Petőfi Népe, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-14 / 111. szám

1. oldal 1970. májas U, csfltörtöft Beethoven — Madarason A budapesti Liszt Fe­renc Zeneművészeti Főis­kola KISZ-szervezete és a madarasi művelődési ház­ban működő zenebarátok köre megállapodott: a ze­neakadémia növendékei patronálják a muzsikát kedvelő madarasi fiatalo­kat. Évente négy-öt klasszi­kus zenei koncerttel szere­pelnek majd. Megvolt az első hangver­seny — az első a község történetében! És sikere volt! Aczél Péter főiskolás játszotta el vizsgakoncert­jét Beethoven születésének 200. évfordulóján: Beetho­ven: Mondschein-szonáta; Beethoven: Eroica-variáci­ók; Chopin: Gesz-dúr étude (Op. 10) és Liszt: Mazeppa- étude. Dicséretes volt — és a jövőben is követendő pél­da — a bevezetés: a mű­vész megemlékezett a Bee- thoven-jubileumról és rövi­den ismertette a bemuta­tásra kerülő darabokat. Ám még dicséretesebb volt ma­ga a játék; Aczél Péter ki­tűnő technikája különösen az etűdökben és az Eroica- variációkban mutatkozott meg. A koncert után megkér­deztem a művészt, szívesen jár-e vidékre hangverse­nyezni ... ? — Feltétlenül! — felelte. — Hiszen a közönség előtti szereplésben alakul ki iga­zán az a rutin, amelyre minden előadónak szüksége van. Es a közönség...? Nem túlságosan nehéz szel­lemi táplálék-e az említett négy darab annak a közel háromszáz embernek, aki a hangversenyen jelen volt? (Voltak közöttük értelmisé­giek, zenészek, beat-kedve- lő középiskolások; legtöb­ben mégis az általános is­kola felső tagozatából.) Felmerült ez a hangver­seny utáni baráti beszélge­tésen is. Egyik vélemény: könnyebb darabokkal kel­lene kezdeni — bár a Bee- thoven-évforduló indokolja ezt a hangversenyt... A másik: ha valakit gyerek­korában meg akarunk ta­nítani úszni, legjobb, ha a mély vízbe dobjuk. Élvezték és érthették-e a gyerekek a játékot? Kétségtelenül jelentős él­mény, ha valaki egy virtu­óz művészetében közvetle­nül gyönyörködhetik. Érde­kesebb, mint a mű puszta meghallgatása lemezről, magnóról, rádióból... De nem is teljesen felké­születlenek az ilyen élmé­nyek befogadására a mada­rasi fiatalok: évente négy- szer-ötször operába járnak Budapestre; egészségesen működik a zenebarátok kö­re; és ami a legfontosabb: fejlett a zeneoktatás a köz­ségben ! Az általános iskolá­ban nemcsak a zenetörté­netet és elméletet magol­ják be a gyerekek, hanem végighallgatják a klasszi­kusok lemezeit is. És gaz­dag a művelődési ház hanglemez-gyűjteménye is! Az iskolában különórán szolfézst, a művelődési ház­ban pedig különféle fúvós hangszereket tanulnak a gyerekek — a szülők áldo­zatkészségéből! (Nemrégiben jelen vol­tam a szolfézst és zenét ta­nulók félévi beszámolóján. Gál Zoltán, a bajai zeneis­kola igazgatója vizsgázta­tott. Csodálkozott, milyen felkészültek a madarasi gyerekek: minden dicséretet megérdemel a két oktató, Rajnai István és Geiger István munkája: s külön is kifejezte örömét, hogy ép­pen fúvóshangszereken ta­nulnak sokan: országosan is nagy a hiány fúvósok­ban! Gál Zoltán megemlí­tette, hogy volna egy ér­dekes lehetőség a madarasi zenekultúra további fejlesz­tésére: nincs akadálya, hogy a bajai zeneiskola egyik csoportja Madarason mű­ködjék: már hosszú ideje van egy betöltetlen oktatói állás Baján, Madarason van helyiség, megfelelő személy, sőt vb-határozat is, mégis valahol és vala­miért megakad a dolog. Hol és miért...!?) • Bizton elmondhatjuk; a hangversenysorozat kez­deményezése, a zenei kul­túra fejlesztésének mindén terve díszére válik Mada­rasnak, és követendő példa másoknak! Bognár András deUa létrehozása és felnevelése a