Petőfi Népe, 1969. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-04 / 204. szám

\ Bács megyeiek a sombori repülőnapon Vasárnap nagyszabású repülőnapot rendeznek Zomborban, ahol a vajda­sági klubok legjobb pilótái és ejtőernyősei mutatják be színvonalas műsorukat ■ A repülőnapra meghívást ka­pott az MHSZ Bács megyei Központja is. Küldöttsé­günk ma utazott el Jugo­szláviába. Vezetője Balabán Sándor alezredes, az MHSZ megyei titkára. A csoport­ban tizenhat pilóta, ejtőer­nyős és modellező kapott helyet, sportáguk legjobb művelői, akik érdekes mű sorszámokkal gazdagítják a zombori repülőnap prog­ramját. Közös ügy a sport Apostagon Felsőbb osztály küszöbén a labdarúgók, de hol vannak a nők? APOSTAG a dunavecsei járási labdarúgó-bajnokság éllovasa. Veretlenül állnak a táblázat élén. — Az utóbbi két évben is jól szerepeltünk — mondta Nemes Ödön nyugalmazott iskolaigazgató, a sportkör helyettes elnöke —, de az idén a várakozásnak meg­felelően sikeres volt a gye­rekek rajtja. Reméljük, hogy beválnak a terveink, a továbbiakban is. Szeret­nénk feljutni a megyei I. osztályba. — Régi probléma ez a szándék a községi tanács asztalánál is — kapcsoló­dott a beszélgetésbe Kovács László tanácselnök —, hi­szen a magasabb osztály több gonddal jár, s főleg több pénzbe kerül. Ennek ellenére, ha valóban előbb­re lép a csapat és maga­sabb szinten képviseli a község sportéletét, megpró­báljuk megkeresni a prob­lémák kulcsát. A tanács ed­dig sem zárkózott el a tá­mogatástól. ALFÖLDI Lajosnak, a Duna Tsz elnökének is ha­sonló a véleménye: — Az ápostagi sportkör patrónusa a Duna Tsz. Mi változatlanul magunkénak tekintjük a községi sport­élet sorsát. A járási baj­nokságban is járművet bo­csátottunk a labdarúgók rendelkezésére. Ha a jövő­ben komolyabb eredményt érnek el, akkor annak meg­felelően részesülnek majd juttatásban is... A tsz-nek is érdeke, hogy kevesebb fiatal menjen el Apostag- ról. Ugyanis az eddigi sta­tisztika elég szomorú ah­A MEGYEI IFJÚSÁGI LABDARŰGÓ-BAJNOKSAG allasa ÉSZAKI CSOPORT 1. K. Dózsa 17 14 2 1 77:12 30 2. Tiszáké. 19 13 4 2 54:11 30 3. Kisk. G. 18 10 — 8 40:32 20 4. Kf. Vas. 17 8 3 6 38:25 19 5. Egyeté. ifi 9 — 7 45:26 18 6. Ksztmik. 16 8 2 6 41:26 18 7. Alpár 18 8 2 8 39:40 18 8. K. Volán 17 8 t 9 41:32 16 9. Lajosmi. 17 4 6 7 32:48 14 10. K. MÁV 16 6 1 9 22:44 13 11. Helvécia 18 6 1 11 20:67 13 12. Kkmajsa 16 5 1 10 26:47 11 13. Szánk 17 1 — 16 14:79 2 DÉLI CSOPORT 1. B. Bácsk. 19 17 1 1 79:13 35 2. Vaskút 17 13 2 2 76:10 28 3. Mélykút 19 10 5 4 41:24 25 4. Jánosh. 19 7 7 5 62:26 21 5. Kh. MÁV 19 10 1 8 36:29 21 6. Császárt. 18 7 6 5 41:41 20 7. Bácsalm. 17 6 7 4 47:33 19 8. Szakmár 19 7 4 8 39:31 18 9. Kecel 16 4 6 6 30:38 14 10. Gara 18 5 4 9 22:42 14 11. Hajós 18 5 1 12 20:61 11 12. Csávoly 18 5 — 13 23:88 10 13. Tompa 17 2 5 10 15:42 9 14. Katymár 18 2 3 13 15:68 7 Az elmaradt Kecel—Csávoly mérkőzés ügyében még nem történt döntés. hoe. hogy felhívja magára a figyelmet — Hát igen... — bólin­tott jóváhagyólag Tompái János községi párttitkár, majd hozzáfűzte — az álta­lános iskolából kikerülők 90 százaléka elmegy a köz­ségből. A testnevelést és sportot illetően az alapot megkapják az iskolában. Szép nagy tornatermünk van. Éppen két éve, hogy rendbehoztuk. De a labda­rúgó-pályánk is jó talajú, csak be kellene keríteni... NEM kétséges, hogy „megterem” a társadalmi munka az apostagi talajban is, csak egy kicsit nehéz el­kezdeni. Pedig nem kíván nagyobb erőfeszítést, mint például egy szakosztály át­szervezése.: Persze, nem az. 59. percben kell hozzáfog­ni... — Nagy volt itt a felfor­dulás a tavasszal — vázol­ta az eseményeket Tompái János. — Fejtetőre állt a labdarúgó-szakosztály. Min. den játékos menni akart. Ki erre, ki arra. Akkor azt mondtam Ödön bácsinak, hogy megálljunk egy pilla­natra. Gyorsan rendkívüli közgyűlést hívtunk össze. Ott aztán kiteregettük a problémákat. Az eredmény már ismeretes ... PERSZE a 25—30 tagú labdarúgó-szakosztály szé­nájának rendbehozásával közelről sem megoldott minden sporttal kapcsola­tos kérdés. A pártoló tagok száma 150 körül mozog, de hiába próbálgatják a tag­sági díjak beszedésének különféle módját, nem sok eredménnyel kecsegtet... A legújabb „csel” az, hogy a játékosok kísérleteznek ve­le. De nem kevésbé fontos lenne azt is kideríteni, hogy a lányok hol maradnak a férfiak mögött, ha sportról esik szó? VAGY Apostagon még hem ismerték fel a lehető­séget, hogy a testnevelés és a sport az ifjúság fontos nevelési eszköze? Pedig megérné a fáradt­ságot — a gyengébb nem­nek is! Bancik István Tekehíradó Kecskeméti MÄV—Z. Danúvia 7:1 (2378—2242) NB I-es női, mérkőzés, Kecskemét. A MÁV női csapata kö­zepes eredménnyel bizto­san győzött. A csapatból négyen dobtak 400 fán fe­lüli eredményt, Egyéni eredmények: Vancsainé 412, Tóth K. 404, Ungvári 402, Dunai 400, Medgyesi L-né 387, Medgyesi I-né 373. A Z. Danúvia legjobb dobója Sallainé 407 fával. Hódmezővásárhelyi MEDOSZ—K. Petőfi 6:2 (2387—2361) NB II. férfi, Hódmező­vásárhely. Nem ment a dobás Hód­mezővásárhelyen a Petőfi férfi tekézőinek. Csak hár man dobták túl a 400 fát, és így megérdemelt vere­séggel hagyták el a pá­lyát. Egyéni eredmények: Kun 414, Tanai 405, Mun­kácsi 401, Orbán 395, Gyebrovszki 390, Dorogi 356, A H. MEDOSZ leg­jobbja Berényi volt 413 fával. Kecskeméti MÁV— Bp. Cserző 5:3 (2613—2543) NB II. férfi, Budapest. A Bp. Cserző rendkívül eredményes pályáját jól kihasználták a kecskeméti tekézők, és szép győze­lemmel tértek haza. Egyé­ni eredmények: Balogh 467, Mozsár 458, Bauer 431, Túri 424, Pintér 419, Pintér G. 414. A Bp. Cser­ző legjobb dobója: Kalmár 445. Gratulálunk Érdekes és számára bizo­nyára emlékezetes jubileu­mot ünnepelt szeptember 2- áa Holmanné Túri Éva, a Kecskeméti Dózsa sokszo­ros válogatott kosárlabda zója és csapatkapitánya. Pontosan 10 évvel ezelőtt 1959. szeptember 2-án ját szotta élete első kosárlab da-mérkőzését a Katona József Gimnázium csapa iában. A tíz év alatt sok minden történt. Túri Éva csapata az Egyetértés az NB II-be jutott, majd Dózsával történt egyesülés után NB I-es együttes lett. Aztán jött a válogatottság, a külföldi utak, s a kecs­keméti kosárlabdázó Euró­pa majd minden országát többször is bejárta, sőt még Koreába is eljutott. Most az őszi bajnokság küszöbén egyetlen bánata, hogy nem állhat csapata rendelkezésére mert egész­ségi állapota ezt nem enge­di meg, de egy hónap múl­va talán elkezdheti az edzé­seket, s reméljük, még az ősszel ott látjuk a pályán a Kecskeméti Dózsa erős­ségét. Addig is gratulálunk a jubileumhoz. Sz. Z. A következő fordulók­ban vasárnap a K. MÁV női NB. I-es csapata Bu­dapesten a Bp. 'Előrével veszi fel a küzdelmet. Mindkét NB Il-es férfi­csapat itthon játszik, s a MÁV-nak a Hódmezővá­sárhelyi MEDOSZ, a K. Petőfinek pedig a Gyulai MEDOSZ lesz az ellenfele. Sí» A* Ifit A közelmúlt nemzetk özi1 versenyeitől A Román Sakkszövetség Si- naiában rendezte meg ez évi női nemzetközi versenyét, me­lyen kilenc nk. mester, köz­tük Álla Kusnyír, a ,, világ második női sakkozója” is in dúlt. A _ . Nicolau szolgáltatta, holtver 7 senyes elsőségével. I 9. Hd2^ c5 10. Vc2, Bb8 11. b3, 1 bo 12. Fb2, bee 13. be:, Fh6 14. fi f4 (14. e3-ra Ff5 következnék, J s 15. Hce4-re He4: 16. Fe4:, l Fe4: 17. Heác, Hc4: gyalogot női sakkozója” is in-// nyer.) 14. —», e5 (14. —, Hg4-re meglepeRist a romárf 15. Hdl, Bfc?2: 16. Vb2:, Fg7 17. —~ 1—** *■-- Vei, Fal: 18. Val: után sötét komoly gondok elé kerülne) 15. BaeL, cf: 16. gf:, Hh5 17. eS, Kg7C 18. Hdl, Ff5 19. fii (erre minőségáldozat jöhet; Jobb volt 19. Fe4, Fb2: 20. Hb2:, <!Vf6 21. Hdi, Bfea 22. Fí5:, Vét5:, egyenlő esélyeikkel) Az alábbiakban a verser/y két jó játszmáját közöljük^ Kusnyír Reicher (szovjet) (romári) ) KIRÁLYINDIAI VÉDELEM 1. c4, Hf6 2. HÍ3, gfi g3, Fg7 4. Fg2, 0—0 5. 0—0, /<d6 6. d4, HC6 7. Hc3, a6 8.fd<*, Ha5f TOTÓ A PETŐFI NÉPE IUIU TANÁCSADÓJA, NB I B-s és NB ll-s mírközítsek a szelvényen Toborzó A Kecskeméti Dózsa sportkörében két szakosz­tály is új fiatal játékoso­kat toboroz. Női kosárlab­dában és cselgáncsban az alábbi feltételek mellett le­het jelentkezni: Kosárlabdában: Jelentkezhetnek 1956— 1958-ig született, lehetőleg magasnövésű lányok. Je­lentkezés szeptember 8—9 —11 és 12-én délután 3 órakor a Bányai Júlia Gimnázium (Üjkollégium) tornatermében. Cselgáncsban: Jelentkezhetnek az 1950 —58-ig született fiúk. Hét­főn, szerdán és pénteken 18—20 óráig ugyancsak a Bányai Júlia Gimnázium tornatermében. A magyar válogatott Cseh­szlovákia ellen készül, hiszen szeptember 14-én döntő jelen­tőségű mérkőzést viv nemzeti tizenegyünk Prágában. Ezért NB I-es mérkőzés nem lesz szeptember 7-én. A totó 37. játékhetén ezért csak NB I B-s és NB II-s összecsapásokra le­het tippelni. A szelvényen ta­láljuk a Bp. Spartacus—Kecs­keméti Dózsa, az Oroszlány- Pécsi Bányász találkozókat. Mindkettőnek igen nagy jelen­tősége van az NB I B-s tabel­la végső kialakulása szempont­jából. Tippjgink: 1. SZOLNOKI MTE—VIDEO­TON. NB I. B. A szolnoki együttes otthon a legjobbak­nak is méltó ellenfele. Viszont a Videoton a jelek szerint fel­tartóztathatatlanul halad a baj­noki cím felé. Nem hinnénk, hogy Szolnokon megállítanak sikersorozatában. Tippünk: 2, x. 2. BP. SPARTACUS—KECS­KEMÉTI DÓZSA. NB I. B. A mérkőzésnek legfőképpen a kecskemétiek számára van je­lentősége. A Spartacusnak mar nemigen van feljutási rémé- nye, ezért nyugodtabbaü játsz­hat. Ez pedig döntő lehet ezen találkozón. Tippünk: x. 3. SZÉKESFEHÉRVÁRI MÁV —BKV ELŐRE. NB I. B. Ér­dekes mérkőzést vív minden bizonnyal a két csapat. A fe­hérváriakat a kiesés réme is hajtja, s ez talán győzelemre serkenti majd a gárdát. Tippünk: I, x. 4. ZALAEGERSZEGI TE— FOSPED SZÁLLÍTOK. NB I B. A ZTE otthon kitűnően szere­pel, s nem valószínű, hogy a mérsékelt formában levő fő­városi csapat akár döntetlent elérhetne. '*4 Tippünk: L 5. OROSZLÁNYI BÁNYÁSZ —PÉCSI BÁNYÁSZ. NB I. B. Mindkét csapat esélyes az NB I-be való feljutásra. Otthon ritkán szenved vereséget az Oroszlány. Nem hinnénk, hogy ez most bekövetkezzen. De a tippelésnél vegyük figyelembe a pécsiek kitűnő idegenbeli mérlegét. Tippünk: U x­6. FŰZFŐ—MÁV DAC. NB II. Nyugati csoport. A vendégek idei célkitűzése az NB I B-be való feljutás. A fűzfőiek pe­dig a középcsoport élén áll­nak. Otthon a legjobbaknak is kemény ellenfele volt mindig a Fűzfő. Tippünk: x, 2. 7. MAZASZASZSVARI bá­nyász—papa nb! ii. Nyugati csoport. A Bányász uebnz helyzetben van, hiszen a kiffso zónában tanyázik. , A pápailak viszont a bajnokságára törnek, ebből a harcból bármelyik együttes győztesen ikearülhet tki. Tippünk: x, 2. 8. BAUXITB ANY AISZ—ka­posvári KINIZSL NB IL. — Nyugati csoport. Ez is egy bi­zonytalan kimenetelű találko­zónak ígérkezik. A vendégek, a kiesés ellen harcolnak;, min­den bizonnyal teljes erőbeéio- bással. A Bauxitbányász azion- ban jobb csapat, s otthon sűán- te biztosra vehető győzelme. Tippünk: 1. 9. EVTK—BEAC NB II. Sisza- ki csoport. Egyik csapat sem ált jól a tabellán, egyformán kell mindkettőnek a ponit. ^ — Nagy harc után mi a hazaiak győzelmét tartjuk a legvaló­színűbbnek. Tippünk: X, x. 10. GYULAI MEDOSZ—B OCS­KAI SE. NB II. Keleti cso/port. Két csaknem azonos erejti csa­pat összecsapásán valószínűleg az lesz a döntő, hogy a. gyu­laiak otthon általában jól sze­repelnek. A gyulaiak txvasz- szal Debrecenben is győfctek. Tippünk: 1. 11. CEGLÉDI VSE-MGMl DEBRECEN. NB II. Keleti cso­port. Mindkét csapatnak na­gyon kell a pont, hiszen a ki­eső zónától egyikük sincs na-t, gyón távol. Tippünk: 1, x. 12. MEZÖKOVACSHAZI PE­TŐFI—KISTEXT. NB U. Keleti csoport. A hazai csapat ke­mény küzdelmet vív a kiesés ellen. A KISTEXT — a jelek szerint már nem harcol a baj­noki címért. Ez döntő lehet ezen a találkozón. Tippünk: 1. 13. DEBRECENI VSC—SZOL­NOKI MÁV NB II. Keleti cso­port. A rangadón a bajnok­ságra törő DVSC minden bi­zonnyal győzelmet arat airang-. adón. Tippünk: 1.-f-1 MÉRKŐZÉS. 14. IKARUSZ—SÁTORALJA­ÚJHELY. NB H. Északi cso­port. Az Ikarusz helyezése lé­nyegesen rosszabb, mint a vendégeké. Nyílt mérkőzésen, nagy harc után, Ikarusz győ­zelmet várunk. Tippünk; L A POTMÉRKÖZÉSRE tip­pünk: 4, 1. D. L 1». —, BbZrr. 20. Hb2:, Fd4f 2’/.’ Khl, Vh4 27;. Vd3, Fg4f! 23. Hal, HR:! 24. Vg3, Vg3; 25. J,g:, Heß 26. Kh2, Fe5 27. Bbl, Hg3: és világias feladta.;(0:1) PogorevRci Verőczi (rom; irt) (magyar) AffGOÍ, i MEGNYITÁS 1. C4, gs 2. g3, Fg7 3. Fg2, s* 4. Hc3, Ö6 5. e3, f5 6. Hgeí, Hf6 f. o—0—0 8. 1)4 (világos ve- zérszárnyi akciójának nincs célpontja, sötét a centrumban talál ellenjátékot) 8. —, c6 9. a4j Fe6 10. d3, dim. c5, Hbd7 12í d4, He4 13. Fbü, g5! 14. f4, ef: 15. ef:, g4 16. Bel, h5 17. Mcl, h4 18. H3e2, hg: 19. hg:, Vte 20. Hd3, Vhtí 21. He5, HeS: 22. de5: Kézilabda Borsodi Bányász—Kiskunhalasi MÁV 12:7 (6:3) ZZ. —, Hg3:l? 23. Hg3:, Vf4: 24. Hh5, Vh6 25. Hg7:, Vg7: 26. Vd2, f4 27. Bfl, f3 28. Bf2, fg: 29. Bg2:, Bf3 30. Bel, Baf8 31. Bh2, Bg3f 32. Bg2, Bh3 33. Bh3, Bff3 34. Be2, Vg6 35. Fel, g3! 36. Bhl (Bhg2-re Bf5 jönne, s Bfh5 ellen nincs védelem) 36. —, Bhl:t 37. Khl:, Bflf és vi­lágos feladta, mert 38. Kg2-re Fh3f 1 39. Kh3Vh5t után a gyalog leütésére 3 lépéses matt következnék, 40. Kg2, Vf3f 41. Kh3, g2f pedig ismét 3 lépéses matthoz vezet. (0:1). A Lublini Sakkszövetség az idén is megrendezte nemzet­közi versenyét, melyet megle­petésre a lengyel Lewi mester nyert meg, Gipszlisz és Bár- czay nagymesterek előtt. Uevrt Bárczay (lengyel) (magyar) ANGOL MEGNYITÁS 1. C4, gfi 2. HC3, Fg7 3. g3, cS 4. Fg2, HC6 5. a3, d6 6. Hf3, eS 7. 0—0, Hge7 8. d3, 0—0 9. Bbl, a5 10. Hel, Fe6 11. Hc27, d5! 12. cd:, Hd5: 13. HdS:, Fd5: 14. Fd5:, Vd5: 15. b4, eb: 16. ab:, a4 17. b5, Hd4 18. Fa3, Bfc8 19. He3, Ve6 (pontosabb az azon­nali 19. —, Va2! 20. Fb2, e4! 2L Hc4, He2:f 22. Ve2:, a3! 23. Bal, ed:!) 20. 13, Va2 21. Fb2, M (számításba jön e5—e4!) 22. Fd4:, ed: 23. HM NB I. B női, Saj ószent - páter, vezette: Éliás. Széké- F0S. Halasi MÁV: Bálint — Horváth. Prikidánovits. Csontos — Riegler. Erdész. Csík. Csere: Herodek. Vass, Csendes, Király. Edző: Hor­váth István.. Vasárnap gyönyörű nap­sütéses időben kezdődött a mérkőzés. Az első 5 nerc­ben 2:0 arányú vezetést szerzett a MÁV. Az ered­ményt sajnos, nem tudták tartani, a félidő vége felé a hazai csapat fölénybe ke­rült. s előbb egyenlítettek, majd három góllal ed is húztak. A szünet utánra rövid ideig ismét a halasi lányok játszottak. jól. A félidő kö­zepén szoros lett az ered­mény, de a végén kijött a hosszú utazás fáradtsága, és a hajrában a Borsodi Bá­nyász szerezte meg a győ­zelmet. Góllövők: Prikidá­novits 4, Riegler 2, Csőn tos. Kitűnt: Király. Rieg­ler. Győri Építők—Bajai Kismotor 27:10 (14:3) NB II. férfi, Győr. A bajai csapat változat­lanul gyengélkedik, s alig van remény rá. hogy az utolsó helyről elkerülje­nek. 23. —, Bc4:l (világost teljes passzivitásra kényszerítő po­zíciós minőségáldozat) 24. de:, Vc4: 25. Vd3, Ve6 26. Bb3, Ff8 27. Bal, Be8 28. Ba2, Vb6 29. Kg2, h5 30. VC4, Be5 31. Vd3, Ve6 32. Vdl, h4! 33. g4, FdS 34. Bd2, Bd5 35. e4 (kényszer a fenyegető Ve5 miatt) 35. —, de3: 36. Be3:, (Bd5:-re e2!) 36. -, h3f 37. Kfl (Kh3:-ra Bh5t) 37. —, Bd2: 38. Vd2:, Veit 39. Ve2, Veit 40. Vei, Vb2 41. Best Kg7 42. Be2, VbS: 43. Kgl, Fc5‘ 44. Khl, Fd4! és világos felad­ta. (0:1). Gímes György

Next

/
Oldalképek
Tartalom