Petőfi Népe, 1969. december (24. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-24 / 298. szám

1969. december 24, szerda 5. oldal Egy esztendő után... Jegyzetek a Forrás legújabb számáról ^gy gondolom, nyu­godt lelkiismerettel állapít­hatjuk meg — s ezzel az igazságnak is tartozunk —, hogy az egy év óta rend­szeresen megjelenő megyei folyóirat, a Forrás, immár biztonságos révbe jutott. Ezt a megállapításunkat el­sősorban arra alapozzuk, hogy az eddig megjelent öt szám (a mostani ugyan kettős szám, de egy „kőiét”) már jó hírnevet szerzett a megyének, a folyóiratnak. A kiadvány színvonala per­manens emelkedésről ta­núskodik, s ezt az orszá­gosan is elismert szerző­gárdával sikerült biztosí­tani, egy-egy fokkal min­dig emelni. Ha a mostani, az 1?69. évi 5—6. számot nézi az ember, szembetűnik, hogy ■gintegy ötven szerző ne­vével találkozik az olvasó. Ez azt igazolja, hogy szak. mai körökben „tömegbázi­sa” van a folyóiratnak. A mostani kettős szám szer­zői között olyan neveket találunk, mint Bata Imre, Csoóri Sándor, Hatvani Dá­niel, Kunszabó Ferenc, Pomogáts Béla, Simonyi Imre, Szíj Rezső és Zám iribor. Valamennyien or­szágosan elismert alkotók. A Forrás tehát nincs be­szűkülve, s amitől az in­dulás idején tartani kel­lett: a provincializmus — úgy tűnik — már alig fe­nyeget Nézzük először a szép- irodalmi anyagot, abból is la verseket Hatvani Dániel a három évvel ezelőtt írott Kettős perzselésben című költeményével jelentkezett Bár megszoktuk Hatvani­tól a merész asszociációkat, a bonyolult képszerkesz­tést, a múlt és a jelen két. tős kötésében való töpren­gést úgy érezzük, mos­tani verse alatta marad an. nak a színvonalnak, amit az új verseiben sikerült el­érnie (Szomjúság, Ülök a Göncöl rúdján, Belvárosi délkörök, stb.) A Ket­tős perzselésben című vers — érzésem sze­rint — túlírt a szerzőnek ökonomikusabban kellett volna bánnia az „anyag­[ gal”, s nem engedni a I rossz értelemben vett mo­dernség kifejezésbeli csá­bításainak. Ezek ellenére Hatvani Dániel verse mégis a legjobb a Forrás mostani számában. Simonyi Imre Kettőnk ügye című szonett-ciklusé, ról sajnos, semmi jót nem mondhatunk. Terjengős lí­rai középszer ez a ciklus és csodálkozunk azon, hogy a szerző — aki kétségtele­nül jó, vérbeli és modern költő — egy ilyen, minden bizonnyal nagyon régi ver. sét adta a Forrásnak. Ez az az eset amikor a szer­kesztőknek nem volna sza­bad „meghajolni" a név előtt örvendetes viszont hogy az ismertebb költők mellett — Sántha György, Pócsik Dezső, Kiss Bene­dek, Veress Miklós — egy sereg fiatal Szerzőtől is kö­zöl verset a Forrás, ami nem új erénye a folyóirat­nak. Közöttük nem egy Ígé­retes tehetség, mint például Bisztray Adám (kár, hogy két versének a címét fel­cserélték) ízes Mihály, Ga­lambost László, Váci Ko­vács Mária, Tornai László, Káldi János. Az általános tanét jelentkezik a Forrás fiatal költőinél is. Ügyszólván ki. vétel nélkül keseregnek. Ki azon, hogy „Földi erő raj­tam már nem segít...", ki pedig azon, hogy „bűnösek vagyunk, mert nem csi­nálunk embert.:stb. Hiányoljuk az úgynevezett közéleti lírát, azt a költőt, aki valódi világot hörpint. Tudom, nem olyan köny- nyű ilyet leakasztani a szögről, de meggondolandó az is, hogy szinte csupa kezdő ember verseivel tölt­sük meg az oldalakat Job. ban, élesebb szemmel kel­lett volna válogatni a vers- anyagot Szellemességével, Jő meg. írásával mindenképpen él­vezetes olvasmány Temesi Ferenc Kiszorító című el­beszélése. A szépirodalmi anyagban azonban a leg­jobb írás Almási Márta Si­rató című novellája. A jó szerkesztésen túl olyan mély lélekábrázolást ad a fiatal szerző, ami egy „be­futott” írónak is becsüle­tére válna. íróilag átélt, hi­teles és magas színvonalon megírt elbeszélés ez, és örü­lünk, hogy a Tiszatáj után a Forrás is közölt Almási Mártától, akitől minden bi­zonnyal országos lapok is szívesen közölnének a Sira- , tóhoz mérhető elbeszélést j Bízunk benne, hogy Al­mási Márta hamarosan egyik prózai erőssége lesz a megye folyóiratának. Érdekes olvasmány Pap Károlyné József Atti Iára való emlékezése. Az Élő múlt rovatban Gál Ist­ván közöl értékes anyagot Kodály-emlékeiből, a Ha­zai tükör-ben pedig Hat­vani Dánielnek a megye öngyilkosairól írott szo­ciológiai tanulmányát ol­vashatjuk. A jól megírt, alapos tanulmány kétség­telenül érdeme mind a szerzőnek, mind a folyó­iratnak. s nem Hatvani Dá­niel „hibája”, hogy meg­oldást, megelőzést ő sem tud javasolni. Kunszabó Ferenc A sokgyökerű Bács­ka című tanulmányában a nemzetiségi problémákat a reális történelmi hát* írrel együtt bogozza, s követkéz, tetősei, riportszerű meg­figyelései figyelmeztetnek: sok mindent megoldottunk már, de itt-ott még kísért és kárt okoz az egészségte­len nacionalizmus. Nagyon aktuális és el­gondolkoztató tanulmányt közöl a folyóirat Weither Dániel tollából: A foglal­koztatottság néhány kér­dése a mezőgazdasági ter­melőszövetkezetekben cím­mel. A Fórum rovatban Szentmihályi Szabó Péter és Bata Imre írását, illetve hozzászólását olvashatjuk a lillafüredi írótalálkozóról, majd a Horizont gazdag anyaga következik. Pomo- gáte Béla Az erdélyi ma­gyarság és az örökség, Sze­kér Endre Arcképvázlat Herceg Jánosról, Alekszej Malin pedig A Krím-félszi­get íróiról, irodalmi életé­ről címmel irt Mindhárom tanulmány a Forrás jó színvonalának bizonyítéka. Bognár Andris Ember járt [ a Holdon című írása bár érdekes, de itt-ott vitat­ható filozófiai következte­tésekre jut, kétes értékű megállapításokat tesz. Sok minden van benne, s ezért széteső, kapkodott az írás. Mindenképpen helyes, hogy a Forrás helyet adott Dömötör Sándor és Heltai Nándor cikkeinek. Valóban itt az ideje, hogy nyíltan beszéljük meg a honisme­reti mozgalom kérdéseit. Nem szabad megengedni ugyanis, hogy ennek az égisze alatt félértékű, ösz- sze ollózott „tanulmányok” jelenjenek meg komoly anyagi befektetések árán. öntsünk tiszta vizet a po­hárba. Jó lenne, ha a polé­miához mások is hozzá­szólnának. A köztudatban régen „bolyongó” kérdésről, a körzetesítésről ír szubjek­tív hangú értekezés F. Tóth Pál Gondolkozzunk régiókban? címmel. Figye­lemre méltó megállapításai bizonyára eljutnak a leg­felsőbb fórumokig, az ille­tékesekig. Járitz Józsa önéletírása — Egy művész útja — cso­dálkozásra késztet: milyen értékek vannak a megyé­ben? Kár és hiba, hogy a szerkesztőség mindössze egy képét közli a festő­művésznek, pedig nem ár­tott volna az ő alkotásaival megtölteni a képzőművé­szeti rovatot Gazdag a Szemle ro­vat is. De teljesen elhibá­zott egy augusztus eleji te­levíziós bemutatásról most írni, ami egyébként sem a Forrás profilja, éppen úgy nem, mint Kecskemét fásításán töprengeni, vagy a répcelaki robbanás ürü­gyén — közel egy éve volt — meditálni a felelősség­re vonásról. Felesleges az is, hogy például Simon Zoárdot három — csak úgy odavetett — recenzióval „futtatja” a szerkesztőség. Persze apró hibák ezek, amelyek nem befolyásolják azt a véleményt hogy kö­vetkezetes szerkesztéssel, jó színvonalon jelent meg a Forrás kettős száma. Gál Sándor A muskátlis karóktól a szobrokig Beszélgetés Orbán István fafaragóval Görnyedt, megrettent hajlott hátú, magába zár­kózott emberek: karcsú szobrocskák, fából faragot- tak, légiesek és áttetszőek. A Bozsó-műteremben vár­ják, hogy a kecskeméti ki­állításon majd elrendezze őket a hozzáértő, avatott kéz. — Hogy kerülnek éppen ide, ebbe a műterembe a szobrok? Bozsó János válaszol: — Régi barátok vagyunk, régóta dolgozunk együtt — Pista bácsi kecske­méti? Most ő felel: — Itt születtem. Es itt jártam iskolába. 68 éves. Ravaszkás te­kintet lecsüngő bajusz, szé­les gesztusok. Tagbaszakadt, hatalmas test Örökké tré­fálkozik. A nevetése által felüdülünk. —■ Mióta farag? — Éppen tíz éve, hogy elkezdtem. Szóval „fiata­lon”: alig voltam 60 éves. Egy faipari vállalatnál dol­goztam: volt elég fa. Időm is volt. Mi kellett még? — Bozsó Jancsinak sokat köszönhetek. Állandóan biztatott segített a lelket tartotta bennem. — Kiállítása volt már? — Volt Pesten. Azután elmeséli az egész életét Arra a legbüszkébb, hogy az általa is nagyra tartott Barcsay Jenő festő­művész-professzor elisme­rően nyilatkozott alkotásai­ról. — Először muskátlis ka­rókat faragtam. Amikor di­csérni kezdték, apró lakás- díszítő tárgyakkal folytat­tam- így jutottam el a szobrok faragásáig. — Ma már legszívesebben szobrokat készít —szól köz­be Zsuzsa, a lánya, aki épp most készül a képzőművé­szetire. ö is a művészi pá­lyát választotta. — Hol dolgozik legin­kább? — kérdezem Pista bácsitóL — Egy idő óta a Bozsó- tanyán. Az ottani csend, a szép környezet, a népi mű­vészet tárgyaiból kialakí­tott ízléses otthon munkára sarkallja az embert. — Mit mondana még el az olvasóknak? Nem tagadja meg tréfál- kozó-önmagát: — Hosszú életet kívánok nekik. Meg magamnak is. Hogy sokat tudjak még fa­ragni ! Varga Mihály Strauss-hangverseny lesz Kecskeméten A vasárnapi. Kodály em-i lékére rendezett hangver­seny után jövő hétfőn, de­cember 29-én este fél 8 órakor újabb hangverseny lesz a Kecskeméti Városi Művelődési Központban, j Kemény Endre vezényleté-; vei a kecskeméti szimfoni- j kusok Johann Strauss leg­szebb melódiáit szólaltat­ják majd meg. A program- | ba vett tizenhárom műsor­szám között szerepel a Ci- i gánybáró nyitánya, a Me­sék a Bécsi erdőről, az Egy éj Velencében gondo­ladala, továbbá a Denevér nyitánya és egyik dala. A nagyszabású színvona­lasnak ígérkező keringő­hangversenyen két kitűnő operaénekesünk. Németh Aliz és Szabó Miklós mű­ködik közre. Elfeledkeztek róluk?... 9. titkos felirat díszelgett. — Schellenberg figyelmét És csak a földalatti nem került© el, hogy ellónálIokról olvasson be- Kreutter milyen hanyagul lőle, de fordítson figyel­met a Peenemündében löki ki kezét a náci kö­szöntésre. — Foglaljon helyet, Gus­tav — mutatott a mellette levő fotelre. Kreutzer va­lami rendkívüli állapot megnyilvánulásának fogta föl ezt a szívélyes mozdu­latot; beosztottaival csak a legritkább esetben en­gedi meg magának ezt a főnök. — Épp az imént írtam alá fölterjesztését az első osztályú vaskeresztre a si­keres párizsi akcióért — közölte Schellenberg. — Hálásan köszönöm, altábornagy úr — akart fölugrani Kreutzer. — Nézze csak meg ezt a dossziét — nyújtotta át neki egy vaskos iratcso­mót, melyen a Szigorúan működő hadseregbéli, a légierőhöz tartozó és SS- tisztekre is. És ne siessen következtetéseivel. Min­dent a maga helyén. Aján­lom, Kreutzer, adja bele a munkába legjobb tudását. Találjon új utakat mert a sablonosság itt egyenlő a kudarccal. Ezt pedig nem bocsájtanák meg magá­nak! Schellenberg fölkelt * fotelből és íróasztalához lépett — Legfőbb ellenfelei az oroszok lesznek és a föld­alatti mozgalomban műkö­dő embereik. Rendkívüli körültekintően dolgozzék, ne siesse el a dolgot, ne ugrassza el őket időnap előtt. De ne is engedje ki őket a markából. A lánc­szemeket Peenemündében találja meg, ott nekünk kü­lönleges koncentrációs tá­borunk van, melyet az an­golok, ki tudja miért, tönkrebombáztak. Küldeté­se egyébként nem egye­dülálló akció, hanem utá­na következnek az egy­mással szoros kapcsolat­ban álló műveleteink. Peenemünde! eredményei­ről állandóan tájékoztas­son engem. Heil Hitler! Amikor Kreutzer szabá­lyos hátraarccal és ke­ményen kilépve eltávozott az irodából, Schellenberg kimerültén dőlt a fotel támlájának, pedig még végre kellett hajtania Bohrmann és Himmler pa­rancsának második részét is; mikrofilmre kellett fényképeztetnie, s biztos helyre elrejteni a titkos fegyver tervrajzait. Kreutzer pedig hivatalába érve parancsot adott, hogy senki se zavarja, csak ak­kor, ha a főnöke hivatja. Kikapcsolta a telefont is, s kényelmesen elhelyezke­dett könyvespolcokkal kö­rülvett íróasztalánál, majd gondosan áttanulmányozta a dosszié anyagát: jelenté­seket, amelyek a bombá­zás után küldtek Berlinbe. Piros kérdőjelet tett a kilövőbázis objektumvédel­mi parancsnokának Az SS veszteségei című jelentésé­re, mély szerint két ala­csony rendfokozatú SS-ka- tona nyomtalanul eltűnt A másik kérdőjel a part­menti határőrparancsnok­ság jelentésére került, me­lyet Dönitz nagytenger­nagy vezérkarához küld­tek. Ebben arról volt szó, hogy augusztus 14-én haj­nalban Peenemünd© kör­zetétől 15 mérföldnyire egy halászcsónakot észleltek, melyen csíkos ruhás egyé­nek, s egy SS tartózkodott. A felszólítás ellenére is tovább igyekeztek, ezért tüzet nyitottak rájuk. A súlyosan sebesült SS-en kívül mindenki meghalt a csónakban. Az SS-katona kihallgatása során nem vallott. Meghalt és elte­mették. — Idióták? — káromko­dott gondolatában Kreu­tzer, majd újabb káromko­dást eresztett meg, ami egyebekben igen ritkái) esett meg vele. Ugyanis megtalálta Kammler SS- altábornagy parancsának másolatát arról, hogy„Min- den külföldi munkást el kell szállítani Feenne- münde körzetéből.” — Most aztán a legfőbb adu hullott ki a kezem- i bői, — kesergett Kreeu- tzer —, hiszen a táborfog­lyok kihallgatására alapoz­tam minden reményemet. Tehát egyetlen lehetősé­gem maradt: a tábor irat­tára. Utasítást adott, hogy sürgősen kapcsolják a peenemündei SS-őrség pa­rancsnokságát, s csak ak­kor sóhajtott megköny- nyebbülten, amikor jelen­tették néki, hogy a tras- senheddei tábor teljes irat­tárát összecsomagolták, de még nem szállították el az RSHA központi irattárá­ba. A hauptstrumführer azt is megkérdezte, nincs-e még valaki a táborfoglyok közül a kilővőbázis terü­letén. — Igenis, van — har­sogta valaki oly hangerő­vel a telefonba, hogy Kreutzer eltartotta fülétől a kagylót. — Egy luxem­burgi fogoly fekszik súlyos ! sebesülten a kórházban, de bármelyik percben meg­halhat, százados úrnak je­lentem. (Folytatjuk,) Fölöttébb furcsa, hogy az egymás után követke­ző három hangversenyen, melyekkel Kodály Zoltán emlékének áldoztak Kecs­keméten a zenei élet ve­zetői, nem szerepelt a me­gyeszékhely Kodály nevét viselő kórusa. Az ezüstkoszorűs jel­vénnyel és „Szocialista Kultúráért’’ kitüntetéssel rendelkező kórus a közel­múltban szerepelt utoljára a Kossuth-rádióban. Fur­csának találjuk, hogy az ország nyilvánossága előtt kitűnően helytálló együt­test nem találták méltó­nak az illetékesek arra, hogy Kecskemét reprezen­tatív zenei ünnepein fel­lépjen. A kórus vezetői elmond­ták, hogy nekik éppen úgy. mint a kórustagoknak ki­fejezetten rosszul esett ez a mellőzés. A bosszú évek óta sok szép sikert elért, s Kodály nevét viselő énekkar — véleményünk szerint is — nem hiányozhat az ilyen alkalmakkor rendezett ün­nepi megmozdulások szín­helyéről. V. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom