Petőfi Népe, 1970. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-14 / 38. szám
Segítség a hú si a A sokoldalú UMVER A KECSKEMÉTI UNI VER FOGYASZTÁSI ÉS ÉR TÉKESlTÖ SZÖVETKEZET. NEVÉNEK MEGFELELŐEN SOKOLDALÚ TEVÉKENYSÉGET FOLYTAT NEMCSAK ÜTÖD JA AZ EGYKORI FÖLDMŰVES SZÖVETKEZETNEK, HANEM A MEGYE FOGYASZ TASI SZÖVETKEZETI MOZGALMÁHOZ HASON LÖAN ŰJ SZOLGÁLTATÁSOK KEZDEMÉNYEZŐJE ÉS MEGVALÓSÍTÓJA IS. ÉRDEMES VISSZAPILLANTANI A KEZDETRE. 1948 NOVEMBER HÓNAPBAN ALAPÍTOTTA A SZÖVETKEZETÉT 22 TAG. AZ ÉV VÉGÉRE MÁR 633 KISPARASZT, FÖLDNÉLKÜLI NAPSZÁMOS, TŰKÉVEL NEM RENDELKEZŐ KISKERESKEDŐ ÉS SZÁMOS MAS OLYAN EMBER LETT TAGJA A SZÖVETKEZETNEK, AKIK AZ ÖSSZEFOGÁSBAN LÁTTÁK A GAZDASÁGI ÉLET ELŐREHALADÁSÁNAK ÉS AZ EGYÉNI ÉLETBEN VALÓ BOLDOGULÁSNAK EGYIK JÁRHATÓ ÚTJÁT. Alig negyedévvel ezelőtt nyílt meg Kecskeméten a Csá- nyi utcában ez az ízléses élelmiszerbolt. A forgalma havonta átlagosan 150 ezer forint körül van. Az alapító tagok többsége, sajnos, ma már nem él. Akik még élnek már elfáradtak a sok munkában, de ha régi időkről, a szövetkezeti múltról kell emlékezniük örömmel tekintenek vissza. Szabó István és Fúrj Pál is ilyen emberek, akik mint élő lexikonok, élethűen tudják elmondani, mi volt a kezdetkor, hogyan harcoltak, küzdöttek. Legyűrték a sok gondot, akadályt. Sok éven keresztül a legnagyobb bajt a pénzhiány, a vagyomtalanság, . esetenként a szakmai felkészületlenség okozta. 1948-ban azzal kezdték a szövetkezeti munkát, hogy más szervekkel ösz- szefogva elvégezték a hatósági lisztelosztást, segítettek a termény- és gyümölcsértékesítésben, különösen amikor egyesült a szövetkezet a kecskeméti termelő-beszerző és értékesítő szövetkezettél. Akkor még szerény volt a tevékenység és ugyanilyen szerény volt az első esztendő végén a nyereség is. Az 1950-es évek kezdetén lényegesen bővült a szövetkezet szerepe. Egyesült a város környékén elhelyezkedő kisközségek szövetkezeteivel. Mint körzeti földművesszövetkezet már részt vállalt a mezőgazdasági termelés elősegítésében. Sok munkával és jelentős veszteséggel járt például a kisállattenyésztés kialakítása. Több év telt el addig, míg az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek is kifejlesztették ezt az üzemágat, úgy hogy a fogyasztási szövetkezet termelési visszaesés 1VNWER bmhbéxw a pmiira vöd 1 nélkül átadhatta a feladatot. Jelentős szerepe volt a város környékén levő tartalékföldek hasznosításában, egyrészt úgy, hogy maga is telepített jelentős területen gyümölcsöst, másrészt segített más szerveknek a telepítéshez szükséges anyagok, eszközök beszerzésében. A népgazdaság érdeke akkor azt kívánta, hogy a szövetkezet elsősorban a köz érdekében végezze ezt a munkát és tevékenységét ne nyereségi, haszon oldalról mérlegelje. Ugrásszerű fejlődés a szövetkezet életében 1966- ban következett be. Az eredmények azóta is egyre növekednek. Javult a költséggazdálkodás. Mindennek eredménye, hogy ma már az UNIVER szövetkezet a megye egyik legnagyobb ilyen jellegű vállalkozása. Az elmúlt esztendőt jól zárta. Valamennyi tevékenysége — köztük a kiskereskedelem, a vendéglátóipar, az élelmiszeripari ágazatok, a felvásárlás, a szállítás és szolgáltatás —- eredményesen működött. Az év végén a szövetkezet eszközállományának értéke meghaladta a 65 millió forintot. E sok milliós vagyonból alig valamivel több, mint 12 millió forint a hitel, a többi épületekben, gépekben és áruban megtestesülő saját vagyon. Égy év alatt 157 millió forint volt a szövetkezet forgalma és termelése. A javuló gazdálkodás eredményeként ebből közel 9 millió forint tiszta nyereség képződött. Ezek az adatok jóval többet mondanak akkor, ha a korábbi évekhez hasonlítjuk. 1959-ben a forgalom és termelés nem egészen órImc így néz majd ki az új kecskeméti földművesszövetkezeti áruház. Tizennégy fogyasztási szövetkezet összefogása nyomán születik. A makett alapján is következtetni lehet az impozáns külsőre. A szövetkezetek székháza Kecskeméten. A MÉSZÖV és KISZÖV szervein kívül itt kapott helyet az UNIVER Szövetkezet is te él a 80 millió 500 ezer kát az ellátás segítése, fő- szövetkezet ez ideig kis forintot. 1965-ben 110 mii- ként a tagság érdekében, súllyal szerepelt a város lió volt és tavaly, mint Sok évig vár még ez a ne- kereskedelmében, nem so- ahogy már említettük 157 héz szerep a szövetkezetre, kát tudott nyújtani tagságának a közvetlen visszatérítésben, vagy más szolgáltatásban. Egyrészt ezek a gondok, másrészt a város ellátásának javítása késztették a megye 14 szövetkezetét — köztük a kecskemétit is —, hogy összefogással a Város leendő új központjában több mint 5 ezer négyzetméteres áruházat építsenek. Remélhető, hogy ez a nagy létesítmény, amelynek építését már megkezdték, segíti az áruellátást. A fogyasztók őszinte örömére szolgál, hogy az áruház építésének üteme meggyorsult és az építők szerint 1971. év közepére megnyitja kapuit. Ezzel nemcsak régi gondja oldódik meg a rohamosan épülő városnak, de egyszersmind évekhe Ugyanezekben az Ezért örömmel és köszö- ellátósf kör^mek^is^S evekhen az eszkozállo- netted vesz minden illeté- központjává fog válni ez l do «= ns .— szervtől, vállalattól az áruház. amely A vendéglátóipart teGépi adatfeldolgozás. Szolgáltatásként más szövetkezeteknek is segít ez a részleg. években az mány értéke 20, 49 és 65 kés _______ m illió forint volt. A nye- olyan támogatást reség alakulása: 1959-ben 2,2, 1965-ben 2,3 1 969-ben pedig mintegy 9 millió forint. E számok jól bizonyítják, hogy a nyereség tömege az utóbbi négy évben sokkal gyorsabban nőtt, mint a forgalom. Ez mindenekelőtt azt bizonyítja, hogy jelentősen emelkedett a gazdálkodás színvonala, és nagymértékben csökkentették a költségeket. Különösen az utóbbi két évben szervezte a szövetkezet vezetősége úgy a munkát, hogy a párt és a kormány elvei- _ , _ ___ , _ n ek megfelelően, mindé- Igen néPszeru a kecskeméti Mukertben levő Park ven- nekelőtt a termelékenység dég,°- Különösen tavasztól őszig keresi fel sok vendég, saem segíti az ellátás jobbá té- kiütve — amely egyik T, „• j. tekintette a ga?" telét, a veszteségek csők- fontos szolgáltatás — el- dalkodas egyik fo mérce- kentését sósorban a körzet közséjenek. Tekintsük meg részleteKecskeméten több mint geiben van jelen, a szö- , , ,, 3 ezer szövetkezeti tag van. vetkezet. Ez ideig főként az kSáT 3 SZ mUn‘ Abból adódóan, hogy a itallal történő ellátás kéAz UNIVER igen jelentős szerepet vállalt a körzetéhez tartozó kisközségekben, a tanyavilágban és a város külterületón lakó emberek ellátásában. Lapunkban már többször helyt adtunk annak a sok gondnak, ami abból származik, hogy igen nehéz, költséges és legtöbbször nem gazdaságos az e területen lakók napi élelmi é? egyéb cikkekkel való ellátása. Különösen a tanya- világban sok a probléma Elismerés illeti a szövetkezetei, mert vállalta a \ehéz szerepet, a sok kis holt ellátását és nem egy zer az ebből származó veszteségeket is. A szövetkezet vezetősége A kereskedelmi gépeket javító részlegben mindig bőven többször bebizonyította, akad munka. Itt történik többek között a pénztár- és hogy vállalja az áldozató- a presszógépek javítása.