Petőfi Népe, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-02 / 228. szám
Mi történik önöknél ma? írók, szociográfusok a mikrofon előtt A Magyar Rádió Szolnoki Stúdiójából jelentik: — Országos vitát váltott ki annak idején Végh Antal „Állóvíz” című szociográfiája, melyet egy hihetetlenül elmaradott falucskáról, Penészlekről írt. Az írás körül gyűrűző vihar mind több és több írót, szociográfust ösztönzött más, magyarországi „állóvizek” felkutatására. Bács- Kiskun megyében a párt- és állami vezetők is aktívan bekapcsolódtak ebbe a mun' Szobor készül Berkes Ferencről A Kecskeméti Berkes Ferenc Kollégium vezetősége, elhatározta, hogy a SZÖ- VOSZ támogatásával szobrot készíttet az egykori tanácsköztársasági kormány- biztos halálának 50. évfordulójára. Az életnagyságúEszi, nem eszi... nál nagyobb mellszobor el- kába így valóságos mozga- készítésével Imre Gábor lommá szélesült az „állóvizek” felszámolására irányuló küzdelem: megyei, járási, községi értekezleteken vitatták meg a legélesebb, eddig gyakran takarL gatott gondokat is. A Magyar Rádió Szolnoki Stúdiójának két munkatársa, dr. Pálréti Ágoston és Deme Zoltán — a munka legérdekesebb, legvitatottabb pontjairól készített kerekasztal-beszélgetést a megye tanácsi vezetőivel és a Bács-Kiskunban dolszobrászművészt meg. A szoboravatásra november 19-én kerül sor. — Várnában befejeződött a kilenc szocialista ország belügyminisztériumának részvételével megrendezett hatnapos nemzetközi kriminalisztikai szimpózium, amelynek fő témája a bűnözés megelőzése volt. Mosógépexport A Hajdúsági Iparművek Csésze kakaót kérek, nincs. Tejeskávét kérek, nincs. — Miért nincs? — Ma elfelejtett tejet küldeni a Kalocsai Tejipari Vállalat. Vagdalt hús, virsli, kolbász, francia saláta, kaszinó tojás sincs, joghúrt, kefir és komplett reggeli sincs a kiskőrösi fogyasztási szövetkezet tejboltjában ... Az egyoldalú párbeszédet lehetne folytatni, de vagy a vevő nem birja Idegekkel,, s neveletlenül megkérdezi, hogy ,,mi van?”, vagy az eladó unja meg a kérdezősködcst, s mielőtt a vevő másodszor is kinyitná a száját, közli vele, hogy vaj, sajt, sült csirke és citromos tea van. Tehát: eszi, nem eszi, nem kap mást. . . Ha a vendég nem ért be a választékkal, vagy drágállja a sült csirkét, s gonoszul azt kérdezi, hogy „miért reklámozzák azt, ami nincs?”, arra az eladó csak vállat von. Ha lenne humorérzéke azt mondaná, hogy a nem kapható ételek kiírásával a citromos teához bízták akarnak étvágyat gerjeszteni. Vagy azt mondaná, hogy a tarka .-„1 /. X—.1 ,.-„álá Ír rtcnrtni i Izu i nplvuttul N A P T A B 1969. október 2, csütörtök Névnap: Petra Napkelte: 5 óra 44 perc. Napnyugta: 17 óra 22 perc. Holdkelte: 20 óra 45 perc. Holdnyugta: 13 óra 19 perc. Moziműsor KECSKEMET VÁROSI Okt. 2.: JUAN KALANDJAI KECSKEMÉT ÁRPÁD Okt. 2.: AUTÓSOK RESZKESSETEK Őszi primőrök gozó szociográfusokkal, Zám megkezdte a hazai mosógé- Tiborral, Hatvani Dániellel, pék exportját. A 203-as tíVarga Mihállyal. Az „Állóvizek partjain” című műsor október 3-án, pénteken este 18,00 és 19,00 óra között hangzik el a 222 méteres középhullámon. pusú lengőlapátog mosógépből eddig kétezret szállítottak a Német Demokratikus Köztársaságba. Csehszlovákiába elektromos vízmelegítőket, boylereket szállítanak. és ízléses árukináló táblácskákat környezet-esztétikai célzattal függesztették ki. Azt is mondhatná az elacfc, hogy arra az időre gondolva Írták ki a tejvendéglő profiljába illő ételeket, amikor már nem lesznek áruellátási zavarok. Addig viszont, míg el nem jön az a boldog idő, szaporítani kellene eggyel a táblácskák számát: „Reggelizzék ma máshol!” Forrós-ankét A Bács-megyei Állami Építőipari Vállalat munkás- szállásán szeptember 30-án ebben az évben már másodszor szerveztek