Petőfi Népe, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-07 / 105. szám

Mexikó a VB lázában Huszonöt nappal a IX. labdarúgó világbajnokság nyitánya előtt Mexikó már a VB lázában él. Fokozza az érdeklődést, hogy most már egymás után érkeznek a részt vevő csapatok. A mexikói rendezők va- mennyi együttest a repülő­téren ünnepélyesen fogad­ják. Nem hiányzik erről a „mariachi” sem, a népsze­rű mexikói „kiszenekar”, amely az illető ország him­nuszával kedveskedik elő­ször, majd pedig mexikói népdalokat játszik. A VB színhelyéül kije­lölt városokban az utolsó előkészületek folynak. A szállodákat egészségügyi­leg felülvizsgálják, gondos­kodnak a részvevők sze­mélyi biztonságáról, s ar­ról is, hogy az esetleges ünneplések el ne fajulja­nak. A sajtó munkáját 768 sze­mély biztosítja a VB alatt. * Mexikóban van már az angol labdarúgó-válogatott is. Hasonló ünnepélyesség­gel fogadták, mint a bra­zilokat. Egyelőre Mexikó­városban laknak és csak május 27-én utaznak majd a csoportmérkőzések szín­helyére, Guadalajarába. * A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elfogadta a VB mexikói szervezőinek azt az előterjesztését, hogy 2000 férőhellyel növelik az Az­ték Stadion befogadóképes­ségét. Az Azték Stadionban pillanatnyilag 108 000 néző számára van hely. • A perui labdarúgó-válo­gatott 23 fővel előkészüle­teinek befejezésénél tart. Szövetségi kapitányuk és edzőjük a brazil Waldir Pereira „Didi” — aki két világbajnokságon segítette győzelemre a brazil váloga­tottat — optimista. * A mexikói világbajnok­ságon Uruguay válogatott­ja merőben eltér az 1966. évi, Londonban szerepelt együttestől. Akik továbbra is élvezik a válogatók bi­zalmát a régiek közül: a kapus Mazurkiewicz, a hát­véd Ubinas, a 26 éves csa­patkapitány, a középpályás Rocha, valamint Cubilla. Kézilabda Szombathelyi Savaria Cipő—Kkhalasi MÄV 12:6 (6:3) NB I B-s női mérkőzés, Kiskunhalas, 100 néző. Kkhalasi MÁV: Heródek — Király, Paczolayné, Vass — Kiss, Riegler, Bátorfalu­si. Csere: Takács, Csendes, Erdész, Szűcs. Edző: Hor­váth István. A halasi lányok nem bír­ták tartani a gyors szom­bathelyieket. A kapott gó­lokban nemcsak a rossz napot kifogó kapusnak volt szerepe, de a védelem sem bírt a fürge cipőgyáriakkal. Az átlövők a kapuradobá- sokkal is hadilábon álltak. Vass mind a négy gólját büntetőből szerezte. Lelke­sedésben most nem . volt hiány, de erőteljes lövők nélkül ezúttal sem tudott komolyabb eredményt el­érni a kiskunhalasi együt­tes. Góldobók: Vass 4, Pa­czolayné, Király. Kiskőrösi Spartacus Meteor —Szentes 12:5 (5:1) NB Il-es női mérkőzés, Kiskőrös, 200 néző, vezette: Sebő. Kiskőrösi Spartacus: Épül a tábor — Uj sportlétesítmény­nyel gazdagodik megyénk, s nem is akármilyennel. Évek óta szinte megoldha­tatlannak látszó problémát jelentett, hogy a külön­böző serdülő, ifjúsági ed­zőtáborokat, sportvezetői tanfolyamokat nem tudtuk sehol megrendezni. A ba­jai KISZ-tábor nem lehe­tett állandó otthon. Fél­egyházán, vagy Kecskemé­ten szállásgondok keserí­tették a táborvezetők nap­jait. Egyik sem volt meg­felelő megoldás, tehát va­lami mást kellett keresni. Ekkor merült fel egy ál­landó megyei edzőtábor létesítésének gondolata. Eleinte sok volt a hitetlen­kedő, szerencsére segítő kéz is akadt bőven, 9 így egy éve megkezdődhetett az építkezés. Röviden ennyiben fog­lalhatjuk össze azt. amit Borszéki Lajos, a megyei TS elnöke elmondott, mi­közben Kiskunhalasra, majd onnan Kunfehértó felé robogott velünk a sporttanács fekete Volgája. A többit a helyszínen lát­tuk. Itt a festői tópart ta­lán legszebb részén kapott otthont a megye sportolói­nak épülő fellegvára, ame­lyet, legalábbis az első pillanatb&n úgy tűnik, máris birtokba vettek a sportolók. Az épület kö­rül lila melegítés fiatal­emberek vagy 25—30-an. Tévedés persze nincs, a Kecskeméti Dózsa labda­rúgói Selmeci Ernő iroda­vezető és Peller József in­tézővel az élen — az edző­nek másfelé akadt dolga — nem edzeni, hanem dol­gozni jöttek. Hallották hogy segítségre van szük­ség, hát kijöttek. Pedig éppen tegnap nehéz mér­kőzés volt. Wágner Aladár tábor­vezető nem is fukarkodik a dicsérettel. Délelőtt ke­mény munka folyt itt. Ha­talmas földkupacok tűn­tek el, s a fiúk megérdem­lik a pihenőt. Délutánra pedig a derítőgödör kiásá­sát vállalták. Közben Borszéki La­jos kalauzolása mellett be­jártuk a tábor készülő épületét. Tágas folyosó, mosdófülkés, központi fű- téses szobák mindenütt. Tíz 3—4 ágyas és egy nagy turistaszobában körülbelül hatvan sportolót tudnak majd itt elhelyezni. Tár­salgó, előadóterem, fürdők szolgálják a kényelmet. A teraszról a tóra és az épü­lő sportkombinátra pillant­hatunk. Mit kérdezhettünk? Hogy tudták ezt véghez vinni? — Volt egy kevés pén­zünk, a többi pedig társa­dalmi munka. Szinte fel­mérhetetlen az a segítség, amit Kiskunhalas város és járás tanácsa, üzemei, ktsz-ei, Kunfehértó, János­halma, Mélykút, Tompa községek gazdaságai és szövetkezetei végeztek és végeznek ma is. Nélkülük itt semmi sem lenne. És a sportolók? — Ök is segítettek. Ta­valy a szakszövetségektől jöttek ki dolgozni, most pedig egymás után jelent­keznek a sportkörök. Ma a Dózsa labdarúgói egyen­getik a talajt, • és ássák a gödröt, a jövő héten a Me- zőfi SE jelentkezett be vagy 25 fővel, majd a Dó- zsa-kosaraslányok jönnek ki. Kell a munkáskéz. Az épületben ugyan már csak szakmunka — parkettázás, festés — van hátra, de a sportpályákon még nagyon sok az elvégezni való. Ép­pen ezért szívesen várják a jelentkezőket. Mikor lesz kész a tábor? — Július elején szeret­nénk megtartani az avatást. Tehat a sportolók két kezük munkájával járul­nak hozzá az edzőtábor lé­tesítéséhez. így van ez jól, legalább megismerik a nagyszerű helyet, s ha dol­goznak is érte, még job­ban a sajátjuknak érzik. S a munka mellett még szép élmény is egy ilyen nap a tó partján. Bizonyos, hogy Gór, Lódi és a töb­biek — bár hólyagosra tört tenyérrel — mégis örömmel gondolnak a ki­ásott, hatalmas gödörre, és az ebéd után rögtönzött „sörmeccsre” egyaránt. Szabó Zoltán Csirke — Martinovits, T. Nagy, Vass — Szabadi, Do- monyi, Szerényi. Edző: Martinovits László. Az első perceket a ven­dégcsapat támadásai jelle­mezték. Majd Szabadi két átlövésével és Vass bünte­tőjével kétgólos előnyre tett szert a kiskőrösi csa­pat. Martinovits és Vass irányításával 5:l-re alakult az eredmény. Szünet után a hazai csa­pat továbbra is kezében tartotta a játék irányítá­sát és góljainak számát nö- I velve biztosan nyerte a ta­lálkozót. Góldobók: Szaba- j di 5, Martinovits 3, Vass 3, I T. Nagy. Kiskunhalasi Spartacus— Ganz-MAVAG 27:23 (10:12) NB Il-es férfimérkőzés, Budapest, 100 néző, vezet­te: Vincze, Kovács. Kkhalasi Spart: Varga — Kerese, Pánczél, Takács — Derűs, Boros, Csáki. Csere: Mészáros, Kothencz, Szi- pán. Edző: Boros László. Kezdés után a fővárosiak szerezték meg a vezetést és 20:20-as állásig meg is tar­tották. Ekkor a kiskunha­lasiak egységesebben, terv­szerűbben játszottak és megérdemelten jutottak a két értékes bajnoki pont birtokába. Góldobók: Bo­ros 11, Pánczél 4, Takács 4, Derűs 3, Kerese 3, Csáki 2. A csapat minden tagja lel­kesen játszott, de közülük is Varga és Mészáros ma­gabiztos védése érdemelt dicséretet. Magyar Kábel— Kecskeméti MFSC 18:16 (8:6) NB Il-es férfimérkőzés, Kecskemét, 200 néző, ve­zette: Eősze, Elteber. K. MFSC: Hegedűs — Deák, Fazekas, Szűcs — Szabó, Varga, Tóth. Csere: Sántha, Filó, Lovász. Edző: Czagány Károly. A hazai csapat kezdemé­nyezett többet és a félidő közepéig 5:3-as arányú előnyre tettek szert. A fél­idő végére azonban ma­gukra találtak a fővárosiak és a maguk javára alakítot­ták az eredményt. A máso­dik félidőben ismét jobban kezdtek a kecskemétiek. Az M. Kábel a hajrában erő­sített és megérdemelten nyert a Gyovai és Kora- lovszki nélkül felálló kecs­kemétiek ellen. Jók: Hege­dűs, Deák. Eltűnnek a földkupacok Az NB I.-es labdarúgó- eredmények Dunaújváros—FTC 1:1 Bp. Vasas—Győri ETO 1:0 Bp. ÜJpest—Videoton 5:1 MTK—Tatabánya 0 d) Komló—Diósgyőr 2:0 Bp. Honvéd—Szombathely 2:0 SZEOL—Csepel 2:1 Pénteken este rajt Rio de Janeiróból Daily Mirror World Cup Rally 1970 nemzetközi autós távverseny résztve­vői, már péntek óta Rio de Janeiróban tartóz­kodnak. Az európai sza­kaszt befejező 70 verseny­ző — az összetettben je­lenleg vezető francia René Trautmannal az élen, aki Citroen gépkocsijával küzd a minél jobb helyezésért — a hajón kedden megérke­zett autók átvizsgálásával rendbehozatalával és továb­bi felkészítésével foglalko­zik. Rio de Janeiróból pén­teken este indul tovább a mezőny és az általános véle­mény szerint a következő napokban kerül sor a leg­nehezebb dél-amerikai sza­kasz megtételére. Két nap is eltelik majd, amíg átér­nek a következő ország­ba, Uruguayba. A célba Mexikóvárosba a labda­rúgó világbajnokság 16-os döntőjének nyitánya előtt, május 27-én érkeznek meg. A verseny egyik résztvevője SiAsKcK: Továbbra is gyengélkednek csapataink Az országos csapatbajnokság II. osztályának VII. fordulójá­ban tovább folytatódott me­gyei csapataink sajnos, már megszokott gyenge szereplése. Részletes eredmények: Salgótarjáni Kohász—Bp. Postás 6,5:7,5, Bajai Spart.— Szegedi VSE 3,5:9,5 (1), Kecs­keméti Építők—KGM Vasas 7,5:6,5, Gyöngyösi Energia—Bp. Pedagógus 6:6 (2), Kiskőrösi Spart.—Ganz Villany 4:10, Deb­receni EAC—V. Cs. Traktor­gyár 5,5:8,5, Szentesi Spart.— Miskolci Spart. 7:7. A Kecskeméti Építők a ki­esés ellen harcoló, igen gyen­ge játékerőt képviselő KGM Vasas ellen otthonukban ép­pen csak minimális arányban tudott nyerni. A bajai és kis­kőrösi csapatok újabb veresé­ge után helyzetük szinte tel­jesen reménytelennek tűnik! Kecskeméti Építők—KGM Va­sas 7,5:6,5. Navarovszky—Puszta 1:0, Tá­bor—dr. Hévízi 1:0, ifj. Virág— dr. Vándorffy 1:0, Körösi II— Katona 0:1, Csala—dr. Farkas 0:1, Körösi I—Márkus 0.5:0,5, Soós—Halász 0,5:0,5, Törteli— Lőrincz 0:1, Lakó—Sturm 0,5 :0,5, Kádár—Mocsai 0:1, Mik­lós—Halácsy 1:0, Gyarmati— Zoltán 1:0, Losoncz—Zentai 1:0, Saskői—Lévai 0:1. Az OB. n. Keleti csoport állása a VII. forduló után: Szegedi VSE 7 6 — 1 65,5 (i) V. Cs. Trakt. 7 5 1 1 57,5 Bp. Postás 7 5 — 2 55,5 Bp. Pedagóg. 7 5 1 1 54 (2) Kecskeméti É. 7 5 1 1 52,5 Szentesi Sp. 7 3 1 3 52,5 Gyöngyösi E. 7 2 3 2 50 (2) Miskolci Sp. 7 3 2 2 50 Ganz Villany 7 2 1 4 49,5 Debr. EAC 7 2 1 4 47,5 Salgótarj. K. 7 3 1 3 42,5 KGM Vasas 7 1 2 4 41,5 Bajai Spart. 7 — — 7 33,5 (1) Kiskőrösi Sp. 7 — 7 30,5 Az OB. I. eredményei: Diósgyőri VTK—Nyugati Vas­utas 3,5:7,5 (3), Vasas—Tűzoltó Dózsa 4:9 (1), Debreceni Sp.— Bp. Spartacus 4:9 (1), MTK— FTC 7:7, Bp. Vörös Meteor- Tipográfia 10,5:3,5, Budapesti SE—BEAC 4,5:9,5, Bp. Honvéd —Szállítók elhalasztva. HÍREK — A Budapesten megrende­zett Baráti Hadseregek Csa­patbajnokságát a Szovjetunió nyerte 25 ponttal, a 19 pontos Magyarország, a 13,5 (3) pon­tos Csehszlovákia és a 11,5 (3) pontos Lengyelország előtt. — A Kiskunhalasi MEDOSZ csapata részt vett a Dunaszek- csőn megrendezett Baranya Kupa küzdelmeiben, s igen szép eredményt ért el. Férfi csapatban: 1. Kiskun- halasi MEDOSZ, 2. Pécsi Vo­lán, 3. Kaposvár, 4. Siklós, 5. Dunaszekcső, 6. Pécsi Vasas, 7. Pécsi VM. A csapat tagjai voltak: dr. Oláh, dr. Sásdi, Lehoczky, He­gedűs, Lévai és Bacsó. Dr. Oláh 100 százalékos tel­jesítményéért külön tiszteletdí­jat kapott. Női egyéniben: Sárközi Má­ria és Dancsó Éva indultak és 4. és 6. helyen végeztek. — Kecskeméten vendégsze­repeit a május 1-i programban a Szabadkai Spartak csapata, az Építők múlt,évi túráját vi­szonozva. A 12 táblán megren­dezett mérkőzésen az FGT- versenyzőkkel megerősített kecskemétiek ellen is szép győzelmet arattak: Szabadkai Spartak—Kecske­méti Építők-FGT vegyes 7,5:4,5 Szegi—Navarovszky 0:1, Fo­dor—Tábor 1:0, Színes—Csala 0,5:0,5, Godoz—Hevér 1:0, Stad­ler—Horváth 0,5:0,5, Stadlemé —Soós 0,5:0,5, Mondovics—Tör­teli 1:0, Galics—Kalmár 0:1, Tamási—Kádár 1:0, Gyantár— Miklós 0,5:0,5, Szűcs—Losoncz 0,5:0,5, Székely—Lénárt 1:0. A mérkőzést követő villám­csapatversenyben is a vendé­gek nyertek 22,5:9,5 arányban! Szegi Navarovszky (Szabadka) (Kecskemét) Barátságos csapatmérkőzés Kecskemét, 1970. L e4, c5 2. c3, d5 3. ed:, Vd5: 4. d4, e6 5. Hf3, Hf6 6. Fe2, cd: 7. cd:, Fb4f 8. Hc3, 0—0 9. 0—0, Vd8 10. Vb3, Fe7 11. Bfdl, b6 12. He5, Fb7 13. Fe3, Hc6 14. Va4 Hb4 15. a3, Hbd5 16. Fd2, Hc3: 17. be:, Vc7 18. c4, Fd6 19. Fb4 19. —, Fe5: 20. de:, Ve5: 21. Ff8:, Ve2: 22. Fb4, Vg4 23. f3?, Ff3: 24. Bd2, Fg2: |5. Vb3, Ff3f 26. Kfl, He4 27. Bb2, Bd3 28. Ve3, Vf5 29. Fel, Bd3 és vi­lágos feladta. (0:1). Gímes György

Next

/
Oldalképek
Tartalom