Petőfi Népe, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-26 / 97. szám

8. oldal 1970. április 26, vasárnap Hét telitalálat a Kép-totón Május 8-án nyereménysorsolás Véget ért a Petőfi Népe és a KISZ Felszabadulási rejtvénypályázata. A me­netközben bekövetkezett „skorpiócsípés” miatt, va­lamint a két alkalommal közölt — többválaszos fel­adványokat figyelembe vé­ve összesen 42 kérdésre le­hetett feleletet adni, meg­fejtést beküldeni. Telitalá­lattal tehát 42 pontot ért el a pályázó, egyébként: ahány találat — annyi pont járt. Hasonló rejtvénypályáza­tunk még nem volt, s még a hetenkénti megfejtések feldolgozása is csak az utolsó fordulókban sejtet­te határozottabban, hogy a pályázaton részt vevő több mint hétszáz aspiráns kö­zül — telitalálatos nem olyan sok lesz. Ezért az ol­vasókkal együtt izgatottan vártuk a végső „helyezé­sek” alakulását, hogy le- I a verseny örömteli izgal- gyen minél több olyan : mairól, a játék hasznossá- számú találat, amelyekkel ! gáról is. Néhány idézet: — a telitalálatok mellett és után „be lehessen jutni” a szerencsekerékbe. Mielőtt a találatarányok­ra vonatkozó adatokat is­mertetnénk, feltétlenül szólnunk kell arról, hogy 7 héten át lelkes és foko- zódóan izgalmas érdeklődés kísérte a vetélkedést, első­Süveges Imre, Harta: Mindig nagy izgalommal várom a kép-totót, mert na­gyon szeretem és kezdet­től fogva fejtem ezeket, Berkó Margit, Jánoshal­ma: „Nagyon hasznos ez a pályázat; az ismerd meg hazádat mozgalom minden­ki számára tanulságos. Éjjel is dolgosnak a traktorok Naponta hétezer holdon vetik el a kukoricát sorban azok részéről, akik Igaz, esetenként komoly fe- végig kitartottak. A meg- ladat a megoldás...” fejtő „láz” intenzitásáról derűs körülmények is val­lottak. Dr. Balanyi Béla, a Kecskeméti Állami Le­véltár igazgatója jóked­vűen mesélte, hányszor hívták fel őket telefonon, keresték meg személyesen, hogy tájékoztatást kérjenek egy-egy feladvány megfej­téséhez. Számos levél tanúskodik Bosszú volt a hajtóerő Elítélték a tanyarombolót NAGY FELHÁBORO­DÁST keltett megyeszerte az a szokatlan bűncselek­mény, amelyet a múlt év augusztusában Béres Lajos követett el Fülöpszállás ha­tárában. A huszonnyolc éves fiatalember egy száz lóerős dózerral szándéko­san nekihajtott Antal Jó- zsefék tanyájának. Béres­nek tudnia kellett, hogy — este fél nyolc körül volt az idő — az épületben töb­ben tartózkodnak; felnőt­tek és gyerekek. Ö azonban nem törődött semmivel, ha­nem árkon-bokron keresz­tül célba vette a tanyát. Miért tette? Béres Lajos, Csengőd, Kuliér puszta 48 szám-alat­ti lakos a fülöpszállási Kis­kunság Termelőszövetke­zetnél dolgozott, mint ne­hézgépkezelő, s ilyen mi­nőségben tereprendezést végzett Sz—100-as, lánctal­pas gépével, amelyet erre a célra tolólappal szereltek fel. lei nagyon elleneztek, mind­össze két hónapig tartott. Miután kudarcot vallott a „mérgezési” jelenettel, úgy döntött, hogy máskép­pen áll bosszút az asszo­nyon, aki időközben felje­lentette a tolakodó és egy­re jobban fenyegetőző fia­talembert. Esteledett már, amikor Béres kiment a géphez, amely egy tanya­udvaron volt elhelyezve. Felült ró és elindult Antal Józsefék tanyája felé. MUNKAHELYE Fülöp- szálláson volt, a község szövetkezeti éttermében ebédelt, s itt megismerke­dett Antal Józsefnéval, aki a konyhán dolgozott. Az asszony és családja szin­tén tanyán lakott a község­től nem messze levő Telek­pusztán, s Antalné munka­idő után ide járt haza. Bé­res többször elkísérte, de az asszony erre nem tartott igényt, sőt határozottan el­utasította a tolakodót. Béres Lajos hamarosan elhatározta, hogy bosszút áll Antal Józsefnén. Ennek szokatlan módját találta ki. Egy alkalommal az étte­remben azt mondta A pin­cérnek, hogy másfél hó­nappal azelőtt Antalné őt meg akarta mérgezni. Pa­naszával — az állítólagos „merénylet’’ után másfél hónapra — felkereste a szövetkezet elnökét, majd a községi párttitkárt is. Elő­adása, vádjai azonban már az első hallásra nevetséges­nek bizonyultak, s azzal senki sem foglalkozott ko­molyan. Ez még inkább fel­bőszítette az elutasított lo­A TANYÄBAN öten tar­tózkodtak: három kiskorú, a nagymama és Antal Jó­zsef. A gyerekek éppen fe­küdni készültek, amikor meghallották a gép mora­ját. Kiszaladtak és azt lát­ták, hogy a tanyájuk felé közeledik egy nagy lánctal­pas. Antal József meg­nyugtatta őket: biztosan túlórázott, s most megy ha­zafelé. Nem sok idejük ma­radt azonban a további ta­lálgatásra, mert néhány perc múlva az óriási ere­jű gép, már neki is rontott a tanyának — szerencsére éppen a másik végének, mint ahol ők tartózkodtak. Ez a nekirohanás négyszer ismétlődött meg, aztán megfordult Béres és a kuko­ricatáblákon át elzúgott. A tanya gazdája szaladt utána, hogy megtudja; ki volt az és miért tette? Szitás Im- réék tanyájában érte utói a gépet, és gazdáját, de Bé­res Lajos, aki még fent ült a vezetőfülkében, meglátta őt és a dózerral üldözőbe vette. Néhány méter után azonban megállt. Lejött a gépről és kérte a körülöt­te állókat, értesítsék a rendőrséget. Ez meg is tör­tént és Bérest letartóztat­ták. A MEGYEI BÍRÓSÁG több emberen elkövetett emberölés bűntettének kí­sérlete miatt ötévi szigorí­tott szabadságvesztésre ítél­te a tanvarombolót, három évre eltiltotta a közügyek­ben való részvételtől, és — mivel a bűntettet munka­eszközének felhasználásával követte el — ötévi időtar­tamra eltiltotta a nehó-- '■éokezelői foglalkozástól Karazsia Ferencné: „Kár, hogy megcsípte a skorpió a rejtvényfelelőst, mert most egy pont esélyem odavan. Azt biztosan tud­tam, mi a neve annak a budapesti lakónegyednek.” Körösi Gyula, Ének-Ze­nei Általános Iskola: „Még gyerek vagyok, de érde­kelnek az efféle rejtvények. A múltkori pályázaton megnyertem a második dí­jat, de még van kedvem játszani. Nagyon érdekes­nek találom ezt a pályá­zatot is. Nem a nyeremé­nyért versengek, hanem hogy minél többet megtud­jak az ország életéből és híres személyiségekről...” Felér a játék melletti hit­vallással ez a kis levél... Mert voltak aggódók, re- ményvesztők is. A legtömö­rebb ezek közül K. J.-né: „Kérnék szépen választ, érdemes-e tovább folytat­ni?” — Sajnáljuk, hogy többen kiszálltak a játék­ból hetek múltán. Pedig kár volt megijedniük, ha úgy látták, nem minden megfejtésük talált. A talá­lati arányok mutatják, hogy a szerencsekerékbe jutáshoz 30 pont elegendő, tehát két héten át téved­hetett valaki, de ha a többit eltalálta, ennyit elért... Viszont az is igaz, hogy senki nem tudhatta előre, mi lesz az alsó találat­arány, ameddig száz pályá­zó nevét kigyűjthetjük ... De most már lássuk az adatokat. Itt jegyezzük még meg, hogy a 40. szelvény három kérdésére kétféle elgondolás szerint is le­hetett helyes választ adni, így, egyformán jó volt a 2—3—1, illetve a 3—1—2 megfejtés is. A lényeg: tud­ták a helységek felszaba­dulásának sorrendjét. 42 találatot heten értek el, 41-et öten, 40-et heten. 39-től lefele 35-ig negy­vennégyen értek el talála­tot. Ugyancsak negyvennégy azoknak a száma, akik 30— 34 helyes megfejtést küld­tek be. A sorsolásban tehát eny- nyien — százheten vesznek részt. Erről még tájékoz­tatjuk a pályázókat, olva­sóinkat. Most csak annyit: a nyereménysorsolás május 8-án délután 6 órakor lesz Kecskeméten, a Petőfi Né­pe szerkesztőségében, a vá­rosi tanácsházán. —th —n ' Általánossá vált a tava­szi mezőgazdasági munka a földeken. A napok óta tartó száraz meleg kedve­ző feltételeket teremtett az elmaradás pótlására. A gyorsan szikkadó talajokon éjjel-nappal dolgoznak a traktorok. A termelőszövet­kezeti gazdaságokban az erőgépek 30 százalékát üzemeltetik két műszak­ban, a többi nyújtott mun­kaidőben dolgozik. Most érződik igazán az erőgéphiány. Enyhítésére több^ helyen összefogtak a mezőgazdasági üzemek. egyeztetik szántóföldi mun­kaprogramjukat, s a gépek­kel okosan gazdálkodva se­gítik egymást. Várhatóan — amennyiben az idő to­vábbra is száraz marad — május első hetében már néhány közös gazdaságban „idegen” gépek segítik a tavaszi vetés befejezését. A határ mostani látké­pe rendkívül mozgalmas: 2000 erőgép tevékenykedik a földeken, s szinte vala­mennyi vetőgépet üzem­be helyeztek. Ismét előke­rültek a fogatos ekék, s lóvontatású talajművelő­eszközök. Mindezek ered­ményeképpen naponta 7000 holdon vetik el a kukori­cát az állami és termelő­szövetkezeti gazdaságok­ban. A kertészetekben is megkezdődött az előnevelt palánták kiültetése. A kö­vetkező hetekben 4000 hol­dat ültetnek be zöldségfélék­kel. A gyümölcsösökben vi­szont most csak a méhek dolgoznak. A vidéken ez a legszebb szakasza a tavasz­nak: 13 millió gyümölcsfa pompázik teljes díszben. c* Üzemek kitüntetései A jubileumi munkaver­senyben legjobb eredményt elért vállalatok kitünteté­seit ezekben a napokban adják át. Az ünnepi gyű­léseken értékelik az 1969- es év termelési eredmé­nyeit, valamint azt is, hogy a vállalatokon belül milyen mértékben halad­tak előre a dolgozók szo­cialista emberré formálá­sában. eredményei elismeréseként — a Szocialista szolgálati hely kitüntetést adomá­nyozta az Igazgatóság és a Vasutas Szakszervezet Te­rületi Bizottsága. Élüzem a Kecskeméti Pályafenn­tartási Főnökségen kívül a Kecskeméti Vontatása Fő- félegyházi szertárt. nökség, Kiskőrös és Baja állomás. Igazgatói elismerés és közel harmincezer fo­rint jutalom illeti: Kecs­kemét Alsó állomást, Kecskemét K. V. fűtőhá­zat, a fülöpszállási, izsáki, dunavecsei, helvéciai állo­mást, továbbá a kiskun­A Szocialista munka vállalata címet nyerte el a Bács- Kiskun megyei Beruházási Vállalat. Kiváló Vállalat lett a Bács-Kiskun megyei Élelmiszer Kiskereskedel­mi, valamint a Bács-Kis­kun megyei Műanyag- és Gumifeldolgozó Vállalat, a MÉK, a Kecskeméti UNI- VER Fmsz, a Kiskunfél­egyházi Fmsz, a MEZÖ- BER, a Bajai Állami Gaz­daság, a Bajai Vízügyi Igazgatóság, a Bácsalmási Állami Gazdaság, a Ge- menci Erdő- és Vadgazda­ság. Pénteken — a Kecske­méti Pályafenntartási Fő­nökség kitüntetésével — erről tegnapi számunkban hírt adtunk — kezdődött és szombaton folytatódott azoknak a munkahelyi ün­nepségeknek a sorozata, amelyeken Bács megye leg­jobb MÁV szolgálati he­lyeinek adták át a minisz­teri, vezérigazgatói, Élüzem kitüntetéseket és igazgatói elismerést. A Kiváló csomópont kitüntetést adományozta a közlekedési és postaügyi miniszter Kiskunhalas ál­lomásnak és Vontatási Fő­nökségnek. Vezérigazgatói elismerést vívott ki 1969. évi ered­ményeivel a Kiskunhalasi Pályafenntartási Főnökség, valamint a kiskunfélegy­házi állomás. Ez utóbbinak — a szocialista munkaver­senyben elért kimagasló Elnyerte a vándorzászlót, Kiváló vállalat a MÉK Szombaton délelőtt Kees- j SZÖVOSZ elnökhelyettese keméten a Szövetkezetek ( elismerő szavakkal méltat­Bács-Kiskun megyei Ér­tékesítő Központjának székházában ünnepi terme­lési tanácskozásra került sor, abból az alkalomból, hogy a központ elnyerte a SZÖVOSZ és a KPVDSZ elnökségének vörös ván­dorzászlaját, valamint — immár tizennegyedszer — a Kiváló szövetkezeti vál­lalat címet. A tanácskozá­son megjelentek a MÉK- kel kapcsolatban álló vál­lalatok, intézmények veze­tői. Perényi István igazgató ünnepi beszédében ismer­tette az elmúlt esztendő­ben elért eredményeket. A felvásárlási tervet 47 szá­zalékkal teljesítették túl, értékesítési tervüket 23 szá­zalékkal. Nagy gondot for­dítottak az export növelé­sére. Gyümölcsből export előirányzatukat 130 száza­lékra teljesítették. A lakosság ellátásának javítása érdekében tavaly tíz új üzletet nyitottak és ötöt vettek át a termelő üzemektől. Élénk munkaverseny ala­kult ki a kirendeltségeken. Összesen 17 brigád küzdött a szocialista címért. A ki- rendeltségek versenyében a kecskeméti lett az első. Az igazgatóság beszámo­lója után Patay János, a ta a megyei MÉK elmúlt évi tevékenységét és egy­úttal utalt arra, hogy meg­kezdődtek az előkészületek a korszerűsítésre, melynek során a Szövetkezeti Érté­kesítő Központ termelőszö­vetkezetközi vállalattá ala­kul. Az elmúlt esztendőben a Szabolcs-Szatmár megyei MÉK nyerte el a SZÖ­VOSZ és a KPVDSZ el­nökségének vörös vándor- zászlaját, amelyet az ün­nepségen Perlit István fő­könyvelő meleg szavakkal adott át az új győztesnek. Jó munkájuk elismeré­séül Patay János kitünteté­seket nyújtott át a megyei MÉK vezetőinek. Kiváló szövetkezeti munkáért ki­tüntetést kapott: Perényi István igazgató, Péter Pál értékesítési osztályvezető­helyettes, Holló József te­lepvezető és Mócza Endre boltvezető. Ezt követően Perényi István igazgató vállalati kitüntetéseket adott át. Negyvenkilencen kaptak Kiváló dolgozó jelvényt. Hz üzletek ünnepi nyifvatartása A május 1-i kettős ün­nep alkalmával a kecske­méti kiskereskedelem az alábbi nyitvatartási rendet követi: Április 30-án, csütörtö­kön az élelmiszerboltok a rendes hétköznapi nyitva­lamennyi üzlet és a piac is zárva tart, az alábbi ki­vételekkel : Délelőtt nyitva lesznek az állami dohányárudák és a Szabadság téri édesség­bolt, délután pedig a Rá­kóczi úti édességbolt. A vágót, aki mellesleg elvált ember volt. Első házassá- Az lte^et nem .logeros. ea. amelyet a feleség szü-1 G. S tartáshoz igazodnak, míg-az ! felvonulás területén egyéb­iparcikk- és ruházati bol- ként alkalmi árusítóhelyek tok a szombaton szokásos I és vendéglátó egységek áll- icőben árusítanak. I nak majd az ünneplő kö­1 Május 1-én. pénteken va- ' zönség rendelkezésére. Május 2-án, szombaton a máskor vasárnap nyitva­Emeletes faházak A Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Vállalat terv­be vette, hogy a lakáshiány enyhítésére családi, később pedig emeletes faházakat gyárt. A faházprogram első lépéseként az idén három telephelyükön az eddiginél nagyobb alapterületű fahá­zak : elemeinek készítéséhez tartó üzletek a szokásos látnak hozzá, ezt követi időben a vásárlók rendel- majd a családi, később pe- kezésére állnak, ezeken ki- dig az emeletes faházak vül a két édességbolt a gyártása. A kő- és téglaépü- május 1-én említett váltás- leteknél lényegesen olcsób- sal. i ban és gyorsabban felépít­Május 3-án, vasárnap hető faházakból 60 millió minden bolt a hétköznapon fori.’?t értékű készítését ter- , , ,, . , vezik, amelyekhez a szuk­szokasos nyitvatartasi rend- S(.,ges alapanyagot 50 000 hez igazodik. hektáros erdőjük adja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom