Petőfi Népe, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-27 / 122. szám

A MEZÖBER is segít c? A Mezőgazdasági Beru­házási Vállalat Bács-Kis- kun megyei Kirendeltségé­nek dolgozói mélységes ' együttérzéssel csatlakoz­nak. ahhoz az országos mé- , retű összefogáshoz, amely az ország keleti részét sújtó árvízkárok enyhítésére in­dult. A tervező részleg szo­cialista brigádjai felaján­lották, hogy részt vállalnak a kárt szenvedett termelő- szövetkezetekben az újjá­építési és helyreállítási munkák tervezésében. Ezenkívül anyagi segítsé­get is nyújtanak az árvíz sújtotta lakosság gondjai­nak enyhítéséhez. Baja dolgozói eddig egy­millió forintot ajánlottak fal az árvízkárosultak meg- segítségére. A segítség-kí­nálat változatlanul tart. A Bács-Kiskun megyei Beruházási Vállalat dolgo­zói IV ezer forintot aján­lottak fel a bajbajutottak­nak. További 10 ezer fo­rintos támogatást juttatnak el a vállalat részesedési alapjából. Két, árvízsújtot- ta községben élő gyermek kecskeméti nyaralta tását vállalta egy-egy dolgozó. Ezenkívül a vállalat ter­vező mérnökei 5 ezer fo­rint értékű társadalmi munkában készítenek víz- és csatornahálózati terve­ket az újjáépülő falvak ré­szére. N A P T A R 1970. május 27, szerda Névnap: Hella Napkelte: 3 óra 55 perc. Napnyugta: 19 óra 28 perc. Holdkelte: 0 óra 19 perc. Holdnyugta: 10 óra 31 perc. Beérett a cseresznye Apostagon A kedvezőtlen időjárás miatt az idén nagyon meg­késett a kedvelt májusi gyümölcs, a cseresznye. A solti tsz-közi értékesítési társulás a hét-elején kezd­te meg Apostagon a gyü­mölcs felvásárlását. Az el­ső napon 56 kilót szállítot­tak el, a hét végére viszont már nagyobb tételekre szá­míthatnak a tsz kereske­delmi iroda által üzemel­tetett zöldségboltok. — Falkutatás kezdődött egyik legszebb középkori várunkban, a sárvári Ná- dasdy-várban. A XVI. századbeli, ötszög alakú erődítményt helyreállítják, és kulturális, valamint ide­genforgalmi célokra hasz- • nálják majd fel. A mű­történészek korábban né­hány teremben értékes fal­festményeket találtak, s a mostani kutatás során újabbakra számítanak. Az 1563-ban épült díszterem oldalfalait Dorfmeister Ist­ván - bibliai tárgyú olaj- kepei ékesítik. Kórházgondozó egység Kecskeméten Tegnap Kecskeméten, a Nagykőrösi utcában átad­ták rendeltetésének a 2,5 millió forintos költséggel felújított és átalakított bőrkórházat. Az átadáson a kórház főorvosi karán kí­vül- megjelent Madarász László, a megyei tanács vb elnökhelyettese is. Mint dr. Ketzán Iván, a felújított intézmény veze­tője elmondta: 1967-ben "a megyei kórház bőrosztályá- nak épülete megcsúszott, teljes rekonstrukcióra szo­rult. Ennek során úgy döntöttek, hogy szociális helyiségeket, fizokoterápiát alakítanak ki, majd egy­bekapcsolják az eddig egy­mástól külön-külön műkö­dő bőrosztályt és a beteg­gondozót. Az épület átadá­sával megteremtődtek a korszerű betegellátás fel­tételei. — Megkezdte a Ganz Villamossági Művek bajai telepén egy 4 ezer négy­zetméter alapterületű sze­relőcsarnok építését a Kecskeméti Építési és Sze­relőipari Vállalat. A csak­nem 50 millió forint költ­ségű