Petőfi Népe, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-14 / 264. szám

november 14, péntek S. oldal Aknatűz a falu felett A munkahelyi népművelés javításáért Hg» kW <Mfo^QÍjőcr> Azok a szovjet katonák, akik huszonöt évvel eze­lőtt megyénk utolsó közsé­géből űzték kj a hitleri ha­dakat, ma már bizonyára nem emlékeznek a falu ne­vére: Dunaegyháza. Bár nem tartom lehetetlennek, hogy közülük néhányan fel tudnák idézni az akkori na­pokat, hiszen a viszonylag „csöndes” vonulások után itt kemény harc kezdődött, makacsul tartották a híd­főállást a németek. A falu lakói azonban ma is negyedszázad távlatából szinte napról napra el tud­ják mondani a történteket. Kezdjük valamivel élőbb­ről, hiszen a szovjet csa­patok, a 2. Ukrán Front egységei Solt felől húzód­tak a Duna felé, s tulaj­donképpen egy napon, 1944. november 14-én szabadult fel mindkét község. Soltról szólva talán elegendő, ha dr. Nagy Béla könyvéből (Adatok Solt község törté­netéhez) idézzük az ide vo­natkozó sorokat: „1944. no­vember 7-től 14-ig tartott a község felszabadítása. A kissolti részen a 2. Ukrán Front hadállásai voltak, a Szőlőhegyen pedig a német és magyar alakulatok... A harcok idején a község lakóinak egy része a szőlő­hegyi pincékben húzódott meg. 1944. november 14-én, nem sokkal éjfél után ha­talmas robbanások riasz­tották fel a lakosságot. A német és magyar csapatok utóvédéi... a dunai kis- és nagy hidat felrobbantották. ■ ■ ■ ■ Mindez így leírva talán túlságosan egyszerűnek tű­nik. A valóságban azonban sokkal bonyolultabb, nehe­zebb volt az említett köz­ségek felszabadítása. A né­metek körmük szakadtáig tartani akarták a dunaegy- házi hídfőállást. A fasiszta erők ebben a térségben — Budapest „védelmére” egy egész harckocsi-hadtestet összpontosítottak. — November első napjai­ban a németek kivezényel­ték a falu épkézláb férfi- lakosságát tankcsapdát ás­ni — emlékezik vissza Ber- gendi László dunaegyházi lakos, aki akkor 23 éves volt és súlyos sebesülése miatt leszerelték, s haza­engedték. — Amikor elké­szültek az árkok, a néme­tek egy része átment a Du­nántúlra, a másik részepe­dig a szigeten vert tábort. A csapdáknál, a közelgő szovjet csapatok ellen né­hány magyar katonát hagy­tak, akik a mostani Sákori út helyén — ahol akkor nádas volt — húzódtak meg. Nem sokan voltak, s amikor jöttek a Vörös Had­sereg egységei, vagy elme­nekültek, vagy elestek. — Emlékszem egy ma­gyar századosra, aki még ekkor is hitt a német fegy­verek erejében, s minden áron rohamra akarta vezé­nyelni néhány megmaradt katonáját. Itt, a templom mellett lőtték agyon. Erős a gyanúm, hogy a saját emberei végeztek vele. Azok, akik már unták a háborút, értelmetlennek ta­lálták az ellenállást — so­rolja Bergendi László új házának egyik szobájában. így festett tehát a való­ságban a német—magyar fegyverbarátság: a fasisz­ták a legveszélyesebb pon­tokon a magyarokat „dob­ták be”, ők pedig mentet­ték a bőrüket, ameddig le­hetett. Dunaegyházán erre nem sokáig volt lehetőség. A mai Sákori út helyén, a nádason át november 7-én beözönlöttek a szovjet csa­patok — miután előőrsök­kel felderítették a terepet. — Amikor bejöttek a szovjet csapatok, rögtön el­határozták, hogy kiürítik a községet Tudták, hogy a németekkel itt komoly tűz­harcot kell vívni, s men­teni akarták a polgári la­kosságot. A nép el is ment a környező kis települések­re: Gálházára, Sóskútra, Bakóhalomra, azokra a he­lyekre, amelyek már fel­szabadultak. Néhányan itt maradtunk, segíteni az oro­szoknak. A németek a Fel­ső szigetről aknatüzet zúdí­tottak a szovjetekre, azok igen kemény ellentűzzel vá­laszoltak. Naptokig tartott ez. Amikor elkezdődött a tűzpárbaj, mi, akik itthon voltunk, szaladtunk az oro­szokhoz. Ott biztonságban voltunk. Nem is történt semmi baj. Azazhogy egy ember mégis meghalt. A nevére nem emlékszem már. Egy tehenet vezetett az istenadta a határban, s egy német aknaszilánk végzett vele — folytatja Bergendi László hentes­mester, miközben újborral kínál és azon sajnálkozik, hogy de kár a naptárért. Abba ő mindent feljegyzett pontosan. Az építkezés so­rán azonban elkallódott... Egy vékony kis könyvet nyújt át Szabados Sámuel- né, a Dunaegyházi Közsé­gi Tanács V. B. titkára: — Ezt tessék forgatni, érdekes dolgok vannak benne. Du­naegyháza története, az el­múlt évben adta ki a köz­ség. VIII. Ám azokat sem ítélhet­jük el, akik a becsületesen elvégzett munka Után meg­nézik a borítékot is! Hát még azokat, akik munka­helyüket szépnek, tisztá­nak, kellemesnek akarják tudni: — Szüleim. fodrásznak szántak. Én egyetértek ve­lük, mert én is ezt a pá­lyát szántam magamnak. Nem nehéz munka, és nyolc órát dolgoznak. Ezért szeretem ezt a munkát. Meg még azért szeretem, mert nagyon szeretek fé­sülni. Bizonyára ott is kell tanulni, de nem annyit, mint most. Nagyon szeret­nék helyben lenni, mert utazni nem szeretek, mert télen sokat késnek a vo­natok. Itt helyben két óra­kor már haza is mehetek. Garáról: — Én autó- és motorsze­relő szeretnék lenni. Ezt a szakmát azért szeretem, Föllapozom a könyvecs­két, s ilyen adatra bukka­nok a 42. oldalon: .......so­k an emlegetik még ma is, hogy néhány napon keresz­tül vendégül láthatták Kli­ment Jefrimovics Vorosi- lov marsallt, akinek főha­diszállása az evangélikus lelkészi lakásban, szállása pedig a mai Marx Károly utca 14. szám alatt volt...” Sajnos szemtanút már nem találok a községben. Riportalanyom Bergendi László azért homályosan emlékszik valamire: — A szovjetek itt kemé­nyen megvetették a lábu­kat. Közben a szigeten be­rendezkedett németeket egy dunai áradás kimosta, menekültek a Dunántúlra. Ez már november 10-e után lehetett. Egyszeresük elter­jedt a faluban a hír, hogy egy magas parancsnok jön Dunaegyházára. A pap la­kásában kicserélték a bú­torokat, átvizsgáltak min­dent. De hogy kit vártak ennyire, nem tudom, hi­szen érthetően nagyon ti­tokban tartották, ha egy tábornok, vagy főparancs­nok érkezik. A szovjet csapatok éjsza­kánként harcállást építet­tek ki a Duna keleti part­ján. Amikor elkészült, ha­talmas aknatüzet zúdítot­tak a túlsó p»arton lapuló németekre, akik — mielőtt feladták volna a harcot — felrobbantották a kis- és nagyhídat. Ez november 14- én volt. Másnap a szovjet erők pontonokon, kétéltű járműveken átkeltek a Du­nán, s egy részük arról nyomult a főváros felé, a másik rész pedig a keleti oldalon közelítette meg Bu­dapestet. A mai Bács me­gye egész területe felsza­badult. Dunaegyházára visszatértek az emberek, megkezdődött az új élet. Gál Sándor mert nagyon szeretem a gépeket. Mentesítve va­gyok a rossz időjárástól, mert a jó meleg műhely­ben dolgozunk majd. Az egész család is ezt java­solja. Édesapám traktor- vezető, édesanyám hátébé, a nővérem gimnazista. Ne­ki az is jó lesz. Hercegszántó: — Én azért szeretnék asztalos lenni, mert tisz­ta munka, és műhelyben dolgoznak, nem pedig az földön vagy a Duna-parton. És azért is szeretném, mert jó a kereset, és a bátyám Baján lakik, és nem kell hazautaznom majd. De a szép bútorokban is szeret­nék gyönyörködni azért. Szüleim először nem akar­tak belegyezni, de mikor elmagyaráztam nekik, hogy miért ezt választom, ak­kor beleegyeztek. Nagyon szeretem ezt a szakmát. Egyszóval, az asztalos szakma tiszta és könnyű; Az a nagyarányú válto­zás, amely megyénk gaz­dasági és társadalmi életé­ben az elmúlt 25 esztendő­ben, de különösen az utób­bi tíz évben végbement, törvényszerűen előtérbe hozott egy égető problé­mát: a munkahelyeken fo­lyó népművelést. Az ip>aTi decentralizáció nyomán megyénk üzemi dolgozóinak a száma je­lentősen megnövekedett. Ez a növekedés — túlzás nél­kül állíthatjuk — rendkí­vüli feladatokat ró a szak- szervezet kultúráiig veze­tőire. E megnövekedett felada­tok tették szükségessé, hogy összeüljön a megyei népi- művelési tanács annak megjavítására, mit lehetne tenni a munkahelyi nép­művelés megjavítására. A tanácskozás alkalmával — egy alapos, minden fontos részletre kiterjedő beszá­moló nyomán — reális kép bontakozott ki ezzel kap­csolatban, és fontos hatá­rozatok születtek. Előtérbe került a mun­kahelyi népművelés anya­gi, tárgyi feltételeinek meg­javítása. Ugyanakkor a meglevő lehetőségek ki­használása sém megfelelő, és javítani kell a személyi feltételeket is. Az üzemek kulturális aktívahálózata az iskolai végzettség szem­pontjából sem megfelelő még. Az aktivisták 42 szá­zaléka csupán általános iskolai végzettségű, míg fel­sőfokú oktatásiban 10 szá­zalékuk részesült idáig. Nehezíti a jelenlegi helyzet megjavítását az a tény, hogy megyénkben egyetlen üzemben sincs önálló költségvetésű műve­lődési intézmény. És a me­gye 130 üzemi könyvtárból csak húsznak az elhelyezé­se megfelelő. A többi rend­kívüli mostoha körülmé­nyek közt kénytelen dol­gozni. Természetesen vannak fi­gyelmet érdemlő eredmé­nyek is. A Társadalmunk időszerű kérdései tanfolya­mon ebben az évben tíz­egy garai kisfiúnak pedig a motorszerelés volt ugyan_ az. Relatív dolog tehát ez is, mint az, hogy az iskola­undor miatt ki milyen pá­lyát választ. Mert itt van például az alábbi két dol­gozat: — Én géplakatos sze­retnék lenni. Sok minden­ről beszélgettünk már a családban, de mindig csak a géplakatosság mellett maradtunk, mert szeretek szerelni, és ott van a szép tiszta műhely az ember­nek, abban kell dolgozni. — És arra a megálla­podásra jutottam, hogy kő­műves leszek, vagy szoba­festő, mint a bátyám. Én azért szerettem meg eze­ket a szakmákat, mert na­gyon könnyű és tiszta mind a kettő. És a kőmű­vesnek, szobafestőnek min­dig becsülete van a vilá­gon. Egy hercegszántói kis­lány azonban nem önma­gában tekinti a választott pályát, hanem elég ponto­san viszonyít: Elsősorban gimnázium­ba szeretnék menni. Ne­kem nagyon megtetszett. A testvérem már elvégez­te, és most én akarom elkezdeni. Azért akarom elkezdeni, mert a tanulás könnyebb, mint minden­nap munkába menni. És ha ezer üzemi dolgozó vett részt. A szocialista brigá­dok tagjai közül az év fo­lyamán mintegy 5—6 ez­ren szerepeltek a megren­dezett vetélkedőkön. Fi­gyelmet érdemel az üzemi könyvterjesztők hálózatá­nak ez évi eredménye: a forgalom egy év alatt 1 millió 300 ezer forintra emelkedett. Javult az üze­mi közönségszervező há­lózat is. Mivel a megnövekedett feladatokat csakis a taná­csi és üzemi, valamint a szakszervezeti kulturális tevékenység megfelelő koor­dinációjával lehet eredmé­nyesen elvégezni, a nép­művelési tanács úgy látja jónak, ha javaslatot tesz a megyei tanács végrehaj­tó bizottságának: létesítse­nek megyei kulturális ala­pot a tervezett fontosabb célok megvalósítása érde­kében. E javaslat lényege rövi­den a következő: a megye tsz-szövetségei, üzemei és vállalatai, valamint azok a elvégzem utána tovább­tanulhatok. Mert a tanu­lás nem káros, hanem hasznos a társadalomra. Ezért választottam én is. Nagyon érdekes jelen­ség, hogy akik tanulni akarnak, azoknak gyakran elbicsaklik a gondolatuk, és a választott pálya tár­sadalmi hasznosságát kez­dik emlegetni. Mintha csak: védekezni akarnának tár­saikkal és a felnőttekkel szemben; kérem, én ' nem csinálok semmi rosszat, én csak tanulni akarok! Miért van ez? Vélemé­nyünk szerint azért, mert még nem alakultak ki vég­legesen a szocialista társa­dalom egyes csoportjainak körülményei, egymáshoz való viszonyuk, még nem tisztázódott teljesen az egyes foglalkozások társa­dalmi rangja. S mert egyelőre még viszonylag nagyok a különbségek az egyes foglalkozások mun­kafeltételei, munkakörül­ményei, kereseti lehetősé­gei között. Minden való­színűség szerint ezért sike­rült ilyenre a fenti dolgo­zat is, csakúgy mint az alábbiak egy-egy kitétele: ' — Tanár szeretnék lenni. A fizikai munkások verej­tékét nagyon becsülöm, de én tanár szeretnék lenni, mert nagyon szeretem s megyei szervek, melyek kulturális irányító munkát végeznek (pl. a MÉSZÖV és a KISZÓLÓ a rendelke­zésre álló kulturális alapi­juknak egy meghatározott részét a megyei kulturális alap működtetésére fordít­ják. Természetesen a döntés­re jogosult népművelési ta­nácsban minden érdekelt szerv képviselteti magát; így az egyes területek sa­játos igényeeit is figyelem­be tudják venni. A tanács többek között figyelembe veszi az újonnan létesített vagy létesítendő ipari és mezőgazdasági üzemeket, vállalatokat, a társadalmi mozgásokat, a lakosság lét­számának alakulását, a fog. lalkozási ég életkori sajá­tosságokat stb. így lehet csak biztosftami az anyagi erőforrások megfelelő ki­használását, egyenletes el­osztását, a helyi sajátossá­goknak megfelelő, korsze­rű munkahelyi népműve­lést. gyerekeket, és szeretném őket jóra, szépre tanítani. Szüleim beleegyeztek a választásomba. És szeret­nék tisztességgel övezve nyugdíjba vonulni. Egy garai kislány: — Édesanyám fönővér. Talán ezért határoztam el, hogy orvos leszek. Szeret­nék segíteni a beteg em­bereken, és meggyógyítani őket. Ez a szocializmus építésének is hasznos. Édes­anyám nem ellenzi ezt az elhatározásomat, bár job­ban szeretné, ha tanár len­nék, mert ő fiatal korában az szeretett volna lenni, csak az átkos Horthy-kor- szak nem engedte. Hát én most leszek, csak nem ta­nár, hanem orvos, mert az is igen hasznos. Egy mások garai kislány nem kanyarít ekkorát. Az ő írásából kitetsző őszin­teség azonban mintha már kicsit sok lenne a jóból: — Én legtöbbet tanulok. Keveset is játszok. Kémia­tanár szeretnék lenni, ott­hon belegyeztek. Kémiá­ból mindig ötös voltam, azért szeretnék kémiata­nár lenni. Édesapám na­gyon örül, ha kémiából ötöst kapok. Tanárnak jó. Nem kell fizikai munkát végeznie. Csak beszélnie kell. De az nem baj. (Folytatjuk.) Varga Mihály Csuka Zoltán kitüntetése A Jugoszlávia és Magyarország közötti kulturális együttműködés fejlesztésében végzett eredményes munh kásságáért a Jugoszláv Zászlórend aranykoszorús ér­demrendjével tüntették ki Csuka Zoltán írót. Képün­kön: Tikvicki jugoszláv nagykövet átadja a kitüntetést Csuka Zoltánnak. A bácskai gyerekdoigozatok elemzése TOJNSnAÖO TERtMCí

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom