Petőfi Népe, 1969. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-14 / 213. szám

IMS. «September 14.

s. ouua

A csengődi fiatalok

' A mi fiataljaink se jobbak, se rosszabbak, mint más községek fiataljai — mondja magyarázatképpen Gyulai István, a Csengődi Községi Tanács elnöke, amikor az új fogorvosi lakás előtt elhaladunk. A széles portán — szomszédságban a művelődési házzal — korszerű orvosi rendelő épült, várja az új fogorvost A telket mínium- mal festett vaskerítés övezi, a kerítés vasszálait az éjjel vandál kezek meghajlították. Szándékos kártétel. mi tagadás.

— Nagy erő van a borban — mondom.

— Nemcsak a bor lehet az oka — ellenkezik a tanácselnök. — Ebben a faluban régebben is, szinte ősidőktől, szokása volt a fiataloknak a kerítések megrongálása.

— Hány KISZ-korú fiatal van a községben?

Erre a kérdésre már Moravesik Szilveszter, a művelődési ház igazgatója válaszol:

— Kereken hetven. De ők is csak este vagy éjjel és vasárnap vannak idehaza, mert eljárnak más községekbe — legnagyobb részben Kiskőrösre, a ktsz- be — dolgozni:

A község 2900 lakosának Mentős része jó módú szóló- és gyümölcstermelő gazda, de nem kevés a kétkezi munkára rászoruló sem. A fiatalok számára kevés munkaalkalom kínálkozik a községben, hacsak a szakszövetkezetekben és a családi gazdaságokban nem.

Megkérdezem a művelődési ház igazgatójától:

— Milyen a fiatalok szórakozási lehetősége?

Moravesik Szilveszter válasza:

— A fiatalok szórakozásához minden feltétel adva van. Elsősorban a klubpresszót említeném. A művelődési házban a Kiskőrösi Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet eszpresszót és cukrászdát rendezett be, két évvel ezelőtt nyílt meg a presszó és hamarosan nagy népszerűségre tett szert. Havi forgalma már elérte a 23—24 ezret.

— Kik látogatóik, a Uub- presszót?

— Mivél az ifjúsági klub helyisége is egyúttal, természetesen elsősorban a fiatalok. A mellette levő teremben táncolhatnak, szórakozhatnak. Van azonban egy nagy hátránya a nemrégiben megnyílt Bucka étterem és eszpresszóval szemben: míg ott zenekar szolgáltatja a tánczenét, addig mi csak magnóról tudunk muzsikáit adni. És ez természetesen csökkenti a klubpresszó látogatottságát, a Bucka megnyitása óta észrevehető a forgalom csökkenése, főképp a fiatalok maradnak eL

Érdeklődésemre — célozva az orvosi lakás kerítésének előbb említett megrongálására —, hogy milyen mértékű a községben az iszákosság, a tanácselnök így válaszol:

— A veszélyeztetett családok száma 169. Ebben benne van minden: az alkoholista szülök által okozott veszély, a magukra hagyott öregek, vagy egyéb okiból gyámdításra szoruló családok és magánosok. Fele lehet ennek a számnak az alkoholos: Községünk borvidék,- természetes, hogy nagyobb a veszély. Még szerencse, hogy nálunk nem termelik a nova-szőlőt. Az iskolákban egyáltalán nem tapasztaltuk eddig hogy a gyerekek alkoholt fogyasztanak.

A község fiatalságának elvándorlására terelődik ismét a szó. Érdékes választ kapunk Gyulai István tanácselnöktől! ij

— A lakosság száma mégsem fogy, inkább növekszik. Ennek az az oka, hogy sokan a tanyáktól beköltöznek a községbe, mivel házat építenek. A tanya azonban nem marad üresen, mert más vidékekről — sokszor még a Dunántúlról is — áttelepülnék ide családok, hogy a tanyában lakást kapjanak. Természetesen a gazda földjén, szőlőjén munkát is vállalnak, í gy a közsé g hasznos polgárai lesznek.

Balogh József

sames emse re^Enye —foboitota:fezek««

7.

— Még csak két szót — állította meg Forrest. — Igaz, ez nem az én dolgom, de tisztellek és ezért szeretnék jó szolgálatot tenni neked. Ha úgy érzed, hogy jogtalanul beszélek, szakíts félbe, nem fogom zokon venni.

— Nem, nem, mondd csak — képedt el Konrad zavartan —. Miért? Mi történt?

— Még nem történt semmi — nyomta meg a még szót Forrest, s továbbra is félrenézett. — Mondd csak, szemmel tartod te a kedves feleségedet?

— Nem értem önt, uram ...

— Valaki közölte velem, hogy a feleségedet este a Paradise-klubban látták —

mondta nyugodtan Forrest. — És nem mondhatnám, hogy túlságosan józan volt. Viszont azt hiszem, nem szükséges elmondani, hogy a klub gazdája épp ez a Maurer, s a bandája alighanem nagyon jól tudja, hogy a kedves feleséged az én főfelügyelőm asszonya. Ez minden, amit mondani akartam neked, Paul, de azt ajánlom neked, gondolkozz el rajta. Ez árthat az ügynek és nem használ a feleségednek sem.

II.

Konrad egész csapata két személyből állott: Maggy Phieding titkárnőből és Van Kosch nyomozóból. Mindketten szíwel-lélekkel dolgoztak, s amikor Konrad az irodába lépett,

Magyar városok 2000-ben

HOZZÁSZÓLÁS

Érdekes, habár erősen vitatható cikket írt dr. Ko- pátsy Sándor a Népszabadság szeptember 7-i, vasárnapi mellékletében. A lényege ebben a mondatban foglalható össze: „Véleményem szerint a mi területfejlesztési elveink helytelenek annyiban, ameny- nyiben azt hangoztatják, hogy Budapest abnormálisán túlméretezett konglomerátum, * hogy a főváros fejlesztésének rovására is néhány tucat kisvárost kell inkább iparosítanunk és csaknem minden megyében külön ipari központokat kell létesíteni."

Kifejti, hogy Budapest és általában a már iparosodott városok nagyvonalú fejlesztése nemcsak hosszú távra érdékünk, hanem a gyors fejlődés szempontjából a legkönnyebben és legolcsóbban járható út Véleménye szerint Budapest konglomerátumát erőteljesen fejleszteni kellene, s a jelenlegi elmaradott közlekedési viszonyok helyett korszerű út- és vas- úthálózat kifejlesztésével lényegesen lei kell terjeszteni a főváros hatókörét. Ezzel válhatna — mint írja — a főváros a gazdasági fellendülés igazi motorjává az országban és kedvezőbb feltételeket teremthetne öt-hat vidéki ipari központ kifejlesztéséhez. Mindez nem jelenti azt hogy például a következő ötéves tervben már nem kellene folytatnunk a vidék iparosítását Látnunk kell azonban, hogy hazánkban is egyre kevésbé lehet ez a fejlődés fő útja — mondja a Magyar városok 2000-ben című cikk szerzője.

Sajnos a mi kis megyei lapunk szűkreszabott oldalterjedelme mellett nincs módomban, hogy bővebben is idézzek az írásból, de központi napilapunk hatalmas példányszáma valószínűvé teszi, hogy erre nincs is semmi szükség, hiszen nagyon sokan elolvasták, illetve olvashatják dr.

Kopátsy cikkét Éppen ezért mindjárt a mondanivalóm lényegére térek, amely így összegezhető: nem értek egyet az említett gondolatmenettel bármilyen hatásos érveket hoz is fel mellette Kopátsy elvtárs. Ez a gondolatmenet ugyanis mindjárt az elején, az idézett mondatban sántít. Mert igaz, hogy nagyon sokan és szerintem joggal hangoztatják — köztük (kiváló szakemberek is —, hogy Budapest abnormálisán túlméretezett centruma az országnak, de én azt még soha sehol nem olvastam, s nem is hallottam, hogy a főváros fejlesztésének rovására néhány tucat kisvárost kell iparosítanunk és csaknem minden megyében külön ipari központokat kell létesíteni. Ez így nyilván szándékos kiélezése, s eltúlzása ennek a gondolat- menetnek. Méghozzá — ha nem tévedek — egy igazi fővárosi „patrióta” nemes szándékú, de nem a legbiztosabb alapokon álló érvei alapján. Mert hiszen éppen Kopátsy elvtárs ne tudná, hogy a párt és a kormány idevonatkozó határozatai, állásfoglalásai nem ezt mondják?

„Az ipartelepítésnél

jobban figyelembe vesz- szük az iparilag elmaradott alföldi és más területek népességének jogos igényeit.” (Az MSZMP VIII. kongresszusának határozatából.) Vagy ugyanez más fogalmazásban és tovább szélesítve: „Á termelőerők területi elhelyezésében a jövőben is arra kell törekednünk, hogy folytatódjék a gazdasági és kulturális kiegyenlítés az ország egyes területei között.” (A IX. kongresszus beszámolójából.) Eltérhetünk-e éppen ilyen fontos, az egész lakosságot érintő kérdésben — ha csak árnyalatnyi- Lag is — ezekről az alapvető állásfoglalásoktól? Bajosan, hiszem, mert ezek nagyonis körültekintő elemzések, felmérések, társadalom és gazdaságpolitikai következtetényomban észrevette, hogy munkatársai türelmetlenül várták már.

— Mit határoztál, Paul?

— kérdezte Van Rosch és az asztalához ment.

— Maurer nyomain indulunk el.

Van Rosch, ez a nyúlánk, sovány, feketebaju- szos fiú elégedetten mosolyogva dörzsölte a kezét.

— Ez pompás! — kiáltotta —. Maurer minden bizonnyal benne van a dologban. Hogyan kezdjük?

Konrad azonban nem felelt, hanem az alacsony termetű, de jó alakú Mag- gyre nézett, aki az asztalánál ült.

— Mit szólsz hozzá, Maggy? — kérdezte tőle.

— Csak azt, hogy ha ketten akarnak Maurer múltja után kutatni, ajánlatos lesz, ha golyóálló mellénybe öltöznek. Nem tréfálok

— mondta nyugodtan a lány.

— Nézd csak, az úgy van, hogy tíz éve Maurer még habozás nélkül lelőtte volna a rendőröket. Most azonban már üzletember, van féltenivalója, így hát nem kockáztat. Nagyon jól tudja, hogy akkor nem tudna kicsúszni a kezünkből.

Nekünk nincs félnivalónk, hanem a tanúknak, azoknak igen — ha egyáltalán megtaláljuk őket.

— Most már meg is nyugodott a mi kicsi Maggynk. Hanem mivel kezdjük? — mosolygott Van Rosch.

— Mindenekelőtt azt kell bebizonyítanunk, hogy Maurer és Juhn barátok voltak. Ügy gondolom, legjobb lesz, ha elmégy a Zsákutcába, s a körzetben is átkutatsz minden házat és mindenkit, aki a közelben lakik. Igyekezz megtudni, kik voltak bejáratosak Juhnhoz. Ha szerencsénk lesz, Maurert is állandó látogatói között találjuk majd. Az ám! Maurer nevét sehol senki előtt ne említsd, mert akkor aztán bottal üthetjük a nyomát. Tégy úgy, mintha kizárólag Jordan körül nyomoznánk.

Egész álló nap dolgoztak, s Konrad csak este tíz óra tájban vetődött haza. Mikor a vendégszobába ment, Jenny már egy fotelben ült és újságot olvasott. Arca — akárcsak tegnap — hideg és ellenséges volt. Reggel, mikor Konrad munkába ment, az asszony még aludt, így nem akarta fölkelteni,

sak eredményei. Nem néhány tucat kisvárost kell tehát iparosítani, hanem végre kell hajtani, az említett határozatokat, méghozzá az egész lakosság érdekeinek megfelelően, a mélységig hatoló differenciáltsággal, ott és ahogyan azt a szükség megkívánja. S a nélkül, hogy ezt a fejlődés „fő útjának” tartaná és nevezné valaki ...

Azzal nyilvánvalóan egyet lehet és kell érteni — bár az utóbbi idők tapasztalatai ebben is bizonyos óvatosságra késztetnek bennünket —, hogy a mezőgazdaságból élő lakosság számaránya egyre inkább csökken, de kérdés, hogy az itt felszabaduló lakosság (nálunk a tanyavilágot is beleértve) vajon merrefelé áramlik. Ha úgy lenne, hogy főleg a főváros és a már ma is iparosodott hét vidéki város felé — ez valóságos tragédiát jelentene az említett városok számára. Szerencsére azonban nem így van. Ha az iparban foglalkoztatottak arányát nézzük, akkor 1938- ban még ennek aránya a fővárosban — az országoséhoz viszonyítva — elérte a 60 százalékot, de 1964-ben például már csak 42 százalék volt ez az arány. Igaz, eleinte főiként Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs és Győr elllensúlyozta a szívóhatást, ezek fejlődése az utóbbi két évtizedben gyorsabb ütemű volt Budapestnél, de egyre inkább megfigyelhető más centrumok rohamos fejlődése is, s azt mondhatjuk: megindult a városiasodás általános folyamata.

Igaz, Budapest össznépes- sége a városlakók arányában (1966-os adat) még mindég 44,6 százalék, de az is igaz, hogy a mai vidéki városok népessége eléri a két és fél millió főt. (Budapesté 1968-as adat szerint — kerekítve 1 millió és 990 ezer.) S azt is hozzátehetjük, hogy a községek is egyre nagyobb szerepet játszanak a „város beszélni vele, különösképp azért sem, mert Jenny hajnalban vetődött haza. Most viszont nem is akarta kerülni a beszélgetést, bár jól tudta, hogy ebből csak botrány lehet.

A kandalló mellé ült.

— Jenny..,

— Mi van? — kérdezte durván az asszony.

— Este a Paradise-klub- ban láttak ...

Jenny egy pillanatra zavart lett, de aztán magához tért és ellenségesen nézett a férjére.

— Na és? örülj, hogy nem az Ambassadorba mentem, a Paradise sokkalta olcsóbb hely.

— Nem is erről van szó. De te épp olyan jól tudod, mint én, hogy a Paradise- klub tulajdonosa Jack Maurer. Mire gondoltál, mikor odamentéi?

— Nézd, Konrad, sokat tűrtem, de kioktatni nem hagyom magam. Te bármikor mehetsz és jöhetsz, soha nem panaszkodom. Még az apró kis ügyeidet is ismerem ezzel a Philding- gel, mivel az egyetlen vagy, aki flörtölsz vele.

Azzal kapta magát, s kiment a szobából.

(Folytatjuk.)

siasodásban”. Nálunk, Bács- Kiskusiban például az úgynevezett másodvárosíxkká előlépett nagyközségeknél figyelhető meg ez a folyamat.

Mindez arra figyelmeztet, csínján kell bánni a lakosság áramlásának — szaknyelven szólva a „vándormozgalomnak” — előre való meghatározásával, a tendenciák kimondásával, mert még érhetnek bennünket meglepetések. Gondoljunk csak nagy tévedésünkre, a tanyaközpontok kijelölésére. S rögtön mindjárt ennek ellenpólusaként arra, hogy a mezőgazdaságban igenis most is kialakulóban van a közvetlen munkahely melletti letelepedés igénye ós szükség- szerűsége.

Engedje meg Kopátsy elvtárs, hogy vitassam — ncm hozzáértőként, csupán, mint akii elolvassa a fővárosi tanács és vb üléseinek napirendjéről, vitáiról szóló tudósításokat is — azt az állítását, hogy a fejlődés szempontjából a legkönnyebben és legolcsóbban járható út a főváros, illetve a már iparosodott városok nagyvonalú fejlesztése lenne. Ennek határt szabnak máris például a főváros egyre romló közművei — az elavult csatornázás stb — amelyek felújítása szinte elképesztő terheket ró. a város költségvetésére. Vagy ki ne tudná, milyen gondokkal küzdenek ezek. a világviszonylatban válójában kicsi — „nagyvárosaink” például az ipar és lakosság vízigényének kielégítésében. Az is vitatható — szavaztassuk csak meg a bejárókat! —, hogy a centrumtól egyre kintebb kerülő lakások-e az ideálisak a jövő szempontjából, még ha erre valóban számos külföldi példa is akad.

Nem sorolom tovább.

mert nem cikkének valamennyi megállapításával akarok vitatkozni, csupán annak alapgondolatával, legfőbb téziseivel. S nem tagadom, én is mint „patrióta”, ennek a tájnak szülöttje, lakója, s a tények ismeretében jövőjének is reményteli „látnoka”. Szép nagyvárosokat képzelek el szerte az országban, s ide az Alföld szívébe is. Fejlett iparral, több százezer lakossal, nagy vonzáskörzetekkel, környékükön ugyancsak kultúrált, az ott lakók boldogulását ós megelégedett életét szolgáló de- centrumokkal. S mindez nem kisebbíti hazánk ragyogó fővárosának, s a jelenlegi nagyobb ipari városoknak szerepét sem. Sőt, meggyőződésem, hogy csakis a helyes arányok kifejlesztése után — persze még nagyon sokat kell tenni e városok érdekében is, s a fejlődés mindég folytonos — lesz igazán egészséges az ország vérkeringése minden szempontbóL

A célok tekintetében tehát egyetértünk, legfeljebb más-más módon látjuk elérhetőnek azt. S hogy miként lesz valójában 2000- ben? Azt hiszem mindany- nyian szívesen beszélgetnénk el erről harmincegy esztendő múlva .::

f, TÓTH PÁL