Petőfi Népe, 1970. június (25. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-07 / 132. szám

Köszöntünk, 20 éves Dunaújváros! W TÜÄ J 1 h Ppfe-. Alapítása huszadik évfordulójának ünneplésére készül Dunaújváros. S az ün­nepét — mint azt az alkalom kapcsán rendezett sajtótájékoztatón Sudár István, a városi pártbizottság titkára említette — családias, bensőséges keretek között kívánják megülni. Igenám, csakhogy a családias keret roppant szélesre tágul! Hiszen szerte g. hazában tíz- és százezrek vallják magukénak Dunaújvárost. Mi­lyen jogon? Az első magyar szocialista város építésében való közreműködés jogán. Még akkor is, ha ez a közreműködés a pentelei fennsík hajdani kukorica-par­celláin, a mai vasműóriás földalapjának döngölésében, vagy tíz—húsz—har­minc talicskányi föld odébb kubikolásában nyilvánult is meg. Mert ilyen alapon kicsit mindannyiunké a Duna-parti vasváros. A bensőséges emlékezés jogát azonban senki sem vitathatja el az alapítóktól, akik annak idején hitükön, vagy egyszerűen munka allíalmat kereső, szerencsét próbáló reményükön kívül két kezüket, alkotni akaró önmagukat hozták az or­szág minden tájáról. S azoktól sem, akik az alapozást követő években vertek itt gyökeret, s jogosan vallják: szűkebb hazám, Dunaújváros. Mert bár a Vasmű vá­rosa ma természetszerűleg egyike az ország városainak, nemcsak ifjú kora, ha­nem számos, csakis rá jellemző sajátossága miatt mégis más, mint a többi. A születésnapi köszöntés ürügyén hadd villantsunk fel ezek közül néhányat. közül a Ságvári Endre ne­vét viselő 32 tantermes, s amelyben önkiszolgáló ét­terem, tornatermek, poli­technikai tanműhelyek és jókora sportudvar állnak a gyerekek rendelkezésére. Iskola — említettük, s máris a következő sajátos­ságnál tartunk: Dunaújvá­ros tanuló város. Általános gimnáziumában nyolcszáz diák tanul. Az acélszerke­zeti- és gépészeti tagozatok­ra előkészítő gimnázium- és szakközépiskolájában 580 fiatal folytatja tanulmá­nyait. A Nehézipari Mű­szaki Egyetem Kohó- és Fémipari Főiskolai Kara 590 nappali és 330 esti, il­Szakmunkásnő a Vasmű jól jövedelmező profilüze­méből, mely két év óta ontja termékeit. A többi közt évente 800 ezer négyzetméter radiátor készül itt ha­zai szükségletre és exportra egyaránt. letve levelező hallgatójának ségesen tisztelik művüket, nyújt lehetőséget üzemmér- s a teremtő munkát Hogy nöki diploma szerzésére. A ez miben nyilvánul meg? Spirálisan hegesztett csövek nagy mennyiségben. A gázprogram révén ugye, ismerősek? Ezek biztosítják a Szovjetunióból érkező olaj továbbítását és ezek­ből terebélyesedik a magyar földgázt házhoz, üzemhez szállító vezetékhálózat. Szegjük meg a kronolo­gikus sorrendet, s az alap­vetőt jelentő vasműóriás főbb jellemzőinek sorolása helyett szóljunk előbb ma­gáról a városról? Érdemes. Nemcsak azért, mert ré­A városi tanács barátságos, de egyben méltóságot is árasztó új székhaza. ges-rég kinőtte azt a — aluli, akfk között mintegy dája, melyekben csaknem 20 25_ ezer embernek, a 13 ezer a gyermek korosz- ezerötszáz kicsire felügyel- és,_c^" tályúak száma. Nem vélet- nek szakavatottan, s a 8 ládtagjaiknak szánt— lakó­kolónia keretet, aminek az első tervek készítésekor megálmodták. Hiszen Du­naújváros ma csaknem öt­venezer lakost számlál. S az 1951. tavaszán felépült első, Május 1. nevet vise­lő utca birtokbavétele óta hét jókora, egymástól jól elkülönülő részre tagozódik a város. E nagy — a sok­száz lakásos tömböktől a kertes családi házakig, a magyar építészet utóbbi 20 évének minden stílusirány­zatát képviselő — kerületek érdekes, harmonikus egész- szé ötvözik a szocialista települést. Mégsem túlzás állítani, hogy ezen a harmonikus egészen belül nagy lehető­ségei maradtak a tovább­fejlődésnek. Szinte minden városrészben folyik az építkezés. Nem véletlenül vetődik fel a gondolat: va­jon a következő húsz év múlva már százezer ember otthonává válik Dunaújvá­ros? Mert a szó legnemesebb értelmében otthon ez a vá­ros, melynek minden laká­sa fürdőszobával, távfűtés­sel, meleg vízzel, gázzal el­látott. Otthon, a lakáson kívül is. Azzá teszik park­jai, üde rózsaligetei, a szé­les utakat szegélyező pla­tánfái, erdőligetei, játszó­terei. Jogos büszkeségggel az ifjúság városának vallják szűkebb hazájukat a hely­beliek. Hiszen a lakosság átlagéletkora 30 év. És az összlakosság fele 26 éven len a város 15 korszerű óvó- általános iskola, melyek Itt sincs még vége » városnegyednek. Építése, fejlesztése folytatódik. (Pásztor Zoltán felvételei) Vasmű, s a helyi vállalatok és intézmények szakmunká­sainak — jelenleg mintegy 1300 tanulónak — képzését a város iparitanuló intéze­te biztosítja. És folytathat­nánk a sort a dolgozók ál­talános- és középiskolái­ban, gimnáziumaiban tanu­ló mintegy ezer felnőttel, az Állami Zeneiskolával, és így tovább. Ha belegondol az ember: bölcsődéivel, óvodáival, is­koláival, nagyszerű mun­kásszállóival, kulturális, egészségügyi stb. intézmé­nyeivel, a 13 ezer embert foglalkoztató Vasművön kívül 7 jelentős üze­mével, erőteljes, virágzó város a húsz évvel ezelőtti pusztaság helyén! Óhatatla­nul felvonulnak lelki sze­mei előtt az alkotók. Az alapozás hőskorából, a fa­lat emelő kőművesnő port­réja, a kezdetben gumicsiz­másán sarat dagasztó, az ideiglenes barakkok emele­tes vaságyain pihenőre térő, szerény elemózsiájuknak térden terítő építők hada, s a markáns arcú martinász, aki jelképpé vált a város címerében. Alkotók, akik szűkebb ha­zájukat alighanem minden más közösségnél sajáto­sabban, igazabban szere­tik. Emberségükben is ne­mesebbre formálódva mély­A tv képernyőjéről emlé­kezhetünk rá: a 20. szüle­tésnap előestéjén százak végezték a város nagytaka­rítását. És megnyilvánul a tettrekészségben, amellyel például a jórészt társadalmi munkával létrehozott, gyer­mekek és felnőttek szóra­kozását, pihenését szolgáló Vidám Park ápolásáról, já­tékainak rendbentartásáról gondoskodnak. És abban az évenként 200—300 ezer órás társadalmi munkában, amellyel ma is csinosítják, gazdagítják városukat. Huszadik születésnapjára készül az acélváros, amely ma kötetekre szóló monda­nivalót kínál. S ha benső­ségesen üli is meg az ün­nepet, nyílt szívűen, szere­tettel fogadja a látogatót. Minden dunaújvárosi, mint a legjobb idegenvezető, szinte személyes tulajdona­ként mutatja be városát. A külön várost kitevő Vas­művet éppúgy, mint az épí­tés során felszínre került négy évezred előtti emlé­kek nyomán Castrumnak elnevezett modem lakóne­gyedet, melynek lakói külön is büszkék rá, hogy vala­mikor itt állt Intercisa ró­mai katonai erőd. Felfrissülni, erőt, hitet meríteni, érdemes a 20 éves Dunaújvárosba látogatni! Perny Irén

Next

/
Oldalképek
Tartalom