növényélettan egyik új vívmánya és a növényi sejt-, szerv- és stóvette- nyésztés eredményeként Budapesten is megkezdődik az orchideák nagyüzemi előállítása. A hazánkban világszín­vonalat elért kutatásokról is beszámol a Delta Maga­zin új száma, amely rész­letesen tájékoztat a rákku­tatás legújabb eredményei­ről (a vírus- és immunbio­lógiai kutatásokról), az em­beri tüdőhólyagocskákat utánzó műanyagot felhasz­náló szívmotorról, vala­mint csimpánzokkal vég­zett állatlélektani kísérle­tekről. Bemutatja a lap az Lombik bébik üvegtranzisztort, amelynek elmélete még nem tisztá­zott, de a gyakorlatban az elektronika negyedik nem­zedékét látják benne. A pulzárok kutatásának újdonságai, a csomagolás- technika fejlődése, a postai levéltovábbítás automatizá­lása, egy új típusú autog- író és az ultrahang leg­újabb felhasználási módjai mellett számos értesülés, hír, száznál több — java­részt színes — foto egészí­ti ki a BNV alkalmából dí­szes köntösben. 148 oldalon megjelent Delta Magazint. Külön érdeklődésre tarthat számot a lap közvélemény­kutatásának részletes sta­tisztikája is. A haza szolgálatában A Szövetséges Ellenőrző Bizottság 1945. május 14-én engedélyt adott a magyar kormánynak arra, hogy az ad­dig rendkívül nehéz és mostoha körül­mények között tevékenykedő határpor- tyázó századok helyett megalakulhas­son a határőrség. Megyénk déli végeit, a mintegy 110 kilométeres határsza­kaszt ma sok száz határőr, korszerű technika védelmezi a hivatlan látoga­tók, a határsértők ellen. A. határőrség kerületi parancsnokságának jogelődje, egy határvadász zászlóalj 1946 márciu­sában alakult, s látta el évekig ezt a sok áldozatot, lemondást kívánó hiva­tást, amely közvetlenül óvta, vigyázta népi demokratikus rendünket. A régi, 25 éve szolgáló határőreinkre, a legne­hezebb időkben is helytálló katonákra emlékezünk ma, s azokra a fiatalokra, akik fegyverrel a kézben védik hazánk határait. Eluszonöt évvel ezelőtt, 1945. október 14-e szeles, zimankós éjszaká­ján négy 18 éves fiatalem­ber lépkedett a gránát szaggatta országúton. Ba- gamér, ez a Hajdú-Bihar megyei kisközség szinte be­leveszett a sötétségbe, egyedül a határportyázó század, zsúpfedelű paraszt­házba települt őrsének ab­lakából szűrődött ki hal­vány, sárgás fény. A négy fiú erre tartott. Amikor be­léptek a petróleumlámpá­val megvilágított, dohos he­lyiségbe, s előadták jövete­lük célját, a kopott bár­sonynadrágot és katona­zubbonyt viselő parancsnok megölelte őket. — Derék fiúk vagytok, de a határszolgálat nem lakodalom. Sem ruhánk, sem ennivalónk, csupán fegyverünk és meggyőző­désünk van. Ha vállaljá­tok ... félre az akkor életet jelen­tő, puliszkával telt csajkát, mert vagy a fáradtságtól nem volt kedvem enni, vagy az, aki a betűre ta­nított, szolgálatba indult, s még a perceket is fel­használta arra, hogy fog­lalkozzon velem. Fél év sem telt el a nagylétai felszereléstől, s Kiss Károly határvadászt, őrvezetővé léptették elő. A z akkor 19 éves fiú- nak a határőrség je­lentette az otthont, a csalá­dot, az iskolát, egyszóval mindent. A nélkülözés, a kemény szolgálat fizikailag megedzette: a bajtársak, a parancsnokok felkészítették elméletileg, s talán ennek köszönhető, hogy 1948-ban már hivatásos őrmesterként egy szakasz határvadász parancsnoka lett. , .. ,,,, „ — Tíz év alatt végigjár­zagos puskalool állt. Na- tam az ország valamennyi ponta ebből a községből határszakaszát, kiképzőtá­Hogyne vállaltak volna, jártunk portyázni, no meg borát, helyőrségét. Mündig : ____ __í- —í. T7-:_ LÓT-aríol-r-ii T *........ ° h iszen ezért jöttek. Kiss Karcsi vezetésével. — Ez volt a kezdet — szőtte tovább a történetet Kiss Károly határőr fő­hadnagy, aki ma Kiskun­halason technikai, anyagi tiszt. — Másnap Nagyiétán állományba vettek, felsze­keregetm... Igen, úgy, kiképző voltam, s több ezer - ™n,d0,m- Oszaka a határvadászt tanítottam meg a fegyver kezelésére, a csempészekkel, a lótolva­jokkal vívtunk szabályos tűzharcot, nappal házról házra járva kunyeráltuk a babot, a lencsét, a kukori­cát, s ha volt még erőm, s szabad időm, tanultam a határszolgálatra. Eközben magam is tanultam. A tu­dás megszerzése felnyitotta a szememet, s 1948-ban be­léptem a pártba. Kiskun- halasra l949'-ben kerültem, reltek bennünket. A felsze— betűket, mert írni, olvasni azóta ■ kivéve a vezény-...-.«áll Cűm TX/Tórt mn . . . ...... ... relés egy terepszínű overáll- ból, s egy kimustrált, mad­sem tudtam. Még ma is bennem él, sokszor tettem Kalocsai gyermektáncosok Budapesten Kedves meghívást kapott a Kalocsai Ének-Zenei Ál­talános Iskola gyermek- tánccsoportja a Művelődés- ügyi Minisztériumból. A (11) Jakubovszkij még a nagy akció ötletének meg­születése előtt ígéretet tett Sztáseknek, hogy a lengyel fegyveres erők felkelésekor, a reguláris ellenállási erők létrejöttekor átadják őt a lengyel parancsnok­ságnak. — Emlékszik még az ígéretére? — ismételte meg a kérdést Sztásek. — Egy az utunk, egy a célunk elvtárs — tért ki a határozott válasz elől az ezredes. — De most már be­széljünk a feladatról. Három nappal később egy, a lengyel határhoz kö­zeli kisvárosban búcsúztak egymástól. Sztásekot ki­csit dörzsölte a hóna alatt a másiknak a kabátja, de mozdulatain nem látszott meg ez az apró kényelmet­lenség. — Nagyon szeretném mielőbb meglátni Varsót — mondta Sztásek, s az ezredes bólintott rá: — Én is. És meglátjuk, hidd el, meglátjuk hamaro­san. De most legalább fél évig erről szó sem lehet. Kérlek, nagyon vigyázz. Ne siess el semmit. A J—23- nak szóló adások idejét jól jegyezd meg. Ne feledd az összeköttetési pontokat. Ne kapkodj, ne idegeskedj. Amikor kell, mi megtaláljuk az utat hozzád. Te sen­kit nem ismersz, csak akiket Hans Kloss ismerhet. — Ne félts — ugyanis az előző napi búcsúvacsora óta már tegeződtek. — Becsülettel helytállók, akár egy évig is. — Örülök, hogy szóbahoztad ezt az egy évet. Nézd Kloss — hunyorított cinkosan Jakubovszkij —, egy árja tiszt nem ugrálhat csak úgy ide, meg oda. Lehet, hogy egy évig is megújráztatjuk veled ezt a szerepet. Képzeld csak el, egy év alatt mennyit segíthetsz ne­künk? Kialakul a baráti köröd, a társaság ismét be­fogad. Te leszel egy ideig a nagy hős, aki kivágta ma­gát a vörösök gyűrűjéből, aki életének kockáztatásá­val is német tudott maradni, hűséges a Birodalom­hoz, a Führerhez. Használd ki ezt a várható népsze­rűséget, s mesélj, mértéktartóan, hitelesen. És tarsd nyitva a füledet, a szemedet. — Tulajdonképpen nagyszerű nyelvgyakorlás lesz — mondta Kloss mosolyogva, de szíve táján mégis csak erős szorítást érzett. — És minden út Varsóba vezet — tette hozzá. — Nem szabad engedni az érzelmeknek — mondta az ezredes, s átölelte a fiú vállát. — Ezután már nem szabad — tette hozzá, s az órájára nézett. — Ejha! Még utóbb én is itt ragadok veled. Legkésőbb éjfélkor csapataink feladják a várost. Ég veled, és viszontlá­tásra Varsóban! Behúzta maga után a gépkocsi ajtaját, s Kloss attól a pillanattól, hogy Jakubovszkij kocsija eltűnt a ka­nyarban, megértette, hogy milyen súlyos az a ma­gány, ami a következő hónapokban, vagy években rá vár. • A kisváros szinte semmiben sem különbözött attól a másiktól, ahol tíz hónappal azelőtt azzal az emlé­kezetes éjszakai vizittel fejeződött be Sztásek és kez­dődött Kloss története. Csak éppen itt elvétve hallott orosz szót. Olykor, ha hadifoglyokat kísértek, vagy ha véletlenül a rádió keresője néhány másodpercre meg­akadt valamelyik orosz nyelvű állomáson. Hanyagul visszatisztelgett a kiskatonának, az irányt a kiskocsma felé vette, amikor kellemes női hang szó­lalt meg a háta mögött: — Hans! Hátrafordult. Márta Becker sietett le a körzeti ka­tonai kórház lépcsőjén. Kloss tárgyilagosan megálla­pította magában, hogy Márta több, mint csinos lány. — Jónapot Márta. Örülök, hogy végre látlak. S ha nem veszi tolakodásnak szép hölgyem — hajolt meg Kloss igazi germán elegánciával, utánozhatatlan bó- kolási készségét néhány szóban is remekül csillog­tatva — ma este őrzőangyala leszek. — Bátran fogom tűrni — kuncogott a lány, majd komolyra fordítva a szót: — És hol fog őrködni fe­lettem? — A kaszinóban, ha egyetért. — Szívesen Hans, de szeretném, ha értem jönnél. (Folytatjuk) meghívó nem kisebb ese­ményen való részvételre szól, mint a Művelődés- ügyi Minisztérium és a Szakszervezetek Országos Tanácsa közös szervezésé­ben megtartandó országos népművelési konferencia díszbemutatójára. A hazánk felszabadulásá­nak negyedszázados jubi­leumát köszöntő reprezen­tatív műsorban, amelyet a Nemzeti Színházban ren­deznek, a batvantagú kalo­csai gyermekcsoport Pécsi Sándor Tavasz köszöntő cí­mű művét mutatja be. A kalocsaiak küldöttsége kedden autóbusszal utazott a fővárosba, s csütörtökön este lép a közönség elé. Bí­zunk benne, hogy a kalo­csai iskolások tovább öreg­bítik megyénk és Kalocsa hírét Budapesten, s meg­nyerik majd a közönség tet­szését. A cannes-i fesztivál magyar versenvíilmje A Financial Times Can- nes-ba küldött filmkritikusa melegen méltatja a magyar versenyfilmet, Gaál István Magasiskola című alkotá­sát és megállapítja, hogy a Bunuel készítette Tristana mellett eddig ez volt a leg­jobb bemutatott film. Ra­gyogó és szép filmnek ne­vezi a magyar versenyfil­met, s különösen dicséri „a tökéletes színtechnikát, a film sajátságos belső rit­musát és a csöppet sem hi­valkodó rendezési vívmá­nyokat”. lésekét — itt teljesítek szol­gálatot. Végigpróbáltam valamennyi rendfokozatot, beosztást, hiszen az őrspa­rancsnoki teendők ellátásán túl, a technikával is fog­lalkoztam. Betegségem meg­akadályozott abban, hogy elvégezzem a gimnáziumot, de parancsnokaim, bará­taim egyre ösztönöztek: ta­nuljak ... Nekigyűrköztem, s levelező úton letettem, jó eredménnyel a tiszti vizs­gát. Nehéz két esztendő volt, de megérte, 1960-ban előléptettek alhadnaggyá... Családom? Itt él Kiskun­halason. Lányom most érettségizik, s felvették a tanárképző főiskolára. Fiam még csak harmadikos, ko­rai lenne még eldönteni, mi lesz belőle, mert egy­aránt vonzódik a mozdony- vezetői és az űrpilóta fog­lalkozáshoz. Beszélgetünk, a család­ról, szolgálatról, hétközna­pi gondokról, de a kérdés mégis kibuggyan belőlem: mi az, ami idevonzotta, kö­tötte, s még ma is itt tart­ja Kiss Károly határőr fő­hadnagyot. — Nemsokára 44 éves le­szek, tehát túl vagyok azon a koron, amikor még min­denért lelkesedik az em­ber. Ha most kezdeném az életet, ismét ezt a hivatást választanám ... Mi a szép ebben? Talán az, hogy min­dig küzd az ember vala­miért. Elégedett vagyok, mert amit nyújtottam a hazámnak, annyit kaptam is, megbecsülnek. Valóban büszke vagyok arra, hogy határőr lehetek ... ffZ iss Károly határőr főhadr agyra büsz­kék a határőrök, a tiszttár- sai is, A Jubileumi Emlék­érem, a Haza Szolgálatáért Érdemérem szintén arról tanúskodik, hogy 25 éven át tettekkel szolgálta né­pünket. Gémes Gábor

Next

/
Oldalképek
Tartalom