Petőfi Népe, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-29 / 99. szám
K. oldal 1970. április 29, szerda A MAGYAR NYELV HETE „Megtenné Ön ezt?66 A harmincas évek hetilapjaiban egy hirdetés címe volt ez a kérdés. A cím alatt látható képen egy felnyitott fedelű órába homok ömlött egy föléje rajzolt tenyérből. Erre vonatkozott a kérdés: Megtenné Ön ezt? Valóban, ép eszű ember aligha, önkéntelenül erre gondolhatunk most a magyar nyelv hetén, amikor azt kellene bizonyítanunk, hogy milyen nagy az anyanyelvűnk iránti felelősségünk. Költőink, íróink számára a nyelv nemcsakt a gondolatok és érzelmek kifejezésének eszköze, hanem művészetük anyaga is, ahogy • festőnek a színek, a szobrásznak a márvány. Nézzünk végig egész irodalmunkon. Sok nyilatkozatot találunk versben és prózában, amelyekből a magyar nyelv dicsérete és szeretete csendül ki. Íróink, költőink érzik, hogy nyelvünk szeretete a nép szeretetével azonos, sőt ma egyet jelent a szocialista hazafi- sággal. Kosztolányi Dezső, nyelvünk nagy művésze sokat foglalkozott anyanyelvűnkkel, és a maga korában a nyelvművelés egyik irányítója volt. Ö írta ezeket a sorokat, amelyek egyszerűen, meggyőzően mutatnak rá az ember és a nyelv szoros kapcsolatára: „Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkodom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Fontosabb annál is, hogy magas vagyok-e, vagy alacsony, erős-e, vagy gyönge. Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként. Ebben az egye- dülvaló életben csak így nyilatkozhatom meg igazán. Naponta sokszor gondolok erre. Épp annyiszor, mint arra, hogy születtem, élek és meghalok.” De vajon él-e mindany- nyiunkban nyelvünk szeretete? Becsüljük-e édes anyanyelvűnket? Tudatában vagyunk-e annak, hogy milyen mérhetetlenül sokat jelent számunkra évezredek alatt csiszolódott anyanyelvűnk, amely nagy és változatos szókincsével és árnyaltan gazdag kifejezési lehetőségeivel gondolataink sokszínűén gazdag közlését teszi lehetővé? Tudjuk-e, hogy nyelvünket ez a kifejezésbeli gazdagsága a legjobban kiművelt nyelvekkel helyezi egy sorba? Gyötrő kérdések ezek. A felelet nem is lehet egyértelműen megnyugtató. Tagadhatatlan, hogy az utóbbi időben megnőtt a nyelvünk iránti érdeklődés, az anyanyelvűnkkel való törődés. Az Akadémia Nyelv- tudományi Intézete munkatársai telefonon és levélben sok-sok kérdésre adott válasszal segítették és segítik a helyes nyelvhasználat kialakítását. Lapjaink szerkesztői üzenetei is tükrözik a nyelv iránti érdeklődés fokozódását. Mégsem lehetünk megelégedettek: sokak nyelvi kulturáltsága bizony még nagyon elmaradt az általános műveltségi szinttől. A további tudatos nyelvműveléssel lehet csak kiküszöbölni a még meglevő hibákat. Ilyenekre gondolhatunk: a zsargon- és az élősködő szavak unos-untalan való használata, az idegen szavak túlzott méretű és felesleges alkalmazása, a pongyola mondatszerkesztés, a hadarás, a helytelen hangsúlyozás és hanglejtés. Ezért kell a nyelvi tudatosságot tovább fejlesztenünk. Kiss István Május /-tő/ közöljük Kloss kapitány kalandjait A csodák és borzalmak éveitől, a második világháború hősöket és állattá aljasuló embereket szülő éveitől immáron negyedszázad választ el bennünket. Időben. De az ember emlékezete ellenáll az időnek, a feledés korróziójának. Ellenáll, mert az emlékezésnek mindig van valamilyen meghatározó célja. S e célok gyakran egy csokorba kötik a valóságot és a legendát, s a kettő szintéziséből nem ritkán heroikus regényalakok születnek. Mint például a lengyel ellenállási mozgalom már Európa-szerte ismert alakja: KLOSS kapitány. Ki volt Kloss? Élt-e egyáltalában? Sokan keresik rá a választ hazánkban is, a nagy sikerű filmsorozat óta. A május 1-én részleteiben és sorozatban közlésre kerülő regényünk tovább erősíti bennünk, s olvasóinkban a szép legendát: Kloss kapitány élő, hús-vér alakja volt a lengyel történelemnek, az új, nagy részében szabad Európa történelmi éveinek. S Zbych Andrzej regénye is erről győz meg bennünket. Kloss, legalább is ilyen néven lengyel hírszerző nem létezett soha — állítják lengyel barátaink. Viszont ezer és ezer Kloss élt Lengyelországban, a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, hazánkban. Ezért is áll hozzánk közel hősiessége. Ezért és azért, mert Kloss mégiscsak élt, Sok személyben és sok helyütt egyszerre. A lengyelek úgy mondják, hogy leginkább Emil Lejk alakja és tettei állnak legközelebb a film- és regénybeli kapitányhoz. És Emil Lejk élt, él ma is. Ügylehet éppen az ő visszaemlékezései adták ennek a történetnek a vezérfonalát, az alapját, Kalandjairól már a háború alatt legendákat meséltek a „jobb német körökben”, s kalandjaiból regényt és filmet készítettek évtizedek múltán Lengyel- országban. Szülőföldjén és hazájában. Ugyanis Emil Lejk szerencsésen túlélte a háborút, s újra Lengyelországban telepedett le. Kloss, vagy ha úgy tetszik Lejk, tehát élt és él. A filmsorozat után a regényt ajánljuk szíves figyelmébe olvasóinknak. Hazai tájakon Feltárul Gorsium Csodálatosan szép kincseket rejteget a Sárvíz partján elterülő Fövényesi puszta. A nagy idegenforgalmi vonulásban az autók százezrei száguldanak el a szabadbattyáni elágazásnál felállított tábla mellett, amely a Tác határában folyó gorsiumi ásatásokat jelzi. A Balatonhoz siető utasok nem is sejtik, hogy a táblától néhány kilométerre a római kori építészet egyik legszebb kisvárosát láthatnák, ha fáradságot vennének az oda- kanyarodásra. A magyarországi római települések feltárása eléggé körülményes. Sem So- phianae, azaz Pécs, sem Aquincum, sem a szombat- helyi Isis szentély szépségét nem tudja az ember a maga valóságában élvezni. Aquincumot körülveszik a modem épületek, az Isis szentély házak közé ékelődik, a pécsi emlékek fölött nagyrészt épületek emelkednek. Gorsium azonban a maga eredeti hangulatában tárul a látogató elé épületeivel, kút- jaival, templomaival. A Sárvíz partján egy négyzetkilométernyi területen feküdt ez a csodálatosan szép hajdani római városka, amelynek feltárása ha lassan is, de egyre inkább előre halad. A Fövényesi puszta, amely a városkát évszázadokon át takarta, ma is puszta, így a feltárást nem akadályozza a környezet. A múlt század hatvanas éveiben Römer Flóris, a magyar régészet európai hírű úttörője felhívta a figyelmet, hogy a táci országút beszögellésében, a pusztán római kori településnek kell lennie. A helv- lyel-közzel felbukkanó leletekből jutott erre a következtetésre. A Sárvizet átszelő híd építésekor előkerült út- maradványok arra mutattak, hogy ezen a vidék'”-' vezetett el a Sophianaetól Aquincumba vezető hadi út. Ezt egyébként az Itin.e- rarium Antonini, a legfontosabb római utakat ismertető útikönyv is megerősíti. Ezeken a megfeketedett, megkopott köveken hajdan római légiók vonultak nagy csatákba, vagy éppen állomáshelyeikre. A római hódítás korszakában éppen kedvező földrajzi helyzete következtében lett Gorsium az I. század közepén római állomás. Az I. és II. században szerte a vonuló utak mentén köböl épült állomásokat építettek, amelyeket a birodalom belsejéből elszállított megbízható római polgárokkal népesítettek be. A római műveltseggel rendelkező lakosság azután elkezdte, majd folytatta az építkezéseket, így honosodott meg a római életforma és a latin termelési viszonyok. Egy ilyen kis római kori településen nélkülözhetetlen volt az iparosok munkája. Bizonyíték erre, hogy a Villa Amasia keleti oldalán két külöböző szintű négyszögű épületet találtak. Az épület sarkain faoszlopok tartottak a tetőzetet, a padozat téglából készült. Kemence van az épület mellett, közvetlen szomszédságában nagy mennyiségű vasröggel. Mi mást bizonyít ez, mint hogy kovácsműhely volt ebben a helyiségben, ahol harci és társzekerek vasalását végezték, lándzsákat és íjj- végeket kovácsoltak. A Villa Amasiahoz vezető út két oldalát meghökkentő szépségű kőemlékek, sírtöredékek, oltárkövek, épületelemek és szobrok díszítik. A Villa Amasia — ez a csodálatos kiképzésű épület — méreteiben igen tekintélyes: hossza 65 méter, szélessége 49. A római kori építkezések kulturáltságának bizonyítékai közül itt is számosat láthatunk: a padozat alatti légfűtés vezetékei ma is megvannak, továbbá a helyiség, ahonnan a fűtés történt. A fürdőszobák azt a közismert tényt erősítik meg, hogy a rómaiak a testkultúrára igen nagy gondot fordítottak. A fürdő négy helyiségből áll. Első az apodyteri- um, a vetkőző, ezt követi a frigidarium, a hideg fürdő, a tepidarium, vagyis a langyos és végül a calda- rium, a meleg fürdő. A hatalmas bazalt lapokkal borított padló alól forró levegőt áramoltattak a fürdőbe. A fürdő alatt ma is jó állapotban levő ólomcső vonul el, ez gondoskodott az egész épület vízellátásáról. Az eddig feltárt leletekből következtetve Gorsium nem nagy, de annál jelentősebb település volt a maga korában. Ezt több nevezetes temploma is bizonyítja. Ezek közül az egyiket Severus és Caracalla császárok emelték, egy másikat Marcus császár szentelt feL A Septimus által emelt templomot akkor avatták fel, amikor a császár — 202-ben — családjával együtt Pannóniában járt A városka keleti oldalánál egy négy méter mélységű kutat találtak, benne rengeteg hajtűvel, csattal. Bizonyára a kút mellett trécselő asszonyok-lányok ejtették bele. Továbbá korsók, kancsók, vödrök, bronzmaradványok kerültek elő, számszerint mintegy kétezer leletdarab. A legmeglepőbb és legtitokzatosabb azonban a kút mélyén talált férficsontváz, homlokán kardvágással. A csontváz mellén hatalmas kő. Gyilkosság? Háború? A titokra nyilván sosem derült fény. A városkát körülvevő, úgyszólván teljes épségben megmaradt temető egyik legérdekesebb része annak a csodálatos antik világnak. Különösen feltűnő a másutt eddig nem alkalmazott téglakoporsó, amelyet tetőcseréppel borítottak be. Sajnos, a pusztulás, a pusztítás Gorsiumot sem kímélte. A legnagyobb károsodás akkor érte, amikor — az országalapító I. István korában — a már_ elhagyott épületek építőköveit a székesfehérvári nagy építkezésekhez elhurcolták. A fehérvári bazilika feltárásakor számtalan innen származó kődarabot találtak. Gorsium teljes feltárása majd csak 20—25 év múlva fejeződik be. Szöveg: Balogh József Fotó; Kabáczv Szilárd Hőmből a wurlitzer Amióta beköszöntött a jó idő, nem unatkoznak a kecskeméti Leninváros lakói. Hétvégi pihenőjüket harsogó zene teszi mozgalmasabbá. A Toronyház Étterem is kitárta nagy üvegajtóit és ablakait, így azután az egész lakónegyed „élvezheti” a folyton bömbölő wurlitzer zenéjét. Ez a kétforintért működő zenegép egyébként is elviselhetetlen alkotmány. Sok vendéget — aki csendes szórakozásra vágyik — szoktatott már le arról, hogy itt fogyasz- sza el pohár sörét vagy éppen vacsoráját. Mint ahogy a műkerti vendéglőből is elmenekülnek vasárnaponként a csendet szerető vendégek emiatt. Érthetetlen, hogy a vendéglátás szakemberei nem veszik észre, hogy miközben néhány hangorkánra vágyó embert szórakoztatnak, ilymódon, a törzsközönséget veszítik el. Mert például egy vasárnapi ebédhez — szerintem — teljesen felesleges négyszer-ötször teljes hangerővel hallani az idejétmúlt vagy akár vadonatúj tánclemezeket. Márpedig ez jelenleg szinte törvényszerű ezeken a vendéglátó helyeken, ahol a budapesti szórakozóhelyekről már kiebrudalt zenegépeket beállították „csalogató- nak.” Es most már elárasztja ez a gépi muzsika a lakónegyedet is. Teljes hangerővel ordítja az erkélyen pihenő dolgozók fülébe a beat-számokat, akár tetszik nekik, akár nem. S hova meneküljön a heti munka után végre csendre és nyugalomra vágyó tanár, tisztviselő & munkásember? Még a becsukott ablakon . át is folyton hallja, amit néhány „zenerajongó’’ diktál neki. S ez ellen nincs védekezés. Mint ahogy nincs a toronyházi bármuzsika hajnali négy óráig tartó csinnadrattája ellen sem. Nincs a zenével tarkított utcai reklám ellen, s rövidesen a szálloda kerthelyiségében felüvöltő tánczenekar hangerősítője ellen sem. Ügy látszik korunk átka ez... Pedig a zajártalomról sokat cikkeznek a szakemberek, orvosok, tudósok. De hiába, ha városaink nyugalmát nem szabályozzák szigorú és betartandó rendeletek, vagy ha vannak jlyenek, senki sem tud érvényt szerezni azoknak. Nincs aki megvédjen bennünket a bömbölő wurlitzerektől és mikrofonoktól. Vagy talán mégis? Ezt kérdezik mostanában Kecskeméten a Leninről elnevezett városrész lakói is. A holnapi jobb munka érdekében. T. P. A Villa Amasia. A kép jobb oldaláról kiindulva két fürdőhelyiség látható. A padozat alatti nyílásokon áramoltatták be a forró levegőt. A feltárt romokon túl látható szántóföld a városka még fel nem tárt részeit takarja. így a további kutatásnak semmi akadálya nincs. A Villa Amasia egyik díszkútja. A vízmedencébe a vizet ólomcső hozta, a medence két szélén márványpillérek tartották a kút felett áthajló ívet. A kutat felül díszes párkány zárta le, s falát freskók díszítették.