ankétöt a Forrás című folyóirat megvitatására. A jól sikerült ankét egyik értékes eredménye, hogy a helyszínen 15 szakmunkás egész évre előfizette a folyóiratot. A megye zöldövezeteiből megérkezett az átvevő telepekre, piacokra az őszi primőr. A friss sóskán és parajon kívül piros hónapos retek és fejessaláta bővíti a zöldségválasztékot. A termelőszöveitkezeti gazdaságok üvegházaiban pedig már megkezdődtek az előkészületek, a téli hónapokban piacra kerülő friss zöldség termelésére. Készülődés az országos növényvédelmi kongresszusra A Magyar Agrártudomá- Megvitatták a Magyar nyi Egyesület Növényvé- Agrártudományi Egyesület delmi Szakosztályának or- megyei szervezete növény- szágos vezetősége szerdán védelmi szakosztályának Kecskeméten, a megyei ta- munkáját. A szakosztály az nács székházában tartotta idén már tizenegy rendez- ülését, dr. Jermy Tibornak, vényen ismertette a nö- a szakosztály elnökének a yényvédelmi tennivalókat, “közel tvt ” _'___...á J„1 w-.; Viitnlninfo- Imtotooi oroHmpmiíig'PT a? _ ’ — A Pedagógusok Szak- szervezetének elnöksége a „Televíziót minden iskolának” mozgalomhoz csatlakozva — húsz készüléket ajándékoz vidéki, főként tanyai kisiskolásoknak. Az élelmezésipari, a ruházatipari, valamint a bőripari dolgozók szakszervezete be, , ......................jelentette hogy szintén p ot mdyet az ipán vásár es csatlakozik az akcióhoz kiállítás magyar résztvevői. Magyar nap Szabadkán A Szegedi Városi Tanács és az Idegenforgalmi Hivatal rendezésében 1969. október 8-án déli 12 órakor nyitják meg Szabadkán az ottani magyar na— Október végére elkészül a dusnoki Egyesült Munkás-Paraszt Termelő- szövetkezet palántanevelője. A közel 4 millió forintos beruházás kivitelezésének nagy részét a tsz építőbrigádja végezte. — Több mint 20 ezer sertést és mintegy 3 ezer szarvasmarhát vásárolt fel ebben az évben az Állatforgalmi Vállalat dunave- csei kirendeltsége. Jelentős a kirendeltség szarvasmarha-exportja is: eddig több mint ezer szarvasmarhát szállítottak külföldre. Hazaért az együttes Az elmúlt napokban ért haza Bajára az a küldöttség, mely Magyarországot képviselte Szmederovon (Jugoszláviában) megtartott nemzetközi kulturális rendezvényen. A bajai „Liszt Ferenc” kórus kamaraegyüttese és szólóénekesei népzenei kísérettel léptek fel a műsorban. Műsoruk egy részét a belgrádi rádió is közvetítette. Megjelent a Rété és Szocializmus legújabb száma A folyóirat most megjelent új száma több olyan írást, illetve nyilatkozatot tartalmaz, amelyekben kommunista és munkáspártok vezetői megvonják a moszkvai tanácskozás eredményeinek mérlegét. A Kortársak Vlagyimir Iljics Leninről című rovatban Anasztasz Mikojan visszaemlékezéseit teszik közzé. Zsi vko Zsivkov, a * Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Irodájának tagja, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke A leninizmus diadala a Bolgár Népköztársaságban címmel ismerteti a szocializmus negyedszázados bulgáriai építésének eredményeit. Boleslav Jaszczuk, a LEMP Politikai Bizottságának tagja, a KB tagja, a KGST-ről mint a szocialista országok integrációjának eszközéről ír. Manea Ma- nescu, a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága Végrehajtó Bizottságának tagja, a román Gazdasági Tanács elnöke cikkében a romániai gazdasági vezetés és tervezés fejlesztésének módjait ismerteti. A Kerekasztal rovatban az NDK több tudósa és művésze a szocializmus és az értelmiség viszonyát elemzi. R. Uljanovszkij szovjet egyetemi tanár az ázsiai és afrikai országok nem tőkés fejlődésének nér hány kérdését veti fel. nek közreműködésével szerveznek. Öregek napja A már hagyományosan megrendezésre kerülő öregek napját az idén október 2-án, csütörtökön tartják meg Dusnokon, a moNövényvédelmi Kutatóinté- kutatási eredményeket, az zet igazgatójának vezetésé- új módszereket Az értevei. Jelen volt Nagy Bálint kezleten külön napirendi alelnök. a Mezőgazdasági és pontként szerepelt az orszá- szövetkezet 1^1 nnáni'i rfTTl T\/rinic7t0ri_ __ .. _ "_'_____A J „ I__1 1 - „_ ,-c 3 00 nyugdíjast lát vendégül a dusnoki Egyesült Munkás-Paraszt TermelőÉlelmezésügyi Minisztéri- g0S növényvédelmi kong- um növényvédelmi főosztá- ressZusra való felkészülés, lyának vezetője is. A ta- amejy -jövő év februárjában nácskozason reszt vett dr. ■ naBvszabású tanácsMaár András, a megyei ta- ,lesz; A nagyszabású tanacs nács vb mezőgazdasági és kozáson kiemelten foglal- Várható időjárás ma es- élelmezésügyi osztályának koznak a takarmány nőve- tig: felhőátvonulások, több vezetője. nyék növényvédelmével. ___ felé átfutó esővel. Mérsékelt. változó irányú, majd megélénkülő, helyenként megerősödő ég északnyugatira forduló szél. A nappa- felmelegedés gyengül. 1 1 Gyenge kínálat a bajai piaeon ™ — SZANKI GÁZ. Az „olajfaluban”. Szánkon megvalósul a település gázellátási programja. A vezetékekre eddig 47 fogyasztót kapcsoltak, s a lakó- és középületekben konvektorokat szereltek fel. — HELYREIGAZÍTÁS. La- punk tegnapi számának 6. oldalán a „Helvetiából — Helvéciára” című riportba értelemzavaró hiba került. A cikk első hasábja utolsó előtti bekezdésének záró mondata helyesen így hangzik: „Trkala Marika, az idegenvezető, már tudósít is, mikrofonján keresztül: — Balra a Katona József Színház, amelyben nemcsak magyar szerzők .. .*? Befejeződött a szarrasbőaés Mikor éri baleset a gyalogost? Nemes Gemenci vadjairól híres Állami Erdő- és Szerdán a bajai piacon felhozatal, és a fejeská- Várható legalacsonyabb éj- Vadgazdaság rezervátumaiúgy a kínálat, mint a ke- poszta mellett 40 resiet gyenge volt. A sző- gramm káposztát is vetkezeti gazdaságok közül tak. (f.) csak három tsz hozott árut, 1210 kg paprikát, kisebb mennyiségű paradicsomot, vöröshagymát és zöldbabot. Az egyéni termelők 141 pár csirkét árultak 50—70 forintos áron. Tojásból 1005 db érkezett, 1,40—1,60 forintot kértek darabjáért. Mind több alma érkezik a piacra. A nyári alma mellett megjelent az őszi, ilkilo- szakai hőmérséklet 8—13, árul- legmagasabb nappali hőmérséklet 15 fok körül. Lopások sorozata után rendőrkézen A Kecskeméti Városi és házi szaküzletekből magnót, Járási Rendőrkapitányság rádiót, italfélét, a hatvani letartóztatta H. Ferenc szolnoki, büntetlen előéletű , , iiT- Vmr s- T’oiin fiatalkorút, akit számos letve a teli alma is. A 2110 „ , . 1 . .. ., buncselekmeny elkovetese kg almának kilóját 4—5 forintért adták. Szőlőből 1093 kg volt a kínálat, változatlan áron (borszőlő 4 forint, csemege szőlő 5—6 forint). terhel. Ez év júliusában egy éjjel betörte a kecskeméti rádió- és villamos- sági szaküzlet kirakatát, s onnan rádiót lopott. Röviddel később ugyancsak Burgonya 990 kg került Kecskeméten. kerékpárt, eladásra, kilónként 2,50— majd személyazonossági 3,50-ért, zöldpaprika 505 igazolványt tulajdonított el. kilogramm várt vevőre, 2— Ez utóbbit azért, hogy an- 4 forintért. Százhárom kg nak felmutatásával értéke- paradicsom, 160 kg vörös- sítse a lopott hólmit. Ezen- hagyma érkezett. Káposz- kívül a nagykőrösi, ceglédi, ta-félékből némileg nőtt a kisújszállási, kiskunfélegyban befejeződött a szarvas- bőgés. A zsákmány példátlan; a terítékre került bikák — egy kivételével — mindegyike díjazott trófeát „viselt”. A Duna menti erdőkben — kivéve a gemenci rezervátumot — öt aranyérmes, tíz ezüst- és két bronzérmes szarvasbí- kát kerítettek puskavégre a hazai, valamint a külföldi vadászok. Legtöbb aranyérmes agancsot a nyugatnémet vadászok vittek haza. A siker az erdőgazdaságé. Ez az eredmény ugyanis a tervszerű vadgazdálkodásról, a nemesvadállomány messzemenő védelméről tanúskodik. Most a nagyvadászat befejeztével a gazdaság vadászai járják a rezervátumokat. számba veszik az állományt, és kijelölik. a selejtezésre váró. a továbbtenyésztésre alkalmatlan .szarvasokat. Ki______ lövésük után gondoskodnak t ér 3. I. emelet 1-es számú majd a vadállomány átte- szobájában. lehetőséről. A BM közlekedési csoportfőnöksége az első félévi adatok ismeretében megvizsgálta, hogy legtöbbször hol és mikor éri baleset a gyalogosokat. A felmérés során kiderült, hogy hat hónap alatt 2714 olyan közúti baleset történt, amikor a járművek gyalogost ütöttek el. Az esetek többségében csaknem 1900-szor — a járókelők voltak a hibásak, mert szabálytalanul haladtak át az úttesten. Figyelmeztető adat, hogy mind gyakrabban fordul élő: a gyalogosok járművek, vagy eltakart, az úttestről be nem látható tárgyak, berendezések mögül lépnek körültekintés nélkül, hirtelen az úttestre. A gázoló jármű legtöbbször személyautó, másodsorban motorkerékpár, harmadsorban pedig teherautó. Elgondolkoztató, hogy a járművezetők mind gyakrabban ütnek el embereket a kijelölt gyalogátkelőhelyeken, sokszor pedig a megállási kötelezettséget mulasztják el, például abban az esetben, amikor gyermekek egyenként, vagy csoportosan mennek át az úttesten. Gázoltak azonban olyanokat is, akikről már messziről megállapítható volt, hogy nem képesek biztonságosan, testi épségüket megóvva közlekedni.' A csoportfőnökség arraj kéri a járókelőket, legye-: nek körültekintők, figyel-) mesek és segítsenek azo-; kon, akiknek az utcai közlekedés — betegség, idős kor stb. miatt — nehézséget okoz. óra és ékszerboltból órákat és ékszereket lopott. H. Ferenc ügyében a nyomozás folyik. D rendőrség felhívása A Kecskeméti Városi és Járási Rendőrkapitányság kéri azt a személyt, aki szeptember 16-án 7 órakor a kecskeméti ócskapiacon egy szovjet gyártmányú, 9015762 számú férfi kerékpárt megvásárolt, tanúkihallgatása céljából mielőbb jelentkezzék a Kossuth Vásárzárás Plovdirban Aranyérmet nyert a ZIM üvegzománca Kedden este ünnepélye- Előzetes tájékoztatás sze- sen bezárta kapuit a 25. ju- rint egyébként a magyar bileumi Plovdivi Nemzet- üzletkötések értéke 6 mii- közi Vásár. A szocialista lió rubel körül van amiből országok termékeit 27 kétmillióval részesülnek a aranyéremmel tüntették ki_, „Balkancar” Vállalat villatizenhatot kaptak a fejlődő mostargonca- és elektromos országok. futómacska-szállításai BulHazánk hagyományos gáriától először — i 2 miirésztvevője' a plovdivi vá- lió rubel értékben _ me- sároknak, s ezt a tényt a legházakat vásároltunk; házigazdák egy külön amelyek révén Bulgária aranyérem odaítélésével már nemzetközileg is is- meltanyoltak. Ezenkívül ha- „ ...... . ... rom aranyérmet nyertek a mertte tette magat, es je- magyar ipar termékei —, lentős vas- és edénybolt- köztük a Lampart Zománc- üzletkötése, mert ennek ré- ipari Művek Univer 80 el- vén eddig hiánycikknek nevezesű uvegzománc-be- , , , , , vonata — és ezzel előkelő szamito apróságok valnak helyezést értek el a külföl- majd kaphatóvá a magyar di kiállítók között. üzletekben. PETŐFI NEPE - A Magyar Szocialista Munkáspárt Bac -Kiskun megyei Bizottsága es a megyei tanács lapja. - Főszerkesztő: F. Tóth Pál. - Kiadja a Bács-Klskun megyei Lapkiadó vanaiac ~ Felelős kiadó: dr Mezei István Igazgató - Szerkesztőség: Kecskemét Városi Tanácsház. - Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-16. Szerkesztő bizottság 10-38 - Kladomvatal: Kecskemet. Szabadság tér 1/a. Telefon: 17-09. = Terjeszti a Magyar Posta. - Elöfizetneto: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónaprai 20- forint. Bács-Klskun megyei Nyomda V. Kecskemét, Telefoni u-85. — index; 25 065