Petőfi Népe, 1970. június (25. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-19 / 142. szám

Házunk tája Most indult és máris népszerű a Szabad Föld c. hetilap Házunk tája rova­ta. A háztáji gazdálkodás termelési lehetőségeinek jobb kihasználása, amel­lett, hogy népgazdasági ér­dek, a kistermelők nem le­becsülhető jövedelemforrá­sa is. Épp ezért nem lehet közömbös a szövetkezeti tagok, a kerttulajdonosok százezrei számára. hogy mennyi a háztáji gazdaság hozama, haszna. A Szabad Föld Házunk tá­ja rovatában hétről-hétre megtalálja az olvasó a ház­táji növénytermesztés és állattenyésztés legjobb módszereit bemutató íráso­kat, a gazdálkodást köny- nyítő rendelkezések is­mertetését, ötleteket, kez­deményezéseket, az agro- nómus jó tanácsait, mind­azt, amit a házunk tája va­lóban jövedelmező gazdál­kodását elősegíti. Figyelje a Szabad Föld új rovatát! Minden héten, a lap 4. ol­dalán! Megalakult NAPTAR 1970. június 19, péntek Névnap: Gyárfás Napkelte: 3 óra 46 perc. Napnyugta: 19 óra 45 perc. Holdkelte: 20 óra 27 perc. Holdnyugta: 2 óra 54 perc. Hol vannak a hinták? Ha nehezen is, de megérkezett a nyár, a jó idő — legalább­is naptár szerint. Ez egyben azt is jelenti, hogy befejeződött a tanév és a gyerekeknek sokkal több idejük van játékra, szó­rakozásra. Ebben azonban gátolja őket egy apró jelenség: hiányzanak a hinták a kecskeméti játszóterekről, elfelejtették felszerelni azokat. Lehet, hogy akinek ez feladata volna, már régen nincs hintázó korban, s olyan gyereke sincs, aki szereti ezt a játékot. Gondoljon azonban arra a sok száz apróságra, akik most vágyakozva állnak a hinták „csontvázánál”, s az az aput kérdezik: Hol vannak a hinták? Gázvezeték nyomáspróbája A Siófoki Kőolajvezeték Vállalat 1970. június 20-án, szombaton megkezdi a Vá­rosföld—Vecsés közötti gáz­vezeték nyomáspróbáját. Ez a vezeték Kecskemét határában, a város keleti oldalánál húzódik. A vál­lalat felhívja a közelben lakók figyelmét, hogy a nyomáspróba ideje alatt — amely körülbelül két hetet jelent — a lehetőségek sze­rint mellőzzék a vezeték közelében való huzamosabb tartózkodást. Úttörők az árvízkárosultakért A Kiskunfélegyházi Pető­fi Sándor Általános iskola 6,'a osztályának tanulói a petőfiszállási Aranyhomok Szakszövetkezetben vállal­tak munkát. Munkabérüket egy összegben ajánlották fel, árvízkárosult pajtásaik­nak. — Űjabb huszonöt ház­helyet adott át az OTP- nek értékesítésre a Csá- . szártöltési Községi Tanács Kiscsalán, ezen, a köz­séghez tartozó kis külterü­leti lakott helyen, ahol mindössze 300 ember la­kik. Előreláthatólag az új telkeken még ebben az évben megkezdik a csalá­di házak építését. — A maga« dunai víz­állás ellenére folyamato­san érkezik a szovjet vas­érc a dunaújvárosi kikötő­be. Az év eleje óta össze­sen négyszázezer tonna vasércet raktak ki, s szállítottak a kikötőből a nagyolvasztóműbe. Mozik műsora Június 19.: KECSKEMÉT VÁROSI háromnegyed 6 és 8 órakor BYE, pYE BARBARA 16 év KECSKEMÉT ÁRPÁD háromnegyed 6 és 8 órakor A SZTÁR PRÓBAÜZEM a kecskeméti nőbizottság Tegnap délután tartotta alakuló ülését a Hazafias Népfront kecskeméti városi bizottsága mellett működő nőbizottság. Az alakuló ülésen megjelent Fehér Sán­dor, a városi népfrontbizottság elnöke, Kállai Árpádné, országgyűlési képviselő és Borsodi György, a Szak- szervezetek Megyei Tanácsának vezető titkára. Az ülésen megalakították az 54 tagú városi nőbizottsá­got, amelynek elnökéül Fenyvessyné Góhér Annát, a megyei könyvtár igazgatóját, titkárának pedig Ku­lik Ilona pedagógust választották meg. JOGPROPAGANDA-FÜZET az i teiekrendeletekrol kinthető teleknek, milyen mértékű lehet a személyi telektulajdon, ki és mely telek után köteles adót fi­zetni, kik kötelesek egysze­ri út- és közműfejlesztési hozzájárulást fizetni és kik mentesek ez alól? Mint említettük, a telek- rendeletekről készített jog- propaganda füzet a Ta­nácsok Könyvtára soroza­tának első kiadványa. A so­rozattal a Hazafias Nép­front és a Közalkalmazot­tak Szakszervezete azt a célt kívánja szolgálni, hogy népszerű formában, gyor­san, megbízhatóan és rész­letesen — tehát lehetőleg minden kérdésre figyelem­mel — tájékoztatást adjon közérdekű rendeletekről ol­csó és tömeges kiadvány­ban. Ezzel a füzetsorozattal a Hazafias Népfront és a Közalkalmazottak Szak- szervezete egyben jelentős részt vállal az elmúlt év februárjában kiadott 2004,1969. sz. kormányha­tározat megvalósításából. E jogszabály fontos feladat­ként jelölte meg a jogpro- poganda megjavítását a la­kosság körében. A Tanácsok Könyvtárá­ban megjelenő füzeteket a Bács-Kiskun megyei Nyom­da Vállalat készíti, s ter­jesztésükre az iparcikk kis­kereskedelmi vállalattal, valamint a MÉSZÖV-vei kötött szerződést. A füzete­ket tehát földművesszövet­kezeti boltokban, könyvüz- letekben, trafikokban vá­sárolhatják meg az érdek­lődők. G. S. A Tanácsok Könyvtára című sorozatban jelent meg a napokban a jogpropagan­da-füzetek első száma, amely az új telekrendele- teket, azok magyarázatát tartalmazza. A Hazafias Népfront és a Közalkalma­zottak Szakszervezete által közrebocsátott közel száz­oldalas kiadvány úgyszól­ván nélkülözhetetlen mind­azoknak, akik a téma iránt érdeklődnek. Szakmai körökben, a gyakorló jogászok előtt is­meretes, hogy az év első hónapjaiban kiadott és a telekrendezésről szóló, il­letve a telekkel kapcsola­tos kérdésekről intézkedő rendeletek több százezer ingatlantulajdonost érin­tettek. A füzet alapos tá­jékoztatást nyújt ezzel ösz- szefüggésben például a sze­mélyi telektulajdon mérté­kéről, a telekadóról, az üt­és közműfejlesztési hozzá­járulásról, a beépítési köte­lezettségről, a kisajátítás­ról. az állami telekvásár­lásról és értékesítésről, a külterületi állami földek eladásáról és haszonbérbe adásáról és végül a Bala­ton parti telkek sajátos kérdéseiről. A jogpropaganda füzet szerkesztői — közöttük dr. Kőrös Gáspár, a Bács-Kis- kun megyei Tanács V. B.- elnökhelyettese — vala­mennyi, a jogszabályokkal, azok alkalmazásával, értel­mezésével összefüggő kér­désre válaszolnak, illetve eligazítást nyújtanak. Kö- aöttük ilyenekre is: Mi te­Érdekes leletek Kunszálláson Késő avarkori sirokat tártak fel tavaly a megyei múzeum munkatársai Kun­szállás határában. Az ása­tásokat az idén H. Tóth El­vira muzeológus irányítá­sával folytatják. Eddig ke­reken harminc sírt tártak fel, közöttük több egyedül­állóan érdekes lelet akadt. Különösen egy gazdag ifjú sírja tarthat számot a szak­körök érdeklődésére, s azok a férfisírok, amelyekben a nők által is használatos ék­szereket találtak. EMLÉKEZZÜNK ZEPPELIN FERDINAND Hatvan évvel ezelőtt, 1910. június 19-én állították for­galomba az első Zeppelin utasszállító léghajót. A maga idején világszen­zációnak számító légi köz­lekedési eszköz Zeppelin Ferdinánd grófról, a neves repülési kutatóról kapta a nevét. Az ügynek magyar vonatkozása, hogy Zeppe­lin gróf 1897-bm maga is végignézi a magyarországi eredetű Schwarz Dávid fel­találó szabadalma szerint épített első alumínium búr - kolatú, szivaralakú kor­mányozható léghajó fel­szállását. Az