üzembővítás során műhely- és szociális épü­leteket is létesítenek majd. Változás a televízió mai műsorában 19.05: A Miskolci Filmfeszti­vál győztes filmjeiből. — 20.00: Tv-liíradó. — 20.20: Telesport. Üjpesti Dózsa—Vasas. Bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetíté­se a Megyeri útról. Várható időjárás szerda estig: nyugaton és északon időként megnövekedő fel­hőzet, szórványos esővel, zivatarral. Mérsékelt, első­sorban a Dunántúlon meg­élénkülő nyugati, észak- nyugati szél. Az éjszakai lehűlés gyengül. Várható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet: 5—10. legmaga­sabb nappali hőmérséklet szerdán 18—23 fok között. A Kecskeméti Agrometeoro­lógiai Obszervatórium jelenti: május 25-én a középhőmérsék­let 15,2, (az 50 éves átlag 18,4), a legmagasabb hőmérséklet 19,3 Celsius-fok. A napsütéses órák száma 13. Május 26-án a reg­gel 7 órakor mért hőmérséklet 12,9, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 21.1, a legalacso­nyabb hőmérséklet 7,7 Celsius- fok. — AZ MSZMP Közpon- — Az idei jubileumi Ön­ti Bizottságának a nők népségekén elért szerveze- helyzetével kapcsolatos ha- ti tevékenységéért okleve- tározatát tárgyalta meg let kapott a BOV keoske- együttes ülésén kedden Ba- méti gyárának üzemi ián az MSZMP városi bi- KISZ-szervezete. Az elis- zottsága és a járási nóta- merő oklevelet a városi nács. Megvitatták az ezzel KISZ-bizottság adomá- összefiiggő feladatokat is. nyozta. A SZUPERLATIVOK ALAGÜTEPITÉSE Mozik műsora Május 27.: KECSKEMÉT VÁROSI háromnegyed 6 és 8 órakor LÉGYFOGÓ — 16 év — KECSKEMÉT ÁRPÁD világfiak — 14 év — A „szuperlaíivok építkezésénél”, ahol Hamburg szomszéd­ságában egy új, 3,4 km hosszú Elba-alagút egyszer majd a víz alatt és egy hegyen keresztül fog vezetni, a 800 tonnás össz- nyomással egy 11 méter átmérőjű csövet váj naponta négy méter mélyre egy hegyoldalba a világ legnagyobb pajzs-elöre- hajtóaggregátora (első felvételünk). Á tervezett három áttörés mindegyikében két pályatest kap helyet, amik a vízalatti, alagútba vezetnek át. Ehhez egy üresre pumpált kikötőmeden- cében (második felvételünk) 40 méter hosszúságú betoneleme­ket öntenek ki. Ami után ezek a szuperládák (nyolc darab) úszásra készen állnak, a száraz kikötőmedencét elárasztják és az alagút részeit behúzzák az Elba mélyén kikotort „alagút- ágyba”, ahol leeresztésük után vízmentesen összekötik őket egymással. Az Elba-alagút — a világ egyik leghosszabb víz alatti útja — 1973-ra készül el. Nemzetközi tanszerkiállítás Az idén, május 28-tól június 1-ig Baselben ren­dezi meg az Európai Tan­szer Szövetség a taneszkö­zök legjelentősebb nemzet­közi kiállítását. A mint­egy 800 kiállító közt ha­zánkat a TANÉRT és a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat képviseli. Gyárt­mányaink közül először szerepel nemzetközi bemu­tatón az emberi test szét­szedhető, kicsinyített, mű­anyag modellje és olyan elektronikus készlet, amely már tartalmazza az atom­fizika tanításához szüksé­ges alapelemeket is. Sátort bontottak Eddig nem kedvezett az idő a méhészeknek. Most az alföldi akácvirágzás ide­jére megérkeztek, a" ván­dorméhészek a kelebiai erdőségekbe, ahol 3—4 nap múlva várják a teljes akácvirágzást. Az időjárá­son múlik, hogy az ide te­lepült méhrajok, a megye állományával együtt mint­egy. '40 ezer család, dolgoz­ni is tudjon. EMLÉKEZZÜNK ROBERT KOCH Hatvan évvel ezelőtt, 1910. május 27-én halt meg 63 éves korában Robert Koch Nobel-díjas német orvostu­dós, a korszerű tudomá­nyos bakteriológia egyik megalapítója. Orvosi tanulmányait Göfe- tingenben végzi, s utána gyakorló orvos lesz. Kez­dettől sokat kísérletezik; így tengeri malacokon és egereken végzett kísérletei­vel bebizonyítja, hogy a különböző sebfertőzések okozó baktériumait egyik állatról a másikra oltással átvihetik. Kísérleteire fél­figyelnek, s 1880-ban az ál­lami egészségügyi hivatal­ba kerül, ahol a baktériu­mok vizsgálati módszereit tanulmányozza. 1884-ben Kalkuttában egy tudomá­nyos expedíció vezetője­ként felfedezi az ázsiai ko­lera okozóját; ennek alap­ján megállapítja a kolera elleni védekezés módsze- | reit, amelyek a gyakorlat­ban tökéletesen beváltak. Nemzetközi hírt szerez szá­mára a tuberkulózis bací- lusának felfedezése, továb­bá a trachomára és a vér- hasra vonatkozó tudomá­nyos munkássága. Robert Koch a tífusz kor­tanát is jelentékenyen előbbre viszi. Az ő kezde- i ményezésére létesített, a ! fertőző betegségek elleni j küzdelem központjául szol- | gáló tudományos intézet el­ső igazgatója; 1891-ben nemzetközi orvosi kong­resszuson mutatja be nagy­szerű' felfedezését, a tuber- kulint. Sokirányú és nagy tudományos értékű tevé­kenységéért 1905-ben orvosi Nobel* díjjal tüntetik ki. Várják a borsót A Kecskeméti Konzerv­gyárban, ahol előrelátha­tóan június elejével kez­dődik meg a borsószezon, az új' csarnokban készül­nek a termény fogadására. Ezer vagon borsó pereg majd át a feldolgozó gép­sorokon. Vita a szakszövetkezeti tagok nyugdíjjogosultságáról — Táskarádióként telep­ről, autórádióként akkumu­látorról, asztali rádióként hálózatról működtethető vevőkészülék sorozatgyár­tását kezdték meg szerdán a székesfehérvári Videoton gyárban. A Camping csa­lád legújabb tagjaként a Camping Record nevet kapta. A rendelők igénye szerint három változatban — URH-rövid. közép-URH és közép-hosszú — hullám­sávval. gyártják. A .készü­léket lemezjátszó-, magnó-, és külön haneszórócsatla- kozókkal is ellátják. — Kiskunfélegyházán augusztusban rendezendő nagyszabású Kiskun Na­pokra restaurálják Móra Ferenc szülőházát, és egy emlékszobát ' létesítenek az épületben. A tervek már elkészültek, s a városi, ta­nács. az asztalos ktsz, az építőipari vállalat, a Móra Tsz és , más termelő üze­mek fiataljai vállalták a munka elvégzését. A város két — Móra Ferenc nevet viselő — iskolájának diák­jai megkezdték a gyűjtő­munkát, a Móra-emlékek felkutatását. . Szombat délután fél öt táj­ban már alig' volt jártányi erűm. Energiáimat tökéletesen felemésztette a vásárjárás. Ügyannyira, hogy amikor a városligeti tavon ringatózó ha­jókat szemlélgettem a parton, velem is imbolygott a világ. Mintha fátyol mögül sütött volna a nap, olyan melankó- ljkus árnyalatot kaptak , sze­memben a színek. Az égé, a