Petőfi Népe, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-01 / 227. szám
Felvétel a sportiskolába! Kevés gól, élesedő küzdelem a 25. fordulóban Nemrég hírt adtunk már arról, hogy a néhány évvel ezelőtt megszüntetett sportiskolát ismét felállítják Kecskeméten. Atlétikai sportágban a sportiskola működtetésére a Kecskeméti Dózsa sportkör kapott megbízást. A Kecskeméti Dózsa atlétikai sportiskolája most felvételt hirdet az iskola három évfolyamába. A jelentkezés és a felvételi vizsga a Széktói Stadionban lesz az alábbi időpontokban: 1. Az ált. iskolák V—VI. osztályos tanulói (fiúk és lányok) részére október 2-án, csütörtökön 15—17 óráig. 2. Az ált. iskolák VII—VIII. osztályos tanulói részére október 3-án, pénteken 15—17 óráig. 3. A középfokú iskolák I—II. osztályos tanulói részére október 4-én, szombaton 15—17 óráig. Görög és Vígh II. országos vidéki ökölvívó-bajnokságot nyert Gyöngyösön Az 1969. évi ökölvívó vidékbajnokságot Gyöngyösön rendezték meg. Megyénket két sportkör, a Kecskeméti Fémmunkás, valamint a Kun Béla SE képviselte a bajnokságon. A Fémmunkás három öklöző- je közül kettő Vigh János és Görög János kitűnően szerepelt. Minden ellenfelét legyőzve jutott a döntőbe és ott is győzedelmeskedett. A harmadik induló Orbán volt, a légsúlyú versenyző azonban az elődöntőben Pusztaitól vereséget szenvedett és így kiesett a további küzdelemből. A félegyházi öklözök közül ketten indultak a bajnokságon: Kézai és Tímár. Tímár ért el jobb eredményt, ezüstérmes lett. Kézai bronzérmet nyert. A döntő küzdelmeire vasárnap került sor, mintegy ezerötszáz néző előtt a gyöngyösi sportcsarnokban. A döntőben két kecskeméti versenyző szerepelt, s titokban reménykedtünk, hogy mindketten győztesen állhatnak a dobogóra. E- lőbb Görögre került sor, aki a könnyűsúlyúak versenyében indult. Ellenfele a kitűnő képességű Németh (Pécsi VSK) volt. A kecskeméti versenyző a tőle megszokott stílusban öklözött. Nagy harcban alakult ki a végeredmény: Köny- nyűsúlyban vidékbajnok: Görög János. Kecskeméti Fémmunkás. Edzője: Vá- zsonyi Miklós. 2. Németh PVSK, 3. Kapitány (Békéscsaba). A váltósúlyúak küzdelmében indult Vigh János. Ellenfele a tatabányai Tóth mindent elkövetett, hogy Vigh II.-t elüsse a bajnoki címtől, de ez nem sikerült. Végig Vigh II. irányította a küzdelmet és fölényes győzelmet aratott. Váltósúlyban vidékbajnok: Vigh János (K. Fémmunkás), Edzőié: Vázsonyi Miklós. 2. Tóth (Tatabányai Bányász). 3. Kézai (Kun Béla HSE). A félegyházi versenyzők szerepléséről még annyit, hogy Tímár beverekedte magát a döntőbe, de ott már nem indulhatott, mert megsérült. így ellenfele Fischer (Zalka HSE) mérkőzés nélkül iutott a bajnoki címhez. Tímár ezüstérme dicséretes teljesítmény. Kézai szintén jól küzdött, s egyetlen vereségét a későbbi bajnok Vigh Il.-től szenvedte el, így szerezte meg a harmadik helyezést. A többi súlycsoportban a következők nyertek vidékbajnokságot: Zvara (Pe- tőfibánya) Nagy (Zalka HSE). Gaál (Zalka HSE), Mincsik (Zalka HSE), Kovács II. (Pécsi VSK), Csikó (Borsodi Bányász), Kraj- csovics (Zalka HSE), Juhász (Zalka HSE). A vidékbainokság első és második helyezettje indulhat az 1969 évi országos ökölvívó-bajnokságon. Tehát megyénket három versenyző: Görög. Vigh II. és Tímár képviseli majd a leg. jobbak küzdelmében. Gólok és góllövők Szokatlanul kevés — mindössze 42 — gól esett a vasárnapi forduló során. Ezúttal kivételesen a déliek voltak eredményesebbek. Az arány 22:20 a javukra. Érdekes, hogy 9 mérkőzésen született 1 gólos győzelem. Ennél nagyobb arányú sikert 6 mérkőzésen értek el, végül 1 mérkőzés döntetlen volt. A góllövőlista állása: (Megjegyezzük, hogy Sebők (K. Dózsa) múlt héten elért 11 gólja ellen óvás érkezett be. A szemtanúk állítása szerint a tudósító nagyot tévedett. A kivizsgálásig Sebők neve nem szerepel a listán.) Északi csoport: 33 gólos: Bravik (Mezőfi), 23 gólos: Szabó II. (Alpár), Bánhídi (Dózsa), 21 gólos: Bálint (Kun- szentmiklós), 20 gólos: Józsa (Mezőfi), 16 gólos: Linka (Dózsa), Papp II. (Szánk), 15 gólos: Kis juhász II. (Lajosmi- zse), 14 gólos: Mezei (Klapka), 13 gólos: Kiss (Egyetértés), Kratovill (Kfh. Vasutas), 12 gólos: Szóráth (Mezőfi), 11 gólos: Tormási (K. MÁV), 10 gólos: Szabó (Kmiklós), Peller (Dózsa), Magyar (Egyetértés) 9 gólos: Porhanda (Dózsa), Siff- ter (Egyetértés), 8 gólos: Jósa (Dózsa), Páncsics (Radnóti), Bella (Mezőfi), Mezősi (Kkmajsa), 7 gólos: Tóth (Ti- szakécske), őrző (Klapka), Kovács II. (Egyetértés), Kocsis I. (Lajosmizse), Lengyel (Alpár), Dobszai II., (Radnóti), Endre II., Zsákai (Volán), 6 gólos: Padlás, Kiss (Dózsa), Tormási (Egyetértés), Nagy (Lajosmizse), Besír (Alpár), Kávai (MÁV), Kozma (Kiskunmajsa). DÉLI CSOPORT: 23 gólos: Csermák, Pintér (Jánoshalma), 20 gólos: Horváth (Csávoly), 17 gólos: Szeitz (Császártöltés), 15 gólos: Füredi (Tompa), Gulyás (Katymár), 13 gólos: Oláh (Gábor A. SE), Jakubács, Hajzer (Császártöltés), Adám (Jánoshalma), 12 gólos: Maráczi (Jánoshalma), 11 gólos: Bagó (Hajós), Dikán (Baja), 9 gólos: Harnos (Bácsalmás), Péter (Vaskút), 8 gólos: Nagy (Szamuely), Tényi (Gara), Gyugel II. (Kh. MÁV), Gémesi (Kh. MÁV), 7 gólos: Faddi (Gábor A. SE), Vajas (Szamuely), Le- dényi, Szabó (Kecel), Sipőcz (Vaskút). 6 gólos: Karsai (Gábor A. SE), Barta (Baja), Horváth, Varga, Ispánovics (Szamuely), Kábái II., Simity II. (Tompa), Walter (Császártöltés), Prikidánovity (Katymár), Dobler, .Urbán (Vaskút), Fenyvesi L. (Jánoshalma), Kovács (Kh. MÁV). ÉSZAKI CSOPORT Mezőfi SE—Kecskeméti MÁV 4:0 (2:0) MÁV-pálya, 100 néző. Vezette: Molnár K. Nagy lendülettel kezdett a Mezőfi SE és a 24. percben Papp átadásából Szóráth, mintegy 18 méterről gólt lőtt. 1:0 A másodikat Bravik lőtte a 38. percben. Egy védőkről lepattant labdát juttatott a hálóba. 2:0. A második gól után a MÁV kíméletlen, durva játékba kezdett | Gyöngyösi járt ebben elől, és a Mezőfi SE játékosai igyekeztek elkerülni az összecsapásokat. A 61. percben Tormai (MÁV) minden látható ok nélkül megütötte Pajtit, és ezért a játékvezető kiállította. A 73. percben Bravik átadásából Jqzsa szép gólt lőtt. 3:0. Ezután Gyöngyösi csúnyán belerúgott Bravikba, aki megsérült ■ és a továbbiakban már csak a balszélen statisztált. A 81. percben Gyöngyösi a 16- oson belül fellökte Szó- ráthot. A 11-est Józsa előbb a kapusba rúgta, majd a visszapattanó labdát a hálóba helyezte. 4:0. A mérkőzés után a kiállított Tormási — aki időközben felöltözött — az öl. töző folyosólyán úgy megütötte Pajtit, hogy kórházba kellett szállítani. Kitűnt: Kállai, Pajti, Méhes, illetve: Jéger, Kávai. Kiskőrösi Spartacus— Helvécia 2:1 (2:0) Kiskőrös, 200 néző. Vezette: Kürtösi. A kiesési rangadón közepes iramú mérkőzésen megérdemelten győzött a hazai csapat. Az első félidőben a Spartacus, a másodikban a Helvécia tárna, dott többet Góllövők: Szentgyörgyi III., Szent- györgyi IV., illetve: Vida. A játékvezető Szentgyör- gyit, Vidát és Pongráczot kiállította. Kitűnt: Márkó, Gombár, illetve: Mészáros. Ifjúsági eredmény: 18:0 a Kiskőrösi Gépjavító javára. Lajosmizse—Tiszák écske 1:0 (1:0) Lajosmizse, 200 néző. Vezette: Hamvas. Jó iramú mérkőzésen többet és veszélyesebben támadott a Lajosmizse. Mindkét csapat előtt sok helyzet adódott, de a csatárok sorra elügyetlenked- ték a lehetőségeket. A győztes gólt a 34. percben Kocsis II. rúgta. Egy felpattanó labdát kapásból, óriási erővel lőtt a hálóba. Az eredmépy, a játék képe alapján igazságosnak mondható. Kitűnt: Kisju- hász, Mári és Kocsis II. illetve: Rusvai. Kunszentmiklósi VÄV Vasas—Kiskunfélegyházi Vasutas 2:0 (1:0) Kunszentmiklós, 300 néző. Vezette: Boronkai. Könnyelműsködve kezdett a Kunszentmiklós és így sokáig kiegyensúlyozott volt a küzdelem. A kunszentmiklósiak támadtak többet, de a vasutasok védelme jól zárt. A vezető gól a 30. percben született. Gyors hazai támadás végén Teleki lőtt a hálóba. 1:0, A gól után állandósult 1 a Vasas fölénye. Sokat tá- | madtak, de sokáig nem ; tudták bevenni a félegyháziak kapuját. A 75. percben Teleki kicselezte a védőket és nagy gólt lőtt. 2:0. A 85. percben 11-hez jutott a Kunszentmiklós. Bálint büntetőjét azonban Rádi kapus nagy bravúrral védte. A látottak alapján a kunszentmiklósiak győzelme nagyobb arányú is lehetett volna. Kitűnt: Érti, Huszár, Pálfi, Teleki, illetve Rádi, Tóth S. Ifjúsági eredmény: 3:0 Kunszentmiklós javára. Kiskunmajsa— Kecskeméti Egyetértés 1:1 (1:1) Kiskunmajsa, 300 néző, vezette: Jekis. A kecskeméti csapat játéka sokszor túl keménynek bizonyult és ez akadályozta a szép mérkőzés kialakulását. A vezetést az Egyetértés szerezte meg Magyar révén. 0:1. A 43. percben Mezősi egyenlített (11-esből). A játék képe alapján igazságos a dön. tetlen eredmény. Kitűntek: Fekete, Petrecz. Ifjúsági eredmény: 2:2. Kecskeméti Volán SC— Alpár 1:0 (1:0) Kecskemét, MÁV-pálya, 100 néző, vezette: Molnár. Sportszerű, de alacsony színvonalú mérkőzésen megérdemelten nyert a helyzetét kihasználó Volán. Góllövő: Endre II. Kitűntek: Farkas, Endre II., illetve: Kamasz. Ifjúsági eredmény: 5:0 a Kecskeméti Volán javára. Szánk—Radnóti SE 3:1 (2:0) Szabadszállás, 200 néző, vezette: arga J. A vendégcsapat fokozatosan átvette a játék irányítását. A 38. percben közvetett szabadrúgást ítélt a játékvezető a Radnóti SE ellen. A labda érintés nélkül szállt a hálóba, a játékvezető azonban gólt ítélt. 1:0. A 40. percben 2:0-ra növelte előnyét a vendégcsapat. A második félidőre Sasvári került a Radnóti együttesébe, aki nér mi lendületet vitt a játékba. Az 50. percben csak szabálytalanság árán tudták szerelni a csatárt, de a megadott 11-est Dobszai a kapusba rúgta. Egy perccel később azonban szépítettek a hazaiak. 2:1. A 60. percben 11-est vétett a Radnóti védelme. így 3:l-re alakult az eredmény. Góllövők: Papp I., Papp II., Nagy (11-esből), illetve: Sasvári. Kitűntek: Papp I., Molnár, Péter, illetve: Bugán, Tóth, Sasvári. Kecskeméti Dózsa II.— Klapka SE 2:1 (2:1) Izsák, 100 néző, vezette: Gyökér. A játék képe alapján a döntetlen eredmény igazságosabb lett volna. Góllövők: Padlás, Peller, illetve: Mezei. Kitűntek: Peller, Balatoni, Oláh, illetve: Burkus, Bakonyi, Mezei, Ambrus. v DÉLI CSOPORT Kiskunhalasi MÁV— Gábor Áron SE 2:1 (1:0) Kiskunhalas, 300 néző, Vezette: Tóth. Jó iramú, érdekes mérkőzés volt a hazai rangadó. Az első húsz percben egyik csapatnak sem volt komoly helyzete. A 38. percben Gyugel II. által a kapu elé ívelt labdából Gémesi megszerezte a vezetést. 1:0. Szünet után a Gábor Á. SE került enyhe mezőnyfölénybe. A 62. percben Kamodi átadását Novok-Rostás közelről a hálóba lőtte. 1:1. Nagy küzdelem indult meg a győztes gólért, és ez a MÁV-nak sikerült. A 75. percben a felfutó Bányai éles lövése a sok láb között a hálóba talált. A Gábor Á. SE csatárai többnyire a pálya közepén erőltették a támadásokat, és így alkalmat adtak a MÁV védőinek a tömörülésre. Jók; Szekeres, Laskovics, Lévai. ill. Sajtár. Novok- Rostás. Oláh. Jánoshalma—Csávoly 2:1 (2:1) Csávoly. 1100 néző. Vezette: Gerőházi. Igen nagy számú — főleg jánoshalmiakból álló — nézősereg előtt nagy iramot diktált a vendégcsapat, és már a 2. percben megszerezték a vezetést. Ádám szögletét a kapus az egyik védő fejére ütötte, onnan Csermák elé pattant, aki közelről bevágta. 1:0. Lassan feljött a hazai együttes iá és kiegyenlített lett a, játék. A 30. percben Horváth egészen az alapvonalig vitte a labdát és onnan Földvári elé gurított, aki a kapu közepébe vágta. 1:1. Nem sokáig örülhettek a csávolyiak az egyenlítésnek, mert a 34. percben Pintér 12 méterről hanyatt vetődve, ollózva lőtte a labdát a hálóba. 2:1. Jánoshalma javára. A szünet után úgy látszott. hogy a jánoshalmi csapat elfáradt, legalább is ebben a játékrészben teljesen egyenrangú volt a két együttes. Kitűnt: Kovács, Ádám. Csermák, illetve: Mándi. Horváth. Ifjúsági eredmény 4:1 Csávoly javára. Szamuely SE—Hajós 2:0 (1:0) Kalocsa, 300 néző. Vezette: Turcsányi. Közepes iramú és lagymatag mérkőzésen biztosan győzött a Szamuely SE. A kalocsaiak végig mezőnyfölényben voltak. A 20. percben Ispánovics lőtte az első gólt. 1:0. Ezután egy sor gólhelyzet maradt kihasználatlanul. A 48. percben Rigó jól eltalált lövése kötött ki a hálóban. 2:0. A hajósiak lelkesen védekeztek, sőt niég helyzetük is akadt, de kihasználni már nem tudták. Jók: Barna, Gabala, illetve: Bagó, Libor, Szeitz. Kecel—Bajai Bácska Posztó 2:1 (0:0) Kecel, 100 néző, vezette: Tóth. A kiesés ellen küzdő keceli együttes csak némi szerencsével tudta otthon tartani a fontos bajnoki pontokat. Góllövők: Lajkó, Kecskés, illetve; Pólyák. Kitűntek: Kecskés. Lajkó, illetve Pólyák. Ifjúsági eredmény: 7:0 a Bajai Bácska Posztó javára. Bácsalmás—Tompa 1:0 (0:0) Bácsalmás, 500 néző. vezette: Kalmár. Mintegy 150 főnyi szurkoló kísérte el Bácsalmásra a tompái csapatot. Az első félidő főleg mezőnyjátékkal telt el. Szünet után élénkebb lett az iram, és némi bácsalmási fölény alakult ki. A 87. uereheu Harnos 16 méteres lövésével vezetéshez jutóit a hazai csapat. 1:0. Ezt követően a tompái szurkolók — tiltakozva a játékvezető ítélete ellen — bevonultak a pályára. A bácsalmásiak azonban néhány perc alatt rendet teremtettek. Füredi (Tompa) a kiállítás sorsára jutott. Kitűntek: Jágity, Szőlősi, Hamos, illetve: Simity II., Kábái I.. Kábái II. Ifjúsági eredmény; 4:1 Bácsalmás javára. Császártöltés—Szakmár 3:0 (0:0) Császártöltés. 500 néző, vezette: Nyári. Kitűnő játékvezetés mellett, közepes iramú mérkőzésen a hazai csapat ilyen arányban is megérdemelte a győzelmet. Góllövők: Szeitz 2, Hajzer. Kitűntek; Rausch, Györge. illetve: Tóth, Szabadi. Ifjúsági eredmény; 1:0 Császártöltés javára. Vaskút—Gara 4:0 (2:0) Vaskút. 200 néző, vezette: Király S. Közepes iram mellett a vaskútiak jobb csatárjátékkal már a 3. percben, Harsch révén vezetéshez jutottak. 1:0. A 43. percben Urbán 2:0-ra növelte az eredményt. A második félidő elején egyenrangú ellenfelek küzdelme alakult ki. A 73. percben egy kapu előtti kavarodásból Péter. a 85. percben pedig Dobler volt eredményes. 4:0. Kitűntek: Matus. Péter. Varga, illetve Molnár, Tamaskó, Szűcs. Ifjúsági eredmény: 5:4 Vaskút javára. Katymár—Mélykút 2:1 (2:0) Mélykút. 100 néző. Vezette: Dobra. Kiegyenlített első félóra után a Katymár kerekedett felül és a szünetig két gólt lőttek a hazai csapat kapujába. A szünet után a Mélykút harcolt ki mezőnyfölényt, de a kitűnően védő Balogh kapus hálóját csak egyszer tudták bevenni. A katymáriak győzelme megérdemelt. Góllövők: Gulyás, Prikidánovits, illetve: Bényi I. Jók: Balogh (a mezőny legjobbja). Gulyás. Kréki. illetve Illés, Bényi H. Ifjúsági eredmény 3:0 a Mélykút javára. A MEGYEI LABDARÜGÖ-BAJNOKSAG Állasa északi csoport 1. Mezőfi 23 18 5 — 87:9 41 2. KszmikL 24 14 7 3 54:18 35 3. Egyetért. 23 14 5 4 49:22 33 4. Alpár 23 11 6 6 45:36 28 5. Radnóti 24 8 7 9 43:36 23 6. K. MÁV 23 8 7 8 34 :39 23 7. K. Volán 24 9 5 10 24:29 23 8. Lajosmi. 23 10 2 11 38:47 22 9. Kkmajsa 24 8 5 11 25:36 21 10. Szánk 22 7 6 9 35:43 20 11. Tiszáké. 23 8 4 11 25:39 20 12. Helvécia 23 6 6 11 22:51 ÍR 13. Kkfh. V. 23 5 6 12 30:55 16 14. Klapka 22 6 3 13 37:43 15 15. Kk. Sp.* 24 4 2 18 19:64 8 K. Dózsa II.* 25 22 1 2 138:24 43 •Két büntetőpont levonva. DÉLI CSOPORT 1. Jánosh. 25 18 3 4 95:23 39 2. Szamuely 25 17 5 3 47:16 39 3. Császárt. 24 13 8 3 60:28 34 4. Tompa 25 9 12 4 43:22 30 5. Gábor A. 23 12 5 8 52:30 29 6. Baja 24 10 7 7 42:25 27 7. Bácsalm. 25 10 7 8 34:43 27 8. Vaskút 25 10 5 10 38 :33 25 9. Csávoly* 25 9 6 10 43:37 22 10. Kh. MÁV 25 7 8 10 34:52 22 11. Hajós 25 5 11 9 35:48 21 12. Katymár 25 8 4 13 44:72 20 13. Kecel 25 5 8 12 25:56 18 14 Gara 25 7 4 14 29:71 18 15. Szakmár 25 5 6 14 24:51 16 16. Mélykút 25 1 7 17 19:57 9 •Két büntetőpont levonva. Megjegyzés: A Császártöltés —Bajai Bácska Posztó 2:l-es állásnál félbeszakadt mérkőzés eredményét nem számítottuk I