Petőfi Népe, 1970. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-22 / 18. szám
n A mozaikvázlat előtt a munka kezdetén. Berki Viola balladája A PETŐFI NÉPE MELLÉKLETE összeállította: Szabó János Fotó: Pásztor, Kovács, Tóth igen, balladája, mert a mesterkéltség nyilvánvaló látszata nélkül nemigen illene hozzá a riport, ez a mindennél élettelibb, de épp ezért sokszor a felszínen sikló, nagyvárosi levegőt lehelő műfaj. Mondatai nehezebben születők, töredékesebbek annál, hogysem beszélgetéseinket gördülő párbeszéddé tupí- rozzam. önként kínálja viszont kölcsön néhány formai elemét kedves műfaja, a ballada, amely történetet jelenít meg, de' mesél, hangulatokat idéz föl tények halmaza helyett, és lényegéhez tartoznak a kihagyások. Születése, gyermekkora, neveltetése városa Kiskunhalas. Édesapjától, aki valaha maga is művésznek készült és Thorma Jánostól, nagybátyjától, aki a romantikus történelmi festészet egyik utolsó bajnoka volt, vérében örökölte a tehetséget, az érdeklődés irányát A környék szeszélyesen hullámzó homokbuckái, korcs erdői, apadó nádasai a természet jelbeszédére ébresztették figyelmét, a harkakötönyi parasztok betyártörténetei az élet kegyetlenségére, a lázadás szépségére, cite- ráik örömre, elvágyódásra. Tulajdonképpen már minden beléivódott ekkor, amit festészete jelenleg visszasugároz, megőrizte emlékeit, akárcsak beszéde az őzést Először lovakat rajzolt homokba, meg hindu táncosokat a falra. Főiskolai tanulmányait 52-ben kezdte. Az időszak szelleme nem kedvezett az egyéniség kibontakozásának. Ahogy tökéletesedett stúdiumokban, úgy görcsö- södtek el eredeti hajlamai. Nem is lehet csodálni. Holmi káderszempontok alapján kizárták a főiskoláról majd visszahívták, diplomamunkáját megdicsérték, fmajd visszautasították, festői oklevelet sem kapott. Később kaphatott volna, de már nem érezte szükségét Bolyongó évek következtek, önmaga elvesztett fonalát kutatta. Persze tulaj, (ionképpen a kényszer vitte rá, sem képet eladni, sem műteremhez jutni nem tudott. Hol Pesthideg. kúton, hol a Sashegyen kószált vázlatfüzettel, palettával. Véletlen „mecénásokra” akadt, akik émelygős szentképek felnagyításával bízták meg, és akiket elcipelt a múzeumba, hogy meggyőzze őket, érdemesebb még akár egy Murillo-madon nát is lemásoltatni. Sokáig az újpesti hajógyárba jár! festeni. Megengedték, hogv betelepedjen egy-egy mű helysarokba, és valahogy ez a markáns környező' alkalmas volt rá, hóg^ mester174gbeli tűdéin találkozzék feledésből előtörő indulataival. Talán azért, mert a hajógyári munka kemény ritmusa folyton az őszinteséget juttatta eszébe. Visszahódított stílusának képeiről, ha azt mondom, történelmiek, igazat mondok, és nem azért mert témául választotta Hunort naiv) szemlélete, magyar és ázsiai folklór-motívumokra rímelő jelképterenu tő készsége, érzékeny színkezelése, szemérmes deko- rativitása mind, mind arra teszik képessé, hogy a mesék igazhitét támassza föl. A hősi magatartás nagyszerűségét és tragiku. Intermezzó: egy virágcsendélet. és Magyart, Kun László megöletését Vagy éppen a szónokló Lenint. Frissen rácsodálkozó (ha tetszik: mát csodálja és gyászolja a legnemesebb, feminin érzelmekkel. Két, rendkívüli kritikai rokonszenvet kiváltó egyéni tárlat a fővárosban 1965-ben és tavaly, részvétel az indiai és az esse- ni magyar kiállításon, a stettini biennálén; nagyjából ezek a lassan de végül mégiscsak bekövetkező elismerés legfontosabb jelei. És két nagy morális megbízatás. Illetve csak egy, mert hiába ítélte neki a zsűri a kiskunhalasi pártbizottság előcsarnokának díszítésére kiírt pályá- zat díját, a halasiaknak J, valahogy nem kellett. Még az folyamán fölrakják viszont 3x10 méteres mozaikját a budai Vár egyik iskolájában. Az óriási kartont a kecskeméti Művésztelepen festette meg hónapokig tartó munkával. A nagy méret egy csöppet se torpantotta meg, ellenkezőleg: teljes pompájában kibontakozhatott álomlebegésű kompozíciója, 103 féle árnyalatot felvonultató kolorit- ja. A kép a magyarországi törökvilágról mesél, furcsamód, nem ellenségesen, hanem mintegy békejobbot nyújtva a régvolt ellenségnek, Kelet varázslatos hangulatát megjelenítve. Olyan könnyedséggel dolgozott a hatalmas kartonon. akár balladaillusztráló tusrajzain, csendéletein a nagy munka szünetében. És ezeken, is amazon is egyenlő elmélyedéssel. Ezóta már pesti műtermében van, talán velencei üvegmozaikot ágyaz nedves homokba. A keleti téma és a nemes nyugati anyag találkozik egy magyar művész által. Sz. J. ' Hétfőn nyílt meg a kecskeméti Kéziszerszámgyár klubtermében Pólyák Ferenc mátkái fafaragó kiállítása. A fiatal népművész szinte hónapról hónapra érzékelhetően fejlődik, hihetetlen jókedvvel lendülettel faragja a fát késsel, vésővel vagy csak egyszerűen baltával. A homoki tanyavilág jellegzetes figuráit megörökítő faragások nagy tetszést arattak a munkások között. (Képünkön a Pásztor című kisszobor) Utolsó ecsetvonások a 3x10 méteres kartonon. 'Sfokszcgletű kerékasztal A Magazin szerkesztőségében a minap kivágta az ablakot a huzat, és betódult rajta a korszellem levegője. E sorok írója rögvest észbe kapott: Hát persze, kerekasztal-konferenciát kell rendeznie! Meghívott gyorsan néhány jeles szakembert, és udvariasan eléjük lökte a fenti fényképet: Mit ábrázol ez, és mi a közlés célja? ökonomista: — Világos, kérem. Megyei folyóiratunk, a Forrás így próbál olvasókat toborozni magának. Álcázott hirdetési Mennyit fizettek érte? Állandóbizottsági tag: — Kitűnő agitáció az „Olvasó Ifjúságért” mozgalom zászlaján! Honismereti kutató: — Az egészséges lokálpatriotizmus példája. Lám. a Forrás a gyerekekhez is eljut! Publikálatlan költő: — Végre, hogy leleplezték! Ez van. Mert a Forrást sem az öregek, sem a fiatalok, sem az értelmiségiek, sem a kétkeziek nem olvassák. Csak a csecsemők, akik nem tudnak olvasni! Jó, hogy nálunk nincs felnőtt analfabéta, mert azt is odafotografálhatták volna. Szociál-pszichológus: — Acceleráció, kollegám! Világjelenség! Kétméteresre nőnek a srácok, a csecsemők tudományos publikációkba mélyednek! Humanista pedagógus: Keserű tiltakozás a gyermekek túlterhelése ellen. Nötanácstag: Felhívás népszaporulatra, úgyis, mint nemzeti nagylétünk forrására. Demográfus: Jajkiáltás a múltból örökölt rákfene, az egyke miatt, mely pusztulásunk forrása. Egzisztencialista: — Elidegenedés, uram! A magányos ember és a halott kultúra rémült egymásra- meredése. Utópista: — Fényes cáfolata annak, hogy az ember magára maradhat. A tudás lobogó mécses... Bennfentes: — Ismerem az ürgét, aki fotózta, 20 forintért akármit elsóz. Agglegény: — Hát, vannak ilyen bolondok, akik akkor is megörökítik a gyereküket, amikor, majd kimond tam, mit csinál. Gyanakvó: — Mi maga? Újságíró vagy hekus? E sorok írója: Újságíró. — Volt egy nagy, csúnya lyuk az oldalon. Ezért bátorkodtam betenni ezt a talált képet, és megkérdezni a véleményüket magamtól.
