Petőfi Népe, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-04 / 79. szám

HATAN HAT FIATAL KÖLTÖ BEMUTATKOZÓ SZAVAIT ÉS ŰJ VERSÉT NYÚJTJUK ÁT AZ OLVASÓNAK. — 1940. december 9-én születtem. Újságíró vagyok. Verset ritkán, de úgy lát­szik, kitartóan írok: 1959- től jelennek meg szórvá­nyosan az irodalmi és napi­lapokban, olykor a Rádió­ban is. Az Első Ének anto­lógia négy versemet közöl­te. Semmilyen irodalmi csoportosuláshoz nem tar­tozom, így hát azok közé számítom magamat, akik őszintén szeretnék kifejezni magukat. Kerekes András Nagykorú hazám Sn nagykorú hazám1 Friss lépteiddel botladoztam, szikrázó évek ajtaján kopogtam érted még könnyű koromban. Iramló játszótereken szalagos lányokon tűnődtem, annyi nagyléptű idegen maradt mégis végleg mögöttem. Bőröm korán égette tűz, arcomba parazsakat szórtak, s ktt sorsa féltésedre űz kénes füzekre is dobódban Szived véremtől is erősült, apátion, s annyi kínnal terhesen bíbor utakra jártam őriződül én bátor, ifjú, szép szerelmeseml Koppantott engem is, ha téged világok vajúdása kínozott, tudom szapora szívverésed, s mitől gyűrött már ifjan homlokod. Tudom a sarat, mit annyi dobál rád, ki rongyolt szájjal ellenünk mered, tudom a jövőt féltők rút imáját, kik ríva óvják a terheseket anyában ölnék magzatát, kinek domború terhe csúf, s tudom a szálló biztatást, mely hús testedhez idomuk Tudom a harcot még naponta itt a kifordított régivel, a perdöntő munka lázgyöngyeit mely mind érettünk hullik eL Tudlak hazám, proletárvágyak gyermeke, sorsom őre, jövőmnek jussa, széltől, tüzektől óvatott , s ha tán semmim se jutna, enyém a te gyermekkorod, te pirosló serdülésed, enyém a te biztos növekedésed. — 1946. május 25-én szü­lettem. Az ELTE bölcsész­karának negyedéves hall­gatója vagyok. Több mint hatvan publikációm volt, megjelentem az UNIVER­SITAS 68 antológiában is. A Művelődésügyi Miniszté­rium, az Országos Béketa­nács és a KISZ vietnami pályázatán verskategóriá­ban első díjat nyertem Rudnai Gábor Menj Ninivébe! Nem akkor születtem, mikor kiszakadtak a sírból a csontok. nem akkor születtem, mikor megolvadtak a tűzber a tátott torkú harangok, nem akkor, nemi de ma is érzem a háború füstjét, és nem oldódik a görcs, az a fojtogató keserűség, kiáltani kell, ha tenyérré ernyednek az öklök, menj Ninivébe, viselni öröklött jussod-igád, hogy meg ne fakuljon pz írás, hogy ne szakadjon a vér, sem a sápadtakból a sirás — 27 éves vagyok — még mindig optimista. Versei­met, novelláimat öt éve publikálom különböző la­pokban, folyóiratokban. Csukás István mutatott be először, 1965-ben. Első ver­seskötetem „Hullámok” címmel hamarosan megje­lenik. Kérdés ■— hogyan tovább? Bárcsak rajtam múlna! Jelenleg könyvtárban dolgozom. Könyvek között — barátok között. Boór András Szabadulás Apám mesélte hosszú lánca volt patkányok futottak vonító kutyák Reggel belerúgtak este leköpködtek disznó szájú őrmester-pofák Mocsok rohasztott bolhák szaporodtak becsület nem volt se falat kenyér Korbács felelt a lázadó szavakra s lesújtott a büdös kápó-tenyér Irgalom nem járt a leszakadt vesének gödörbe löktek a buldózerek Idő se volt már a ledöngölésre negyvenöt nyarán mert jött a sereg Egy öreg villamos Ezen a villamoson mi már nem megyünk sehova először parádés szekér volt ez azután halottas kocsi lett rövid ideig volt barrikád is Ez a villamos tanult áram nélkül is menni később utasok nélkül volt ez mozgó könyvtár is szerinte legjobb volt Éjszakai Járatnak lenni annak mindig örülnek Bárhogy is vesszük mindig körbe ment ez a villamos úgy öregedett meg ezen a villamoson nem megyünk mi már sehova Fiatal írónak lenni —vé­leményem szerint nem más, mint olyan arcot vállalni, amilyet még ma csak el­képzelünk magunknak, de amiért máris felelünk. Labancz Gyula — 24 éves vagyok, könyv táros. Verseim az irodaim: folyóiratokban és a Népsza badságban jelentek meo 1967 óta. Tulajdonképpen az „Első Ének” c. antológia mutatott be. Első kötete­met a Magvető adja ki. Béres A t la 1943-ban születtem. Apám tragikus-kettősségű sorsa számomra intés. Diákéveimet a Dunántúl alumínium- mellényű városában, Ajkán töltöttem. Verseim 1966 óta jelennek meg a lapokban. Jelenleg a Fiatal Mű­vészek Klubjában dolgozom. A fák tánca A hold a reflektor: ragyog apró fénycsóvái üvegkalapok Arany és ezüst selyemben a fák lombjai színes estélyiruhák Suhognak kígyóznak megha­jolnak némán a tánchoz összefogódz- nak Ojra ahogy felzúg tombol a szél ringásba kezűnek S amíg zenél arcuk verejtékes hulló zománc Szünetel és ismétlődik a tánc Turbók Attila Karom kitárva Erdőnek vadja zúdul a napra ficánkol Vége a télnek Tükrök a fények a fákon Karom kitárva Ikarus szárnya Egyetlen lendület röpít a nyárba vagy a halálba. A szerkesztő megjegyzése: A hat most induló, de már országos lapokban és folyóiratokban pub­likáló költő közül hármat többé-kevésbé szoros szálak fűznek megyénkhez. Labancz Gyula és Turbók Attila verseit nemrégiben a Forrás kö­zölte. Rudnai Gábor versei pedig először a Petőfi Népében jelentek meg. Azóta is állandóan sze­repel lapunkban.) Március 30-án fasiszta suhancok a párizsi kis Lenin Múzeum emléktárgyai közül többet megrongáltak. A barbár kezek okozta károk nyomait néhány nap alatt eltüntette a Francia Kommunista Párt Lenin-cmlék- bizottsága. A Lenin-centenárlum küszöbén kerestem most fel a Marie-Rose utcát Párizsban, ahol családi okokból né­hány napot töltöttem. Lenin lakott a Marie-Rose ut­cában, hatvan évvel ezelőtt, s én az ő lábnyomait és kerékpárja keskeny útvonalát kerestem ott. ... Most éppen ötvennyolc éve másutt, a művész­fertály szélén, a Montparnasse körút és a Luxem- bourg-park sarkán ma is nevezetes kávéházban, a Li- lasban találkoztam vele, nekem oly szerencsés vélet­len folytán. (Írtam is erről egyszer a Petőfi Népe ol­vasóinak. Ez a Lilas, magyarul Orgonavirág kávéház, történelmi nevezetességű vendégek nevét őrzi karton­gyűjteményében. Bizonyára legnagyobb név a Leniné, de a század elején még itt csillogtatta vakmerő szel­lemét Szun-Jat-Szen is, aki 1911-ben innen sietett ha­za Kínába, ott megbuktatta az ötezeréves császárságot, egy évig elnöke volt a köztársaságnak, majd otthagy­ta a sárga birodalmat, visszatért a Lilas-ba és tovább fogyasztotta a café-noire-t. Itt volt törzsasztala Jau- rés-nak, a francia szocialisták nagy mártírjának, Le­nin gyakori vendéglátójának — itt szokott kávézni Trockij is, akinek névjegyét — „Lev Davidovics Bronstein” — szintén őrzi a kartoték — azután, már a huszas évek derekán, idejárt Hemingway is, aki a sarokasztalnál szokott ülni. Az öreg főpincér a Lilas krónikájából elmondta még, hogy szép gavallér ma­gyar vendégük volt gyakran André Ady úr is, meg hogy itt akart lelőni valami féltékeny szerelmes egy fiatal magyar urat, egy zilált magyar poétát... Ez a poéta József Attila volt... Emlékezésem szíves adóját leróva, a Lilas-ból in­dultunk el párizsi festő fiammal Lenin nyomain, a legrövidebb úton, egyenesen az Oriental kávéházba. Ez a nagy lokál a Montparnasse szélén, ahol a Bel- forti Oroszlán szobor áll, a cárizmus utolsó éveiben forradalmár orosz emigránsok konspirativ találkozói­nak emlékét őrzi. Itt a Munkás Internacionálé kerületi összejövetelein Lenin, Lunacsarszkij, Trockij kommu­nista ideológiai előadásokat is tartottak. Az oroszlánszobortól rövid Metró-úton lehet eljutni az Alesia elnevezésű állomáshoz, a Szent Péter temp­lom terére, innen azután egy ugrás a Sarette út, amelyből keskeny, rövid utcácska nyílik. Ez a Marie- Rose utca. Könnyen megtalálhatják az idegenek is. Közel van hozzá a Montrouge-temető, s amellett újab­ban a Romain Rollánd út és nem messze a nagy ter­jedelmű és mindenképpen nagyszerű új egyetemi vá­rosrész, a Cité Universitaire. Ma már a haladó szel­lemű diákság ezrei tudják, hol lakott Lenin, s látogat­nák is a kis utca 4. számú házát, benne az egykori Lenin-lakás pár nagyobbacska helyiségét: a kicsi Le- nin-múzeumot, ha egyszerű lenne oda bejutni... Lenin, feleségével, Krupszkájával és annak anyjá­val, 1908 végén költözött oda a kétszobás kis félkom­fortosba. 1912 elejéig laktak benne. Maga a ház egy illedelmes, szerény, mondhatni jelentéktelen polgári építmény, most igen jó, renovált állapotban. A ház­mester, még fiatal ember, aki a történelmi értékű em­léktárgyaknak is felügyelője volna, jóformán állandó­an távol van, legalábbis napközben. Este talán meg­található, de olyankor már vajmi kevesen próbálják megtekinteni az egyébként szegényes Lenin-múzeu- mot. Megelégszenek azzal, hogy megnézik a házon el­helyezett egyszerű emléktáblát. Párizsi éveiben Lenin nagy munkát végzett. Georges Cogniot francia kommunista párttörténész mostanában publikált centenáriumi tanulmányában, melynek kí­nálkozó címe „Presence de Lenine” megírja, hogy „a történelem legnagyobb munkásmozgalmi szervezője” a Marie-Rose utcában tervezte meg életműve hatal­mas koncepcióját, tehát az itteni egyik kis szoba volt az a sarkpont, ahonnan meg lehetett kezdeni a „világ­döntő lökést...” E legfőbb terv mellett Lenin élete itt és akkor is, mint mindig és mindenütt, állandóan mozgalmas volt. A párizsi és környéki orosz emigráns szervezetek min­den tevékenységében irányító szerepet töltött be. Az egyik közeli gyárvárosban, Longjumeau-ban, megte­remtette, megszervezte a híres pártiskoláját, amelynek hamarosan nemzetközi híre és tekintélye keletkezett, ötvenhat főiskolai jellegű előadást tartott itt, s hall­gatóinak ezekből leckeszerű beszámolókat kell tartam­ok ... Szovjet életírói szerint is ebből az időből szár­mazó minden műve, valamennyi munkájához hasonló­an, mintaképe az alkotó marxizmusnak, a dogmatiz- must és egyhelyben topogást nem ismerő, állandóan fejlődő tanításnak. Mint már említettük, nagy munkáinak pihenő órái­ban gyakran volt együtt a francia forradalmi szocia­lizmus hírneves vezetőivel, Jean Jaurés-val, Eduard Vaillanttal, Marcell Cachinnal, társaságukban jelent meg Kari Marx lánya és veje: Laura és Paul Lafar­gue temetésén (a kommunista házaspár, felderítetlen okok miatt, megmérgezte magát). Ezen a temetésen Lenin híres beszédet mondott a munkásmozgalom el­lenállhatatlan erejéről, s azt is megállapította, hogy az 1905-ös orosz forradalom nyitotta meg az ázsiai de­mokratizálódást ... Mindig kötelességének érezte, hogy részt vegyen a párizsi munkásgyűléseken, s gyakran látogatta ott a külvárosi színházak előadásait, melyek közül elsősorban a forradalmi témájú darabok érde­kelték. Párizsi éveiről beszédes dokumentumok tájékoztat­nak, de engem a Marie-Roseban az is elgondolkozta­tott: hogy járhatott el ebből a XIV. kerületi kis ut­cából, majdnem a város pereméről, jóformán naponta, a nagyon távoli Richelieu utcába, a francia nagy nemzeti könyvtárba, hat kilométernyi messzeségbe? Mert általában kerékpáron járt, kedvezőtlen időben pedig gyalog. Rossz volt az anyagi helyzete, kis ke­resetéből sokszor támogatta munkanélküli emigráns társait, s így a metrójegyek árát is meg kellett spó­rolnia ... 1912 júniusában költözött el Párizsból, a Marie-Rose utcából, Krakkóba. Hívta közelebb a rab hazához, a forradalmi munka, az akkoriban megjelent Pravda! Nagy nevét ebben a félreeső kis párizsi utcában, em­léktábláját mindig friss virágkoszorú övezi. BIMONKA GüÖRGY

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom