Petőfi Népe, 1969. december (24. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-29 / 300. szám
4. oldal 1909. december 29, hétfő Mesék felnőtteknek A régiek szerették a mesét. Szerették és hitték. Racionális korunk lenézi. „Ne mesélj nekem!...” Azaz: Ne hazu- dozz. A mi szemünkben a mese mindenekelőtt és legfőképpen hazugság. Kár. Kár, azonfelül nincs is igazunk. Emlékezzünk gyermekkorunk meséire. Csupa hihető és boldogító történet volt. S mennyivel többet tudtunk meg általuk a világról, mint ameny- nyit a szobából és a játszótérről beláthattunk. Azt például, hogy az életben mindenért meg kell küz- denünk. S hogy az ember, ha mégoly aprócska is mint Borsszemjankó, minden akadályt legyőzhet akarattal, vagy erővel, ,vagy íurfanggal, minde- nekfölött azonban az igazságba vetett szilárd hitével. Nem, ne nézzük le a mesét, amelyik erre tanít, felnőtt fővel sem. Sajnos, manapság ritka az ilyen mese. A szombati Világ- irodalmi Magazinban végre láthattunk egyet, Djor- dje Lebovic Az ezredik éjszaka című jelenetét. I^ét szegény ördög ha- zafelé tart hét végén a munkából. A hosszú erdei úton arról társalognak a maguk együgyű módján hogy jó volna legalább egyszer valami nagyot tenni, valami emlékezeteset véghezvinni. S ekkor valóban megadatik nekik a mesebeli alkalom. Egy Holdból pottyant varázsló megígéri, hogy teljesíti egyetlen kívánságukat. Illetve csak egyikükét, dehát ez mindegy, mert akármelyikük kitalálhatja, hogy mit volna legjobb kívánni. Csupán egy feltétele van: napkeltéig töprenghetnek. Ha addig se találnak ki semmit, akkor a hosszabbik cimbora — vele kötött szerződést a varázsló — kővé dermed. 11. — A Gestapo pedig bizonyára azt akarja, hogy vezesd a „titkos posta” nyomára — jelentette ki meggyőződéssel a repülő. — De én csakugyan nem tudom, hol volt az orosz százados „titkos postaládája”. — Hej, ha mégis ki tud. nánk innen törni, s magunkkal vinni mindazt, amit nagyszerű gyerekeitek' azon az éjszakán megszereztek, akkor, Benoix, alaposan megfizethetnénk a náciknak! — álmodozott a repülő, s a hátára fordult. — Emlékszem. — suttogta a repülős fülébe Benoix, s közben az SS-őrök lépteit figyelte. — Dubois barátom mintha beszélt volna nekem arról, hogy az orosz kapitány kérte, nézzen körül a lőtér végében levő, ákabarakkoknál. Soha ilyen lehetőséget! A két jóravaló fickó szeretné boldoggá tenni az emberiséget. Ez a vesztük. Mert mit kívánjanak olyat, ami mindenkinek jó lesz? Hiába töprengenek egyre kétségbeesettebben, egyik ötlet se elég jó. Múlik az idő, s lassan felkel a Nap. A hosszú készül a halálra, mert inkább meghal, semmint beérje félmegoldással. De a kővéválás elmarad, nem fog az átok. Nem fog rajtuk, mert vétlenek. Igaz ugyan, hogy a nagy lehetőség birtokában nem sikerült megváltaniuk az emberiséget szenvedéseitől, de nem tettek senkivel rosszat sem. Kevesen képesek ugyanis arra, hogy valami nagyot tegyenek az emberekért. De az mindannyiunktól kitelik, hogy ne tegyünk másokkal rosszat!.. Íme, Az ezredik éjszaka tanulsága. M ég egy ragyogó darabot láttunk a Világirodalmi Magazin műsorában: Marie Forestier „Lysan- der, avagy a regényhős” című művét. Egy kis nyomorék francia tanítóról szól a történet, aki az ellenállási mozgalom harcosait és a bajba jutott szövetséges pilótákat rejtegeti. Retteg a leleplezéstől, mégis vállalja sorsát, mert méltó akar lenni a római hódítók ellen harcoló görög szabadsághőshöz, Ly- sanderhez, akiről regényt írt a háború előtt. Szokatlan, fonák képe ez a történet a hősnek, mégis meggyőző bizonyíték arról, hogy milyen erős támasza a léleknek az eszménykép. A tanító szerepében kitűnő alakítást nyújtott Dégi István. Dö- mölky János rendezőnek sikerült egyszerű eszközökkel csokorba fognia a Magazin egymástól eltérő atmoszíérájú jeleneteit. M. £>. Arról viszont nem szólt az orosz, mivégre kellenek neki ezek a barakkok. Dubois ugyanis a villanyt szerelte ezekbe, melyekkel a bos- sok a szerelőcsarnokokat akarták álcázni, hogy megtévesszék a repülőket. így tudott meg a pilóta sok, a Gestapo számára fontos dolgot... Von Borsig másnap reggel telefonon jelentette Kreutzernek, hogy eredményesen kutatott a barakkok környékén. — Tíz perc múlva jelentkezem önnél közölte a hadnagy. Kreutzer oly barátságosan fogadta Borsigot, mint még soha. sőt, arra kérte, reggelizzenek együtt. A hadnagy ezt megköszönte, s zamatos kávéval tele csészék mellé egy picit rozsdás katonai kulacsot helyezett. Kreutzer ér. deklődéssel vette kezébe, ML JV MFNVSIKOV-V.áAJEVSZKIO: Két gyümölcs tragédiája az Aranyhomokon Megjelent a Magyar Hírlap 1969. december 21. számában. A félelmetes méretű gondok, amelyek felszínre vetődtek az idei barack- és almaértékesítéssel kapcsolatban, s amelyek elemzése időről időre lapunk hasábjain is helyet kapott — immár országos fórumokon rezonálnak tovább. A cikk a válság morális vonatkozásait feszegeti, s haladéktalan megoldást sürget, átvételét ezért tartjuk indokoltnak. Elmentőm Bács-Kiskun megyébe megnézni az alma tragédiáját. És hazajöttem a barack tragédiájával is. Nagy szavak? Erőltetése a nem titkolt, szándékos megdöbbenésnek? Es most, ilyen későn? Amikor már havat terített a tegnapi ezerszínű gyümölcsösökre a tél, s az érdekelt szakembereknek sem mondhatok semmi újat, meglepőt? Sőt, ők maguk tudnak nekem adatokat kiemelni oly elképesztő statisztikákból, amelyben külön rub- likát kaphatna, például, ez a kategória: megrohadt. Vagy ez: értékesítetlen. Igaz, amikor útnak indultam, mindezt nem tudtam még. S nem is a megyére voltam kíváncsi — csupán Kiskőrös környékén egy termelőszövetkezetre. Vittem a megyei újság — a Petőfi Népe — december 9-i számát. Nos, az újság közreadott egy fotót: gyönyörű almáktól roskadozó ágak a képen. S ha nincs mellette néhány lelkiismeretébresztő sor, arra gondol az ember, hogy őszi kollekciójából választott egy reklámnak is beülő, szép képet a fotós. Csakhogy ez a kép most, decemberben készült! Már nincs levél a fán — csak alma. S nem egy fán — tíz holdon hagyta ott a termést a szövetkezet. mi, közgazdasági és más irányú elemzése bizonyára még sokáig foglalkoztatja az arra illetékes szakembereket — itt hadd álljon inkább a hangulati következménye. Ez, a régi időkDe a legnagyobb baj az, hogy ilyen következtetésre kényszerült számos szövetkezet. Mert az anyagi kárt még csak lehet mémi-szá- molni valahogy — az ügy morális kártétele azonban ennél sokkal súlyosabb. Gondoljuk meg: a fentiek alapján — ha elfogadnunk ugyan semmiképpen sem szabad — magyarázni azonban, bizonyos mértékig, még a tüntető közszemlére otthagyott dús termésű decemberi alma- fákat is lehet. Mint ahogy maBács-Kis- kunban több helyütt hallani is ilyen sajátos okfejből feltámadt szomorú szállóige, amelyet sok-sok szövetkezeti paraszt hangoztatott, s vall ma is: — Nagy baj, ha nincs, de még nagyobb, ha van. tést. Ezeknek végkövetkeztetése — hangsúlyozom — teljességgel ellentmond az ember örök törekvésének: annak, hogy amíg csak élünk, mindig szebb és több gyümölcsöt akarunk; egész évi verejtékünkért csakis a termés bősége fizethet, s a boldogulás; tehát az ember sehol, semmilyen körülmények között nem fordíthat hátat a megrakott fának. A mi társadalmunkban pedig semmiképpen. S, hogy erre most Bácsban mégis volt példa — azt nem ta- gadni, hanem elemezni kell. Az anyagi és morális kár Nagy baj A többit Kecskeméten mesélik. Elgondolkodtató, szomorú történet. A jó termés átka sújtott bennünket, nehéz a termelőket megvigasztalni — mondotta valaki, de végleges megoldásnak maga sem gondolta komolyan a terméketlen, szűk esztendőket. Azt viszont igen, hogy soha többé ilyen évet. Nem termésben, hanem annak fogadtatásában és következményeiben. Mi történt hát az idén a barackkal és a* almával Bács-Kiskunban'i Jól termett, sok termett — azt már tudjuk. A szüretig bizakodóak, derűsek voltak a gazdaságok. A roskadozó almafák alatt még külön örültek, hogy megyéjük a nagy riválissal, Szabolcs- csal szemben két-három hetes előnyben van, hisz az aranyhomokon előbb érik az alma. Augusztus derekától indultak nagyobb tételben a különböző fajták, egyre több gépkocsit, vagont, megrendelést várt- ha van... a megye, s közben egyre feszültebb, idegesebb, kap- kodóbb lett a hangulat. A szállítóeszközök rendre elmaradtak, azt mondták, nincs piaca az almának. Már mindent megtöltött a termés, helyenként még a trágyaszóró platókocsik is HWAt hordtak. Amelyik gazdaság higgadt tudott maradni ebben a helyzetben, az megszervezte az olcsóalma akciót Szépen fejlett, exportképes gyümölcsöket lehetett 1,50- ért kapni, akár vagontételben is. Az igazsághoz hozzátartozik ugyan, hogy később javult a felvásárlás. Végül is a termelőüzemek nagy erőfeszítések árán — a tervezettnél alacsonyabb áron — valahogy csak szabadultak a termés egy részétől. Amennyit lehetett, tároltak, vagy átadtak a feldolgozó üzemeknek. A megye 7500 vagon almája azonban olyan mérhetetlen gondot okozott az idén Bácsnak, hogy aligha lehet elmondani. Kiskereskedelsőt, még meg is szagolta. Aztán lecsavarta a kupakját és mutatóujjával belenyúlt. Valami kerek, fémes tárgyat érzett, s ezért óvatosan megfordította a kulacsot. Fém hőmérőtök pottyant ki belőle. Ahogy leemelte a tok fedelét, apróra összehajtogatott papírdarabkát vett elő belőle. A papír tartalma oly fontos volt, hogy a százados tudta: haladéktalanul tanácskoznia kell Berlinnel. — Biztos vagyok benfrie, altábornagy úr, hogy a rejtekhely a földalattiaké, s az sincs kizárva, hogy az orosz rezidens utasítására létesítették — jelentette Krevtzer Schellenbergnek, aki parancsot adott, hogy a lelet fotókópiáját haladéktalanul küldje el az RSHA főhadiszállására, s estig várjon a további intézkedésre. A parancs tényleg meg is érkezett Peenemün- débe, éjféltájban: „ Javaslatának megfelelően fejezze be a műveletet, ön pedig a leggyorsabban repüljön Berlinbe.” A parancsot Schellenberg írta alá. a lóv Atett köpök Artur nagy sebességgel vezette fitirge, áramvonalas Hanomagját. Elhúzott St. Pölten mellett, s hídon átvágva a Duna túlpartjára ért. Itt kezdődik a Wachau völgye, ahol az osztrák parasztok oly kitűnő szőlőt termesztenek, amióta a világ világ. A háború előtt ide turisták ezrei érkeztek, hogy megkóstolják a pompás dürnsteini bort, s gyönyörködjenek a káprázatos környezetbe. Balfelöl a fenséges Duna hömpölygőit, jobb kézről az enyhe hegyoldalakon szőlősorok zöldelltek, köztük apró, piroscserepes városkák húzódtak meg. A kép valahogyan a Grimm-fivérek mesevilágára emlékeztetett. Artur Persenbig, Dürns- teing, St. Nicolas mellett száguldott el. de most nem érdekelte a természet szépsége. Gondolatait az újabb megpróbáltatások foglalták el. Bár igaz, nem először történik meg vele, hogy be kell lépnie a koncentrációs tábor kapuján, már maga öregnek érezte magát. Buchenwald, Sachsenhausen. Dachal — a szívében valamennyi haláltábor kitörölhetetlen nyomot hagyott. Nagyon jól megértette Ulenspiegel szavait: ..Szívemben a Klaas hamuia ver!” Artur most MauthauAz alma után a barackról... A szezon idején a megyei újság a maga nemében egyedülálló összeállítást közölt. Afféle segélykiáltásnak is felfoghatjuk: Az egész ország figyelmébe, jöjjetek a barackért! Telefonon, telexen kért választ a lap a 18 megye- székhelytői: van-e barack a piacon, s mennyibe kerül? Az eredménynek — a megye szorongatott helyzetében — tulajdonképpen örülni lehetett. Mert akkor éppen alig volt barack másutt, s az is drága volt. Bács-Kiskunnak meg az idén 3500 vagon sárgabarackja termett. Még külföldre is ellátogatott egykét megyei szakember — más ügyben ugyan, de nem mulasztották el a piacnézőt sem, éppen a saját barackjukra gondolva. Dr. Maár András, a megyei tanács mezőgazdasági osztályvezetője így idézi a keserű nyarat: Nyolcszáz vagon — Tudjuk, hogy fél Európában abban az időben barackhiány volt, vagy legalábbis lett volna igény a kajszira. Azt is tudjuk, hogy az idei gazdag termés — az előírt szabványméret tekintetében —, nem volt elsőosztályú, de meggyőződésünk, hogy keletje lett volna. E legnehezebb napokban kaptunk 650 vagonos diszpozíciót nyugati exportra, senbe igyekezett.:. Véget ért a Wachau völgye, s Artur jobbra, a Duna irányába fordult. Kocsija csak nehezen tudott megbirkózni az erdőtlen hegyre fölfelé vezető meredek, homokos úttal. Itt, ezen a kis fennsíkon hozták létre a hitleristák Ausztria bekebelezése után 1938-ban Mauthausen haláltábort. Először csak az ausztrofa- siszták által még 1938 előtt letartóztatott kommunistákat és a szocialistákat zárták ide. Később azonban néhány ausztrofasiszta is itt találta magát, mert rövidlátó módon nem Hitlerre tett, hanem Mussolinire. Most, 1943-ban már itt sínylődtek az ellenállási mozgalom harcosai, s a hadifoglyok is, köztük sok tiszt és tábornok Artur lassan elhajtott két őrhely mellett is. Nagyon tüzetesen megvizsgálta az iratait, majd megállt a szolgálati épületek melletti hatalmas téren. Már eléggé későre járt. A foglyokat épp az imént hajtották vissza a munkából, s az egész táborparancsnokság az alakuló térre vonult, ahol az esti névsorolvasás következett. (Folytatjuk.) érthetően megörültünk. Bár nem szívesen szól bele az ember a külkereskedők dolgába, de mi a következőkre gondoltunk akkor: lei utazik valaki, megmondja, hogy önök ilyen barackot várnak, nálunk azonban most — egyébként jó minőségben —, ilyen méret termett, engedünk az árból, * kész az üzlet. Ezzel szemben visz- szaküldették a göngyöleget, itt maradt a nyakunkon a barack. De hagyjuk az exportot — az ország más vidékein örömmel fogadták volna... Még valamit: m; itt Kecskeméten a baracktémában ezimpo- ziont rendeztünk, merthogy ebben nekünk nagy tapasztalataink vannak, kinn a falvakban pedig zárva voltak az átvevőhelyek. Hát így múlt el az idei nyár... A megyében 800—1000 vagonra becsülik azt a barackot, amely ebben az esztendőben megrohadt. Nem, még cefrének sem vették át. Szó szerint tes-. sék érteni — megrohadt, tönkrement, nem kellett senkinek. Végül is nem utaztam a fénykép „modellje” után Kiskőrös felé, s nem kérdeztem meg: miért maradt ott az alma december elejéig a fán. Még altkor sem, ha egyébként erre aligha hozhatott volna fel elfogadható mentséget a szövetkezet. De Bács-Kiskun megyében sok mindent kérdezni kell—, s a megyének is vannak jogos kérdései, amelyek elől kitérni nem lehet. Kiss Gy. János
