Petőfi Népe, 1969. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-24 / 221. szám

Hz öttusa világbajnokság harmadik napja Kedden délelőtt a Fehér úti új lőtéren ragyogóan feldíszített 12 lőállásos pá­lya várta a világ legjobb öttusázóit. Pontban 10 órakor szó­lították lőállásba az első 12 versenyzőt. Ebben a so­rozatban az élcsoport tagjai közül a szovjet Onyiscsen- ko, az olimpiai bajnok Ferm és a magyar Bakó szerepelt. — A vívás befejezése elég jól sikerült, ez egy ki­csit megnyugtatott — mondta Bakó a próbalövé­sek után. — 192, 193 körü­li teljesítményt várok ma­gam tóL Jó jósnak bizonyult. Sor­ban így következtek egy­más után eredményei: 47, 50, 47, 48, ez összesen 192. Mellette a második, illetve a 12-es lőállásbán Onyis- csenko igazolta Novikovot, edzőjét, aki azt mondta ró­la, hogy igen jó lövő for­mában van, 195 körrel fe­jezte be a versenyt. Az olimpiai bajnok Ferm meglepően bizonytalan volt. 49 és 48 után 44-et lőtt, s végül csak 188 kört tudott „összeszedni”. Ebben a sorozatban az összetett versenyben szerény szere­pet játszó Sajdak ért el 1000 pontot és ezzel a 1022 pontos Onyiscsenko mögött a sorozat ^másodikja lett. A második sorozatban az élcsoportból mindössze az amerikai Beck lépett lőál­lásba, ő viszont kitűnően szerepéit. Sikerült egymás­után két 50-es sorozatot el­érnie. Teljesítménye: 47, 50, 50, 49 kör, azaz összesen 196 kör, amely 1044 pontot jelent. Mosolyogva jegyez­te meg: * NB HL KÖZÉPCSOPORT , Középít. 21 14 3 4 37:20 31 V. V. Láng 2' 12 6 3 38:22 30 3. m. kér. 21 11 7 3 34:18 29 4. Ercsi 21 11 4 6 27:21 26 5. MAFC 20 9 6 5 21:15 24 6. Kiskör. 2’ 9 4 8 30:25 22 7. Ganz-Vili 21 8 5 8 29:27 21 8. M. Kábel 21 8 4 9 29:28 20 9. Soltvadk. 21 6 8 7 22:22 20 10. MA VAUT 71 6 7 8 17:19 19 U. Elektr. 2' 7 4 10 22:29 18 t2. D.ÚJV. É. 21 4 10 7 29:40 18 13. L SZ. ÉP. 71 7 2 12 27:37 16 14. Bp. Vegy. 20 5 5 10 19:27 15 15. Kalocsa 21 4 7 10 21:32 15 16. Nagy tét. 21 3 4 14 12:32 10 NB IU. DÉLNYUGATI CSOPORT J. P. BTC 2. Baja 3. Barcs 4- Pécsi V. 5. Nagymá. (. Lábod 7. D.újv. P. 8. Bonyhád 9. Db. VSE 21 10. Mohács 11. Steinme 12. Sárbog. 13. PEAC 14. P. Porc. 2i 15. Db. SZS1. 21 ÍB. Kapv. NB III. DÉLKELETI CSOPORT 21 15 5 1 39:16 35 21 12 2 7 31:23 26 21 11 4 6 33:29 26 21 11 3 7 32:25 25 21 11 2 8 31:28 24 21 11 1 9 34:27 23 21 8 6 7 23:22 22 21 8 8 7 25:27 22 21 9 3 9 25:27 22 21 8 5 8 28:32 21 21 6 5 10 33:34 17 21 4 8 9 11:22 16 21 5 5 11 30:36 15 2x 5 5 11 21:25 15 21 5 5 11 18 :25 15 21 4 5 12 18:34 13 1. Szarvas 21 10 9 2 26:11 29 2. Bcs. A. 21 12 5 4 30 :13 29 3. Sarkad 21 10 6 5 30:17 26 4. Szentes 21 11 3 7 28:29 25 5. Szálai SE 21 9 6 6 35:22 24 6. SZAK 21 7 8 6 28:26 22 7. Hódmv. 21 8 6 7 22:21 22 8. Kun B. SK 9 3 9 31:25 21 9. Kossuth 8 5 8 23:22 21 10. Orosháza 21 6 8 7 21:23 20 11. Bcs. VT. 21 7 6 8 28:32 20 12. Mezőhe. 21 6 6 9 27:35 18 13. Kkhalas 2? 8 2 U 25:33 18 14. Tiszaföld. 21 5 6 10 22:27 16 15. Mezőber. 21 4 5 12 18:35 13 1A Fémműn, V. S 1 14 16:39 1« — így vigasztalódom a lovaglásban levont pontjai­mért. Az angol Fhelps ért még el érdemleges eredményt, 192 körrel, ebben a soro­zatban. Óriási izgalmak előzték meg a harmadik sorozatot, a magyar és a szovjet csa­patból egy-egy versenyző szerepelt, Saparnisz illetve Kelemen. Onyiscsenko há­rom kör előnyt hozott Ba­kón és többek között arról is szól volt, hogy Kelemen tudja-e csökkenteni a magyar csapat pont­hátrányát. Kelemen jó szemmelláthatóan nem volt elégedett ezzel a teljesít­ményével. Pisztolylövésben: 1. Beck (amerikai) 196 kör, 1044 p., 2. Onyiscsenko (szovjet) 195 kör, 1022 p., 3. Sajdak (lengyel) 194 kör, 1000 p., 4. Kelemen (magyar) 194 kör, 1000 p., 5. Tschui (svájci) 193 kör, 978 p., 6. Balczó (magyar) 193 kör, 978 pont. 9 Magyarország nyerte a pisztolycsapatversenyt Ap róhirdetések Aflás-vctcl HORDO 7—8 hektós, négy da­rab és 1300 négyszögöl belte­rületi szőlő eladó, részletek­ben Is. Kecskemét, Bercsényi u. 11. 22157 EGY oldalkocsis Izs és lóvon- tatású permetezőgép eladó. Izsák, Kiskőrösi u. 8. 22163 FEHER, mély gyermekkocsi eladó. Kecskemét, Horváth Dö­me u. 13. Nagyéknál. 22176 Pisztolycsapatversenyben: 1. Magyarország (Ba­formában volt, 48, 49, 49, I Ba’cz°’ Kel™> 293* 48, azaz eszesén 194 kört p-ont’ 2- Egyesult Államok lőtt, 1000 pontot. Saparnisz rosszul kezdett 46-os soro­zattal, utána javított 49, 48, 47 volt a további három sorozata, így végeredmény­ben 4 körrel maradt alul Kelemennel szemben. Pil­lanatnyilag a magyar csa­pat 195 pontös hátrányát 173 pontra csökkentette. A negyedik sorozatban, ha lehet még forróbb lett a hangulat a nézőtéren. Ekkor lépett a 6. sz. lőál­lásba Balczó András, négy­szeres világbajnok, a mel­lette levő lőállásba Bjelov a szovjet csapat harmadik tagja. Ekkor egy kicsit fá­tyolfelhős volt az ég, rom­lott a világítás és ez az eredményeken is meglát­szott. Nem akadt 1000 pon­ton felüli teljesítmény. Bal­czó 49 körrel kezdett, Bje­lov 45-tel. A következőben Balczó 47-et, Bjelov 46-ot lőtt Ez azt jelentette, hogy sokszoros bajnokunk már 5 körrel vezetett. Az utol­só két sorozatban hajszál­nyira egyformán lőttek — 49—48 és 49—48 — Balczó tehát 193 kört ért el, míg Bjelov csak 188-at. Balczó (Beck, Pesthy, Conroy) 2846 p., 3. Szovjetunió (Bjelov, Onyiscsenko, Szaparnisz) 2802 pont. Az összetett egyéni verseny állása három szám után 1. Onyiscsenko (Szovjet­unió) 3071 pont, 2. Balczó (Magyarország) 3028 p., 3. Beck (Amerika) 2892 p., 4. Ferm (Svédország) 2881 p., 5. Frings (NSZK) 2861 p., 6. Tschui (Svájc) 2858 p., 7. Bakó (Magyarország) 2798 p., 8. Pesthy (Ameri­ka) 2793 p., 9. Bjelov (Szov­jetunió) 2746 p., 10. Esser (NSZK) 2695 p., 11. Phelps (Anglia) 2665 p., 12. Sapar­nisz (Szovjetunió) 2648 p., ... 17. Kelemen (Magyaror­szág) 2602 pont. Az összetett csapatverseny állása a pisztolylövés után: 1. Szovjetunió 8555 pont, 2. Magyarország 8492 pont, 3. Egyesült Államok 8202 pont, 4. NSZK 8114 pont, 5. Ausztria 7664 pont, 6. Finnország 7641 pont, 7. Svédország 7500 pont, 8. Svájc 7480 pont, 9. Anglia 7127 pont, 10. Hollandia 6724 pont. HORDOK eladók 658—743 lite­resek. Megtekinthetők Kecske­mét, Kölcsey u. 12. Csontosék- nál. 22185 ELADÓ 1100-as Skoda Furgon generálozott motorral. Megte­kinthető Kecskemét, Kölcsey u. 12. 22186 CSALÁDI ház eladó. Három­szoba összkomfort beköltözhe­tő, 2 szoba, konyhás rész cse­rével elfoglalható. Kecskemét, Csongrádi út 9. ___ _______7597 M OSZKVICS 403, használt, ga­rázsban tartott, igényesnek el­adó. Kecskemét, Tatársor 1/a. Taródy. Megtekinthető szom­baton, vasárnap. ______22191 E LADÓ égy szoba, konyhás, elkerített utcai házrész azon­nal elfoglalható. Kecskemét, Kossá István sétány 62. 22193 TRABANT 601-es kitűnő álla­potban, Igényesnek eladó sür­gősen. Kiskunhalas, Kossuth utcai Mezőker felvásárlótelep. 7660 „CSILLAG” szalaggarnitúra kitűnő állapotban eladó. Kecs­kemét, Margit u. 3._______7664 S KODA 1102-es, jó állapotban 12 000,— Ft-ért eladó. Kecske­mét, V. kerület, Kerekes utca 12. Este 5 óra után. 7699 ELADÓ 800 négyszögöl beépí­tésre kötelezett 2 házhely, 50 000,— Ft-ért, Ballószög Jó­kai u. 2. és 3. telek. Levele­ket: „Telek 69 560” Jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 7614 Vegyes ELVESZETT 19-én 18 és 18 óra 30 perc között Kecskemét belterületén barna kézitáska iratokkal. Becsületes megtalá­ló jutalom ellenében adja le a rendőrségen vagy Kecske­mét, Damjanich u. 1/a. — Kiss. 22174 ELVESZETT Kecskemét—Orgo- vány között bőrönd, ruhane­mű, kötényáru. Megtaláló ma­gas jutalom ellenében jelent­kezzen. 'Kecskemét, Vágó u. 8. 22175 FÖBÉRLETI lakást keresünk gyermektelen, idősebb házas­pár részére — ajánlatokat ké­rünk. „Külön bejáratú 22 179” jeligére a kiadóba. 22179 BÚTOROZOTT szoba kiadó. Kecskemét, Sétatér u. 8, 22194 OKLEVELES általános mérnök két és féléves kivitelezői gya­korlattal állást változtatna. Sa­ját gépkocsim van. Leveleket: „Fizetés megegyezéssel 69 628” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 7625 HALOSZOBABŰTOR eladó, — esetleg külön is. Kecskemét, Eszperantó u. 20. 7675 ELADÓ 2 szobás családi ház, beköltözhető, elfogadható árért sürgősen. Érdeklődni 2 óra után. Kecskemét, Magyar u. 29. 7680 779 NÉGYSZÖGÖL szőlő ter­méssel. 14 000,— Ft-ért sürgő­sen eladó. Kecskemét, Lőcsei u. 10, Rendőrfalu, érdeklődni: 5 óra után. 7681 KECSKÉMET város központjá­hoz közel eladó 2 szobás, ker­tes, kis családi ház. Széche­nyi-, vagy máriavárosi szövet­kezeti, vagy bérházi lakást be­számítok. Leveleket: „Csendes helyen 69 654” jeligére a Kecs­keméti Magyar Hirdetőbe ké­rek. ________________7632 F ORD Taunus személygépko­csimat eladom vagy 500-as Trabantra cserélem megegye­zéssel. Érdeklődni: Rákóczi Mezőgazdasági Szakszövetkezet Szánk. 7698 ELVESZETT heréit magyar vizsla. Megtaláló vagy nyom­ravezető jutalom ellenében ér­tesítsen Kecskemét, öz u. 19. alatt. _________________________7666 F IATAL házaspár gyermekkel üres szobát keres fürdőszoba- és konyhahasználattal. Kecs- kemét, Hunyadiváros 48. 7668 GARZONLAKAST cserélek — kecskeméti, központi KIK-la- kásra. Leveleket „Megbízható 69 696” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 7703 A KECSKEMÉTI MTESZ és « 623. sz. Ipari Szakmunkáskép­ző Intézet közösen egyéves, munka melletti vegyész labo­ráns szakmunkásképző tanfo­lyamot szervez, laboratóriumi dolgozók részére. Kérjük a vállalatokat és intézményeket, hogy ilyen irányú jelentkezé­seiket szeptember SO-ig a MTESZ-iroda címére küldjék. (Kecskemét, Budai u. IS.) 7613 • Köszönetnyilvánítás, Köszöne­tét mondunk mindazon roko­noknak. ismerősöknek, jó ba­rátoknak, akik felejthetetlen és szeretett édesapánk, idős Kiss József temetésén megje­lentek, sírjára koszorút, virá­got helyeztek és mélységes fájdalmunkban velünk együtt- éreztek. Gyászoló család. 7616 Köszönetnyilvánítás. Köszöne­tét mondunk mindazon roko­noknak, ismerősöknek, mun­katársaknak, akik szeretett fe­leségem, édesanyánk Kocsis Józsefné temetésén megjelen­tek, sírjára koszorút virágot helyeztek és mélységes fájdal­munkat ezúton is enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. 7701 Köszönetnyilvánítás. Köszöne­tét mondunk minden rokon­nak, Jó barátnak, munkatár­saknak, akik szeretett felesé­gem dr. Nagy Istvánná sz. Nossek Ilona temetésén meg­jelentek, sírjára koszorút, vi­rágot helyeztek, s ezzel fáj­dalmunkat enyhíteni Igyekez­tek. Gyászoló család. 22197 Köszönetnyilvánítás. Köszöne­tét mondunk mindazoknak a vezetőknek, rokonoknak, is­merősöknek, jó barátoknak, akik szeretett jó férjem Szá­lai Sándor temetésén részt vettek és virágot hoztak, nagy gyászunkat enyhíteni igyekez­tek. Felesége és kisleánya, Já­noshalma. 706 Bajai apróhirdetések TANYA eladó Bokodi úton, Erdészlak mellett 13 ezerért, Schnadenberger József. 548 PIANINO! megvételre kere­sek, 120 basszúsos tangóharmo­nika eladó. Baja, Szamuely u. 91. Rudas. 549 BAJA, Fehér u. 6. sz. kertes, 2 szobás, családi ház eladó la­kómentes. (Kiscsávoly). Meg­tekinthető: du. fél 5 után. 557 ELLOPTAK P—10-es EX 19— 87-es motorkerékpárom, mo­torszám 7 051 284. Nyomraveze­tőt jutalomban részesítem. Ér­tesítést „Pannónia” jeligére a Bajai Hirdetőbe kérek. 550 BARNEVALHOZ közel kétszo- ba összkomfortos társasházrész eladó. Átadás jövő ősszel. Ér­deklődni Kecskemét, Hunor utca 1. 7530 Halasi apróhirdetések ELADÓ vagy egyszemélyes el­tartásért odaadnám Bodoglár­ELADÓ 165 kg-os láncos mér­leg, jó állapotban. Kiskunha­las, Sólyom u. 3._____________x MEKALOR olajkályha garanciális egész Bács-Kiskun megye területén végzi a Bajai Vas- és Fém Ktsz Hibabejelentés. Baja. Vörösmarty u. 10. Telefon; 74. Kecskemét, és környéki lakosok részére. Kecskemét, Halasi a. 12. Telefon; 27—68. Ügyintéző; Király és Kiss, 7361 TEATÜZHELY, villanykályha olcsón eladó. Kiskunhalas, Kossuth 18, délelőtti órákban. __________________________697 6 01-ES Trabant eladó. Kiskun- halas, Vasút utca 6. Németh. 698 KÜLÖN bejáratú beköltözhető szoba, konyhás lakrész eladó. Kiskunhalas, Baross utca 4. ______________ 699 E LSŐRENDŰ 60 db, anyabirka eladó. Kiskunhalas, Vadkerti út 20._______________ 702 B EKÖLTÖZHETŐ lakóház el­adó két részben is. Kiskunha­las, Szántó Kovács utca 16. ________________701 F IATAL orvos házaspár búto­rozott szobát keres egy évre. „Házaspár” jeligére a Kiskun- halasi Hirdetőbe. 700 puszta 194. számú tanyámat Judik-féle tanya, kertészetre, baromfinevelésre alkalmas. Ér­deklődni a helyszínen. 710 ELADÓ Kiskunhalason Felső­szállás 138. számú tanya, 815 négyszögöl területtel. Érdek­lődni a helyszínen. ________711 E LADÓ kétszobás lakóház, mellékhelyiségekkel. Kiskun­halas, Kmeth Sándor utca 13. 712 ÜJ ház eladó két szoba, kony­ha, előszoba, pince, 244 négy­szögöles területtel. Ugyanott házhely eladó. Kiskunhalas, Dobó utca 20. 703 ELADÓ 200 kg, mázsa, fürdő­kád, 4 hektós vashordó, Kis- kunhalas, Tuba utca 15. 704 ÖT- és héthektós boroshordók eladók. Kiskunhalas, Vörös­marty u. 47. _________________705 E LADÓ Kiskunhalason kétszo- ba összkomfortos lakóház Jó­kai utca 53. 706 ELADÓ Kiskunhalason Lovag utca 1. számú beköltözhető la­kóház. 707 FÖBÉRLETI, egyszobás, kertes lakásomat lakótárs nélküli, el­cserélem ugyanilyen értékűért, ahol több lakótárs van. Kis­kunhalas, Kardos Pál utca 2. 713 ELADÓ Kiskunhalason Lovag utca 2, alatt külön bejáratú, félház és egy jó karban levő ötvenllteres rézüst. Érdeklőd­ni a helyszínen._____________714 A BAJAI Mezőker fér» és Dől segédmunkásokat és éjjeliőrt felvesz. Baja, Szegedi út. 553 KERESEK megvételre egy szo­ba, konyhás lakást 15 ezer fo­rint kp plusz részletfizetéssel, megegyezés szerint. Baja, Fürst Sándor u. 23. Szilt Jó­zsef. 552 HORDO 2 db 300-as kiadó. Ba­ja, Ságvári tér 4. (Belvárost templom mögött.)____________551 F IATAL házaspár egyéves gyermekkel keres bútorozott vagy bútorozatlan szobát. — „Technikus házaspár” jeligére a Bajai Magyar Hirdetőbe. 554 ELADÓ egy db másfél vagy 2 tonnás gumikocsi, l db 250-es Jawa motorkerékpár. Baja, Engels u. 17,__________ 555 E LCSERÉLEM szekszárdi 2 szoba összkomfortos lakásomat bajai hasonlóra. Cím: Szek- szárd, Táncsics Mihály u. 46, fsz.: 2. Érdeklődni: Baja, Sza­badság u. 46._____________556 T ÖBB boroshordó eladó 500— 600 literig, 2,— Ft literje. En­gels u. 22. Baja. 558 ELADÓ 80 négyzetméter be­épített födémes téglaépület, műhelynek, raktárnak átalakí­tással Lakásnak is alkalmas. Baja, József Attila u. 3. Ér­deklődni: lehetőleg csak va­sárnap, délelőtt. 560 CP-S Trabant eladó. Baja, Táncsics u. 22. Tel.: 714. 7649 601-ES Trabant 30 ezer kilo­méterrel eladó. Érdeklődni le­het: Baja, tel.: 79., naponta 16 és 17 óra között. 7706 ELADÓ Kiskunhalas, Hajó ut­ca 11. szám alatt 110 négyszög- öles porta. Érdeklődni ugyan­ott. 715 112 NÉGYSZÖGÖL házhely el­adó, tervrajzzal, építési enge­déllyel, lakható szoba, kony­hás, spejzos épülettel. Megte­kinthető : Kiskunhalas, Csap utca 8,'a.___________________7684 ELVESZETT Baja, Szamuely u. 25. szám alól hathónapos, fajtiszta, drótszőrű, fehér, fe­kete folttal, barna fülekkel, foxterrier kan kutya. Eddi névre hallgat. Kérem a becsü­letes megtalálót jutalom elle­nében a fenti címen adja le. Tartás esetén ütni, megkötni nem szabad, hidegre érzékeny, naponta kevés főtthús, főzelék, nyers gyümölcs, tiszta víz, ve­szettség ellen most kell oltani. ELADÓ Kiskunhalas, Zalán ut­ca 12. számú házrész, azonnal beköltözhető kétszobás. Érdek­lődni helyszínen, második aj­tó. 7685 ELADÓ Felsőkistelek 36, (Kis­kunhalas) számú tanya, 1200 négyszögöl területtel műút mellett. Érdeklődni a helyszi- 709 AZONNAL beköltözhető szoba, konyha, kamrából álló ház, I nen, Hegyi József. 1500 négyszögöl szőlő és szántó területtel eladó, belterületen 35 000 Ft-ért, Kiskunhalas, Al­sótelep í. 7563 SKODA 440-es sürgősen eladó. Érdeklődni Kiskunhalas, Vörös Október Tsz központja tele­fon: 121. 7568 FELHÍVÁS! Értesítjük kedves vevőinket, hogy október 1-től 15-ig leltározunk A leltár ideje alatt az árukiszállítás és árukiadás szünetel. Kérjük megrendelőinket, úgy szíveskedjenek eszközölni, hogy a leltár előtt még az áru kiszállítható legyen. ÜVEG ÉS PORCELÁN NAGYKER. VÁLLALA1 kecskeméti lerakata. 7629 Figyelem! KF—250 típusú hidraulikus fűrészgépre és EU 500/2000 típusú esztergapadra bérmunkát vállalunk Dégáz Üzemegység. Baja. Telefon; 31. Üi.; Csapiáros László. 7658

Next

/
Oldalképek
Tartalom