Petőfi Népe, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-05 / 54. szám
Nővérek — HOL SZERETNÉL DOLGOZNI? — OLYAN HELYEN, AHOL SOKAT FIZETNEK. HA LEHET, AKKOR MINDJÁRT AZ ELEJÉN LEGALÁBB 1800—2000 FORINTOT, HISZEN EGY TIZEN- HÉTÉVES LÁNYNAK SZÜKSÉGE VAN A PÉNZRE. AZ SEM ÁRT, HA TISZTA, KELLEMES A KÖRNYEZET. — GONDOLOD, HOGY VAN ILYEN ÁLLÁS, ÉS HA VAN, AKKOR FÖLVESZNEK NYOLC ÁLTALÁNOSSAL? — KÉT KÉZZEL NYÚLNAK UTÁNAM. BÁRMELYIK KÓRHÁZBA ELMEHETEK ÁPOLÖNAK ... „Kérem, bizonyára önök is tudják, hogy országszerte igen nagy hiány van a szakképzett ápolónőkben. Hozzánk, a kecskeméti ápolónőképzőbe is kevesebb elfogadható ápolónőjélölt jelentkezik, mint ahányra szükségünk lenne. Hirdetéseket adunk föl országos lapokba, száz meg száz érdeklődő levélre válaszolunk. A jelentkezők egy része azonnal visszalép, amikor megtudja, hogy a nyolc általános és a felvételi vizsga sikere előfeltétel. Ennél viszont mi nem adhatjuk alább. Aztán jönnek a vizsgák, a három műszak, és ismét lemorzsolódnak néhányan. Jelenleg mindössze huszonhat másodéves. tehát végzős hallgatónk van, közöttük hat éretségizett. Azt szeretnénk természetesen, ha a következő évben ennél több középfokú végzettséggel rendelkező fiatal lány választaná élethivatásának az ápolónői pályát, de annak is örülnénk, ha a nyolcadikból a jobban felkészült diókok jönnének... Csak zárójelben mondom magának, már legalább kétszáz jelentkezőnek, érdek- lődőnek válaszoltam az idén, a Nyírségbe, Heves megyébe, Békésbe. Már az érdeklődő sorokból is meg lehetett állapítani, hogy a jelentkezők egyötöde — legalább — nem alkalmas a pályára. Ha egy levelet nem tud pontosan megcímezni, mondja, hogyan bízNyugodtan, pontos mozdulattal a vénába! Brun- csák doktor injekciózását figyelik az ápolónő-jelöltek. hatnánk rá betegeket7 (Zéman Pálné, igazgató.) * A kórházban a belgyógyászaton töltik a gyakorlati oktatásra szánt órákat Taskovics Katalin, Horváth Ilona és Balázs Teréz. Dr. Bruncsák András adjunktussal és Mészáros Irén oktatónővérrel járják végig a betegszobákat. Figyelik a kórlapokat, előkészítik a műszereket, egyszerűbb vizsgálatokat, hőmérséklet-, vérnyomásmérést maguk is végeznek. A három nővér — második esztendeje tanulja, gyakorolja a szakmát, ők már minden bizonnyal A vérátömlesztéshez megmaradnak a pályán. szükséges műszereket ké- És meglesz-e a magas fi- szíti elő Balázs Teréz. zetés? A nővérek kételkednek, az oktatónő bizonygatja: — Számoljuk csak ki! Az új kormányrendelet, amely március elsejétől felemelte az egészségügyi dolgozók alapfizetését, rájuk is vonatkozik. így tehát legkevesebb ezernégyszáz forinttal kezdenek. Ehhez jön még a kétszázötven forint tos ügyeleti díj a három műszakban dolgozóknak. Akik megállják a helyüket az iskolában — nyilván később a munkában is — ennél csak többet kereshetnek! — Van-e lehetőségük arra, hogy az ápolónői pályán tovább képezzék magukat, szakosodjanak valamely területre? Ismét csak az oktató felel: — Sokféle lehetőség van, hiszen gyakran indulnak különféle tanfolyamok, továbbképzések. Főleg olyan esetekben, amikor van erre igény! » Fehér, sárga pasztellszínű folyosók, ragyogó tisztaság mindenütt, fotós kollegámmal lépni is alig merünk a kőre. A fordulóban ér utol bennünket az egyik nővér: — Ha lesz ebből a beszélgetésből újságcikk, ak- kor arra kérném magukat, úgy írják, hogy én altatónővér szeretnék lenni, de ne a magyar nevét írják, hanem azt, hogy anestezio- lógus — így mondják latinul. Valamikor orvos szerettem volna lenni, vagyis med. univ. Az csak álom maradt... B. P. i'lfJ EL INDULÁSOK HIDEG ANTAL: PILLANATNYILAG Engem bukósisakban ültettek föl még az autóbuszokra is, most bukósisak-nélküli lehetőségeimet ujjaim közt forgatom. Pillanatnyilag a Gúny cirkuszában vagyok késdobáló. Mentségemre: visszadobhatják, nem is beszélve arról, hogy nem keresek úgy, mint más gebines, és itt állandó a népiellenőrzés. — Mondd, Hideg Antal, mi keseríti meg a verssoraidat? Miért ez az állandó lázadozás, ez az „átlátok ám a szitán”— féle alapállás? — Tekintsd életkori sajátosságnak, az a legkényelmesebb. Továbbá igaz is, mert mindössze 18 éves vagyok, akárhogy számolgatom. — Nem akarok kényelmes lenni, meg aztán több meggondoltságot érzek az elégedetlenségedben, mintsem hogy ka- maszos hőzöngésnek tartsam. — Ez igazán jólesik. Egyik élő példaképem, Buda Ferenc költő is valami ilyesmit mondott, amikor elfogadta Groteszk szitu című versemet a Forrás. Ez volt első publikációm. Egyelőre még nem sok követte. — Ügy gondolod, többet érdemeltél volna? — Dehogyis. Ha saját ügyemről van szó, elégedetlenségem csak önmagámra zúdul. Rengeteget kell még tanulnom. Sajnos, nemcsak poétaságot, érettségi tételeket is. — Hová készülsz a Katona József Gimnáziumból? — Népművelőnek... Bár csak mint költő is az lehetnék. — Nem vagyok bizarromániás, de azt akarom elérni a szobraimmal, hogy kiabáljanak. Szörnyű, hogy olyanok néha az emberek, mintha egy nagy cecelégy csípte volna meg őket l Terebessy László: TILTAKOZOM — Jó, jó. Megértem én, ha halkabban beszélsz, akkor is. Világos, hogy meg akarod mutatni, ki is az a Terebessy László. — Ez az, amit félreértesz. Nem bánnám, ha névtelenül állítanák ki a munkámat, csak csiholnának ki a nézőkből egy-két lendületes ötletet. — Ahhoz, úgy hiszem, előbb a saját ötleteidet kell belendíteni. — Ötlet! Több van, mint kellene! Néha majd szétrobbantják a koponyámat. — Olyankor mit csinálsz? — Bosszankodom, hogy kevés még a mesterségbeli tudásom ahhoz, hogy igazán jól valóra váltsam őket. — És ez ellen mit teszel? — Vésem a fát. Ez a legkedvesebb anyagom, mert ellenáll. Odarúgok neki: visszarúg. Vagy kiterülök, mint a béka, vagy megerősödök ebben a verekedésben. A mintázást még csak most kezdtem el komolyabban, de — köszönet érte Palkó Józsefnek, a nagyszerű képzőművész pedagógusnak — műteremben csinálhatom. Remélem, jövőre vagy azután a főiskola műtermeiben is lesz egy helyem. Ugye, nem késő? 21 éves vagyok. Két hóhér őszinte örömünkre ismét a nyilvánosság elé lépett Kecskeméten a városi művelődési központ Kelemen Lászlóról elnevezett irodalmi színpada. Azt is csak dicsérni tudjuk, hogy ezúttal sem a kitaposott út kényelmét választották: egy nálunk viszonylag ismeretlen spanyol drámaíró, Fernando Arrabal egyfelvo- násosát vitték színre. Ezzel aztán vége is az örömnek. Szép a kísérletező kedv, de Arrabal csupaszra absztrahált, dramaturgiailag széteső műve nem győzött meg bennünket róla, hogy érdemes lenne kísérletezni előadásával. Tóth István rendezői szándékát nem érheti kifogás, de a szereplőkről jót nem mondhatunk — Fazekas Klára és Poór László kivételével. (Róluk is csak nagyon keveset.) Lakatos-festők Szép sikere volt Varga Imre és Brumár János festményeinek a kecskeméti 607. szakmunkásképző intézet oktatóinak és növendékeinek körében. A két művészkedő fiú harmadéves épületlakatos tanuló a Fémmunkás vállalatnál. Nagyon hangulatos kis bemutatót rendezett képeikből az iskola KISZ-klubja. Sz- J,
