Petőfi Népe, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-09 / 82. szám
Ut a Kóruspódiumra Berkes- kollégisták a Rádióban — Ha útnak indulunk, azon a hajnalon már 3 órakor fölkelnek a grill- büfé dolgozói — pillant végig elégedetten az autóbusz üléseire odakészített reggeli csomagokon Bottá Tibor, a Kecskeméti Volán Iroda egyik „idegenvezetője.” — Az utazást nekem nem kellett megszeretnem: ez a hobbym. Munkahelyemen, az AKÖV-nél cn vagyok a természetjáró szakosztály vezetője. A busz lassan megtelik a Berkeskollégium énekkarának tagjaival. A korai felkelés okozta melankóliájukat gyorsan szétrobbantja az egész napos kitűnően megszervezett, változatos program ígérete. Délelőtt város- és műemléknéző séta Pest-Budán, majd ebéd a modern étteremben, aztán — kissé elszorul a torkuk, ha erre gondolnak »—rádiófelvétel a 22-es stúdióban. — Kitűnő műsor ez a Kóruspódium — magyarázza Sípos Károly karnagy, az énekkar vezetője. — Nem azért mondom ezt, mert éppen most minket hívott be meghallgatásra Hollós Lajos, a műsor szerkesztője. Figyelem évek óta az adást, és tudom a kartársaim elbeszéléseiből meg a másik énekkaromA mezzo szólamvezetője. A kórustitkár. mai, az Állami Zeneiskola kamarakórusával kapcsolatos tapasztalataimból is, hogy micsoda lendületet ad egy amatőr művészeti csoportnak a széles körű nyilvánosság. Hát még ha azt vesszük, hogy ezek a gyerekek kereskedelmi, pénzügyi ismereteket tanulnak, tantervűkben nem is szerepel az ének. Nem tartom jelentéktelen dolognak, hogy négy éven át örömmel járnak próbára, megszeretik a népdalt, zenei alapismereteket szereznek. Soroksáron át fújtat az Ikarusz. Csak a motor zúgása hallatszik. A negyven lány összezárt ajakkal, némán énekel, Mészáros Klára tanárnő alig észrevehetően vibráló ujjai elárulják, hogy kíséri őket zongorán. * Nem is volt olyan fárasztó, nem is volt olyan idegesítő, mint ahogy képzeltem — mosolyog megkönnyebbülten Jámbor Éva, a mezzoszoprán szólam vezetője a felvétel után. Kettőtől fél háromig tartott a beéneklés, 4-re már vége is volt az egésznek. Bartókot, Fri- dericit énekeltünk. Az ő kórusaiktól különben is megnyugszik az ember, Igaz, Szűcs Magdi sírt a szereplés után, de talán inkább az örömtől. • Kalmár Gizi, az énekkar titkára, épp olyan vidám, pergőnyelvű, akárcsak reggel volt, sőt talán szemel még ra- vaszabbul csillognak: — Ezt bírom ebben a kórusban, hogy összehozza a lányokat. Soprontól kezdve Nyíregyházáig szinte az ország minden részéből jöttünk a kollégiumba, alig van két egyforma ízlésű, egyforma természetű gyerek közöttünk, de amikor éneklünk, a pillanatnyi haragosok is egyetértenek. Remélem még az idén találkozunk a szegedi erdészeti technikum énekeseivel. Fiúkórus.,. —5 Jelentkeznek a hartaiak A hartai fiatalok egyszerre két pinceklubot építenek. Az egyik május elsején nyitja meg kapuit, a másik az átalakított művelődési ház udvarán augusztusra készül el. A tanács adta a szükséges építőanyagot, a többi munka már a fiatalokra vár. A szerveződő klub egyik vezetőjével, Szőnyi Károly- lyal, a községi könyvtárossal beszélgetünk. Kik lehetnek a klub tagjai? Igaz- e, hogy a fiatalabbak előtt bezárták a kaput? — Már többen megbíráltak bennünket, mert csak a 19 éven felüli fiúkat és a 17 évnél idősebb lányokat vesszük fel a klub tagjai közé. — Az ő számukra milyen feltételeket szabtak? — Mindenkinek legyen állandó munkahelye, önként vállaljanak feladatokat és a legfőbb követelmény: komolyabbak legyenek. Akik csak a „balhé” kedvéért jönnének, azoknak még jó ideig azt mondjuk, hogy nem. — A korhatárnál fiatalabbak között is akadnak olyanok, akik alkalmasak lennének a klubtagságra. Velük 6em tesznek kivételt? — De igen. Ilyen alapon került sorainkba pl. Jákob György 17 éves villanyszerelő is. A hozzá hasonlókat szívesen fogadjuk. — Program? — Vetélkedők, zenei sorozatok, ismeretterjesztő előadások modernségről, viselkedésről és politikai témákról is. És persze, tánc és sok játék egészíti ki a repertoárt. — Miért kell két klub? — Rendkívül szerencsések vagyunk, kezdő létünkre máris segíthetünk másokon. Augusztusban, ha elkészül a nagyobbik pince, akkor a jelenlegit átadjuk az úttörőknek. Érdekes útkeresés a har- taiaké. Néhány dologban még bizonytalanok ugyan, de munkájuk, lelkesedésük már most is tiszteletreméltó. Ami pedig az életkori követelményeket illeti: nem lehet szigorúan betartani egy ilyen határt. Szabó Attila . PETŐFI NÉPE MELLÉKLETE összeállította: Baranyi Pál REFLEXIÓK Nagyon jól éreztem magam a megyei diákparlament tanácskozásán. Ritkán ültem végig — reggeltől délután közepéig tartó értekezletet olyan érdeklődéssel és türelemmel, mint ezt. Tetszett az ifjúság nyíltsága, mértéktartó fesztelensége, a mód, ahogyan előadták mondanivalójukat — az általuk képviselt KlSZ-fiata- lok véleményeként is —, no és mindenekelőtt felszólalásaik tartalmas tömörsége. Mondtam is főszerkesztőmnek, úgy érzem, lesz mire visszatérni a közeljövőben, annyi témát kínált a diákparlament. Meg aztán — morfondíroztam félhangosan — volt egy érdekes felfedezésem. Lehet, máskor is észrevehettem volna mindezt, de most — hogy úgy mondjam — élesen elkülönülve, meglepően szembetűnővé vált. Ez eddig elég talányos. Nos, az értekezleti stílussal függ össze diákparlamenti tapasztalatom. Jóval több mint húsz diák és négy felnőtt szólt hozzá a beszámolóhoz. De ha az időtartamokat összevetjük, a következő „jött ki”. Nem egészen kétharmad-résznyi idejét töltötte ki a tanácskozásnak a több mint húsz küldött felszólalása, a többit a négy tiszteletre méltó vendégé. Már ez egymagában is „érdekes”, és könnyen hajlítja az embert holmi nyers, de mégis fejcsóváló megértéssel kísért iróniára: „No, itt jól bebizonyosodott, hogy a „hagyományos” értekezleti iskolát kijárt idősebbek (mert hiszen a vendégek is fiatal emberek még) nem tudnak lemondani a hosszú, mindent megmagyarázni óhajtó, majdhogynem referátumszerű hozzászólásokról." Nos, mindez a huszonegynéhány friss, tömör, közvetlen hangú, rövid dikció után hatott ilyen erőteljesen. Mikor a vendégek kezdtek beszélni, ötperceken belül kókadttá vált a hangulat. Szemmellátható volt a küldöttek arcára kiült „megadás”: már mindegy, ezt végig kell csinálni... Mikor mindezt egyszuszra elfújtam a főszerkesztőnek, egyből rávágta: „Írd meg!” — Igen, ez lenne méltó ahhoz az őszinte légkörhöz, melyet az ifjúság ezen a parlamenten is teremtett — mondtam, de rögtön hozzátettem: ha ezt a számomra meglepő — mert szembetűnően jelentkezett — benyomást elregélem, megsértődnek a vendég felszólalók. És joggal, mert roppant okos elemzéseket hallottunk, s olyan levezetéseket, amelyek a megye, az ország e témakörökben meglevő gondjai, lehetőségei, közeli és távolabbi célkitűzései mellett és között, illetve ezekkel összefüggésben láttatták meg a diákok felvetéseit, itt-ott türelmetlenül sürgető panaszait. Melyek jogosságához — még a türelmetlenség indokoltságához is — kétség nem férhet. Csak, akárhogy is szépítenénk, a „stílusok" másmilyensége miatt, igen mellbeütően „esett" a diák- parlament hatásossága. A friss, lendületes, rövid gondolatfelvetések többtucatja után — a nem győzöm ismételni, nagy hozzáértéssel, a gondolatok, s érzelmi hatások dialektikus szembesítésével felépített felnőtt beszédek — lohasztották a hangulatot. Jobban mondva, e felszólalások feleideje után sikerült újra felfokozni az érdeklődést... Mi a megoldás, hogy ez ne így legyen máskor? Az egyik: többször cseréljenek hasonló színvonalon, érett partnereknek tekintve a KISZ-fiatalok legjobbjait — eszmecserét a magasabb tisztségviselő felnőttek — diákokkal, ifjúmunkásokkal... Hogy ne „mindent” kelljen elmondani ilyen tanácskozáson. Tóth István A X Dl A nagy magazinok évről évre meghirdetik a versenyt, ki volt az elmúlt esztendő „embere”. A megítélés szempontjai sokfélék (ég nem mindig felelnek meg a logika szabályainak). Itt politikus, ott sportember, amott filmszínész nyeri a címet. Az alapveető követelmény többnyire csak annyi: az illető jó reklám legyen a lapnak, hogy újra meg újra érdemes legyen róla írni... Szóval ez az apropó. Mi ugyan nem hirdetőnk ilyen verse íyt, csupán azt jegyezzük meg, hogy az elmúlt héten Európa valamennyi valamirevaló sportlapjában (legalább harmincat számítunk ide és 14 nyelven) megjelent Kecskemét neve. Mégpedig a képen mosolygó, tinédzser Gyarmati Andrea jóvoltából, aki éppen városunk fedett uszodáját választotta ki színhelynek Európa- csúcsához. Andrea ajándékának örülünk és bízunk benne, hogy megérjük: kecskeméti úszónak is gratulálhatunk egyszer ezeken a hasábokon, hasonló alkalomból.
