szov­jetunió nagy falitérképe. A várostérképek sorozatában a közelmúltban jelent meg a szegedi és rövidesen kö­veti ezt a nagykanizsai és a gödöllői. Még az idén, illetve a jövő év első ne­gyedében adják ki Moszk­va, Párizs, London és München több nyelvű új várostérképét. Körülbelül ezekkel egyidejűleg jelenik meg több új külföldi autó­térkép, mindegyik legalább öt nyelven, jövőre várható Budapest belterületének idegenforgalmi térképe is. Reyolvergolyótól halt meg a költő Egy szürke rendőri hír közölte annak idején, hogy 1945. július 5-én krimibe illő körülmények között tá­vozott az élők sorából a magyar líra egyik legtehet­ségesebbje — az első Nyu­gat-nemzedék tagja — Nagy Zoltán. Debrecenben végezte jog- tudományi tanulmányait. Franciaországba és Olasz­országba utazott, majd Debrecenben 10 évig volt ügyvéd. A Tanácsköztársa­ság idején mint a debre­ceni írók tanácsának tag­ja részt vett az irodalom szervezésében. 1921-ben Budapestre költözött. A két háború között számos per­ben védte a haladó szelle­mű írókat. A költő, a jog­tudós, öt nyelvet ismerő Nagy Zoltán nehéz körül­mények között élt. A tragi­kus napon kibombázott, alig helyrehozott Fáik Mik­sa utcai lakásán tartózko­dott, ahol ablaküveg he­lyett csak papír volt. A sors különös tragédiá­ja, hogy ezt a finom és halkszavú költőt Ady, Ba­bits, Tóth Árpád és Kosz­tolányi barátját, aki a csend, a magány, a szomo rúság költője volt, a há­borús zivatarok átvészelése után egy felbújtott fa­siszta suhanc terítette le. A húsz éves fiatalembert két társa arra biztatta, hogy az ügyvédtől millió­kat szerezhet. A nyilas propaganda hatása alatt álló gyilkos,, aki addigi cselekedetei miatt Buda­pest romos házai között bújkált a felelősségrevonás elől, a kora esti órákban becsöngetett Nagy Zoltán lakásába. A csöngetésre aj­tót nyitó ügyvéd irodájá­ban fogadta a fiatalembert, aki revolvert rántott és kétmillió pengőt követelt. Nagy Zoltán, aki sokszor szembe nézett a halállal, most sem adta meg magát. Támadójára vetette magát. Dulakodás, majd revolver dörrenés, s a költő és jog­tudós élettelenül zuhant a padlóra. Utána önmagával is végzett üldözés közben a tettes. A Csend, Aranymadár, az Elégiák halkszavú író­jának akkor kellett eltá­voznia, amikor megnyílt az új alkotás, az új öröm, az új élet lehetősége. A magnetofon Rendhagyó kis eset, amit most elmondok. Fényké­peim rendezése közben vil­lannak fel bennem a ké­pek, miközben halk zenét duruzsol szobámban az MK—21-es. Mert azt nem­csak beat-zenére lehet ám használni, még egy őzcsa­ládnak is meg lehet adni vele a boldogságot. Azon a júniusi reggelen már hajnalban is olyan fül­ledt volt az erdő, mint a kemence. Izzadva ténfe- reg benne az ember. Ki is megyek belőle a kistöltésre, melynek másik oldalán a tsz hatalmas árpatáblája. Az enyhe forduló után valami gyenge hangfoszlá­nyokat hoz felém az arco­mat éppen csak megsimító szélfiúcska. Megállók, füle­lek. Pár perc múlva a né­ma csendben nagyon hal­kan üti meg a fülem: pi..., pii..., pii..., p He. Nem kétséges most már, sír az őzgida. De vajon Azóta is jó néhányszor találkozom velük. A gidapettyek már eltűnőben, de a többi kedves között tán ezt a családot szeretem legjobban. Hogy miért, gondo­lom megértik. Együtt is több felvételt készítettem azóta róluk. A békés családi idill bizonyára megnyeri a kedves olvasó tetszését is. miért? Egy helyből hang­zik újból panaszosan piii..., piii..., pii... Megyek a hang irányába. Ha valami bántaná, anyja nem hagyná, mert az őz­mamák bátrak ám. Ezt tud­ják a rókák is, kóbor ku­tya meg mutatóba sem akad a kerületben. Már az embermagasságú árpatáb­lában járok jól befelé, ami­kor egészen közel vagyok, óvatosra fogom lépteim. Szinte centiméterenként ha­ladok. Piii...', pü.i: , ppiie..: Széthajtom a terméstől duzzadó, halványzöld kalá­szokat. Karnyújtásnyira áll a kis pettyes jószág. Lábai remegnek a kétségbeeséstől. Koromfekete szemecskéiből iszonyatos bánat és félelem tükröződik. S arcomba mondja; püi ■ • -< piii... Igen, most már értem, s ez emberi nyelvre fordítva azt jelenti: „Elveszett az anyu­kám, gyere vissza. Fé­lek.., Mi lesz velem?...” Vígasztalom magamban. Ne félj, megkeressük. Ne sírjál. De hogyan? Hol lehet? Miért hagyta el a gidács- kát? Mit tegyünk? Eszembe jutott a magne­tofon. Ha a gidasírást fel­veszem, azt felerősítve több száz méterre hallani lehet. Gyorsan haza a felszerelé­sért. Amikor visszajöttem még mindig ott volt, ahol hagytam. Anyja nélkül. A hangfelvétel és a fényképe­zés után teljes hangerővel megindítottam a keresést. Magam sem várt teljes sikerrel. Egy jó félóra múl­va már teljes volt a családi boldogság. Bizony, jó dolog ez a technika ... Nyári síparadicsom A nyári kánikula ellené­re a Lengyel-Tátrában még mindig sok helyütt áll a hó. A Hala Kondratowan és az öt lengyel tó völgyé­ben levő nagy sáncokon rendszeresen síelnek. Itt töltik a nyarat a lengyel síválogatott tagjai is, akik közül különösen Andrzej Bachleda, a sokszoros le- sikló bajnok készül nagy gondossággal a közelgő chilei nemzetközi verseny­Hatszáz új szobor és emlékmű Képzőművészeink hely­zetét, fejlődését elemzi a Művelődésügyi Minisztéri­um most elkészült felmé­rése. Ezzel kapcsolatban az illetékesek az MTI mun­katársának elmondták: az utóbbi négy esztendőben je­lentős képzőművészeti al­kotások születtek, s az utóbbi időszakban ország­szerte mintegy 600 új, mű­vészi szobrot, emlékművet állítottak feL Továbbá EGY MODERN FILM DÍSZLETE mintegy 300 festészeti és iparművészeti alkotással, köztük igen sok, épületet díszítő festménnyel —gaz­dagodott az ország. Nem­zetközi vonatkozásban pe­dig a magyar művészet iránti elismerését fejezte ki a Budapesten nemrégi­ben megtartott nemzetkö­zi műtörténész-kongresz- szus. Mindez azt mutatja, elérkezett az idő, hogy ha­zánk is felsorakozzék a nemzetközi képzőművészeti seregszemléket rendező or­szágok sorába. A minisztérium jelenté­séből az is kitűnik, hogy az 1968-ban egységesített művészeti alap mintegy 2600 képző-, ipari- és fotómű­vészt tömörít, s a beveze­tett egységes segélyezési rendszer megnyugtatóan biztosítja a művészek za­vartalan alkotó tevékeny­ségét. Az állam bőkezű mecénása a képzőművé­szetnek: évente mintegy 8 millió forint értékben vá­sárolt művészi alkotásokat. A közelmúltban bevezetett új szerzői jogi törvény kép- vonatkozásban is kedvezően érezteti ha­tását. Egyébként a képző- és iparművészeti alkotások iránt megnyilvánuló élénk kereslet —, s ez mindin­kább társadalmi igénnyé válik — hűen tükröződik a művészeti alap bolthálóza­tának forgalmában is: 1966-hoz képest az elmúlt évben — azonos árszínvo­nal mellett — mintegy 30 százalékkal több művészeti alkotást vásároltak. Az ország területén az elmúlt négy évben 1942 kiállítást láthatott a kö­zönség, külföldön az utób­bi négy évben 217 magyar képzőművészeti tárlat nyílt, míg idehaza csaknem ugyanennyi — pontosab­ban 214 — külföldi kiállí­tást rendeztek. Négy évvel ezelőtt hazánk minden ezer lakosa közül 74 keres­te fel a tárlatokat, tavaly már 83, s a kiállítási in­tézmények és a Műcsarnok által megrendezett tárla­tok látogatóinak száma ugyanebben az időszakban mintegy százezerrel növe­kedetté Es befejezésül egy kis suta portréjával búcsúzom. Kép és szöveg: Kovács Gábor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom