Petőfi Népe, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-19 / 66. szám
ANZIX EGY IFJÚ ÚRVEZETŐNEK Rajta, ifjú barátom, taposs a gázra! Bár csodálatos karosszériájú kocsid a kecskeméti Rákóczi úton döcög és néződ mindössze a Magazin fényképezőgépének ámuldozó lencséje, arckifejezésed olyan magabiztos — már-már bla- zirt — mintha a Champ- se-Élysée-n száguldanál, és Brigitte Bardot epeked- ne utánad. Nem túlzás ez. Az idő és tér méretei arányosan kisebbek. Annyival vagy fiatalabb az imént fölrém- lő párizsi aranyifjúnál, amennyiben kocsid kisebb egy igazinál, vagy ameny- nyivel a Rákóczi út kevésbe fényesebb a Champsa- Élysée-néL Ebből aztán rögtön kitalálhatod, hogy ez a képes üdvözlet tulajdonképpen nem is neked szól, hanem ifjú korosztályod tizen-, húszéves tagjainak, közülük is azoknak, akiknek mozdulni sincs kedvük egy Ferrari vagy egy Alfa Romeo nélkül, nem érzik magukat férfinak egy BB-szabású baba nélkül. Ugyanakkor annyi hasznos mozgásra sincs kedvük, hogy akár egy biciklit vehessenek a kezük vagy az eszük munkájából, akár meghívjanak kávézni egy tisztességes kislányt a saját pénzükön. Barátocskám, nem akartam sérteni gyermeki örömöd, de ezeket a haszontalanokat juttattad eszembe, amint egy kis lord magabiztosságával kormányoztad a szüleid vontatta limousine-t Műanyagégbolt Az asztrorjautika fejlődése magával hozta, hogy nemcsak a földgömb lesz a jövőben állandó szemléltetőeszköz a földrajzórákon. A Német Szövetségi Köztársaság diákjai ebben a tanévben már az eget is megforgathatják a kezükkel. Egy hamburgi tanszergyártó vállalat készítette a képünkön látható éggömbmodellt. Az áttetsző műanyag éggömbön parányi égők jelzik a legfontosabb csillagokat, bolygókat. A tanár hosszadalmas rajzolgatás helyett csak végigzongorázik a kapcsolótábla gombjain, s máris kigyulladnak tanítványai előtt az égbolt fény eL Kibédi Mosolyogva nyit ajtót, madár ül a vállán, a nyak védő hajlatában és fejét odasimítja a színész arcához. Simi kutya is ott ser- tepertél körülötte, vendégköszöntő farkcsóválással. Kibéri Ervin, a Vidám Színpad művésze, a kedvelt nevettető, szereti az állatokat Konyhájuk mellett kis szoba, a falon csupa| üvegház. A műszálra erősített faágon, alvásra készen pintyek ülnek koszorúban. Kivájt dísztök belsejéből élő fekete gyöngyszemek fénylenek elő, toll-' pihecsomók hegyesedő csőrrel. A vidám színek között szomorú szürkeség: — Ez a kis toprongyos a legöregebb. Nyolcéves. Minden áldott este védelmezőn körbeülik a többiek. Az a kék és ez a sárgamellényes egy venezuelai pár. A piros, a tigrispinty, Afrikában, Indiában, Ázsiában él. Öke- gyelme afrikai. — És sorra- veszi, bemutatja valameny- nyit, ráérősen elidőz pintybirodalma előtt Ügy tűnik, karaktereket jellemeket formálnak a színek ezekből a madarakból: piros me- fisztó szemöldökével kajánul vigyorog az egyik, megközelíthetetlen szigorúság fekete-fehér apácaruhájában a másik, a kis toprongyos megtestesült csalódás. Sárgaréz házában kismó- kus szunyókál: Menyus. A beszédre fölneszei és hirtelen leszalad gazdája lábához. Villámgyorsan töri a mogyorót, nem is töri; fűrészelt Hatalmas farkát könnyedén libegteti maga után, szétdobálja a héjat Aztán kis bőröndben turkál, kiemel egy gesztenyét és bűntudattal, hátranézegetve viszi házába a szokatlan időben szerzett kincset Ott elfészkelődik és halkan működésbe lép a fűrészgép. Az olajkályha egyenletes meleget áraszt, a neoncsövek nappali fényt Az orchideák és broméliák jól- esőn nyújtózkodnak, azt hiszik, napfényt kapnak, melegebb égöv alatt Pedig csak egy minibotanikuskert lakói. — Mi ez, egzotikus kert? — Sokan feltették már a kérdést, és én sokszor válaszoltam, — rosszul: orchideagyűjtő vagyok — mondja — pedig dehogy vagyok én gyűjtő. Egyszerűen csak természetszerető vagyok. Próbálom megteremteni közvetlen környezetemben azt a világot, amelyben jól érzem magam. Nincs időm a természetet járni, ezért hát idehozom magamnak. Külön kalitkájában a na- rancssárga-harzi kanári ebben a pillanatban rázendít végtelen énekére. A nyarat idézi, az eget egyenes vonalban ostromló pacsirtákat De meditációra nincs idő, máris előkerülnek a fiókból tranzisztoros csodák —, önelőhívós fényképezőgép és automatikusan működő diavetítő. Zúg a filmvetítő is, az ősz, s tél, a tavasz, és a nyár utánozhatatlan színeit rajzolja a fehér vászonra. Megörökíti a virág nyílását, a szél hangját, ami ugyanott, ugyanakkor soha többé nem hajtogatja úgy a fákat, — megmenteni és visszaforgatni valamit az időből, az ismételhetetlen valóságból. önody Éva KALAKSHETRA — „Vinnyog a húr, verik az ütemet a tenyerek, a csatok, a perecek a csuklón...“ D zsajadévának, a XI. századi indiai költőnek ez a fergeteges ritmusú verse jutott eszünkbe a mai India ősi tradíciókra épülő kulturális életét méltón reprezentáló indiai együttes, a Kalakshetra kecskeméti be- mutakozásakor. Mozdulatlanság és feszültség, nyugalom és veszélyérzet állandó jelenléte; ezt érezhette a nézőtér közönsége, ha jól odafigyelt a táncosokra. Ezt adta vissza Révész Napsugár grafikusművész is itt közölt litográfiáján, amelyet a Kalakshetra műsora ihlet ett