eredménytelen kísérlet ellenére Zeppelin gróf átveszi a feltaláló öz­vegyétől a szabadalmat és óriási energiával egyre- másra építi a merev rend­szerű léghajókat, maga kö­ré gyűjtve kiváló mérnö­kök egész gárdáját. Zeppelin vasakarata* ki­tűnő mérnökei, s a német társadalom áldozatkészsége (1908—9-ben több mint 6 millió márkát gyűjtenek össze a léghajók építésére Németországban!) meghoz­za végül a sikert, amely­nek az 1914-ben kitört első világháborúban komoly gyakorlati haszna, jelentő­sége is van. A Zeppelint azonban hamarosan kiszo­rítja a repülőgép, s így a léghajónak ma már inkább csak technikatörténeti je­lentősége van. Ülésezett a megyei takarékossági albizottság Hazánk legnagyobb szennyvíztisztítói közé sorolható a Szé­kesfehérvárott 40 millió forintért létesített és most próbaüzem­be helyezett szennyvíztisztító telep. A Közmű és Mélyépítő Vál­lalat által épített új fehérvári objektum építését a város fejlő­dése és az új lakótelepek létesítése tette szükségessé. Az úgynevezett anaerob módszerrel dolgozó telep naponta 18 ezer köbméter szennyvizet tisztít meg, amely azután a Jan- csár, valamint a Sárvíz cs Sió csatornán át a Dunába folyik. A felfogott szennyet különböző feldolgozás és ülepítés után szervestrágyázásra használhatják fel. Képünkön: működésben az ún. eleveniszapos medence. (MTI-foto — Bajkor József felv.) Tegnap délelőtt Dunapa- tajon tartotta ülését a me­gyei tanács takarékossági albizottsága, amelynek je­lenlevő tagjait, a vendége­ket Gerőcs István, a me­gyei pénzügyi állandó bi­zottság alelnöke köszöntöt­te. Ezt követően került sor a kalocsai járásban, illetve Kalocsán folyó takarékos- sági mozgalom és a lakás- építési tevékenység ered­ményeit tárgyaló tájékoz­tatók megbeszélésére. A két témáról Pétiké János, a járási tanács vb-elnöke, il­letve dr. Nyámádi József, a városi tanács vb-titkára adott információt az albi­zottságnak. A tájékoztatók után többen hozzászóltak a kérdéshez, elmondták vé­leményüket, tapasztalatikat a témával összefüggésben. Felszólalt többek között Deák István, az OTP me­gyei igazgatója is, aki is­mertette a megye lakossá­gának takarékosságát, s el­mondta, hogy az év végé­re — minden valószínűség szerint — Bács-Kiskun me­gyében a betétállomány el­éri a kétmilliárd forintot. Deák elvtárs a továbbiak­ban beszélt az OTP lakás- építési akcióról, az ezzel járó gondokról, eredmé­nyekről és a további el­képzelésekről. A takarékossági albizott­ság ülése Lakos Kálmán­nak, az albizottság titkárá­nak az elmúlt iskolai tan­év takarékossági versenyé­nek értékeléséről készített előterjesztésével folytató­dott, s a következő tanév hasonló versenyének meg­hirdetéséről szóló előter­jesztéssel, illetve e két elő­terjesztés elfogadásával ért véget. — BRATISLAVABA és Nővé Mestóba utazik a kis­kőrösi művelődési ház fel­nőtt énekkara. A látogatást a két csehszlovákiai város énekkarának februári kis­kőrösi vendégszereplését vi­szonozza. Felszakadozó felhőzet, már szórványosan előfor­duló esővel, zivatarral. Mérsékelt, időnként meg­élénkülő északi, északkeleti szél. A nappali felmelege­dés északnyugaton erősö­dik. Várható ■ legalacso­nyabb éjszakai hőmérsék­let: 12—17, legmagasabb nappali hőmérséklet pénte­ken: 23—28 fok között. Jelentős mennyiségű (leg­alább 5 mm) csapadék az ország területének 70 szá­zalékán várható. A Kecskeméti Agrometeoro­lógiai Obszervatórium jelenti: június 17-én a középhőmérsék­let 21,8, (az 50 éves átlag 19,2), a legmagasabb hőmérséklet 27,2 Celsius-foli. Júl ius 18-án a reggel 7 órakor mért hőmér­séklet 17,3, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 20,3, a leg­alacsonyabb hömérséi. t 1(5,6 Celsius-fok. Csapadék 1,1 nini. Növényvédelmi prognózis A Duna menti házikertekben a zöldségfélék lombját helyen­ként erős mértékben károsít­ják a feketetestű burgonyabo­gáéhoz hasonló cigánybogarak. A bogarak ellen Fiiból—E 0,3 —0,5 százalékos oldatával per­metezhetünk. A permetezett zöldségféléket 14 napig nem szabad fogyasztani. A Fiiból—E méhekre veszé­lyes. — Csütörtökön megkez­dődött a gyermeküdültetés a Balaton déli partján. A SZOT gyermeküdülőit Ba- latonmárián, Balatonbog- láron, Balatonlellén, Za- márdiban és Szántódon több mint 1500 gyermek vette birtokába, akiket mindenütt ünnepélyesen fo­gadtak. öt váltásban, csaknem 10 ezer gyermek élvezheti majd a nyár örömeit a magyar tenger déli partján. Változás a televízió mai műsorában 18.0.1: Kompozíció »70. A kép­zőművészeti rovat maga- znja. 10.00: Reklámműsor. 19.05: Esti mese. Egyébként a kiadott műsor szerint. — A svájci kormány bejelentette, hogy rövide­sen megkezdik egy új vas­úti alagút építését a sváj­ci Alpokban a Furka-hegy alatt. A 19,4 kilométer hosszú alagút 10 év alatt épül meg 80 millió svájci frank költséggel. — Hatalmas, színes ró­zsamező állítja meg a Ba­laton délkeleti partja kö­zelében, a 7-es számú or­szágos ' főközlekedési út mellett az üdülő és ki­ránduló vendégeket. A Badacsonyi Állami Gazda­ság alsótekeresi körzeté­ben ezekben a napokban teljes pompájúban virág­zik több ezer rózsatő. A balatoni kirándulók kívánságára helyszíni áru­sítást is szervezett az ál­lami gazdaság. — Szerdán Tiszaigar ha­tárában zivatar verte vé­gig a Petőfi Tsz dinnyé­seit. A vihar elől nyolcán a dinnyés-kunyhóba hú­zódtak. Nem sokkal ez­után becsapott a villám, s a nyolc ember közül he­ten megsérültek. Hátukat a karcagi kórházba szállí­tották, ahol elsősegélyben részesültek. — A LENGYEL néphad­sereg együttese vendégsze­repei Baján, a József Attila Művelődési Központban jú­nius 24-én. — Hitelpolitikánk aktu­ális kérdései címmel tar­tott nagysikerű előadást tegnap délután Kecskemé­ten a Magyar Nemzeti Bank dísztermében Pullai Miklós, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese. — Nixon elnököt csütör­tökön „Az év egyházi sze­mélyisegének” választot­ták, m^rt bevezette a va­sárnapi istentiszteletet a Fehér Házban. — 1973-ban ünnepli To­kaj fennállásának 900. év­fordulóját. A ritka jubile­umra elkészítik a boráról világszerte ismert Tisza- parti település monográfi­áját. — Maria Callas világ­hírű olasz operaénekesnő szovjet meghívásra június 21-től 27-ig a Szovjetunió­ban vendégszerepei. — Olasz takarmánybú­zát termesztenek a kecs­keméti, Fajtakísérleti Ál­lomás parcelláin. A Li- belulla nevű gabona máris szép termésátlagot ígér: holdanként 26—30 mázsát. PtiTOFI NEPE. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bacs-Klskun megyei Bizottsága as a megyei tanacs lapia - Főszerkesztő S Tóth Pa - Kladia a Baes-Klskun megyei Uapkladő vállalat — felelős kiadói dr. Mezei István Igazgató. — Szerkesztőség: Kecskp mét városi Tanácshoz. — Szerkesztőségi telefonközpont: Ifi-19. 25-1# Szerkesztő bizottság: 10-38. — Kiadóhivatalt Kecskemét Szabadság tér 17a. Telefon: 17-09. — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hely! postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hőnapra: 20,— forint. Bác3-Klskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefoni 11-85. — Index: 25 065

Next

/
Oldalképek
Tartalom