fémvázaké, a zászlóké, mun­kagépeké, szép és csúnya lá­nyoké — . mindene . . . Káprá- zött hát lelkem mindkét tükre is, — a kimerültségtől . . . üsz- széesni meg restelltem volna: ott, a nemzetközi sereglet sze- meíáttára?! Még tartotta bennem a lel­ket a Nagy Magyar Ügy. az aznapi kettős futballmérkőzés efoizgalma. Hányszor adott erőt napközben is a tudat, amikor már azt se éreztem, van-e még lábam: kitartás, vár a Népsta­dion, s benne a Vasas—MTK, majd a Fradi—Csepel találko­zója — egymással, meg a jó­részt fővárosi szurkolókkal. Akikről büntetőjogi felelőssé­gem teljes tudatában merem állítani, hogy világszínvonalon drukkerük. Csak egyetlen pél­dát. Népes pesti látogatócso­port vizitálja az Apollo—10 éokikompját. Idenéznek, oda­mutatnak. egymásra sandíta­nak; arcuk olyan gondterhelt, Jártam az arénában mintha náluk is pont a dör«tő szikra hiányzana egy háztáji ■ holdkomp Összeállításához. — ..Hm . . . Hin-hm ...” — * * nyi­latkozik egyik pesti. A többiek kérdően pillantanak rá. — Nem tudom, ezt a hü­lye ... — és itt az egyik Va­sas futballista neve követke­zik — beállította-e az edző? Erre a többi, mintha vala- mennyiüket darázs csípte vol­na meg. — A Vasas is csapat? . . . Fi­gyelj rá, hogy az- MTK! — A Fradinak a térdéig nem ér fel egyik sem. — A Fradi? ... A Csepel ak­kor kalapálja el, amikor . . . Távolodnak -a holdkomptól. . .• már az USA-pavilon öbleit járják . . . körülöttük a tech­nika, a kutatás tárgyilagos dokumentumai, de ők csak . . . — ... Ha a Koffernak egy csöpp esze . volna . . . — ... öregem, a kisujjában több van, mint az eddigieknek összesen . .. . Tehát nem csoda, ha a Nagy Magyar Úgy bűvöletébe jóma­gám is!— mar a Vásárban be­leestem. S alighogy kiléptem a vajdahunyadi kapun, friss erőre kapva tódultam a fővá­rosi szurkolók hömpölygő ha­dával a Stadiont célbavevő trolikhoz. A- jármüvekben izzó volt a hangulat. A vásárról jövők hangos szópárbájaílcat folytat­ták. Széni ük mint a megszál­lottaké meredt, valahová a kö­zeljövőbe, s gyönyörűség volt tapasztalni az egyetértést, amellyel, senki se törődött a másik véleményével . . . Majd , ái stadionban. .Egyéni és kol­lektív transzbaesések. Vész­jósló morajlások.' Huzat a le­látókon. ' A szektorok lejárói­nál. rendőrök és civilek szen­vedélye^ , vitája. Arról, hogy ‘köteles-e egy^ magyar szurkoló közelebbről, is . megmutatni je­gyét a karszaiagos eligazítók- nak. ■ vagy pedig hármasával átugorva az ülősorokat, hatol­jon minél előbb a csódafiúk közelségébe... A spanyol bi­kaviadalokon lehet ilyen* in­tenzív az öröm, a szenvedé­lyek kitörése. „Fuj! — Hajrá! — Botlábú! — Flóri! Flóri! — Maga a barom! — Szép volt fiúk! — Dehogy az a Páncsics, az a Szőke! — Bíró. űr,, nem hallja, hogy az anyját szid­jak?!” ' Aztán, mikor kihunytak a Népstadion fényei, a pesti drukkerok mint ámokiutok spriccelték ki az aréna nyílá­sain. Velük én is, aki immár fővárosi színvonalon túrtam fel magam egy trolira. Amely — véletlenül pont a Keleti-pa­lyaudvar felé vitt. A pestiek angyali ártatlansággal hortyog- lak már ágyikóikbán, amikor én, a vidéki drukker a hideg vasúti kocsi sarkában didereg­tem . . . Hol 'volt már a vásár? Mikor engem egy gondolat kö­rül emésztett az irigység. „Es­küszöm, NB II-s csatársor is többet produkált volna, mint...” — méltatlankodott egész csomó pesti — s mind a négy fővárosi csapatra öntötte dühét. Ö, ó, elkényeztetett budapes­tiek ! De azért ma is fáj, hogy ki­kapott a Vasas. Tóth István A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának kez­deményezésére kedden, Kecskeméten, a területi szövetség székházában táj- értekezletet tartottak. A tanácskozáson a megyéből a kiskunsági és a kiskőrö­si területi szövetségek kép­viselői vettek részt, ezen­kívül jelen volt a szegedi és a szerencsi körzet terü­leti szövetségének képvi­selője. A jelenlevők megvitatták a mezőgazdasági szakszö­vetkezetek' tagságának szo­ciális helyzetét, és ezzel kapcsolatban a nyugdíj jo­gosultság bevezetésével ösz- szefüggő eddigi tervezete­ket. Az országban 75 ezer szakszövetkezeti tag van, s több mint fele megyénk­ben él, ezért is rendezték a témával kapcsolatos táj­értekezletet Kecskeméten. A tanácskozáson — ame­lyen részt vett dr Bartos István, a SZOT Társada­lombiztosítási Főigazgató­ságának vezetője — dr, Keszler István, a SZOT nyugdíj osztályának veze­tője ismertette a szakszö­vetkezeti tagok nyugdíj jo­gosultságával kapcsolatos irányelveket. Ezek képe­zik alapját az eddig elké­szült tervezeteknek. A megbeszélésen sok hasznos javaslat, vélemény hangzott el. amelyeket fi­gyelembe vesznek a vég­leges tervezet elkészítésé­nél. Csaknem százezer nyári vendéget várnak a szakszervezeti üdülők Alig több mint egy hét választ el a kedvezményes szakszervezeti üdültetés szorosan vett nyári • főidé­nyétől. Az idén beutalható 260 ezer felnőtt és 63 ezer gyermek közül csaknem 95 ezer beutalt üdüléséről jú­nius 5- és szeptember 5. között gondoskodik a SZOT itthon vagy külföldön. Ezen belül június 18. és augusztus 26. között öt tur­nusban. 23 ezer. gyermek ve­het részt a kéthetes cso­portos gyermeküdülésben. Rájuk 1400 pedagógus vi­gyáz majd, akiket külön tanfolyamokon készítettek fel a különleges felada­taikra. • Különleges gondokat oko­zott elsősorban a munka­erőhiány, ami évről évre fokozódik, főleg a- kizárólag nyáro.n működő üdülőkben. Két héttel a nyitás előtt történhetétt meg Siófokon egy, Balatonszéplakon pe­dig három üdülő műszak' átadása. Jelenleg is folyt matban van még a hévíz, új. korszerű, 4' o személyes gyógyüdülő sütése, vala­mint a Balattn mellett és a Duna-kanyarban több üdü­lő felújítása. Hisron NEPE a Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottsága és a megyei tanacs lapja. — Főszerkesztő: F. Tóth Pai — Kiadja a Bacs-Klskun megyei tapkiadő Vállalat. — Felelős kiadó- dr Mezei István Igazgató. — Szerkesztőség: Kecskemét Városi ranácsház. - Szerkesztőség! teletonközpont: 26-19. 23-16. Szerkesztő bizottság: to-38 - Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tét l/a. Telefon: 17-09. — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra: 20.— forint Bács-Klskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefoni U-8S. -» Index: 25 065

Next

/
Oldalképek
Tartalom