Petőfi Népe, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-09 / 234. szám

PUNÉT Lovak és lovasok Országos bajnokság Kiskunhalason NEM PANASZKODHA­TOTT vasárnap este a lo­vassportot kedvelő kiskun- halasi közönség. A bajnok­ság három napja pontosan azt nyújtotta, amit vártak tőle: kellemes szórakozást, izgalmat, színvonalas, jó sportot és — mindebből többet, jobbant, mint két esztendővel ezelőtt. Helyen­ként sokkal, helyenként csak egy kicsivel többet. Le­gyünk optimisták és te­gyük a hangsúlyt az utMsó szóra. Legyünk derűlátók a jö­vőt illetően — és nem ok nélkül. A halasi lovasoknál már régebben megindult egy folyamat, megpróbál­nak a határokon túlra te­kinteni, -és — amennyiben lehetséges — igazodni a nemzetközi színvonalhoz. A lehetőségeknek persze sok körülmény szab határt, de ez már egy másik ‘téma, A péntektől hétfőig tartó ver­seny talán először reprezen­tálta ezeket a célokat. Min­denkinek észre kellett ven­ni, ilyen jól berendezett akadáiypálya aligha volt még a magyar versenyeken, itt már lehetett korszerűen lovagolni. A pálya ponto­san úgy épült, ahogyan a nagy/nemzetközi versenye­ken szokás, a 160 centimé­teren rendezett bajnoki döntő már, mutatott vala­mit. olyasmit, ami nálunk Dallos . (Honvéd) Palavessző [ p., 2. Stelczer Viktor 120 p., n. 1, 0 hp., 3. Dallos, Char-' 3. Suti István 118 p. meur n., 1. 0 hp. j CSAPATBAN az orszá­lfjúsági csapatverseny .130 j gos bajnokságot a Határőr cm: 1. Bp. Honvéd A csa- Dózsa versenyzői nyerték, pata, 2.- BLK, 3. Mezőszilas. A versenyen 480 pontot Egyéniben: 1. Szávai Gá- gyűjtött és ezzel a legjobb bor BLK Görög n. 1., 2. i Isz-lovas címét nyerte Ko­Balogh (Honvéd) Pollüx n. j poii István, az igari Lenin 1., 3. Nagy (Mezőszilas) j Tsz versenyzője. Okos n. 1. | A KÖZÖNSÉG körében Középdöntő második ver- J rendkívül népszerű, a kül- seny 150 cm: 1. Stelczer j földi versenyeken szép ma- Viktor BLK Megyer n. 1. 0 j gyár sikereket hozó ver- hp:, 2. Szabácsy BLK írisz j senyszámra, a fogat derby- n. 1. 0 hp., 3. Juhász (Hon- j re, 16 fogat nevezett. Mind- véd) Márta n. 1. 4 hp. 1 két ..közönségszámot’’, a Csapatverseny 150 cm: 1. j távhajtást és az akadályhaj- BLK. ‘ 2. Kiskunhalasi Ha- j tást nagyszámú nézősereg tárőr Dózsa, 3. Bp. Honvéd, I élvezte, különösen a har- MiUtári elölovaglás: l.jmadik napon az akadályok Dallos (Honvéd) Charmeur J között hajtottak bravúrosan n, 1.. 2. Dallos. Palavessző j a versenyzők, ismételten bi­Nemzetkozi színvonalú ver senyt. mégha nem is túlsá­gosan jó lovakkal, nem túl­ságosan szerencsés verseny­zőkkel is ... SUTI ISTVÁN például begipszelt ujjal ugratta vé­gig a döntőt, így természe­tesen közel sem olyan biz­tonsággal irányította Ra­gyogó nevű lovát, mint azt hazai pályán várták tőle. Így csak a harmadik hely sikerült... A BLK ver­senyzője, Szabácsy István lett a bajnok, klubtársa, Stelczer Viktor előtt. Az ed­dig kitűnően szereplő Ákos Ajtony pénteki bukása és sérülése után már nem ver­senyezhetett. EREDMÉNYEK: Kezdő lovak díjugratása 120 cm: 1. Bognár Sándor BLK Olt- szem nevű lován 0 hp., 2. Móra BLK Radar n. 1. Ö hp., 3 Cseh (Mezőszilas) Ali n. 1. 1,3 hp. Junior bajnokság. Közép­döntő 120 cm: 1. Bognár, Hadfi n. 1, 2. Krizsán (Ha­tárőr) Ahmed n. 1, (3. Har­mat. (Határőr) London n. 1. Ifjúsági díjugratás 120 cm: Hargitai (Honvéd} Mara h n. 1., 3. Balog (Honvéd) Va n. 1„ 3: Stelczer, Rokitno n. 1 Kezdő lovak versenye 130 cm döntő: 'Nova László BLK Radar n. 1.. 2. Bognár, Bulcsu n. 1.. 3. Balogi (Me­zőhegyes) Qrgonavirág n. 1. Junior egyéni: Bognár Sándor BLK Hadfi n. 1., 2. Juhász Zoltán BHSE Fák-, Iyás n. 1., 3. Paár Béla BLK Szigony • n. 1. Jurtior csapat: 1. Határőr Dózsa. 1 . Bajnoki döntő 160.. cm: 1. Hriazik Pál (Határőr) Obe­li szkn. 1: 4 hp.. 2." Stelczer Viktor Megyer n. 1./3. Sza­bácsy.. István írisz. n. 1. 16 hp." eddig nemigen volt Táthatőr- - Összesítés után: Bajnok: Szabácsy István BLK Í21,5 zonyítva, hogy e verseny­számban Európa legjobbjai közé tartoznak. A győzelmet a Kiskunsá­gi Állami Gazdaság négyese szerezte meg Fülöp Sándor ha.jtóval. A három verseny­számban 387 pontot gyűj­töttek, és ez elég volt az aranyéremhez A második helyre Mátyus Viktor által hajtott mezőkeresztesi Aranykalász Termelőszövet­kezet fogata került 346,3 ponttal. A kecskeméti Ma­gyar-Szovjet Barátság Ter­melőszövetkezet négyesét a többszörös bajnok Abonyi Imre hajtotta a harmadik helyre — 336 pontot telje­sítve. B. P. Országos bajnokságot nyerlek lövészeink Vasárnap Budapesten rendezték meg az MHSZ I honvédelmi lövészverse­nyeinek országos döntőjét a megyék legjobb csapatai között. A versenyen szép Bács megyei siker szüle­tett. Az ifjúsági kategóriá­ban, lövészeink mind az egvéni, mind a csapatbaj­nokságot megnyerték, s a következő évi bajnokságig a vándorzászló birtokosai lettek. Az egyéni versenyben Pécsi László, a fajszi köz­ségi MHSZ lövészklub ver­senyzője győzött, Vatai Bé­la, a Kalocsai Sütőipari Vállalat üzemi MHSZ lö­vészklubjának versenyzője pedig a harmadik helyen végzett. | A csapatversenyben első helyezett Bács megyei együttes tagjai; Pécsi Lász­ló, Vatai Béla, Horváth György (Sükösd) és. Kiss Gábor (Kecskemét). SiAüKiX •w Élesedő küzdelem a megyei csapatbajnoki címért! Vasárnap folytatódtak a küz- j delinek a megyei csapatbajno- ! ki címért. Előtte egy elmaradt; mérkőzést játszottak a Kis- 1 í körösi Vörös Meteor és a Kis- j ; kunhalasi MEDOSZ csapatai j i között. A két bajnokaspiráns találkozója 11.5:0,5 arányú kis-1 j körösi győzelmet hozott. Nincs > ! szándékunkban előre külön1 vélepiényt vagy .