Petőfi Népe, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-05 / 231. szám
A. oMa! ras». «RHréer 9, vnsamap Vértanúk öröksége 'Gyermekkorom csaknem mindig csőfelhős, szürke október hatodikam — nem kellett iskolába mennünk. Llőző nap elhangzott pár kegycictes szó az aradi tizenháromról, elénekeltük a Himnuszt, s másnap — ,.ünnepeltünk”. Sajnos, velem együtt sokan, kislií- ján dercscdő fejjel döbbentünk csak rá, hogy akkori évfordulóink csupán a felszínt érintő, gyászfátyollal bevont szünnapok voltak. Arról, hogy a zsarnokság ellen küzdeni nem csupán dicső emlékű, de elbukott 48—49-es szabadságharc privilégiuma volt, hanem minden korban jog cs kötelesség, — nem esett', mert nem eshetett szó. Azóta megtanultuk, hogy emlékezni kevés. Ama októberi, iszonyú emlékű napot vértől iszamos júniusi, vagy decemberi napokból'1 fűzött gyilkos évtizedek követték, amikor a szemünk láttára ácsolták az áradi bitók párjait, s rakták meg embertetemek tíz- és százezreivel. És megtanultunk i g a - z á n gyászolni. Mert — történelmünk annyi, jó és rossz „előjelű” októbere után — tisztán látjuk ma már, hogy a vértanúkra emlékezés nem lehet csüggedt magunkba roskadás, tétlen könnyhullatás, monoton, meddő siratóének. Ma és ezután már mindig másként, mélyebben és őszintébben gyászolunk, mint az elmúlt negyedszázadot követő évtizedekben. A mi rekviemünk — Aradra emlékezésünk is •— férfias és harcos: a részvét. a fájdalom, elszánt tcllrekészséggel kell, hogy párosuljon. Kevés lenne Október hatodikál pusztán egynek tartani históriánk komor, sötét lapjai közül. Jóval több ennél: riadó és vészkiáltás. minden korok zsarnokai ellen és emlékezés minden népek hős mártírjaira. Főhajtásunk, tisztelgésünk a tizenhárom tábornok és sokszor annyi vértanútársuk előtt — ma igazabb, mint valaha. Példájuk világít, emlékük szent és feledhetetlen, életük és népükért szenvedett fenséges haláluk tanulsága kristálytiszta. Minket, kései utódokat is hozzájuk méltó tettekre kötelez. J. T. Jó magágyba halinak a szemek A családfő felelősségével Jól előkészített talajba — 86 holdas táblán — vetik a triticálét a Kiskunhalasi Állami Gazdaságban. Sándor István zetoros mögött Nyári Gyula és Barna Béla kezeli a gépet. Kis László, Lantos Nándor, Marton József a szép földdarab más-más pontján dolgoznak gépeikkel. (Kovács János felvétele) Milliók. Rongy gyűjtő hetek: október 1 — november 9. Tv a legeredményesebb tanyai iskolának Hazánk lakossága a szá- j ezer torma géptisztító rendezik a rongygyűjtő mítások szerint évente 60 ; rongyra van szüksége. Ha ezer tonnányi textilárut j ezt import útján kellene bevásárol. Ugyanezen idő alatt ’ az előbbihez képest kétharmad résznyi vagyis 40 ezer tonnára tehető textilmennyiség válik — á divat változásai miatt, vagy természetes kopás, rongálódás folytán — feleslegessé. Fontos népgazdasági érdek, hogy ez a tetemes textiltömeg ne menjen veszendőbe, ne kerüljön a kukába, vagy a szeméttelepre. A nyers- és hulladékanyagok begyűjtésével jelentős deviza-megtakarítás érhető el, egyszersmind kevesebb behozatalra szorulunk. Mindez szóba került a MÉH Tröszt által rendezett sajtótájékoztatón, amelynek keretében Balassa János, vezérigazgató számolt be a hulladékgyűjtés eredményeiről, szólott az akciók jelentőségéről és ismertette célkitűzéseiket. Elmondotta, hogy az elmúlt évben a MÉH 100 millió forintot fizetett lei a lakosságnak olyan hulladékok ellenértékeként, amelyek máskülönben a szemétre kerültek volna. Iparunknak évente 10 szerezni, ez másfélmillió dollár kiadással járna. Több mint 6 ezer tonna rongyot dolgoz fel a papíripar is. Ezek a számok is indokolják, aláhúzzák a MÉH Tröszt és vállalatai munkájának jelentőségét. Lelőhely: az egész ország. Négymillió háztartás termeli a rongy-, papír-, fém- és egyéb hulladékot, amelynek hasznosítása céljából évről évre jelentősebb anyagi és társadalmi erők mozgósítására kerül sor. Az elsőrendű segéderők közé tartozik a fiatalság, az iskolások, úttörők évek óta jól bevált gyűjtőtevékenysége. _ Az idén is — október 1- től, november 9-ig — megheteket. A kampány alatt átadott bizonyos mennyiségű rongy ellenében a vételáron felül ajándéksorsjegyet is kapnak az eladók. A december 14-i sorsoláson Skoda autót, külföldi utazásokat, számos tárgynyereményt és vásárlási utalványokat sorsolnak ki. A rongygyűjtő hetek alkalmából a budapesti XIII; kerületi Dózsa György általános iskola növendékei az ország valamennyi iskoláját és úttörőcsapatát versenyre hívták ki. A sajtó- tájékoztatón jelentették be azt is, hogy a gyűjtésben legjobb eredményt elért Bács-Kiskun megyei tanyai iskolának a Pest—Bács— Nógrád megyei MÉH Vállalat egy tv-készü!éket ajánl fel. leg ételre szoruló, elaggott magányos emberekről; sok- gyermekes-, vagy rendezetlen körülmények között, a családban . élő, testi, szellemi, erkölcsi fejlődésében veszélyeztetett gyermekekről. Azokat a tényeket tehát, amelyek a társadalmi átlag-életszínvonal és az objektív, vágy szubjektív okok miatt elmaradott' élet- körülmények között élő emberek soraiban megyénkben fennállnak. I ehet-e teljes egy-egy *■ eredmény, siker feletti öröm a kis családban, ha valamelyik tagját fájdalom, bánat emészti? Az elégedettség érzésével pihenhet-e „babérjain” például a bármennyire is sikeresen gazdálkodó termelő- szövetkezet vezetősége, ha tudomása van róla, hogy a gazdaság területén rozzant tanyában, elhagyatott — élelmet, ruházatot, gondviselést nélkülöző — aggastyán él? A válasz: egyértelmű nem! Ugyanígy van ez abban a nagy közösségben, amelyben a megyei tanácsot tituláljuk családfőnek. Hiszen a legutóbbi ülésén elhangzott minden egyes mondatból valósággal izzott az emberről való eddiginél hatékonyabb gondoskodás . , .... eltökélt szándéka. S ami számosán a megyei testület j ennél is több: a céltudatos tagjai közül hangsúlyozták: a tanácsülés csupán a jelt C supán megközelítés kérdése: tekintsük a közigazgatási terület. Bács- Kiskun megye félmilliónál többet számláló lakosságát egyetlen családnak. Aztán gondoljunk a testületre, amelyre e nagy család életének irányítását, ügyeinek, gondjainak intézését, képviseletét bízta. S máris világos: mint családfőre, a megyei tanácsra utal a cím. Annak a testületnek a legutóbbi ülésére, amelynek nagy felelősségérzettől áthatott, rendíthetetlenül a Magyar Szocialista Munkáspárt elvi iránymutatásait követő tevékenységét számtalan tett, közöttük nem egy kezdeményezés jelzi. Hiszen elegendő utalni csupán a legutóbbi évtizedben végbement fejlődésre. amely a lakosság jobb, fejlettebb kommunális ellátását volt hivatva szolgálni. Vagy a céltudatos iparpolitikára, amely — megintcsak az ember szolgálatában — a foglalkoztatási gondok megoldásához vezet. A szerdai tanácsülésről — törekedve minden mozzanat érzékelésére — tudósításban beszámoltunk. • Ám ezzel korántsincs kimerítve a téma. Sőt! Mint azt vitaösszefoglalójában Madarász László vb-elnökhelyettes és adta meg a szociálpolitikai teendőink újszerű közelítésére, nyomasztó problémáink megoldásáért való erőteljes, az eddigieknél- sokkal hatékonyább munkálkodásra. kyf it értünk a nyomasztó problémákon? Azt a számtalan, szomorú, nem egyszer megrendítő tapasztalatot, amelyeket — előkészítve a tanácsülési döntést — a féléven át végzett felmérések, megyeszerte lezajlott ankétok tártak fel a gondozásra, segélyre, meAz olasz vendégek látogatása Kalocsán és Baján A modenai tartomány megyénkben tartózkodó küldöttsége tegnap dr. Kőrös Gáspárnak, a megyei tanács vb-elnökhelyettesének a kíséretében megyei körGemenci levél mint az előttem lakmáro- húsz méterre a 70—S0 kilós zó cickánynak. Tovább hall- süldő. (Ilyenkor feszülnek gatózom. Kedves, de nehéz pattanásig az idegek. Kitty percek ezek... is remeg az izgalomtól, ezt első. amiről írni ni a kis brekegő a szőrős ®s valóban. A szöszmötö- csak úgy érzem, mert nem akarok egy vaddisz- mancs alól... lés- pattogás szüneteiben öt látom.) novai kapcsolatos. Vasárnap Én egy cickánypárt figye- egy-egy jóleső, megelégedett A disznó is észrevett. Abdái után Kittyvel — ír tér- lek távcsövemmel... röffentő fújás, csámcsogás ban a pillanatban fölkapta vier kölyökkutyámmal — Éppen családi háború dúl hallatszik. busa nagy fejét, beleszima,.felszerelkezve” indultam egy szép futrinka miatt. Az ~\M őst már biztosan kö- tolt a levegőbe, de már 'nnviinvrt nn'tiá'nls f ni Alin Ao nv nnwilc lfJ. ~ nn n VUSkCL 2S dÖVVeilt. SZÍTlte A ’ le a Holt-Duna partjára, anyjuk találta, de az apjuk lTM- vetkeztettünk a hang Pfjska is dörrent, szinte a hogy a szürkevarjúkat egy erőszakos és el akarja ven- gazdájára. Kitty is figyel, röffenéssel egyidőben. kicsit apasszam és lecsönde- ni. (Igaz, még nem úgy. mint Ügy éreztem, fültövön lötsílsem. Már majdnem hat Nagy „cinizéssel” szalad a egy kiforrott disznós kutya, tem, pedig csak elhamar- óra volt. de lövést még nem nőstényhez, kis hegyes po- hogy a szeme zölden, sátá- kodtam. A durranás után tettem. Élveztem ezt a nyu- fáját nagyra tátva muto- ni módon tüzet lövellve ég, disznóm elvágtatott, helye- godt „erdei csendet”. gatja „félelmetes” fegyve- gerincén a szőr felborzoló- sebben elugrott. szaggatva a Tulajdonképpen nincs is reit■ A zsákmányt féltve az dik.) Szobormereven áll. az bokrokat, indákat és mincsend hiszen fönt varjú ká- anyjuk is vicsorgat (biztos izmok feszülnek és kíván- dent, ami útjába került. A rog tőlünk negyven-ötven a sodrófát és más, nehéz csian vár, vajon mi jön elő. másodperc töredékével kélép’ésre egy őzsuta neszez testi fenyítésre alkalmas Mozognak az indák. A söbb már Kitty is gyönyörű gidájával a szajkók pedig eszközt emlegetve), majd le- földtúrás és a csámcsogás ívben repült át egy sombokkifogyhatatlanul szórják vá- csillapodva komótosan el- mind közelebb hallatszik, rőt. természetesen a rúgás ínnntnit sviikukat n leiünk- majszolja a bogarat... Rémült egerek szaladgálnak által. Az egész olyan gyorrc elfigyelek. mert köz- kivéve azokat, amelyek san zajlott le. hogy ismételKitty, mit sem törődve a ben reccsent egy csont-, hús- és szörpéppé ni sem tudtam, madárkáromkodásokkal. gally, bentről, a szederindás válnak a disznó gumós fo- T/ érnyom sem maradt, most éppen egy békával ját- sűrűből. A reccsenésről oai alatt. r csak epv kedves, igaszik. élvr:i. milyen nagy gondolom, hogy ennek nem tgy lakmározva jött oda zi vadászélmény Kitlynckí rankai-szigetre útra indult. Kalocsán csatlakozott hozzájuk dr. Glied Károly, a megyei tanács vb-elnökhelyettese is. Itt egyébként Mester József, a városi pártbizottság titkára, Geri István, a Kalocsai Városi Tanács megbízott elnöke, Pétiké János, a Kalocsai Járási Tanács elnöke fogadta. Látogatást tettek a Kalocsai Fémtömegcikkipari Vállalatnál, ahol Pán- czél Balázs igazgató mutatta be az üzemet. Városnézés után a vendégek tovább utaztak a Hosz- szúhegyi Állami Gazdaságba, amelynek sükösdi központjában Szabó Imre, a bajai járási pártbizottság első titkára, dr. Gajdócsi István, a járási tanács elnöke fogadta. Itt Nagy Ödön, az állami gazdaság igazgatója tájékoztatta a delegáció tagjait a mező- gazdasági nagyüzem eredményeiről, s mutatta be a gazdaságot. Az olasz küldöttség tagjai ezután a Ve- mentek, igyekezetül akar szabadul- olyan cint hangja lehet, hozzánk mintegy tizenöt- is, nekem is. gá—bor i ott töltöttek az éjszakát. szembenézés a nagy család tagjainak életviszonyaiban meglevő kontrasztokkal. A céltudatos szembenézés ugyanis már magában foglalja a megalapozottságot. Mert a szóciálpblitiká fogalmába tartozó gondok felmérése mellett a megoldáshoz vezető anyagi, erkölcsi fedezetet is számbavette a testület. És joggal állapíthatta meg: fejlődésünk mai szakaszán, figyelembe véve az üzemi, szövetkezeti, társadalmi erőket, sokkal több a lehetőségünk, mint amennyit hagyományosan felhasználunk! Mennyire így van ez, ékesszólóan tanúsították a tanácsülésen elhangzott — a bajai járásban 120 helyes gyermekotthon, Tompán, a Kossuth Tsz tekintélyes anyagi erejéből lakótelep létrehozását célzó — kezdeményezések. Ám csupán egyetlen — a tanácsülésen részt vett minisztériumi küldött által említett — adatra utalva, említsünk még egy rendkívül jelentős rejtett tartalékot: Országosan 6.5 milliárd forint áll rendelkezésre a szociális, kulturális célokra, de ennek csak töredéke hasznosul rendeltetésének megfelelően. A jóval tekintélyesebb, olykor többszörié nagyobb hányad „úszik el” viszont a lakomás értekezleteken, nem egyszer hasznot alig hozó utazgatásokon. Aligha akad gazdasági egység a megyében, amelynek ne lennének erre utaló tapasztalatai. A szociálpolitikai gon- ** dók és a megoldásukhoz vezető lehetőségek ismeretében apellál tehát egyik határozatában a Bács- Kiskun megyei Tanács a Szakszervezetek Megyei Tanácsa, a termelőszövetkezetek területi szövetségei, a megyei nőtanács, a KISZ megyei bizottsága, a Hazafias Népfront megyei elnöksége közreműködésére, hogy a jeladást mielőbb társadalmilag hatékor'' cselekvés kövesse. P. I.