Petőfi Népe, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-28 / 276. szám
S. oldal 1969. november 29, péntek Milyen őrsvezető szeretnék lenni? A Kecskeméti Szalvai Mihály Űttörőházban — mint tudjátok — sok érdekes, izgalmas foglalkozáson vesznek részt a pajtások. Néhányról már a krónikások is elküldték beszámolóikat. Az őrsvezetőképzőről most nem ők küldtek tudósítást, hanem a képzésen résztvevők. Megírták elgondolásaikat munkájukról „Milyen őrsvezető szeretnék lenni” címmel. A legszebb gondolatokat tartalmazó írásokat kiemeltük és közreadjuk, hogy minden őrsvezető okulhasson belőle. 1. Szeretném, ha őrsöm tagjai megbíznának bennem és minden összejövetelen őszinte, nyugodt légkörben beszélnénk meg a soron következő feladatokat. Szeretném elérni, hogy őrsöm egy rajvetélikedőn az első három helyezett között szerepeljen. Tudom, hogy az őrsvezető munkája felelősségteljes, ezért ón nagyon lelkiismeretesen akarom teljesíteni a rámbizott t feladatot. Rákos Margit Kecskemét, Leninváros * 2. Szeretnék példamutató, szorgalmas és segítőkész őrsvezető lenni. Szeretném, ha őrsöm a csapat legjobb őrsévé válna, mind a tanulás, mind az ú ttör címűn- ka terén. Kovács Zoltán Kecskemét 3. Első tisztségemet még kisdobos koromban jó tanulásomért és magatartásomért kaptam jutalmul. Ötödikes koromban megválasztottak őrsvezetőnek. Szeretném mindig pontosan, rendszeresen tartani az őrsi foglalkozásokat. Minden pajtásnak — az ő segítségével — célokat akarok kitűzni, és annak elérését tőlem telhetőén legjobban segíteni. Mészáros Gabriella Kecskemét • 4. Amióta őrsvezető vagyok, arra törekedtem, hogy a foglalkozásra az őrs minden tagja szívesen jöjjön el. Csak annyit vállalunk a tanulásban és az úttörőmunkábaín, amennyit becsülettel tudunk teljesíteni. A kiosztott tisztségeket már mindenki örö-i- mel vállalta el, úgy érzem, ez záloga a még jobb csapatmunkának. Kelemen József Kecskemét # 5. Szeretném, ha őrsöm első helyen végezne a tanulmányi versenyben. Tudom, hogy ezt csak folyamatos, pontos munkával, egymást segítő őrstagokkal lehet elérni. Mindent megteszek annak érdekében, hogy rászolgáljunk az „Úttörőcsapat legjobb őrse” címre. Takács Pál őrsvezető összeállította: Selmcci Katalin Rejtvényfejtők! Az elmúlt héten közölt találós kérdések helyes •megfejtése: Volga, Volgog- rád, Hódmezővásárhely, Alekszej Peskov, La Manche csatorna, Edward Jenner. Tizenhat úttörő pajtás küldött helyes megfejtést, közülük sorsoltuk ki a két nyertes nevét: Lang Eva, Osávoly, Árpád u. 84., és Tápai József, Kiskunmajsa, Szabadság út 6. A könyvjutalmat részükre postán feladtuk. Most ismét úttörőknek közlünk rejtvényt.. A megfejtéseket levelezőlapon (!) december 3-ig küldjétek el szerkesztőségünk címére (Petőfi Népe szerkesztősége Kecskemét, Kossuth tér 1.). A levelezőlapra írjátok rá: Üttörőrejtvény. ff j P? * Játékkiállítás Tallinban megrendezték a gyermekjátékok kiállítását. A képes a Negur Gyárban készült játékok láthatók. Postás Peti üzenetei Faragó Kati őrsvezető, miklóstelepi isikola: Várjuk első beszámolódat csapatod terveiről és munkájáról * Szabó Éva, Kecskemét, Talfája u. 5.; Nyereménykönyvedet „ismeretlen” jelzéssel a posta visszahozta. Arra kérünk, írd meg pontos címedet, hogy újból elküldhessük. Ha van időd, eljöhetnél a könyvért személyesen is. • • Felhívom figyelmeteket a Kecskeméti Szalvai Mihály Űttörőház december 2-án, kedden délután „Vendégségben kedves könyveddel” című klubdélutánjára. ♦ Galló Katalin. Dávod és Vargacz Ibolya. Homokmégy: Várjuk további tudósításaitokat. Részetekre válaszborítékot postáztunk, * József Attila és Bányai Júlia úttörőcsapat rajzszakköre. Gara; Levelezőlap- nyi méretű, tus-, vagy tintarajzot küldhették. Válaszborítékot Kárpáti Piroska tanárnőnek küldünk. * Koskai Judit: Leveledet, melyben az iskolában működő szakkörökről írsz, megkaptuk és nagyon szívesen felhasználnánk, de honnon küldted írásodat, sajnos, nem írtad meg, Kérünk, mihamarabb pótold ezt. hogy az úttörqpaj- tások követhessék példátokat. Járási olimpiai döntő Régi hagyomány már a bajai járásban, hogy különböző úttörőbajnokságokat más-más községben rendezünk meg. Ezt a lehetőséget mindig nagyobb és nagyobb örömmel fogadják a rendező községek. Az idei iskolai év első bajnokságát a járási úttörőelnökség csütörtökön rendezte Sükösdön. A döntőbe Baja-Alsóváros, Bácsalmás, Sükösd és a vaskúti úttörők csapatai jutottak. Szívet melengető volt a küzdőszellem, az úttörőjá- tékosak sportszerű játéka. A végeredmény szoros küzdelem után alakult ki. Első helyen a Bácsalmási Vörösmarty Mihály Általános Iskola csapata végzett. Az eredmény hirdetéskor könny szökött a bácsalmási pajtások szemébe. Józsa Zoli csapatkapitány magasba emelte a járási elnökség vándorserlegót, a részt vevő csapatok úttörő- játékosai körében kitört a taps. A baráti szálak a járás sportoló úttörői között még szorosabbra fűződtek. A győztes bácsalmási pajtásoknak az egész bajai járás úttörősportolói szívből kívánták, hogy méltón képviseljék majd a bajai járást a további küzdelmekben. Molnár József csapatvezető, Bácsalmás Szellemi vetélkedő Szocialista brigádok közötti vetélkedőt rendez a Dunavecsei Vegyesipari Javító és Szolgáltató Vállalat a jövő héten. A szellemi vetélkedőn a vállalat KiSZ-brigádia is indul. __ DUNAVECSEI TUDÓSÍTÓINKTÓL Jövőre ötezer holdon öntöznek A dunavecsei székhellyel működő Kiskunsági Vízgazdálkodási Társulat fontos szerepet tölt be a járás és a járáson túli területek vízgazdálkodásában. Lov- rity József elnököt ezúttal a társulat jövő évi terveit tudakoló kérdésekkel kerestük meg. — Társulatunk komoly feladatokat tűzött maga elé. Legjelentősebb törekvéseink közé tartozik, hogy jövőre megépítjük Lajosmizse térségében a talfái csatornát és műtárgyait. Jellemző e munka nagyságára, hogv 63 ezer köbméter földet termelünk ki 2,8 millió forintos költséggel. Ugyancsak fontos feladatunk a Szalkszentmárton—Duna- vecse között elterülő Va- dasi öblözet vízrendezése. Az itt építendő csatorna munkálatai során közel 100 ezer köbméter föld kitermelésére kerül sor. 3,5 millió forintos összköltséggel. Ez a csatorna egyébként kettős hasznosításra nyújt lehetőséget. Vízrendezési funkcióján túl ugyanis az öntözéses gazdálkodás hatékonyabbá tételét szolgálja. E jelentős munkák mellett tovább folytatja a társulat a már megépült 350 kilométernyi csatornahálózat karbantartási munkálatait. Az öntözési feladatokról tájékozódva, Józsa Antal öntözési agronómustól megtudtuk, hogy a szivattyúrendszer tökéletesítésével növelni kívánják az öntözött terület nagyságát Terveik szerint jövőre az öntözött terület eléri, sőt meghaladja az 5 ezer holdat, a szolgáltatott öntözővíz mennyisége pedig a 10 millió köbmétert. J. M. Öregek napközi otthona Hartán Néhány hónappal ezelőtt „állóvíz-mozdításra”, a járásban meglevő szociális problémák megvitatására ültek össze Dunavecsén a községek állami társadalmi és gazdasági szerveinek vezetői. Nyíltan, őszintén feltárták azokat a jelenségeket, amelyek visszahúzó erőként jelentkeznek a társadalmi továbbfejlődés területén. A vita során sok szó esett az öregek helyzetéről. A hozzászólók közül többen megállapították, hogy a társadalomnak sokkal hatékonyabb segítséget kellene nyújtani ahhoz hogy az öregek — több évtizedes kemény munka után — valóban békés, nyugodt öregkort élvezhessenek. A segítés egyik formájaként az Öregek napközi otthonának megvalósítását javasolták az értekezlet résztvevői. Nos. az alkotó vitának, az elhangzott hasznos javaslatoknak foganatja lett: Ná- nai András, a Hartai Községi Tanács V. B. elnöke örömmel újságolta, hogy elsőnek a járásban Hartán, Fél éve járja a dunave- csai járás tanyaközpontját a könyvtár művelődési autója. Az elmúlt időszak tapasztalatairól, a legnehezebb népművelési területen elért eredményekről beszélgettünk Borbély Jánossal, a járási könyvtár igazgatójával. — Hány előadást szerveztek fél év alatt és milyen volt a látogatottság? — Eddig hetven előadást tartottunk, csaknem négyezer érdeklődő részvételével. A legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy még egyetlen előadásunk sem maradt el. Kialakult a tanyai törzsközönség, megszerették ezt a népművelési formát és estéről estére várnák bennünket. — Milyen filmeket vetítettek? — E hónapban a hetedik film megy, az Egy nyáron át táncolt című. Műsoron voltak már a Bátor emberek, a Szegénylegények és a Hallgatag ember című filmek. A jövő hónapban egyszerre két filmet forgalmazunk, a Fényes szelek-et és a Pál utcai fiúk-at. Amikor elkezdtük ezt a munkát, nyár volt. Az esti rendezvényeket 21 órakor december 1-én megnyílik az öregek napközi otthona. — Hogyan sikerült az intézmény anyagi alapjait megteremteni? — kérdeztük. — A Lenin Termelőszövetkezet nevében idős Oláh, Pál elnök volt. az első, aki felajánlott 25 ezer forintot. S ezt követte a másik két termelőszövetkezet segítsége. A szakmaközi bizottság bútorokkal. szőnyegekkel járult hozzá a berendezéshez, a községi tanács pedig megfelelő épületről gondoskodott, az intézmény részére. Átadásikor harminc idős embert tud fogadni a napközi, de később bővíteni akarjuk. , A lakosság örömmel fogadta az intézmény megnyitásának hírét. Az idős tsz-tagok naponta felkeresik a vb elnökét a kérdéssel: „Vajon én is elmehe- tek-e oda?” S bizony, ugyancsak gondot, koz Ná- nai elvtársnak kielégítő válaszokat adni. mert máris szűknek bizonyult a keret. Egy viszont bizonyos; a be kellett fejezni, mert a tanyán élők nyáron viszonylag korán fekszenek, s hajnalban kelnek. így a tervezettnél jóval kevesebb TIT-előadást tartottunk. November végétől azonban minden filmvetítés alkalmával előadás is lesz. A téma: Ember, könyv, társadalom. A könyvkölcsönzésről röviden ennyit: a gépkocsiban levő könyvek 70 százalékát kiadjuk egy-egy alkalommal. Több olyan olvasónk van, akiknek kezébe mi adtuk az első szép- irodalmi művet. Megtudtuk még Borbély Jánostól, hogy a jelenlegi személykocsi helyett rövidesen új mikrobuszt kapnak. Jól jön a csere, mert a Warszawa már nehezen bírja a poros és főként sáros dűlőutákat. Egyszer elromlott a világításunk és zseblámpák segítségével tudtunk eljutni a falu szélső házáig, ahol villanyfénynél nekifoghattunk a javításhoz. A háromtagú lelkes népművelő csoport minden este kocsiba száll és elindul a tanyák felé, ahol szeretettel várják őket és ahová szívesen is mennek. irÁ hartaiak megmutatták, hogy tenni, cselekedni kell a megfáradt, idős emberekért. . —i —a Nem tudja a jobb kéz?... Sok általánosító bírálat éri manapság az építőipart. A határidőmódosítás, gyen. ge- niinőségi kivitelezés lassanként állandó jelzője lesz e jobb sorsra érdemes ipar. ágnak. S hogy így van, ahhoz nem kismértékben járulnak hozzá áz olyan apró. de jellemző történetek, mint az alábbi: Bővítik a Dunavecsei Járási Tanács épületét. Reggel felvonulnak a mesteremberek. és megkezdődik a munka. Két fiatalember máris lázas buzgalommal illeszti be a hatalmas üvegtáblát az ajtókeretbe. S lám, néhány perc múlva „készen van a nagy mű"... Sajnos, rövid életre. Mert arra jön két másik fiatalember, kezükben ormótlan csodarabbal. Egyetlen vágyuk. áthaladni az új ajtón. Igenám. de kezükben a cső. nem férnek hozzá a kilincshez. Egyikük nyilván nagy kedvelője a közmondásoknak. mert a gyakorlatban kívánja alkalmazni a „ha rövid a karod.. * kezdetű elmésséget. Alkalmazza is. Az eltérés pusztán any- nyi, hogy a toldás, lépés helyett a csodarabbal történik. És nem az ajtókilincsre irányul hanem puff' — bele az üvegbe. Vége. Ki .lehet tenni a táb. lát: „Ajtó. élt öt percet”. A két ifjú pedig jót mulat, aztán eltűnik. A jelenet szemtanúja, egy idősebb parkettacsiszoló megjegyzi: — Így van ez kérem ..; nem becsülik ma már egymást a különböző szakmák! Mintha nem tudná a jobb kéz. mit csinál a bal... Mit lehet ehhez hozzátenni? Legfeljebb ennyit: Ideje lenne már megmagyarázni ezeknek a felelőtlen „mestereknek”, hogy egymás munkáiénak megbecsülésével jobban vigyázhatnának a Dénzre. Az én pénzemre, a te pénzedre ég az 6 pénzére. Mindnyájunk forintjaira! i— «as Küldetésben