Petőfi Népe, 1969. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-09 / 208. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! A £$ G-Va R-Stö'GrAT»;<iA^'S. kiSkuJn; még éI ß:^oTTSÁ GÁN AK N aPi lapj'A Csütörtöktől lép életbe a szabadáras borforgalmi rendszer Pincevezefők értekezlete Kecskeméten Tanácskozás a pártmunka időszerű feladatairól Többször hírül adtuk, hogy a kormány határoza­tot hozott a bor forgalma­zásának új rendszeréről. A korszerű szőlőtelepítések termőre fordulásával igen jelentősen megnövekedett a jelentkező termékmennyi­ség is. Mindez lehetővé, de egyben szükségessé is tette, hogy a gazdasági reform kö­rülményeihez igazodjon a forgalom, az ár, ille­tőleg a közgazdasági szabályozók rendszere. Ezért határozott úgy a kor­mány, hogy a bor forgal­mát szabaddá teszi. i Az új rendelet nyomán megváltozott a pincegazda­ságok helyzete is. Erről ta­nácskoztak hétfőn Kecske­méten a Magyar Állami Pincegazdaság Budafoki, Csongrád megyei és Alföldi Üzemének igazgatói, pince­vezetői. Ezek az üzemek vásárolják fel az ország bortermésének nagyobb ré­szét. A megbeszélésen részt vett Túri József, a Magyar Állami Pincegazdaság gaz­dasági igazgatója, dr. Maár András, a megyei tanács vb mezőgazdasági és élel­mezési osztályának - veze­tője. Benei Sándor, a MÁP Alföldi Üzemének igazgató­ja üdvözölte a megjelente­ket, majd Túri József rész­letesen ismertette az új for­galmazási rendszert. — Az új irányárak ki­dolgozásán most munkál­kodunk — hangoztatta be­vezetőjében. — Ezek szep­tember 11-én, csütörtökön lépnek életbe. Az alapárak­tól eltérhetnek a pinceve­zetők a szerint, hogy mi­ként sikerül megegyezniük a termelőkkel. A nagyüzemi alapár tbvábbra is magasabb lesz. A pincegazdaság ezzel igyekszik az egyöntetű, nagytömegű terméket adó üzemekkel tartósabb gaz­dasági kapcsolatot teremte­ni. Az előzetesen szerző­dést kötő mezőgazdasági üzemek, illetve egyéni ter­melők 10 százalékkal ma­gasabb árat kapnak. Az új rendszerben jobban érvé­nyesül a minőség figyelem­be vétele. Fajtafelárat kapnak a, termelők. Ez utóbbi különösen fi- i gyelemre méltó, mert régi óhaja a homoki szőlősgaz­dáknak. Az új rendszerben elmosódnak a területi ár­kategóriák. Egyúttal a ma- ligand fok mindenhatósága is megszűnik, mert egyéb minőségi tényezőket is fi­gyelembe vesznek az adás­vétel lebonyolításánál. A tanácskozáson számos Megyeiszerte megkezdő­dött a korai borszőlők szü­retelése. A Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet homoki osztályának, gazda-, ságában, Miklóstelepem is megkezdték az érett für­tök szedését. A szüret a Kocsis Irma nevű fajtával hatezer mázsa borszőlőt javaslat hangzott el,' ame­lyek megkönnyítik a pince- gazdaságok felkészülését az új rendszerre. indult. Harminc hold át- I lagában 50 mázsát adott holdanként. Az intézet te­lepén a szállítást korsze- I rűen .igyekeznek megolda­ni. Az úgynevezett tarcali kádakban történik a ter­més pincéhez juttatása. A vontató két pótkocsival szüretelnek. (Pásztor Zoltán felvételei.) Tegnap délelőtt a me­gyei pártbizottságon a járá­si-városi pártbizottságok párt- és tömegszervezeti osztályvezetői részvételével értekezletre került sor. A ta­nácskozáson részt vett Szvorény János, a KISZ 45—50 mázsa szőlőt tud egyszerre szállítani. Egy- egy csillébe 7—8 mázsa fürt fér.. A Bács-Kiskun megyei Közegészségügyi és Jár­ványügyi Bizottság tegnap tartotta szokásos negyedévi ülését. Először Tövis Ferencnek, a megyei tanács vb művelő­dési osztálya helyettes veze­tőjének a beszámolója hang­zott el „Megyénk iskola­ügyének helyzete a műve­lődésügy szemszögéből” címmel. Az előadó hang­súlyozta : az oktatásügy egyik fő feladata . egészsé­ges ifjúság nevelése. Majd iskolatípusonként elemezte a tisztálkodási, fűtési, ta­karítási stb. körülménye­ket. Külön gondot okoz például a tanyai iskolák ivóvízellátása. A mellékhe­lyiségek korszerű voltáról is általában csak az újab­ban épült oktatási intéz­ményekben lehet szó. A helyzet a felszereltség te­kintetében az általános is­kolás diákotthonokban a legmegnyugtatóbb. Egész­ségügyi szempontból, sajnos, nem sok jót mondhatunk a munkára nevelés céljait szolgáló iskolai műhely- ' érmekről sem, amelyek ■ömükben nem alkalma­ik a célra, s felszerelésük s meglehetősen elavult. A nevelőtestület tovább­ító. zése során a jövőben az eddiginél hatékonyabban kell foglalkozni az egész­ségügyi témákkal, s az ok­tatást nem elegendő kizá­megyei bizottság titkára és Borszéki Lajos, a megyei Testnevelési Sporttanács el­nöke. A megjelentek előtt Iván Istvánná, az MSZMP me­gyei bizottsága párt- és tö­megszervezeti osztályának vezetője ismertette a párt­munka időszerű feladatait. Tájékoztatójának további részében értékelte az első félévben végzett politikai­szervezeti munka néhány lé­nyeges területén elért ered­ményeket. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban a járási-városi pártbizott­ságok hasznos kezdeménye­zéseket tettek a pártmunka módszereinek tökéletesíté­sére. Tovább javult a párt- alapszervezetek önálló he­lyi politikai tevékenysége is. A tanácskozás második részében Gera Sándor, a megyei pártbizottság párt­ós tömegszervezeti osztá­lyának munkatársa részle­tesen ismertette a közeljö­vőben sorra kerülő KISZ alapszervezeti vezetőségek, rólag az osztályfőnöki órák­ra korlátozni. A testnevelésről szólva elmondotta, hogy egy ki­vételével a megye vala­mennyi középiskolájában van tornaterem. El kellene érni azt is, hogy a sport­pályák használata ne le­gyen az egyesületek „pri­vilégiuma”, hanem osztoz­Tegnap délután a megyei tanács vb-üléstermében bensőséges ünnepségen ke­rült sor a 15, illetve 10 év óta folyamatosan a tanácsi apparátusban dolgozók er­kölcsi, anyagi elismerésére. A Közalkalmazottak Szak- szervezetének Megyei Bi­zottsága és a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága közötti együttműködés ér­telmében ez az első alka­lom, hogy a jubiláló taná­csi dolgozók hűségjutalom­ban részesülnek. A jövőben azonban évenként rendsze- szeressé válik a köz szol­gálatában huzamos időn át áldozatosan tevékenykedők ilyen elismerése. Az ünneplőbe öltözött egybegyűlteket — akik kö­XXIV. évf. 208. szám 1969. szeptember 9, KEDD Ara: 90 fillér Gyorslista az I. Békekölcsön sorsolásáról (7. oldal) (9. és 10. oldal) Vetik a triticalét A Duna—Tisza közi Me­zőgazdasági Kísérleti Inté­zetben hétfőn megkezdték a triticálé vetését. A hat­van holdra bővített te- nyészkertben 30 ezer kis- parcellát jelöltek ki az újabb keresztezésből szár­mazó hibridek nemesítésé­re, s a gyűjtemény további gazdagítására. Az idén újabbakkal gya­rapodott az „öszvérgabona családja”. A már közter­mesztésbe került 3 új faj­tán kívül, amelyeket több­nyire a rozs leváltására nemesítettek, az újabbak már ‘ a búzával versenge­nek. A jobb minőségű ta­lajokra szánt hibrideknek „rövidítették” a szárát. A merevebb, erősebb lombo­zató törzsek alkalmasabbak az intenzív termesztésre, s az óriás kalászok nevelé­sére. Ezek egyike például 20—25 centiméteres kalá­szokat nevel, amelyekben 100—110. szem is beérilc. zanak meg a sportlétesít­ményeken a tanulóifjúság­gal. Mayer Antal, a Megyei Tervező Vállalat főmérnö­ke, diavetítéssel kísért elő­adásában a gyermekjátszó­terekről szólott. A fővárosi játszóterek száma 1937-ben (Folytatás a 3. oldalon.) zül tizenegyen 15, tizenné­gyen pedig 10 éve szolgál­nak a tanácsi apparátus­ban — dr. Kőrös Gáspár, a megyei tanács vb-elnök- helyettese köszöntötte me­leg szavakkal. Majd Csen- ki Ferenc, a megyei tanács vb-titkára nyújtotta át a 15, illetve 10 évi folyama­tos szolgálatot dokumentáló díszes okleveleket, s az az­zal járó két-, illetve egyheti fizetésnek megfelelő pénz­jutalmakat. A baráti han­gulatú ünnepségen részt vett dr. Posváncz László, a megyei pártbizottság munkatársa, Fülöp Gyula, a Közalkalmazottak Szak- szervezetének megyei tit­kára is. Az ily módon történő • szállításnak nagy előnye, hogy a csilléké# egy. esetleg két ember könnyűszerrel üríti ki. Az intézet telepén egyébként előreláthatólag községi és járási bizottsá­gok újjáválasztásával kap­csolatos tennivalókat. (sz) Kiváló' tulajdonságuk még, hogy jól bokrosodnak. Rit­kán vetve egy szemből 30 kalász is fejlődik. Napirenden az ifjúság egészségügye Hűségjutalom a jubiláló tanácsi dolgozóknak

Next

/
Oldalképek
Tartalom