Petőfi Népe, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-11 / 261. szám
1969. november 11, kedd & oldal Egy este Imre Gáboréknál Meghívtak egy déiu. tánra. Hadd mondom el, mit láttam. Vetélkedőt rendezett a Moziüzemi Vállalat szak- szervezeti bizottsága. Nem selejtezőt valami országos vagy megyei megmozdulás részeként. Csak úgy, a ma. guk örömére. November 7 -re jutalomosztás volt náluk is, vállalati ünnepség; elhatározták, hogy valami tarkasággal élénkítik a komoly programot. Mi legyen az? Valakinek eszébe jutott: vetélkedő. Talán több előkészület kell hozzá, mint az eszem-iszomhoz, de jobb mulatság is lesz. Igazuk lett. Kölcsönkérték hozzá a TIT-klubot, a szocialista műszaki brigád vállalta a technikai előkészítést, • fél- tucatnyian napokon át törték a fejüket a kérdéseken, zargatták vele Akucs László igazgatót is egynéhányszor; elég sokan bábáskodtak tehát az ügyben, de mire eljött az ideje, nyugodtan nézhettek a rendezők az események elébe. Most már a kilenc brigádon — mindegyikben négy tag — a sor. A vetélkedő témája: Mit tud Kecskemétről? Eleve érdekes volt már a módszer is. A város 600 éves jubileumára készült filmet vetítették, a közben meg-meg állították, hogy feltegyenek egy-egy kérdést, amire írásban kellett válaszolni. Az ember nem fs Mnné, milyen szórakoztató, s mennyi kérdést kínál egy ilyen húszperces film. Ki készítette a Katona szobrot, mikor épült a színház, ki a város legismertebb festőművésze, hány lakás épült a felszabadulás óta Kecskeméten, mikor adták át a fedett uszodát, hol van ez vagy az az épület, amit a filmen láttunk? Összesen több; mint negyven kérdés hangzott eL A rendezők igen bölcsen nem tudósokat akartak vizsgáztatni, beérték általában egyszerűbb kérdésékkel, amire minden érdeklődő ember válaszolni tud. így tehát nem vették el a résztvevők kedvét, épp ellenkezőleg, a szoros verseny ugyancsak felcsigázta a kedélyeket. Látni kellett volna azt az izgalmat, amivel lesték egymást a brigádok: Mi van;a szomszédék arcára írva? Tudtak felelni ? Akadt azért néhány nehezebb kérdés, főleg a vége felé, hogy mégiscsak széthúzódjon a mezőny: Ki volt az a szovjet filmrendező, aki részt vett Magyarország felszabadításában, megsebesült és Kecskeméten ápolták... Azóta is járt itt — tette hozzá a versenyvezető, Kohrbacher Béla ... Már hallani is a suttogást: Csuhraj; Grigori j Csuh- raj... Így aztán erre a legtöbben jól feleltek. Volt ravasz kérdés is. Annyira ravasz, hogy végül a zsűri méltányosságból törölte. Azt kérdezték: Mikor nyitották meg a színházat és ki volt az első színigazgató? Ebben a témában meglehetősen otthon vagyok és szívesen segítettem volna a legközelebbi brigádnak (csinos lányok), de az első igazgató nevére én se emlékeztem (Rakodczay Pál), Hogy lehet ilyen nehezet kérdezni? Ám kitűnt, hogy az első magyar színigazgatóra, a kecskeméti születésű Kelemen Lászlóra gondolt a zsűri. Ha így kérdezik, sokan tudták volna .:. Valóban körmönfont kérdés volt viszont az, amikor elhangzott lemezjátszóról a Bánk bán egyik áriája, s azt kellett felírni, hogy mit hallottunk és ki a szerző. A legtöbben a Bánk bán után habozás nélkül leírták, hogy Katona József.- Pedig az operát ugyebár Erkel Ferenc írta... Itt ®lég sokan leadtak öt pontot. Többnyire viszont csak a nők vesztettek pontot akkor, amikor három címke nélküli kisüvegben pálinkát hoztak, s ízről vagy illatról meg kellett mondani, hogy melyikben van a barack. Mégis a nők nyerték az első két díjat, egy-egy szép tortát, s a férfiaknak a harmadik díj jutott. Sikerült mulatság volt, valóban, és azért részleteztem a kérdéseket, hogy mások is tanuljanak belőle. Valahogy így, kedélyesen és mégis haszno— Sokféle ember dolgozik itt. nagyon vegyes érdeklődésűek. Nekünk ezt figyelembe kell venni a tervezésnél. — Mi iránt legnagyobb az érdeklődés? — Több témát említhetünk. Például az utazást, kirándulást. Ilyenkor a műemlékek; templomok, múzeumok iránt nagy az érdeklődés. De szeretik a színes előadásokat is a dolgozók. A megyei kórház saakV. A továbbfejlődés egyik lényeges problémája, hogy gyermekeinket lényegében a mára készítjük föl, de a holnap elé toljuk őket: a mai, szabványos foglalkozásokat ajánljuk nekik, azok ismert tartalmi jegyeivel — de húsz-harminc év múlva hol lesz már a legtöbb szakma jellegzetes tartalma?! Ám a gyerekek egy lépéssel óhatatlanul előttünk jár. nak, már ma. Egyszer azért, mert nekünk annak idején még szinte csoda volt a rádió meg a robbanómotor, nekik pedig az élet természetes része, másszor azért, mert mintha ők gyermeki ösztöneikkel éreznék, hogy mi — akaratlanul persze, de — „csalunk”, mikor olyan életszemléletet és becsvásan kell az ilyesmit csinálni. Manapság, amikor annyi szó esik a népművelés vonzó formáiról és a szabad idő felhasználásáról, több figyelmet kellene szentelni az ilyen szórakozásoknak. Bizonyos hogy nem lehet rá túl sűrűn sort keríteni. De vétek volna kihagyni is. Évente háromszor-négy- szer minden munkahely megrendezheti. Ez nemes értelemben vett kollektív szórakozás, játék, ahol az összejövetel hangulatát nem az elfogyasztott italtól kell várni, bár utána meg lehet inni a pár pohár bort is. S még ha nem is valami nehezek a kérdések, ne is legyenek, azért akadnak olyanok, amire nem tud az ember válaszolni. Ez pedig többekben mégiscsak felkelti a kíváncsiságot, utánanéznek, elolvasnak egy könyvet vagy egy cikkszót a lexikonból 5.. ösztönzést kapnak a tudásuk hiányainak pótlására. Különösen, ha a kérdések egy része a résztvevők szakmájába vág. Nem olyan megvetendő módja tehát a vetélkedő, még a csupán „vállalati szintű” sem, a népművelésnek. M. L. szervezeti bizottságának tagjaival beszélgetünk. Illetve az azon belül létrejött kulturális bizottság tagjaival. — Milyen céllal jött létre ez a bizottság? — kérdezem dr. Hernády Gyujá- nét, az elnököt. — Felismertük, hogy dolgozóinkban van igény egy színesebb, elevenebb kulturális élet iránt. Ezt akarjuk kielégíteni, sőt: szeretnénk újabb igényeket is életre kelteni. gyat akarunk beléjük plántálni, amelyik két évtized múlva feltehetően korszerűtlen lesz. Nézzük meg, mit kívánnak a különböző foglalkozású szülők gyermekeiknek és mit kívánnak a fiúk-lá- nyok önmaguknak (százalékban kifejezve): Ts be U es U es *M Cfl eS ej eS a 0 eS Ü eS í*-t •3 <3 semmi* 14 30 6 mezőg.-ban 37 1 6 iparban 17 50 68 alk., szolgált., irodai munka 10 8 4 értelmiségi 10 13 13 egyéb 2 1 3 ♦értsd: vagy nincs apa vagy A Nyár utcában a nyá- ron újjávarázsolt gyönyörű lakás nemcsak a „patikai tisztaság” de az ízlésnek, az egyéniségnek is szembetűnő megnyilatkozása. Imre Gábort mindenki ismeri Kecskeméten, sőt , messze a város határain túl is sokak számára ismerős a, név. A tizenki- lences veterán, a népszerű pedagogue, a szobrászművész, a későbbi rendőrkapitány. Szimferopol díszpolgára: ez mind ő, aki most itt ül mosolyogva, csendesen, szívet melengető barátsággal évődik, a tőle megszokott derűvel, humorral. — Bevallom, most nem Gábor bácsi miatt jöttünk, bár mindig örömet okoz a találkozás. Most Rózsika (nem tudom azt mondani: Rózsika néni, hisz olyan frissen-üdén fiatalos, senki nem hinné el az évei számát) érdekel bennünket, mert megtudtuk: kerek huszonöt év óta dolgozik jelenlegi munkahelyén, a 623. sz. Szakmunkásképző Intézetben. — Hát bizony, magam, is alig akarom elhinni. Mintha tegnap lett volna. Istenem, hogy szalad az idő! S máris másra tereli a szót. Nem szereti, ha róla beszélünk. „Ó, én igazán nem vagyok fontos!” — ilyeneket mond. Meg ilyeneket: „Egyszerűen csak elvégeztem mindig a munkámat.”; Francáén Margit szb-tit- kár is tagja a bizottságnak. Mosf őt kérdezem; — Mondana néhány szót az idei munkatervükről? — A kirándulásokon, előadásokon kívül rendezünk kép- és szoborkiállításokat. Találkozásokat szervezünk írókkal, művészekkel. Például Buda Ferenccel. Bozsó Jánossal, Turián Györggyel. Goór Imre és Kátai Mihály képeiből kiállítást rendezünk. Jelenleg Bozsónak és Orbán László fafaragóműnyugdíjas, leszázalékolt; a másik két oszlopban pedig: nég nem döntött az tetve a fiú. apa, ils bi O anya akar lányának u e S es . cfí £3 *eS >> N 'a 0 es X >» '7Í V semmi (htb.) 45 22 5 mezőg.-ban 23 0 2 iparban alk., szolgált;, 10 18 29 irodai munka 15 41 26 értelmiségi 2 18 37 egyéb 3 0 2 A százalékkülönbségek nem nagyok, de véleményünk szerint világosan mutatják szülők és gyerekek kezdődő eltérő szándékainak jellemző vonásait: Az apák tíz százaléka értelmiségi és (természetesen nem csupán az ilyen foglal, kozásúak) tizenhárom százalékuk szeretné, ha fiukból értelmiségi lenne. Ha figyelembe vesszük, hogy az emberek szemében ma a társadalmi csoportok közötti feljutás netovábbja az értelmiségi szint elérése, akkor ez a szám nem nagy. Be Hozzá kell tenni: negyedszázad alatt soha nem késett el. Soha nem kellett figyelmeztetni. A lelkiismeretessége már szinte legendás. Mint adminisztrátor, könyvelő, pénztáros, gépírónő, állománykezelő dolgozott mindig, egyszóval amolyan igazi „mindenes” volt Ahogyan Tóth László igazgató és Weither Vilmos, az előző igazgatója mondta nekem: az iskola „lelke1’ volt, és az ma is. Mindenki szereti. Ha az összes jótulajdonságait akarnám felsorolni, kevés lenne a hely arra. í T nnep ez a 25. évfor- dúló számára, többszörösen; azóta egy munkahelyen, s pontosan azóta élettársak Imre GáborraL Ismételt kérésemre a régi évekét idézi; — Akkor még tanonciskolának hívták. Két tanár volt, most 24. És négy osztály. Most negyvenkettő van. Pedig az elmúlt években kettévált az iskola! És képzelje: csak egyetlen tankönyvük volt a gyerekeknek! Most alig lehetne felsorolni. És az épület, a tantermek, az irodák! El se hinné, milyen szánalmasan szegényesek voltak. És látná csak most! Nem titkolja a büszkeségét. Azt, hogy mennyire örül a változásnak. Ám szerénysége tiltakozna az ellen, hogy neki ebben nagy szerepe volt. — Állandóan fiatalok kölunk. Társadalmunk időszerű kérdései címmel előadás- sorozatot tartunk. — Szívese'» vesznek részt a dolgozók ezeken a rendezvényeken? — Szemlátomást szívesen. Éppen ezért ügy érezzük, nem dolgozunk hiába. Azt szeretnénk, ha dolgozóink a többi között megismernék megyénk gazdag művészeti életét, és ezen keresztül is fejlődne, alakulna ízlésük. V. M. kell azonban számítanunk, hogy a legtöbb szülő — igen helyesen — nem akar csalódást okozni gyermekének azzal, hogy olyan pályát csillant meg előtte, amit az estleg később nem érhet el. Ezt figyelembe véve úgy számítjuk, hogy az apáknak legalább huszonhat százaléka akar a fiából értelmiségit. S ennek tükrében már igen érdekes, hogy a hetedikes fiúknak is csak tizenhárom százaléka pályázik egyetemre. Náluk is elképzelhető persze egy óvatosság, de tizenhárom éves korban ez még sokkal kevésbé jelentkezhet. Így azt kell megállapítanunk, hogy a gyermekekben már nem olyan nagy mítoszként él az értelmiségi foglalkozás, a diplomás ember fogalma. Erősebb a különbség az alkalmazotti kategóriákban: az apák nyolc százaléka akar fiából bérelszámolót, könyvelőt, bolti eladót vagy fodrászt. Ezek az apák legtöbbször nem ezt csinálják, hanem nehéz fizikai munkát végeznek. Fiaikat tehát mintegy saját foglalkozásuk« rében él. Mondja meg: milyenek a mai fiatalok? — Ha azt mondom, jók, hazudok. De ha azt mondom, hogy rosszak, akkor sem mondok igazat. Van belőlük mindenfajta. Azt hiszem, nem is az az érdekes, hogyan ítéljük meg őket, hanem az: mit teszünk értük. Mit teszünk például azért, hogy jobbak, különbek legyenek. Ha kopogtatás nélkül jön be va« lamelyik, ha rosszul köszön, ha rendetlen a ruhár ja, vagy rongálja a bútort, tankönyvet — jó szóval figyelmeztetni kell, azt hiszem, ezzel is sokat változtathatunk rajtuk, — Rózsika mindig sokat dolgozott; nem fáradt el nagyon az állandó munkában? — Őszinte legyek? Elfő* radtam én, bizony elfárad« tam. Bevallom, szeretnék néha itthon maradni, takarítani, ablakot tisztítani, rendezni a lakást.., — Ez nem lenne éppen pihenés — mondom. — Ügy igazán pihenni sosem volt alkalmam. De talán nincs is szükség arra. Ügy is pihenhetünk, ha mást csinálunk. __TV emrégen jártak Gá1 ” bor bácsival a Szovjetunióban: Szimfero« polban és környékén. Milyen volt az út? — Nem lehet elfelejteni! Annyi volt az élmény, évekre elég. Nagyon ked« vesek voltak a vendéglátóink: talán ez volt a leg* nagyobb élmény. Jó érzés volt tapasztalni, mennyire szeretnek ott bennünket. Újra másra tereli a szót. Gábor bácsiról kezd beszélni. örül, hogy jó egész-; ségnek örvend, hogy rendszeresen dolgozik. Lám, most készítette el éppen a Berkes Ferenc-szobrot Tizenkilencedikén lesz aa avatás. És megyei szakreferens, zsűrizni jár, változatlan energiával munkálkodik. — Hát nem öröm ez, mondja? — kérdezi nevetős szemekkel. — És nem öröm, hogy ilyen küzdelmes, gyönyörű huszonöt évünk volt? tói akarják megmenteni, egy társadalmi réteggel előbbre tolni. A fiúknak azonban csupán négy száza, léka tartja jónak az alkalmazotti munkaköröket. Mi a favorit a tizenhárom éves bácskai fiúk körében? _A szerelés, a fúrás-farigcsálás, a fém megmunkálása, a fal felrakása — egyszóval; uralkodni az anyag fölött! Hatvannyolc százalékuk célozta meg azokat a pályákat, melyek a korszellem szerint a legtartalmasabb, legmagvasabb foglalkozáso. kát az uralkodó osztályhoz való tartozást ígérik! Véleményünk szerint mindhárom esetben a fiúk — és a lányok — akaratából kinövő irányultság az egészségesebb, ez tükrözi a tisztultabb — mert a múlt terheitől mentesebb — felfogást még akkor is, ha húsz-harminc év múlva a társadalom más arányokban igényli az egyes foglalkozási csoportokat, mint amilyen arányok itt kijöttek. (Folytatjuk) Kulturális bizottság a kórházban vésznek van kiállítása náVarga Mihály 'KUtttBABS “FERENC S ■■iorwt1? A bácskai gyerekdolgozatok elemzése