Petőfi Népe, 1969. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-02 / 202. szám

1989. szeptember 2, kedd 5. oldal Könyvújdonságok a Kossuth Kiadónál harmadik negyedévi könyv­újdonságai közül figyelem­re méltóak a Nemzetközi kérdések—nemzetközi poli­tika címszó alatt ismertetett művek is. Kilátás a 26. emeletről — az ENSZ apparátusának munkájába, a New York-i üvegpalota köznapi életé­be, mondhatni kulisszatit­kaiba avatja be dr. Simái Mihály — mint szemtanú — az olvasót. Karczag Sán­dor Ernesto Che Guevará- ról, a latin-amerikai népek szabadságáért küzdő és hő­si halált halt nagy forradal­már életéről írt könyvet Alekszandr Fuszenko, a ne­ves szovjet történész a Rockefeller-dinasztiát mu­tatja be hitelesen. Figyelő szemek az égbolton — ez a címe Wolfgang Schreyer izgalmas és érdekfeszítő könyvének, amely sok do­kumentumra is támaszkod­va, nagy politikai és mű­szaki tájékozottsággal a lé­gi felderítés történetébe avatja be az olvasót, kezd­ve a zeppelin- és léggömb­akcióktól. egészen a hír­hedt U—2-os repülésig. A szocializmus építése, a pártélet témakör könyvúj- donságai közül szeretnénk felhívni a figyelmet a Szo­ciálpolitikánk két évtizede című kiadványra, amely szinte úttörő munkának számít hazánkban. Ilyen könyv ugyanis — mely ilyen átfogóan foglalkozott volna a magyar szociálpo­litikával — évtizedek óta nem jelent meg nálunk. Nemcsak közéleti, vezető­emberek, de a téma iránt érdeklődő" tanácstagok, pártmunkások, propagan­disták, tudományos kutatók stb. is haszonnal forgatják majd ezt a tartalmas köny­vet, mely nem nélkülözi a helytálló kritikai észrevéte­leket sem. Búza Márton az üzemi demokráciáról, Száméi Ti­bor a közéleti tisztaságról írt közhasznú, napjaink társadalmi kérdéseihez is kapcsolódó könyvet. Mind­két mű tulajdonképpen bá­torítás arra nézve, hogy az új gazdaságirányítási rend­szer körülményei között hatékonyabban tárjuk fel a társadalom közérzetére kiható problémákat, s elvi szinten is tisztán lássuk azokat. Lényegében ehhez lehet kapcsolni Balló István munkáját is, melynek címe: Üj követelmények a párt­propagandában. Egy sajtóvita kapcsán már ismert, hogy az MSZMP KB Társadalom- tudományi Intézetének megbízásából hat nagyüzem munkásnőivel folytattak be­szélgetést, felmérték élet- és munkakörülményeiket, felvetve a foglalkoztatás­ban, bérezésben, szakkép­zésben stb. még megoldás­ra váró problémáikat is. Lényegében erről szól Tur- gonyi Júlia és Ferge Sán- domé tanulmánya, melyet igen olcsó kiadásban hoz nyilvánosságra a kiadó, szá­mítva e felmérés gondolat- ébresztő hatására, ösztön­ző jellegére. Nem elsőrendű feladata a Kossuth Könyvkiadónak a szépirodalmi művek ki­adása, mégis örömmel nyugtázhatjuk, hogy évről évre értékes válogatással gyarapítja olvasóinak könyvtárát A magyar szer­zők közül — a magyar szer­zők műveit azért még min­dég kevésnek érezzük! — Szilvási Lajos a Kipárná­zott kaloda című könyve lát napvilágot ebben az idő­szakban. A könyv az inf­lációs idők pesti kavalkád- ját mutatja be az író sajá­tos elbeszélő stílusában, a tőle megszokott fordulatos­sággal Goda Gábor Volt egyszer egy család című műve a Tanácsköztársaság bukásának egy napját idé­zi fel a gazdag családnál vendégeskedő kisgyermek szemén keresztül a jelleg­zetes fanyar humorraL Dö­me Piroska életrajzi regé­nye — Asszony a viharban — a Horthy-rendszer utol­só éveinek rajzát nyújtja egy magyar kommunista asszony bonyolult, nehéz útjának ábrázolásával. A külföldi szerzők közül a Párizsban élő spanyol író, Juan Goytisolö Személyle­írás, André Stíl Szép, mint egy ember, V. Jegorov A meghiúsult merénylet és Kornél Filipowicz: Nieltsch- ke úr kertje című könyve szerepel a kiadó újdonságai között, összesen több mint negyven mű, mely szám­szerűségében is mutatja a Kossuth Könyvkiadó által vállalt feladat nagyságát. A politikai és a csak átté­telesen ide sorolható „po­litikus” művek olvasótábo­ra ma már i gen nagy és minden társadalmi réteget átfog. Igen örvendetes, hogy a kiadó frissen reagál a társadalmi igényekre, s ez­zel is fokozza könyvei iránt az érdeklődést. T. P. II.; A Kossuth Könyvkiadó — Mennyit? — kérdezte az öregasszony, füléhez emelve kagylóvá formált tenyerét. — Hetvenet! — kiáltott feléhajolva a trikós. — Sü­ket a nyanya, mint a nagy­ágyú ... — kacsintott a kockásra. őzben a piros sapkás elnyomva egy ásí­tást, munkához látott. A súlytartóra csak egy öt és két félkilóst tett, aztán gyorsan kézbe kapta a la­pátot és pillanatok alatt te­lehányta a kosarat. — Szóval, értettük egy­mást, mama? — szólt me­gint a trikós. — Tíz ko­sár lesz... Számolja! — Zsebbe gyűrte a szállítóle­velet, markába köpött, há­tára rántotta a tele kosa­rat és kissé meghajolva el­indult a kapu felé. Az öregasszony riadtan pislogott ide-oda: az autó­ról az emberekre, az em­berekről a mérlegre, aztán megint az emberekre. Fe­szülten figyelte, mit beszél­nek, mindent meg akart érteni. Mikor a trikós az első kosárral belépett a kapun, tétován utána lépett, de észbekapott, köténye zse­béből papírt és ceruzát vett elő; körülményesen ik- szet rajzolt rá, s már csak arra ügyelt, hogy el ne té­vessze ikszeit: — ket-tő ... há-rom... Az emberek gyorsan dol­goztak. Pengett a vaslapát, nyöszörgött a vesszökosár; szinte futottak a teher alatt. Izmuk táncolt az erőlködéstől, verítékük csi­kókat húzott szénporos homlokukon. Alig múlt el negyedóra. — Tíz kosár, hét má­zsa ... — állt az öregasz- szony elé a trikós és nyúj­totta a szállítólevelet. — Itt írja alá, mama! Nem a szerencsén múlik... Az elmúlt hónapban a középiskolát végzett fiata­lok körében gyakran hang­zott el a kérdés: felvet­tek-e az egyetemre, vagy nem? Nemrég több, középisko­lát végzett fiatallal be­szélgettem, olyanokkal is, akik már elhelyezkedtek, — dolgoznak. A néhány szélsőséges esettől eltekint­ve nincsenek úgynevezett „tragédiák”, mindenki ké­szül valahová, — vagy dol­gozni, vagy tanulni. Karcsi fax-ösztöndíjas lesx... Szöllősi Károly kisgyer­mek kora óta zenetanár­nak készült, tehetségét nemcsak az iskolában, s a falujában ismerték, hanem az egész járásban, mert több kultűrális szemlén részt vett, és igen jó ered­ményeket ért eL Gyors, hadaró beszéde miatt lebeszélték a peda­gógiai pályáról. Egyszer a kezébe akadt egy mező- gazdasági szaklap, olvas­gatta, nézegette — aztán máskor is bele-bele kuk­kantott a szaklapokba. Így történt, hogy végül agrár­egyetemre jelentkezett és előfelvételit nyert. A napokban megkezdte a tényleges katonai szolgá­latot, de 1970. szeptembe­rében : irány Gödöllő, — az agrártudomány. Az apostagi Duna Tsz ösztön­díjasaként jelentős anyagi támogatást élvez majd a( tanulmányi idő alatt. Az egyetem befejezése után öt évig a tsz-nél marad. — de az is lehet, hogy vég­leg. Akinek nem sikerült... Dvornyiczki Máriával az apostagi óvodában talál­koztam, fehér köpenyben pöttömnyi gyerkőcök ka­réjában. A gyerekek így mondják: Marika óvó néni. A valóság azonban az, hogy Marika csak szeretne óvónő lenni, de egyelőre nem sok reménye van rá. A Kecskeméti Felsőfokú Óvónőképzőbe jelentkezett, ám a felvételi vizsgán nem tudta elérni a maximális 20 pontot, nem vették fel. — Nagyon szeretem a kisgyerekeket, talán azért is, mert nincs testvérem. — Csak ennyit mond, s ebből megértem, hogy nem adta fel a harcot. Most képesítésnélküli óvónő, de még reménykedik, mert a felvételi bizottság dönté­sét megfellebbezte: talán Fortuna segít. De ha még­sem, akkor jövőre újra megpróbálja. Addig is vég­zi munkáját, bár képesítés nélkül — mégis hivatás­szerűen. Először a munka, aztán a tanulás... Toponári Ferenc a kun- szentmiklósi gimnázium IV. c. osztályába járt, ő volt az egyetlen fiú. Nem is koedukált osztály volt az övé, hiszen a többiek „lányosították.” Jó eredménnyel érettsé­gizett, de mégsem jelent­kezett továbbtanulásra. Miért? A nyári szünidő alatt a járási könyvtárban dolgo­zott mint kisegítő könyvtá­ros. Ezenkívül hetenként többször a művelődési autóval járta a tanyákat, ősztől kezdve megváltozik a helyzete, mert az apos­tagi Duna Tsz-be megy dolgozni. Azt mondja, hogy „mindenes” lesz, ám való­jában nagyon is meghatá­rozott munka várja. Vizs­gálja és minősíti majd a tejet, segít a savanyító üzemben — kitanulja az élelmiszeriparral kapcsola­tos melléküzemági tevé­kenység fortélyait. Munka közben alapfokú tanfolyamokat akar elvé­gezni, aztán később, 2—3 év múlva jelentkezik fel­sőfokú élelmiszeripari Akik keveslik a televí­zióban a szórakoztató mű­sort, a múlt héten meggyő­ződhettek róla, mennyire nincs igazuk. Mert igaz ugyan, hogy máskor nem jut minden napra film, színházi közvetítés vagy tévé-játék, de ez nem is baj. Legalább eljut az em­ber moziba, meglátogathat­ja a barátait, olvashat, fog­lalkozhat a gyerekével. A lelkiismeretes tévé-nézőnek minderre a múlt héten alig volt ideje. Valóban zsúfolt programmal ajándékoztak meg bennünket a műsor­szerkesztők. Majd mind­egyik nap megérdemel leg­alább néhány szót. Kedden Méhes György romániai magyar író Har­minchárom névtelen levél című vígjátékát láthattuk. Arról volt benne szó, hogy meg szabad-e buktatni egy helyi nagyság gyerekét. Ter­mészetesen igen, ha rosszul tanul. Ebből nem is lett volna érdemes darabot ír­ni, annyira nyilvánvaló. A darab bonyodalmai azonban akörül kavarogtak, hogy ezt a kisemberek nem is tartják olyan természetes­nek, vagy legalábbis nem nagyon biztosak benne. Ez pedig már téma, kivált­képp a vígjátékírónak. A Miskolci Nemzeti Színház előadása azonban kissé vér- telen volt. Kacsóh Pongrác emléktábla Alapításának 75. évfordu­lóját ünnepelte vasárnap egy patinás józsefvárosi is­kola, a Tavaszmező utcai volt Zrínyi gimnázium. Itt tanított egykor matemati­kát és fizikát a neves zene­szerző, Kacsóh Pongrác, in­nen indult Ságvári Endre, Bóka László író, Eisemann Mihály és Lajtai Lajos ze­neszerző, Szilárd Leó és Teller Ede világhírű tudós — hogy csak néhányat em­lítsünk a jeles sorból. Vasárnap csaknem ezer öregdiák gyűlt össze, az ünneplők közül a legidő­sebb 1902-ben volt matu- randus. Az iskola előtti té­ren a Vasas Művészegyüt­tes szimfonikus zenekara adott műsort Az épület fa­lán elhelyezett Kacsóh Pongrác emléktábla lelep­lezésekor a zeneszerzővé lett matematikus pedagó­gustársa, Elekes István ta­nár mondott avató beszé­det. A kisemberről szólt a szerdán este látott Jebal Deeks bosszúja című nyu­gatnémet tévéfilm is. A másik végén fogta meg a témát. Az elnyomottakban, a semmibevettefcben min­dig élő, de csak ritkán tet­té érő bosszúvágy mulat­ságos rajza ez a film. Egy kistisztviselő sok éves szol­gálat után fellázad, s már- már romba dönt egy jól szervezett intézményt, egy tekintélyes bankot. Ami­kor aztán eszébe jut, hogy a maga javára fordítsa a zűrzavart, színre lép egy nála is mohóbb és gátlás­talanabb fiatal. Keserű ta­nulság. A legnagyobb meglepetést egy vadnyugati történet, A vadászat című amerikai film okozta a múlt héten. Megrázó, kegyetlen, döb­benetes erejű alkotás. Egy kedélyes sportember kocsi­ja „lerobban” valahol Te­xasban. S tanúja lesz an­nak, hogy a sheriff kutyák­kal tépet szét egy csavar­gót, mert megszökött a fa­lu börtönéből. Az idegen megtudja, hogy ez már a hetedik ilyen eset volt. Fé­lő, hogy nem hallgat, ha továbbjut, s ezért a sheriff vele is végezni akar. A szadizmus a törvény álarcában a legféktelenebb, s az ilyen szadizmus áldo­zatai a legvédtelenebbek. Nekünk erről bőséges ta­technikumba. Szabó Attila TV-NOTESZ Zsúfolt program — Igen..'. Mindjárt.;. — Gyorsan utánaszámolta ikszeit. — Tíz... — és nagy ákom-bákommal a papírra erőlködte nevét. ffres kosarát lóbázva ^ ekkor jött ki a ka­pun a kockás ingű. — Végeztünk, mama! — kiáltotta. — Jól hajtottunk ugye? Az öregaszony bólogatott, s egyre csak azt hajtogat­ta: — Hálistennek, kedves fiaim... — aztán köténye alá nyúlt s egy tízforintost húzott elő. — Ezt tegyék el... — mondta. — Töb­bet, sajnos, nem tudok — — s a trikós felé nyújtotta a pénzt. — Menjen már, mama! — ugrott közbe a kockás, hatalmas, lapát tenyerével lenyomva az öregaszony vékony karját. — Mit akar?! Kapunk mi eleget... Nem kell nekünk a ma­gáé! . i; — aztán óvatosan megfogta csontos vállát, megfordította s betuszkolta az udvarba. Még a kaput is behúzta mögötte. fgy pillanatra megme- repedtek a többiek. A megrökönyödéstől meg­kezdett mozdulatuk is be­fejezetlen maradt. Először a piros sapkás tért magához. A szénre dobta a lapátot és leugrott a plató­ról: — Meghülyültél?! — Mit játszod meg ma­gad?! — támadt rá a tri­kós is. — Mi vagy te? — Mennyit akart adni? — szólt ki a sofőr a fülké­ből. — Csak egy tízest... — dünnyögött a kockás és megvonta a vállát. — Tíz forint neked nem pénz?!—kiáltott a trikós. — Mért nem engedted, hogy elvegyem? — Mit akartok? — gyúlt pirosra a kockás. — Nektek semmi sem elég?!... — Kuss! Elég legyen!... — csattant a trikós és egy gyors mozdulattal elkapta a kockás mellén az inget. — Ha még egyszer ilyet csinálsz, mehetsz a franc­ba! Nem dolgozunk veled, érted ? kockás ingű védeke­zésre készen kapta fel a kezét, de a trikós nem ütötte meg. Pár pillanatig még szemtől szembe álltak egymással, aztán a kockás lehajtotta a fejét. A fal mellé hátrált, izzadó tenye­rét végigcsúsztatta a szem­csés felületen, nagyot só­hajtott, s imbolygó léptek­kel a kocsihoz ment. Szó nélkül bújt be a sofőr mel­lé. A nyomában ballagó tri­kós előtt nyitva hagyta az ajtót. pasztalataink vannak az öt­ven évvel ezelőtti fehérter­ror és a későbbi nácizmus idejéből. Ez a lehetőség mindig ott lappang az osz- tálytársadalmak mélyén, s aki erre a mai Amerikában fel meri hívni a figyel­met (a filmet két éve ké­szítette W. Graham), em­ber legyen a talpán. Szerb Antal VII. Olivérét láthattuk a képernyőn szombat este. őszintén szól­va nekem a regény jobban tetszett. Vasárnap Turge- nyev Vidéki asszonyság cí­mű színdarabjának tévé­változatát közvetítették. Vass Éva finoman árnyalt alakítása élmény volt, Bo­risz Nyirenburg vendég­rendező azonban alighanem tévedett, amikor ma, tévé­filmen a múlt századi orosz színjátszás pontos vissza­adására törekedett. Mester László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom