Petőfi Népe, 1970. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-01 / 1. szám

Pillanatképek 1969-ről AZ ESZTENDŐ TIZENKÉT ESEMÉNYÉRŐL VILLANTUNK FEL EGY-EGY PILLANATKÉ­PET: NÉHÁNY JELLEMZŐ „ÜVEGCSEREPET” AZ ÉV „TÜKRÉBŐL”. EZ TÖRTÉNT EZ IS TÖRTÉNT 1969-BEN: ÁTSZÁLLÁS AZ ŰRBEN. Január 14—18., az év első fii-eseménye: a Szojuz—4 és Szojuz—5 szovjet űrhajók összekapcsolása. Ezúttal először: maguk az űrutasok vé­gezték az összekapcsolást, sőt az egyik űrhajóból átszáll­tak a másikba. Az akcióban (balról jobbrai Alekszej Jeliszejev, Vlagyimir Satalov és Jevgenyij Hrunov vett részt. AKCIÓ — EURÓ­PÁÉRT. Március il7-én a Varsói Szerződés tagálla­mai budapesti fel­hívásukban java­solják: valamennyi európai állam rész­vételével tartsanak nemzetközi tanács­kozást földrészünk biztonságáról. A semleges Finnor­szág; amelynek el­nökét: dr. Urtio Ka­iévá Kekkonent (ké­pünkön) az év fo­lyamán basánkban is üdvözölhettük vattaija az értekez­let házigazdájának szerepét. Helsinki megkeresésére rövi­desen 22 európai or­szágból érkezik igenlő válasz,: ké­szek részt vermi az összeurópai értekez­leten. A KIBONTAKOZÁS ÚTJÁN. Április lf.: a Csehszlo­vák Kommunista Párt plénuma fontos határozatokat hoz a konszolidáció érdekében. A központi bizottság dr. Gustáv Husák személyében (képünkön) új első tit- kárt választ a párt élére. Az áprilisi plenum nyomán Csehszlovákia megindul a kibontakozás útján. „LEVÁGNAK” A FRANKBÓL. De Gaulle tábornok április 27-i lemondása nyomán a választásokból Geor­ges Pompidou kerül ki győztesen: ő lesz a köztársasági elnök utóda. Az őrségváltás csak egyetlen vonatkozás­ban hoz drámai fordulatot Párizs politikájában; augusz­tusban 12,5 százalékkal leértékelik a frankot. (Képünk azt érzékelteti, hogy ezzel mennyit „vágtak le” belőle.) ŐRSÉGVÁLTÁS BONNBAN. Október 21-én Willy Brandt, az NSZK új kancellárja leteszi a hivatali es­küt. A szeptemberi választások megtörik a keresztény- demokraták kétévtizedes bonni uralmát: a szociálde­mokrata Brandt a szabaddemokratákkal alakít kor­mányt: Az új nyugatnémet kormányfő elődeinél realis­tább nyilatkozatokat tesz- külpolitikájának hétköznap­jai mutatják meg majd. mennyi* akar és tud azokból megvalósítani GYEPLŐT A RAKÉTÁKRA. November 17-én Helsin­kiben megkezdődik a szovjet—amerikai párbeszéd a hadászati rakétafegyverkezési verseny korlátozásáról. A szovjet delegációt Szemjonov külügyminiszter-helyettes (a kép jobb szélén), az amerikai küldöttséget Smith le­szerelési és fegyverzetellenőrzési igazgató (a kép bal szélén) vezeti. A NAGY TANÁCSKOZÁS. Június S—17.: Moszkvá­ban, hetvenöt párt részvételével — gondos előkészítés után — megtartják a kommunista és munkáspártok nemzetközi értekezletét. A tanácskozás, amelyen fontos dokumentumokat fogalmaznak meg és hoznak nyilvá­nosságra. eredményeiben tükrözi a mozgalom erejét és egységtörekvését. Képünk a Kreml Kongresszusi Palo­tájában készült: az értekezlet résztvevőinek tiszteletére adott fogadáson Leonyid Brezsnyev üdvözli a vendége­ket. (Mellette, balról jobbra; Alekszej Koszigin, Wla- dyslaw Gomulka, illetve Walter Ulbricht. Nyikolaj Pod- gornij és Kádár János.) PÁRBESZÉD PERINGBEN. Szeptember 14: Koszig« szovjet miniszterelnök, afei Hanoiban rését vett Ho Si Minh elnök temetésén. Pefckigben találkozik Csou En- laj kínai miniszterelnökkel, a következő hónapban, ok­tóber 20-án pedig, ugyancsak a kínai fővárosban tár­gyalások indulnak a két kormány küldöttsége között. AZ IGAZI KORMÁNY. Június 10-én „valahol Dél- Vietnamban” megalakult az Ideiglenes Forradalmi Kor­mány a lakosság érdekeinek igazi képviselője. A kor­mány elnöke: Huyn Than Phat, külügyminisztere a nemrég hazánkban is járt Nguyen Thi Binh asszony, aki a DNFF küldöttségének helyettes vezetőjeként január óta résat vett a párizsi V ietna m-tárgyalásokon. (Ez a fel­vétel a párizsi értekezlet színhelyén készült a külügy­miniszter-asszonyról.) MENET A HALÁL ELLEN. November lő: Washing­tonban az amerikai elnök november elejei Vietnam- beszédét követően háromszázezren tüntetnek a háború ellen. Még két hét sem telik, és újra magasra csap a felháborodás hulláma: kitudódik, hogy My Laiban és több más dél-vietnami helységben amerikai katonák védtelen polgári lakosok százait gyilkolták meg. A tö­megmészárlás tényét, december elején tartott sajtóérte­kezletén Nixon elnök is beismeri. JÚLIUS 21: EMBER A HOLDON. A felvételen, ame­lyet az Apollo—11 amerikai űrhajó parancsnoka. Neil Armstrong készített. Edwin E. Aldrin Hold-sétáját lát­juk, a holdkomp szomszédságában. NINCS BÉKE AZ OLAJFÁK ALATT. December 2-án New Yorkban újra kezdik tanácskozásaikat a közel- keleti helyzetről a négy nagyhatalom ENSZ-nagykövetei. Néhány nappal korábban hat szocialista ország közös nyilatkozatban hívja fel a figyelmet, hogy érvényt kell szerezni végre a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatának, Izraelnek ki kell vonulnia a megszállt arab területekről. Ez a felvétel El-Kantarában a Szuezi- csatorna partján készült: a megszállt egyiptomi telepü­lés lakóit kitelepítették, a korábban tízezres lélekszámú El-Kantara ma „holt város”, ahol csak izraeli katonák cirkálnak, és a tűzpárbajok moraja hallik...

Next

/
Oldalképek
Tartalom