Petőfi Népe, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-22 / 245. szám
Egy szép győzelem után VASÁRNAP semleges pályán fogadta a Kecskeméti Dózsa a BKV Előre csapatát, mert a Széktói Stadion egyhetes „eltiltást” kapott az MLSZ fegyelmi bizottságától. A Dózsa olyan otthonosan mozgott. Nagykőrösön, mintha mindig itt kergették volna a labdát Igaz buzdításban sem volt hiány, mert legalább kétezer kecskeméti szurkoló kísérte őket a szomszéd városba, s a hazai közönség sem fukarkodott a biztatással. Felszabadultan, nagyon nyugodtan játszottak a kecskeméti fiúk. Az a feszültség, amely az elmúlt hetekben néha teljesen megbénította a játékosokat, úgy látszik feloldódott. ■ „Nincs veszteni valónk, bajnokok nem lehetünk, de ki sem eshetünk”. Ilyen hangok is hallatszottak a körösi nézőtéren. A játékosok körében pedig olyan „csakazértis megmutatjuk” hangulat uralkodott Pedig az ellenfél nehéznek ígérkezett A budapesti közlekedésiek csapata, a kiesés, szélén áll. Várni lehetett, hogy igyekeznek a semleges pályát kihasználni, és keményen ellenállnak a kecskeméti rohamoknak. Az Előre igyekezete nem volt elegendő. Bár az eredmény csak 3:0 volt, ennél lényegesen nagyobb a két csapat közti különbség. KÜLÖN érdekesség, hogy az Előre vezetői a mérkőzés előtt közölték, Kaposi játékvezetővel, hogy szerintük a pálya nem hiteles és óvás alatt állnak ki. Nem hisszük ugyan, hogy ai MLSZ helyet adna ilyen hajánál fogva előráncigált óvásjogoknak, bár mostanában semmit sem lehet tudni. Nyilván erre gondoltak az Előre vezetői is ... Vasárnap Nagybátonyban vendégszerepei a Dózsa. A bányászcsapat az NB I B sereghajtója. Valószínűleg ők is elkövetnek mindent a győzelemért. mert ez Országosan egyedülálló kezdeményezés született megyénkben másfél hónappal ezelőtt A honvédelmi nevelés kiszélesítése jés t tömegkapcsolatok erősítés* érdekében nagyszabású lő- ' észversenyt hirdetett • KPVDSZ és az MHSZ a kereskedelmi és pénzügyi, v*. lamint vendéglátóiparí dolgozók részére. A felhívás nyomán mintegy kétezren kapcsolódtak be a versenyekbe, vasárnap ünnepélyes keretek között: bonyolították le Kecskeméten a megyei döntőt. Hét férfi és hét női csapat vetélkedett a KPVDSZ és az MHSZ ályíl alapított ván dorserlegert. amelyért ezentúl minden évben megreng dezik a versenyt, A csapatok az SZMT székhazában .gyülekeztek, ahol Borsodi György, a Szakszer, vezetek Megyei Tanácsának vezető titkára üdvözölte őket. A megyei döntőt az MHSZ Czollner téri lőterén bonyolították le, Részletes eredmények: Férfiak: Csapatversenyben első a kalocsai járást képviselő fajszi csapat (Kerti Mihály. Pécsi László, Varga Tibori SM itöregy; esetben még lehet valami remény. Nehéz küzdelem vár tehát Nagybátonyban a Dózsára. NAGY elszántsággal ment pályára Gyulán vasárnap a KTE. Időnként jól is játszottak, de ez még az egyik pont megszerzéséhez sem volt elegendő. Kevés helyzetük adódott, és ezeket sem használták ki. Vasárnap újra Kecskeméten játszik a KTE. Hogy melyik pályán az még vitás, mert úgy tucftuk, hogy a városi pályát az MLSZ NB Il-re alkalmatlannak A dánok elleni labdarúgó vb-selejtező visszavágóra készülő magyar csapat játékosai kedden újabb edzést tartottak. Előtte azonban váratlanul kellemetlen hír kapott lábra: Göröcs és Dunai II. nem játszhat szerdán este a Népstadionban. A vasárnap délelőtti két- kapus edzőmérkőzésen ugyanis Göröcs és Dunai II. súlyosabb sérülést szenvedett, mint ahogy az első Portisch felzárkózott Gloggnitzban a sakkvilágbajnoki zónaversenyen a 11. forduló után a svéd Ancfersson vette át a vezetést. Portisch Lajos győzött a lengyel Adamski ellen, s jelenleg a holtversenyben a harmadik helyen álL Bárczay játszmájának eredményéről nem érkezett jelentés. Bárczay- nak — a hírek szerint — 5,5 pontja és I függő játszmája van, s ezzel jelenleg a 15. séggei, SS. Baj® (Lajos Mihály. Huber János, Kungli Mihály) 231 köregység. 3. a kecskeméti járást képviselő orgoványi csapat (Kelemen Lajos, Kulman István, Szabó János) 225 köregység. Egyéni versenyben 1. Kerti Mihály, 92 kör, 2. Varga Tibor. 84 kör. 3. Kelemen Lajos, 81 kör. Nők: Csapatversenyben első Baja csapata (Timotity Józsefné. Nicolaus Márta, Mojzes Teréz) 151 kör 2. minősítette. A KTE ellenfele a Bocskai SE lesz. Reméljük, ismét gólképes lesz a kecskeméti csatársor KISKUNFÉLEGYHÁZÁN már szombaton délután lejátszották a Vasas—Szegedi Dózsa mérkőzést A félegyháziak győzelmének a KTE szurkolói is nagyon örültek. Így még maradt valami remény a kiesés elkerülésére. A következő fordulóban a K. Tűzálló ellen a fővárosban játszik a Vasas és képesnek tartjuk a két pont megszerzésére. M L pillanatban látszott Az orvosi vizsgálat meg is állapította: Dunai II. a ballábán kisujj törést szenvedett Göröcs húzódása pedig igen makacs. Göröcs ugyan megpróbálkozott kedden az edzéssel, de kiderült hogy futásnál fáj a lába. Sós Károly ezért mindkét játékost hazaküldte és behívta Nagy Lászlót valamint Noskót is „munkába vette”, hogy készenlétben álljon. Pillanatnyilag tehát az a valószínű, hogy a dánok ellen Halmosi lesz a fedezet és Kocsis a középpályás. Győzött a Barcelona Az Európai Vásárok Kupájáért folyó labdarúgómérkőzések 2. fordulójában Győrött 20 ezer néző előtt győzött a spanyol csapat Barcelona—Rába EY0 3:2 (2:1) A visszavágó mérkőzés november 26-án lesz Barcelonában, 124 kör. 3. a kecskeméti járás színeiben induló orgoványi csapat (Baranyai Valéria, Csajbók Irén, Virágh Éva) 70 kör. Egyéni versenyben 1. Timotity Józsefné. 78 kör, 2. Markó Etelka. 67 kör, 3. Mojzes Teréz, 57 kör. Az összesítésben a bajai járás férfi- és női csapata 382 ponttal nyerte el a KPVDSZ és az MHSZ vánAprőhirdetések 500-AS Trabant Combi szinkronos személygépkocsi sürgősen eladó. Kistelek, Kordás u. 5. Sági. 0420 ELADÓ konyhabútor, négyszemélyes rekamié Kiskecskemét, Bimbó u. 2. 0546 ELADÓ Kecskemét, Zöldfa n. 14. számú ház, azonnal beköltözhetően, több mellékhelyisé- gekkeL ______________________8548 K ECSKEMET, Kórház u. 6. sz. alatti ház azonnal beköltözhetően eladó. 8550 100 DB almásláda áron alul eladó. Kecskemét, Simon István ti. 12. 8563 OLAJKALYHAT veszek. Ajánlatokat „Hibátlan" Jeligére a kiadóhivatalba kérek. 22694 1971. ÉVRE visszaigazolt Trabant megrendelést átadom. — Ajánlatokat „Sürgős 22 695" ieligére a kiadóhivatalba kérek. 22695 TRABANT 80S, príma állapotban eladó. Jánoshalma, Bem utca 34. 8465 1500-AS Ford Taunus Combi 35 000-ért eladó. Kapuvári Gyula, Erdőkertes, Pest megye. 8575 ZOMÁNCOZOTT kályha eladó. Kecskemét, Vak Bottyán u S. _________________________ §592 C H-S Wartburg De Luxe kifogástalan állapotban eladó. Dr. Réthy, Kecskemét, Rákóczi út 8^_____________________________8515 E LADÓ új állapotban levő há- 'ószobabútor. Kecskemét, Má- ria utca 2. sz._____________22677 E LADÓ 208 négyszögöl gyümölcsös. Kecskemét, Budaihegy 54__________ 8483 500-AS Trabant Combi sürgősen eladó. Kecskemét, X., kér. Czollner-köz 12. 8325 Vegyes bútorozott szoba kiadó. — Kecskemét, Sétatér u. 8. szám. _____________________22687 KÜLÖN bejáratú bútorozatlan szobát keres fiatal értelmiségi házaspár, konyhahasználattal. Leveleket „Rövid időre" jeligére a kiadóhivatalba kérünk. ___________________ 22690 B ÁRMELY tsz, vagy állami gazdaságba állat gondozását vállalja fiatal házaspár, lakás szükséges. Leveleket: „Erdei 70 327” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 8547 KÜLÖN bejáratú bútorozott szoba kiadó házaspár részére. Kecskemét, Méhesfalu, X, utca 20,____________________8567 V OLKSWAGEN Variont fehér- színű kocsimat eladom, vagy kisebbre cserélem. Boldizsár, Izsáki Állami Gazdaság, Fülöp- száHás-Balázspuszta 8511 HUNYADIVAROSBAN épülő társasházban még egy társat felveszünk. Érdeklődni: Kecskemét, Daróczi köz, Gyenes kertésznél. 8473 Házasság ÖZV. Szabó Istvánná megismerkedne házasság céljából özvegyemberrel. 60 évesig. — Kecskemét, Máriahegy 91/50 szám. 22682 KÉT elvált, szereié, jó barát megismerkedne házasság céljából 30 éves korig csinos leánnyal vagy elvált asszonynyal, egy gyermek nem akadály. Kecskemétiek előnyben. Leveleket: „Tiszavirág 70250’* jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 8454 ParkettásásU emisfsoldtti VÁLLALOK. Közületieknek is. Börcsög István, parkettázó. Kecskemét, Sztahanov u. 2. A kolcsönzőbolt felhívja a lakosság szíves figyelmét a boltban levő kölcsönzési eszközökre, előnyös feltételek mellett kölcsönözhet háztartási gépeket* kultúrcikket, gyermekgondozási eszközöket, edényt és evőeszközt. Felvilágosításért forduljon bizalommal boltunkhoz. Címünk: Baja, Béke tér 10., telefon: 701. fl» tUtoem fflaxm Göröcs és Dunai II. nem játszik a dánok ellen Á bajaiaké a vándorserleg Izgalma* íillMotut 3 lőállásbán. (Lakos Kálmán felvételé) Markó Etelka, Tóth Teréz) Bajai apróhirdetések TANYA eSadő sürgősen, 76t négyszögöl területtel. Érdeklődni lehet a Bokodi úti erdészháznál. ___________________607 T ANYA eladó városhoz közel, sok helyiséggel. Baja, Mátéházi út 60.______________________608 J ó karban levő kézihajtású kukoricamorzsolót veszek. Dá- vod, n. Rákóczi Ferenc u. 23. szám. Mityók György.______609 1 40 NÉGYSZÖGÖL telek, kis lakóépülettel, sürgősen eladó. Baja, Szekulics Lajos, Kállai Éva út 6. (Oncsatelep mellett). Érdeklődni ugyanott. Hétköznap este és vasárnap délután ______________________________610 K ÉTSZOBÁS ház lakónélküli beköltözhetően eladó. Baja, Móricz Zsigmond u. 14. 611 CSERÉPKÁLYHA 2 db vajszínű beépített eladó. Meteorológiai Állomás. Baja, Szamuely ül. 96. sz. (Kertészeti Technikum udvarán.)_______________612 K ERESEK 2 szobás, vagy 3 szobás összkomfortos lakást Baján, költségmegtérítéssel, megegyezés szerint. Ajánlatokat: „Sürgős” jeligére Bajai Magyar Hirdetőbe_______________613 DANUVIA motorkerékpár — 1964-es kiadású, műszaki vizsgázott 1600,— forintért eladó. Baja, Fürst Sándor u. 10. 614 ELADÓ olcsón: 1 db 350-es DKV motor, 1 db 125-ös Csepel motor. Érdeklődni lehet: Ganz-Villamossági Gyár. Baja, porta. 615 KERESEK megvételre, rokkant ember részére háromkerekű kézzel hajtható kerékpárt. Baja, Táncsics u. 27/a Rudiéi Boldizsár._____________________61S H ÁZ 2 szoba, 1 konyha, í kamra és istálló, beköltözhetően eladó. 1010 négyszögöl, telken: Vaskút, Rövid utca 8. Haász Mihály. _______________617 C SALÁDI ház beköltözhetően eladó. Baja, Nagy István út 4. (TÜZÉP felé.)________________618 R AKTÁRNAK, műhelynek — esetleg lakásnak épület eladó. Baja, József Attila u. 3. 619 BELVÁROSBAN kertes lakó nélküli, 3 szobás beköltözhető ház eladó: gáz, víz, van. Ba- ja, Mészáros Lázár u. 47. 620 ELADÓ utcai házrész. Baja, Sallai Imre utca 40. sz. Érdeklődni: Szamuely T. u. 10. Petrich Istvánnál. _______________621 B AJÁN Árpád téri bontásnál MABl-palota mellett, tégla, gerenda, ajtók, ablakok, végkiárusítása erősen leszállított áron_____________________8571 VENDÉGLÁTÓ egység kialakítására alkalmas ház beköltözhetően eladó. Baja, telefon: 2-62. 8572 HÁZ eladó beköltözhetően. Lakó nincs, adómentes, Baja, Róka u. 12._____________________594 FIATAL házaspár egy évre lakás elkészüléséig albérlet szobát keres. „Egy év’? jeligére a Bajai Hirdetőbe. 570 Halasi apróhirdetések KISKUNHALASON eladó második KISZ-telepen ötös utca 1. számú beköltözhető kétszintes lakóház OTP-átvállalással. Érdeklődni helyszínen. ______8429 K ÖLTSÉGMEGTÉRtTÉSSEL veszek szoba-konyhás lakást „Villany szükséges” jeligére kiskunhalasi hirdetőbe.______774 F OLYO hó 12-én elvesztettem fekete színű kézitáskámat pénz nem volt benne, csak fénykének, kérem a becsületes megtalálót, hogy Jutalom ellenében adja le a kiskunhalasi rendőrségen, __________________775 Z SÍROSBÖDÖNÖK, férficsizmák eladók: Kiskunhalas, Brinkus utca 13._____________776 E LADÓ Kiskunhalason 3 szobás összkomfortos beköltözhető lakóház. Érdeklődni lehet Lenin tér 8. Népművészeti bolt.___________________________777 E LADÓ Kiskunhalason, Felső- öregszőlők 276. számú beköltözhető lakóház, volt Kocsis pálinkafőzőn belül. Ugyanott egy hold szántó.____________780 S ÖTÉT, príma keményfa hálószobabútor eladó: Kiskunhalas, Bem utca 7., délelőtt.______781 75 0 NEGYSZÖGÖI szőlő gyümölcsös eladó Kiskunhalason belterületen. Érdeklődni: Jókai utca 25. __________________782 E LADÓ Kiskunhalason Kisfaludy utca 77. számú ' beköltözhető 2 szobás lakóház, kertes.____________________________783 S IMPSON Stár eladó. Ugyanott egy kétszámj'as vasajtó. Kiskunhalas, Kisfaludy u. 20. 8390 FIATALKORÚ kifutófiút és egy nyugdíjas férfit a fűtési idényre azonnal felvesz a Kiskunhala slKisáruház._______________707 H ORDOZHATÓ ' cserépkályha új állapotban, 2 szekrény 1 ágy 1 stelázsi eladó: Kiskunhalas Bem utca 4. ____________788 K ÉT családnak alkalmas ház eladó Kiskunhalason. Ady Endre utca 10. Érdeklődni 12. alatt. ________________________________789 B EKÖLTÖZHETŐ családi ház eladó: Kiskunhalas, Kard utca 4. Érdeklődni Tolbuhin utca 8._________________________790 KÖT.TSÉGMETÉRlTÉSSEL ke-, resek szoba-konyhás lakást, „Rendes lakás” jeligére Kiskunhalasl Hirdetőbe._________791 K ISEBB háztartásba nyugdíjas vagy idősebb nőt keresek fél- műszakra Kiskunhalas, Bu- day Nagy Antal utca 3. 792 ELADÓ Kiskunhalason Május I tér 17. számú beköltözhető, egy szoba összkomfortos öröklakás OTP-átvállalással. Érdek- lődni helyszínen egész nap. 8577 KÉT család részére is alkal- más fél ház beköltözhetően el- adó. Kiskunhalas, József Atti- la utca 21, ___________________76) E LADÓ 350 köbcentis Zündapp 2200 forintért, ugyanott egy 125- öt Tátrán 4000 forintért. Érdeklődni : Kiskunhalas, Vörösmarfcy 55. _____________________784 E LADÓ Kiskunhalason, Zalán utca 6. számú, azonnali beköltözhető, 2 szobás házrész. Érdeklődni: második ajtónál. 8380 Eredm én-yenen hirdethet lapunkban ! Árengedményes haszonvas-kiárusítás 1969 október 15-től november 31-ig 0 Pest, Bocs és Nógrád megyei MÉH Vállalat telepein és átvevőheiyein 15—20 SZÁZALÉKOS ÁRENGEDMÉNY! Haszonvas és II. a. kivitelű, I- és U-gerendák, szögvasak, finom- és durvalemezek; lágy horganyzott huzalok; melegen vont csövek 180 mm átmérőtől; beton vasak és koracélok; hidegen hajlított, zárt és nyitott szelvények; műanyaggal bevont kerítésfonatok. Vagontételes rendelés esetén a vállalat az árut díjtalanul vagonba rakja. KÖZPONT: Budapest. XIII.. Bajk László u. 32 Telefon; 494-390. TELEPEK ÉS AtVEVÖHELYEK: Baja. Bácsalmás, Jánoshalma, Kalocsa. Kecskemét, Kiskunfélegyháza. Kiskunhalas Kiskunmajsa. Kiskőrös. Solt. 8283