értékelést ad- ! ni a mérkőzésről. azonban ! | annyit feltétlen el kell mon* j | dánunk, hogy a mérkőzés kö- i rülményéi és eredménye fölöt- , | tébb elgondolkoztatok. A sza­bályokkal és kiírással ellen­tétben a két csapatvezető meg- i I egyezése alapján —, a Megyei; ! Szövetség előzetes engedélyé j j nélkül — későbbi időpontban! } játszották Je a mérkőzést, a. [ beküldött' éredm'ény jelentő lap ! | tanúsága szerint a halasi csa-j I pat csak 8 fővel állt ki. RÉSZLETES EREDMÉNYEK: Kiskőrösi Vörös Meteor—Kis­kunhalasi MEDOSZ 11,5:0,5 ! Ábel—Kocziha 1:0 c. Heim- í j li—Lévai líO, Szabó—dr. Oláh ; 1:0, Szögi—Fazekas 1:0, Ki- i ; rály—Sóós 1:0 c. Csiszár-* Ba- j cső 1:0 c, Szabó A.—Lehoczky I I. 1:0. Gellért—Magosi 1:0, Mol- I nár—Sárközi 1:0, Cséke—Sár- i közi M. 1:0. Tóth—Heródek i ! 1:0 c, Koskai—Lehoczky II1 j 0,5:0,5. A VUI. FORDULÓBÓL: | Kecskeméti FGT—Jánoshalmi Spartacus 10:2 Hevér—Nagy 1:0, Czár—Kri- ván 1:0. Horváth—Török 1:0, Szauer—Ignatovics 0,5:0,5, Dó­sai—Bányai 1:0, Ácsai—Bagi 1:0, Szabó—Kiss 1:0, Gyöngyösi —Magyar 1:0, Keresztes—zám- bó 1:0. Csőke—Magyar F. 0.5:0,5, Kiss Sz.-r-Fodor 0:1, Molnár—Nagy 1:0 c. Állás: Kecskeméti FGT 7 6 1 — 59.5 Kiskőrösi VM 6 5 1 — 52,5 Madaras! TSZSK 6 2 — 4 40 Kecsk. Spart. 6 3 — 3 35.5 Kkh. MEDOSZ 6 4 — 2 35,5 Kecsk. Ep., II 6 1 — 5 31.5 Jánosh Spart. 7 1 — 6 24.5 Kkíházi Fáklya 5 2 — 3 23 Kel eb. MEDOSZ 5 2 — 3 22 Mátrai, Sipos és Fenyvesi dr. kitüntetése A Magyar Népköztársa­ság ■ Minisztertanácsa az MTS OT elnökségének elő­terjesztésére dr. Fenyvesi Máténak, Mátrai Sándor­nak és Sipos Ferencnek versenyzői pályafutásuk be­fejezés^ alkalmából a Ma­gyar Népköztársaság Sport­érdemérem aranyfokozata kitüntetést adományozta. Mátrai Sándor 86-szór, Sípos Ferenc 77-szer, dr. Fehyvesi Máté 76-szor volt tagja a magyar labdarúgó- válogatottnak. Á kitüntetéseket Egri Gyula, az MTS OT elnöke adta át. TOTÚ A bajnoki címre már csak két csapat, a Kecskeméti FGT és a Kiskőrösi VM az es - lyes. Reméljük, hogy kettőjük küzdelme sportszerűen, a táb­lák mellett és nem a zöld asztalnál fog eldőlni! A Bajai Spartacus NB Il-es mérkőzéséről részletes ered­ményt nem kaptunk. Végered­mény: Csepel—Baja 9:3. JÁTSZMÁK: Lakú Man do vies (K. Építők) (Szabadkai Sp.) Szabadka, 1969. KIRÁLY IN DIAI VEDELEM 1. «14. Hf6 2. Cl, g6 3. Ht‘3, Fg7 4. e4, «16 5. Fe2, HI)<17 6. Fg5, Cö 7. cl5, h€ 8. Ft 3, 0—0 9. £4!, He8 10. h4, c6 11. Hf3!, ed: 12. cd:, Hdf6 ÍJ. Hd2!, ab 14. a4!, Fd7 15. hS! (ha 15. —, g5, akkor világos a vezérszárnyon nyer) 15. —, gh: 16. g5!, hg: 17. Fg5:, Vb6 18. Hc4, Ve.7 (Vb4-re 19. Fd2! jött volna) 19. a5, Fe4 20. HJ>6 (gúzsba köti sötét vezérszár­nyát.) 20. -, Bb8 21. Fg4:!, Ilg: 22. Vd2, Hh7 23. Bel!, f6 24. Fe3, VH 25. He2, Í5 26. ef:, Vf5: 27. Hg3, Vf7 28. Vd3, Hoffi 29. Bc4! (fenyeget Bg4:!) 29. —. Bie8 30. Vf5!, Bcd8 31. Hei, Bf8 32. Fg5, Fh8 (Sötétnek nincs hasznos lépése) 33. Ff6:, IIÍ6: (33. —, Ff6 :-re 34. Bh7:! következett volna.) 34. Hg5, Ve7 35. He6, Hh7 36. Bg4:t és sötét átlépte a gondolkodási időt. (1:0). Bee Ste.fn (holland) (szovjet) Amszterdam, 1969 KIRÁLYINDIAI VÉDELEM 1. c4, g6 2. Hc3, Fg7 3. d4, Hf6 4. e4, d6 5. f3, b6 6. Fd3, e5 7. d.>, Hh5 8. Hge2, 0—0 9. Fe3, Hd7 10. Vd2, a5 11. Fc 2, Hc5 12. gi, Hf4 13. Hf4cf: 14. Ff4:, Fa 6 15. h4, F«4: 16. Fh6, Fh6: 17. Vh6:, b5 18. h>, Ve7 19. Ve3, b4 20. Hdl, c6 21. de:, Bae8 22. Vd4, Fb5 23. He3, Fc6: 24. Bdl, He6 25. Vd2, Vf6 26. hghg:? 27. KÍ2, Bfd8 A PETŐFI NÉPE EUEU TANÁCSADÓ!A Hz Ózd—K. Dózsa, KTE—Cegléd mérkőzés a szelvényen Érdekes és bizonytalan ki-! hiszen a kiesés szélén állnak, menetelű mérkőzések egész A Dózsa jó formában van és sora szerepel az e heti (októ- képes arra. hogy Ozdról et­her 12-i, 41. heti) totószelv'é- Hozza az egyik bajnoki pontot, nyen. Különösen azok az NB j Tippünk: x, 1. I-es mérkőzések számítanak 7. BKV ELŐRE—BP. SPAR- ezek közé, amelyek a kiesés ! TACUS. NB I. B. A vendégcsa- szempontjából jelentősek. Ezek pat az utóbbi időben feltűnően között van az Egri Dózsa—Rá- jói szerepel, így még az Klóré­ba ETO, a Pécsi Dózsa—Du- pályán sem teljesen esélytelen, naujváros mérkőzés. A kecske- | Tippünk: 1, x. méti szurkolók számára érdé- , 8. ZALAEGERSZEGI TE— kés, hogy a szelvényen szere- VARPALOTAI BÁNYÁSZ. NB pel az ózdi Kohász—Kecske- , I. B. A rangadón a hazai pálya méti Dózsa NB I B-s, vala- a ZTE mellett szól, de a Bá- mint a KTE—Ceglédi VSE NB uyász képes arra, hogy megle- ír*-«- - petést szerezzen. T ppünk: 1, x. Novikova nyerte a női tőrvívó világbajnokságot — Rejtő az 5. U-es mérkőzés. TIPPJEINK: 1. SZOMBATHELYI HALA­DÁS—BP. HONVÉD NB I. A Bp. Honvéd kitűnően szerepel a bajnokságban, minden ré­szében jobb ellenfelénél. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Szombathelyen biztos Honvéd - győzelemre számíthatunk. Ott­hon veszélyes ellenfél a Hala­dás. \ Tippünk: x, 2. 2. EGRI DÓZSA—RÁBA ETÓ (Győr). NB. I. .Az egriek szá­ntóiéi •' íétfoiictosságú a pont­_ « . szerzés. Vereségük esetén ne 1. 2. Szavai BLK Görög ; hezen kerülhetik él a kiesést. <Lppünk; 1, ,1lfo „ v 3/ DIÖSGY.ÖRI VTK—CSEPE­iUia n. i. w LE VASAá NB I. Csak azért Bajnoki kozepdonto első ! adunk nagyobb esélyt a verseny 140 cm: 1. Suti 1st- DVTK-nak, mert otthon ját­ván (Határőr) Riffvoúó n 1 ‘ sz*k* A CsePel lényegesen na- \ an (fiataro.) ft agy o go l gyobb játékerőt képvisel. 9. NAGYBÁTONYI BÁNYÁSZ -GANZ-MÄVAG. NB I. B. A nagybátOnyiak még nem adták fel a küzdelmet, bíznak a bentmaradásban. A mérkőzés esélyesét bennük látjuk. Tippünk: -1. 10. BEAC—ESZTERGOMI VA­SAS. NB II. Északi csoport. A fővárosi együttes gyengébben szerepel a bajnokságban, mint az esztergomiak, így elképzel­hetőnek tartjuk, hogy a vendé­gek elvigyék“ az egyik pontót. T ppünk: l, x. 11. NAPOLI—ROMA. Olasz A. osztály. Eddig szinté egyfor­mán szerepel a bajnokságban a két együttes. Lehetségesnek tartjuk a döntetlen eredményt. Tippünk: x. 124 JUVENTUS—TORINO. Olasz ,A. osztály. A két tori­nói együttes várhatóan nagy küzilelmet hoz. Döntetlen kö­0 hp., 2. Juhász (Honvéd) ! " Tippünk: i. Márta n. 1. 4 hp., 3 Szép- 4. s, mizoeime: noz. Döntetlen Kó­laki (Honvéd) Valuta n. 1 | NB Í. ez a n^úöz®^li/é* -i ^;i,.credmíny a ‘^'áiószí­szempontjából nagyon fontos. 1 A Salgótarján otthon nagyon 4 hp. Kezdő lovak díjugratása 130 cm: 1. Móra. Radar n 1. 0 hp., 2. Bognár, Bulcsu : n. 1. 0 hp., 3. Hriazik (Ha-j tárőr) Amur n. 1. 0 hp. Junior középdöntő 130cm:\ T ppiink: 1, x. 17. VERONA— BOI.OGNA. jói szerepel ebben a bajnoki ; olasz. A. osztály. A Bologna szezonban, tgy a Iegvaiószi- Veronában is képes arra, hogy .győzelmüket gyözzör*. vagy legalább dón nübbnek az ő ! tétlen eredményt érjen el. Tippünk: 1. j Tippank. x, j. | 5. PÉCSI DÖZSA— DUPJAÜ.1- j + 1 MÉRKŐZÉS. . VÁROSI KOHÄSZ. NB I. A ; u. KFCSKEMÉT1 TE—CEG­1. Krizsán (Hataror) -^Lmed | . ^“syogó szereplése , LEKI vse nb lr_ Keleti cső­.~4.~e. pont. A KTE feljövőben van, nagyon kell számára a két pont. Biztosra vesszük, hogy megszerzi. Tippünk: 1. A további mérkőzésekre tip­pünk: 1, 1. D. I. rr 1 n Vir* 9 RrttfnOr alapján biztos esélyese ennek n. 1. U np., fíOgncd. kjt. a tálálkozónak. A Dunaújváros i lov n. 1. 0 hp.. 3. Krizsán még a döntetlenben sem re- (Határőr) öregúr n. 1 0 hp ménykedhet. Középosztályú díjugratás: 1 p?un : . vr- -..xt_..- i- é nr v- ! «- ÖZDI KOHÁSZ— KECSKE-1 1. Harsvolgvi József BLK , mrti boz.sa nb i. b. az óz­Mandarin n. 1. 0 hp., 2. diáknak nagyon kell a pont, i A Havannából érkezett legújabb jelentések a vívó- világbajnokság női tőrszá­mának döntőjéről és a kard- csapatviadal csoportmérkő­zéseiről számolnak be. Az elődöntőbe ejutott 12 női tőröző a folytatásban két hatos csoportban mér­kőzött, a hatos döntőbe ke­rülésért. Csoportonként az 1—3 helyezettek jutottak tovább. Az első csoportban ez a román Drimbánák, a szov­jet Csirkovának. és a fran­cia Gapaisnak sikerült. A második csoportban nagyszerűen vívott Rejtő Il­dikó is az (első helyről ke­rült a döntőbe 4 győzelem­mel, 1 vereséggel. Rejtő mellett ebből a csoportból még két szovjet vívónő, No. J vikova és Szamuszenko ju tott tovább a döntőbe. A verseny utolsó szaka j , sza fullasztó melegben ke- ' rült sorra és alaposan meg- v iselte a részvevőket. Végeredményben az olim- ! piai bajnok Novikova és i Drimba 4—4 győzelemmel. I—1 vereséggel állt a „kör” levívása után. Kettőjük kö­zött dőlt el a világbajnoki cím „szétvívással”, amit a mexikói olimpiai bajnok szovjet sportolónő nyert 4:l-re. Rejtő egyetlen győzelmét francia Gapais ellen arat­ta 4:2-re és ezzel az 5. he­lyet szerezte meg. Női tőrvívó világbajnok: Elena Novikova (Szovjet­unió) 4 gy., 1 v. 2. Drimba (Románia) 4 gy., 1 v., 3. Csirkova (Szovjetunió) 3 gy., 2 v., 4. Szamuszenko (Szov­jetunió), 5. Rejtő (Magyar- ország), 6. Gapais (Francia- ország). A kardcsapatversenyb.en a részvevők két négyes cso­portban küzdöttek és a kör­mérkőzés után csoporton­ként az utosó helyezett esett ki: Mexikó és Kuba. Az eredményekből: B cso­port, I forduló: Magyaror­szág (Bakonyi, Kovács T„ Meszéna, Kovács A.)—Kuba 13—3. >2. forduló: Magyarország —Japán 15;T.: 3. forduló: ' Magyarország —Lengyelország 9:2. mxw it*, í , 8íIH 1 1 i IÄJLI* 0. m m 28. Hf5!. Rf: 29. gf:, Fd7 :(0. Bdglt, Hg7 31. Fl)3. a4 32. Fd.% b3 33. ab:, ab: 34. Fb3:, Kf8 33. Bh8t, Ke7 36. Bh6!, He8 37. BÍ6:, Hf6: 38. Bg7, Fc8 39. Vd4, BcS 40. f4 és sötét fel­adta. (1:0) Gímes György A negyeddöntőben a szov­jet és a magyar válogatott erőnyerő volt. mérkőzés nél­kül jutott a legjobb négy közé. A másik két helyért le­bonyolított mérkőzésen: Olaszország—Románia 8:8, jobb találataránnyal (54:61) Olaszország győzött. Lengyelország—Japán 9:3. Az elődöntő párosítása: Szovjetunió—Olaszország és Magyarországé—Lengyelor­szág. • A győztesek vívnak az 1— 2. a vesztesek a 3—4. he­lyért. Japán és Románia pe­dig az 5—6. helyet dönti el egymás között. Levelekre válaszolunk | Kákonyi Károly, Kaskántyú: A bajnoki táblázattal kapcso­latban beküldött észrevételét köszönjük. A hibát megtalál­tuk és ki is javítottuk. Soltvadkerti szurkoló: Nem tudunk teljes mértékben egyet­érteni levelével. Az igaz, hogy a magyar játékvezetés felfo­gása sok tekintetben eltér a külfölditől, és ez nem mindig hasznos a labdarúgásunk szá­mára. Az is lehet, hogy jelen esetben, vagyis a Császártöltés —Bajai Bácska Posztó mérkő­zésen tévedett a játékvezető a szóban forgó szabálytalanság megítélésében. Nem tévedett vi­szont, amikor a reklamáló já­tékost kiállította. Ennek jogos­ságát maga a játékos — aki ..civilben” lapunk égyik leg­jobb tudósítója — férfiasán be is ismerte. Arról még ma is folyik a vi­ta, hogy a játék beszüntetése helyes volt-e. Véleményünk szerint, ha a kiállítás miatt tiltakozó játékosok valóban lökdösték a játékvezetőt — márpedig a jelentések szerint ez történt — akkor a lefújás is jogos volt. Ne tanuljunk mi a külföldi tv-sportközvetítések- ből. ,Lehet, hogy ott ez szo­kás, nálunk azonban általá­ban nerm engedik meg a játék­vezetők, és nekik van igazuk Pálfia Mihály, Csávoly: A tudósítói lappéldány elmara­dásáért elnézését kérjük. A hi­ba kijavítására intézkedtünk Kérjük önt és valamennyi tu­dósítónkat. hogy azonnal ie- lezzék, ha nem kapják mer időben a lapot. Sz. z. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom