Petőfi Népe, 1970. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-31 / 26. szám
Z. oldal 1970, Január 31, szombat Közlemény Kádár fános és Fock (enő NDK-beli látogatásáról (Folytatás az 1. oldalról.) hatékonyságának növelése szempontjából fontos feladat a gazdasági kapcsolatok bővítése, így az 1971 —75-ös időszak népgazdasági terveinek egyeztetése, a termelési és a tudományos együttműködés fejlesztése, valamint a tapasztalatok állandó kölcsönös cseréje. A nemzetközi kérdésekről folytatott eszmecserék során a két testvérpárt, a két állam vezetői hangoztatták a szocialista közösség egysége erösitesenek fontosságát a marxizmus— leninizmus, a szocialista internacionalizmus elvei alapján. A felek meghatározó jelentőséget tulajdonítanak a Szovjetunióval való szilárd szövetségüknek, a Varsói Szerződés Szervezete további tökéletesítésének, a KGST XX11I. rendkívüli ülésén elfogadott határozatok megvalósításának. Az európai helyzetet vizsgálva, aláhúzták az európai szocialista országok párt- és állami vezetői 1969. december 3—4-i moszkvai tanácskozásának jelentőségét. E tanácskozás megállapodásának szellemében megerősítették: továbbra is kitartóan arra törekednek, hogy Európa földjein a békés egymás mellett élés a különböző társadalmi rendszerű európai államok kapcsolatainak egyetemes normájává váljék. Elégedetten állapították meg, hogy Európa népei egyre jobban felismerik az európai biztonsági konferencia mielőbbi megtartásának szükségességét. Hangsúlyozták, készek további lépéseket tenni annak sikeres előkészítése érdekében. A felek megerősítették álláspontjukat, amely szerint az európai béke és biztonság érdekei megkövetelik, hogy a Német társaság és a Nemet Szövetségi Köztársaság egyenjogú kapcsolatai felvétele tárgyában terjesztett elő, a két német állam közötti kapcsolatok rendezésének reális alapja. A két testvérpárt és testvéri ország képviselői mély felháborodással állapították meg, hogy az Egyesült Államok konokul folytatja a vietnami nép elleni barbár, agresszív háborúját. Változatlan szó. lidaritásukrói, további támogatásukról biztosítják a hős vietnami népet. Aláhúzták, hogy a vietnami kérdés megoldásának útja az idegen csapatok feltétel nélküli, haladéktalan kivonása és a dél-vietnami koalíciós kormány megalakítása. A felek elítélik Izraelnek az arab országok ellen az utóbbi időben fokozódó agresszív cselekedeteit. A hat szocialista ország pártja központi bizottságának és kormányának 1969. november 27-i nyilatkozatával összhangban, megerősítik szolidaritásukat az arab országok népeivel és támogatják a Palesztinái arab nép törvényes jogait. Ismételten aláhúzzák, hogy a közel-keleti kérdés politikai rendezése megköveteli a Biztonsági Tanács 1967. november 23-i határozatának következetes végrehajtását. A kommunista és munkáspártok 1969. júliusi moszkvai tanácskozásának jelentőségét hangsúlyozva, a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Német Munkáspárt Központi Bizottsága és a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány nevében Kádár János és Fock Jenő baráti látogatásra hívta a Magyar Népköztársaságba Walter Ulbricht és Willi Stoph elvtársakat. Walter Ulbricht és Willi Stoph a meghívást köszönettel elfogadta. Berlin 1970. január 30. Jugoszlávia ratílikália az atommmpá- egyezményt A Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) elhatározta, napirendre tűzi az atomsorom- pó-egyezmény ratifikálását. A jugoszláv kormány a kö. vetkező ülésen tárgyalja meg a ratifikálásra vonatkozó javaslatot. (MTI) Brandt látogatása Párizsban Francia—NDK gazdasági egyezmény Lehel Miklós, az MTI tudósítója jelenti: Willy Brandt nyugatnémet kancellár péntek délelőtt Párizsba érkezett. Az NSZK kancellárja megérkezése után azonnal az Elysée-palotába sietett, ahol megkezdte kétnapos megÚj szakasz kezdete Izrael a háború kiterjesztésére készül Szocialista Egységpárt ve- i madásait.” KAIRÓ (MTI) Mohamed Heikal, az A1 Ahram című kairói lap fő- szerkesztője szokásos pénteki kommentárjában hangot ad annak a véleményének. hogy Izrael legutóbbi támadásai Kairó közvetlen környéke ellen „csupán a kezdetet jelentik.” Izrael azzal a céllal vásárolt amerikai Phantom típusú repülőgépeket, hogy az egyiptomi hátországban levő stratégiai célpontok ellen használja fel őket. Csupán Egyiptomban vannak olyan célpontok az ország belterületén, amelyeknek támadásához Phantom típusú gépekre van szükség. Izraelnek eddig 24 ilyen gépe van. februártól augusztusig pedig újabb 24 Phan- tomot kap. „Az úi gépek érkezésével számíthatunk arra. hogy az ellenség kiterjeszti légitázetői aláhúzták, hogy a jövőben is e tanácskozás határozatainak realizálásán fognak munkálkodni. Ennek keretében a két párt fejleszti hagyományos együttműködését és tapasztalatcseréjét a szocialista társadalom építésének kérdéseiben, elsősorban a tuSzövetségi Köztársaság és I dományos vezetés, az ideológia és a kultúra területén. A két testvérpárt méltóképpen készül Lenin 100. születésnapjának megüna többi kapitalista állam, a nemzetközi jog alapján, létesítsen egyenjogú kapcsolatokat a Német Demokratikus Köztársasággal. Az európai biztonság el- ncplésére. Ezt a nagy évengedhetetlen követelménye a fennálló európai határok, különösen a két német állam közötti államhatár és az Odera—Neisse határ elismerése. Az európai egyhülés érdekei megkövetelik, hogy a Német Szövetségi Köztársaság ratifikálja az atomsorompó- szerződést, mondjon le az önálló politikai egységet képező Nyugat-Berlinnel kapcsolatos jogtalan igényéről és ismerje el a müncheni egyezmény kezdettől fogva való érvénytelenségét. A felek meggyőződése szerint a Német Demokratikus Köztársaság szerződéstervezete, amelyet a Német Demokratikus Közfordulót Lenin tanításainak szellemében, szocialista társadalmi rendszerük további erősítésére, a marxista—leninista pártok egy- beforrottságának szilárdítására, valamennyi anti- imperialista erő összefogásának növelésére kívánják felhasználni. A szívélyes, elvtársi megbeszélések a nézetek azonosságát tanúsították valamennyi megtárgyalt kérdésben. A két testvérpárt, a két szocialista ország vezetőinek tanácskozása pártjaik, kormányaik, népeik barátságának és együttműködésének erősödését, a szocializmus és a béke ügyét szolgálta. A Magyar Szocialista Kulturális együttműködés WASHINGTON (MTI) A washingtoni külügyminisztériumban pénteken szovjet—amerikai tárgyalások kezdődtek a két ország kulturális kapcsolatairól. A tárgyalások célja az 1969. december 31-én lejárt szovjet—amerikai kulturális, tudományos, műszaki és oktatásügyi egyezmény megújítása, illetve új egyezmény megkötése. A tárgyaláson részt vevő szovjet küldöttséget Nyikolaj Lunykov, a szovjet külügyminisztérium kulturális ügyekkel foglalkozó főosztályvezetője, az amerikai delegációt Martin J. Hillen, branc, az amerikai külügyminisztérium európai ügyekkel foglalkozó államtitkára vezeti. Izraelnek ezenkívül jelenleg 150 helikoptere van, s ezek számát a közeljövőben szeretné megkétszerezni. Ily módon hamarosan képes lesz arra, hogy helikopterekkel egy egész dandárt — háromezer katonát — szállítson bármely térségbe. s esetleg még ugyanazon a napon evakuálja őket. Heikal elemzése szerint Izrael azért kényszerült légi tevékenységének eszkalációjára, mert 1969 végére .Stratégiai problémával” találta szemben magát. Az 1967-es háborúban aratott győzelme után ugyanis még választhatott a közül a két lehetőség közül, hogy vagy átkel a Szuezi-csatornán, és megtámadja az egyiptomi hadsereget, vagy pedig nagy hadsereget épít ki a Sinai- félszigeten egy esetleges egyiptomi támadás elhárítására. Izrael a sinai erőI dítmények kiépítését — az úgynevezett Bar Lev vonal létrehozását — választotta, hogy ily módon elhalásszon vagy megnehezítsem minden lehetséges egyiptomi támadást. TEL AVIV Izraeli szuperszónikus repülőgépek helyi idő szerint valamivel éjfél után ismét szándékosan előidézett hangrobbanásokkal zavarták meg a szlriai városok nyugalmát. A csütörtök délután Haifa izraeli kikötőváros fölé berepült szíriai gép akciójára válaszolva az izraeli légierő Damaszkusz, Aleppo és Latakia szíriai városok lakosságát zaklatta. Megfigyelők szerint Izrael így akarja „elrettenteni” Szíriát a légiterének megsértését célzó további kísérletektől. Tény ugyanis, hogy a csütörtök délutáni akció során az 1967-es háború óta először fordult elő. hogy az arab légierő egy gépe izraeli város fölé jutott. (Reuten KAIRÓ Egy kairól katonai szóvivő közölte, hogy az izraeli légierő csütörtöki támadása következtében. amelynek során az egyiptomi olajtársaságnak a Szuezi-csatoma térségében levő üzemeit bombázták, egy polgári személy meghalt, 11-en pedig megsebesültek. A szóvivő szerint a támadás károkat okozott a társaság üzemeiben. ezek mértékéről azonban nem tett említést. A támadó izraeli gépeket az erős légvédelmi tűz visszafordulásra kényszerítette. (API BE.TRŰT Libanoni sajtójelentések szerint Izrael a „hangrobbanás-háborút” Libanonra is kiterjesztette. Az Al-Ha- iat napilap arról számolt be, hogy egy repülőgép. „amelynek felségjelét nem sikerült megállapítani”, csütörtökön a délutáni órákban mélyrepülésben elhaladt a déli Tyr város fölött, átlépte a hanghatárt, és ennek következtében hangrobbanás lépett fel, amely megreszkettette az ablakokat és rémületet keltett a lakosság körében. Egy másik bejrúti lap, az Al-Nahar. pénteken arról tájékoztatott, hogy nem egy, hanem két izraeli repülőgép sértette meg az ország légiterét csütörtökön délután. (UPI) beszéléseinek sorozatát, Georges Pompidou francia köztársasági elnökkel. Ez az első hivatalos találkozó közöttük. A találkozóra az 1963-ban aláírt, francia— nyugatnémet együttműködési szerződés értelmében kerül sor. A francia—nyugatnémet megbeszéléseknek, a szokásoknak megfelelően, ezúttal sincs előre szigorúan megállapított napirendje. A francia fővárosban azonban úgy vélik, hogy a Közös Piac problémái és a kelet—nyugati kapcsolatok állnak majd a kancellár és a köztársasági elnök megbeszéléseinek a középpontjában a kétoldalú gazdasági együttműködés problémái mellett. • A nyugatnémet kancellár Párizsba érkezésének előestéjén öt évre szóló francia—NDK gazdasági egyezményt írtak alá a francia fővárosban. Az egyezmény értelmében 1974-ig megkétszereződik a kereskedelmi forgalom Franciaország és az NDK között. Orgyilkosok egyenruhában A segítőtársak is bűnösek NEW YORK (MTI) A Biztonsági Tanács csütörtök esti ülésén folytatta a namibiai kérdés megvitatását. A felszólalók egyöntetűen hangsúlyozzák, hogy a Dél-afrikai Köztársaság, amikor semmibe veszi az ENSZ-hatá- rozatait, nyíltan szembeszáll a világszervezettel, s veszélyezteti a békét és a nemzetközi biztonságot is. Pretoria azonban soha nem mert volna szembeszegülni a Biztonsági Tanáccsal, és a világszervezettel, ha önmagára lett volna utalva. Namibiai gyarmatosító fajüldöző po. litikáját azonban az Egye- _ sült Államok, Anglia az megszüntetését, NSZK és más nyugati államok politikai, gazdasági és katonai támogatására alapozhatja. Jakov Malik szovjet küldött felszólalásában ugyancsak hangsúlyozta, hogy a namibiai kérdés megvitatásakor nemcsak a dél-afrikai fajgyűlölőkre kell fordítani a figyelmet, hanem segítőtársaikra és védnökeikre is. A Biztonsági Tanácsnak komolyan és szigorúan követelni kell a nyugati hatalmaktól a dél-afrikai rendszer erkölcsi, politikai, gazdasági és katonai LAPJAINK hasábjain a közelmúltban gyakran szerepelt az Egyesült Államok hadseregének maffiája, a „Zöld sapkások”, ahogy ők nevezik a „Green Berets”-ek rémtettei. Az Egyesült Államok e különleges alakulata általában Speciál Forces néven ismeretes, amely ugyan névleg a hadsereghez tartozik, de amelyet valójában a CIA irányít és fizet. Tömegesein először Vietnamban foglalkoztatták őket. Ez időszakban Diem, a korrupt diktátor, alig tud már védekezni a hazafiak ellen. Felhasználásuk tehát arra az időszakra esik, amikor egy-egy dél-vietnami egység már hetenként áll át a partizánokhoz. Felismerik, hogy a dél-vietnami hadsereg nem sokat ér, ezért a hegyi lakókból zsoldosokat toboroznak, s ez a 40 000 fő képezi gyalogságukat. Ezek ingyen szállást és ellátást, valamint fejenként és havonta 45 dollárt kapnak. A zöldsapkásak 1965-ig alapjában ellenőrzés nélkül és önállóan működtek, mint a dél-vietnami csapatok „tanácsadói.” Egységeik mindig visszatetszést szültek a reguláris hadsereg tisztjeinek szemében. Ezek lenézték a zöldsapkások magatartását, persze nem az orgyilkosságokért, hanem mert fittyet hánynak az előírásokra, s tiszteletlenek elöljáróikkal. A ZÖLDSAPKÁSOK ma többnyire a dél-vietnami területen levő 80 megerősített táborból és számos zsai határtól. Ez két erődítménygyűrűből áll, j., -, A belső gyűrűben három századnyi segélycsapat állomásozik. Ezek közül az egyik dél-vietnamiakból, a másik kettő a már említett zsoldosokból áll. A belső gyűrűben él a zöld ördögök egy alapegysége, ahogyan ők nevezik A-team-je. Egy ilyen egység 12 ember. Fegyver- és robbantás szakértőik, egészségügyiek, illetve a pszichológiai hadviselés szakemberei. A tábor névleges parancsnoka a dél- vietnami Special Forces, egy százados. Ez azonban csak udvarias gesztus, ugyanis a tábor 400 főnyi állományának valódi ura egy 28 éves amerikai százados. Rövid jellemzés két tipikus zöldsapkásróL A már említett amerikai tábor 28 éves századosa Earl MacMillan, a Green Berets tipikus képviselője. Ejtőernyős ugró, egyformán jól beszéli a kongói és a vietnami nyelvet. Amikor az Egyesült Államokban egy jó állást kapott, kilépett az állományból. De nem tudott beleilleszkedni a civil életbe és egy év múlva visszatért Vietnamba. Rouse hadnagy fegyverszakértő és orvos már harmadszor van Vietnamban, a Silver Star és a Purple Heart érdemérmeket feltehetően nem gyógyító munkájáért kapta. MINDEN Green Berets táborban egy tábla látható, amolyan tízparancsolat féle, ez pontokba foglalja miért „jó katona” a Green Berets. Ügy látszik a Green Berets különös logikájú, magukszabta törvényei Laoszban levő dzsungelerődítményekből folytatják I szerint, a jó katona és a támogatásának és a vele j hadműveleteiket. Egy ilyen I szakképzett orgyilkos egyet való együttműködésnek a tábor a Loc Ninh-i tábor j jelent, 112 kilométerre a karnbod- I (S. A.)