Petőfi Népe, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-08 / 182. szám

C. «Mal I960, augusztus 8, »teteti Terjesszük ki megyeszerte a kiskertakciót! D UN A VECSEI TUDÓSÍTÓINK TOL HASZNOS és érdeke» ja­vaslat született a Hazafias Népfront megyei elnöksé­gének legutóbbi ülésén. En­nek alapját a kecskeméti „Kiskert'’-akció szervezésé­ről és végrehajtásáról szóló tájékoztató képezte. Mint arról többször beszámol- tonk, a kezdeményezést Kecskemét város párt- és tanács-végrehajtóbizottsá- valamint a Hazafias épfront városi bizottsága — a lakosság igényeit meg­ismerve és számba véve in- Ätotta el. A 18/1968. MÉM. se. ren­delet lehetővé teszi a nagy­üzemi gazdálkodás céljára alkalmatlan földterületek haszonbérlet, illetve eladás útján történő hasznosítását A városi tanács a rendelet Irányelveinek megfelelően vizsgálta meg a helyi lehe­tőségeket — a termelőszö­vetkezeti. állami gazdasági földeken. A célra legalkal­masabbnak a Magyar— Szovjet Barátság Tsz-nek a Halasi út mentén levő föld­területei látszottak. Azokon tudniillik táblás művelés nem folytatható, ugyanak­kor — a várostól 3—5 km- re — közúton és vasúton is megközelí the tők. Ebből sajátított ki a ta­nács 150 kh-at. és a ter­melőszövetkezetet cserein­gatlannal kártalanította. Sa­ját hatáskörében parcelláz­tatta fel a területet.» az el­ső ütemben 197 — egyen­ként 200—250 négyszögöles kertet alakított ki. Az előkészítést követően a tanács tájékoztatókon kö­zölte az üzemekkel, válla­latikkal. intézményekkel, hivatalokkal a kiskertek juttatásának, illetve vásár­lásának feltételeit Ezek sze­rint: A kiskerteket az OTP út­ján értékesíti a tanács, négyszögölenként 10 forin­tos vételáron. Egy-egy igényjogosult egy kiskertet vásárolhat Igényjogosultak: a bérből és fizetésből élők. akik me­zőgazdasági ingatlannal nem rendelkeznek: akiknek igényjogosulbságát illetve igényét az üzemi, vállalati stb. szakszervezeti bizott­ság elismeri és javasolja. A kiskert az igényjogo­sult vevő telekkönyvi tu­lajdonát képezi, azonban az a telekkönyvezéstől számí­tott 5 éven belül nem ide­geníthető el. Ez a kis ingatlan bármely növény termesztésére fel­használható (gyümölcs, ker­ti termény, szántóföld stb.) Rajta felépítmények léte­síthetők. előzetes építési en­gedély alapján. A leendő hétvégi ház alapterülete . a 30 négyzetmétert nem ha­ladhatja meg. Ha ilyen ház nincs. 12 négyzetméteres szerszámkamra építhető. A TANÁCS a házi kis­kerteknél semmiféle köz­művesítést nem vállal. Vi­zet, villanyt utat stb. — a telektulajdonosok társu­lással biztosíthatnak, illet­ve telkükön ásott vagy cső­kutat létesíthetnek. Ilyen tájékoztatás alap­ián kezdték meg a címzet­teknél a jelentkezők össze­írását. Várakozáson felül, már az első számbavétel­kor több mint 500-an igé­nyeltek kiskertet A jutta­tásban részesült vállalatok­nál, hivataloknál sorsolás vagy megegyezés útján osz­tották ki a telkeket dolgo­zóiknak. A nagy érdeklődésire va­ló tekintettel kezdte meg a városi tanács a második ütem végrehajtását, majd további kiskert juttatások előkészítését is. más alkal­mas területeken. Minthogy a kecskeméti kiskertakció sikere minden bizonnyal megismétlődne a megye • más területein is, az eddigi visszhangra, érdek­lődésre való tekintettel ja­vasolja a Hazafias Népfront megyi elnöksége — vala­mint a megyei tanács vb —, hogy a népfrontbizottságok Baján, Kalocsán, Kiskun­félegyházán és Kiskunhala­son is kezdjék meg. illetve folytassák a kiskertakció szervezését. Ugyanakkor — a városiasodó nagyobb köz­ségekben — mint Kiskörös, Bácsalmás és így tovább — vizsgálják meg az ilyen irá­nyú igényeket és azok ki­elégítésének lehetőségeit. A HÁZI kiskertek kiala­kítására igénybe vett terü­letek lehetővé teszik a dol­gozók megnövekedett sza­bad idejének hasznosabb, kellemesebb, egészségesebb eltöltését, amellett a házi gyümölcs, zöldség előterem­tése szempontjából is elő­nyös a szerepük. —th —n Befejeződött a körzetesítés Négy kollégium várja a tanyai diákokat Egyelőre még csak a tan­szervásárlást propagáló plakátok „szomorítják” a nyár örömeit élvező diáko­kat. pedagógusokat. Néhány hét van hátra még a „gyöngyéletből”, de a Du- navecsei Járási Tanács V. B. Művelődésügyi Osztá­lyán már javában folyik az új tanév előkészítése. Ezek­ről a munkákról tájékoz­tatott bennünket Babucsik Pál osztályvezető-helyet­tes. — Az új tanév legna­gyobb eseménye az, hogy befejeződött járásunkban a külterületi iskolák körze­tesítése. A szabadszállási tanyai kollégium létrehozá­sával eltűnt az utolsó fehér folt a szakrendszerű okta­tás térképéről. Egy hosszú folyamat fejeződött be ez­zel, amely sok nehézséggel, gonddal járt. Meg kellett értetni szülőkkel, pedagó­gusokkal és gyermekekkel egyaránt, hogy intézkedése­ink elsősorban a gyerme­kek érdekében születtek. Gyakorlati oktatás Bortorony Pécsett elkészült az ország első toronypincéje, amelyet csütörtökön avattak fel és adtak át rendeltetésének. Az építményben körülbelül kétmillió liter bort lehet tá­rolni. Az új bortárolót a Somogy megyei Tervező Vállalat szakemberei tervez­ték és a Dunaújvárosi Épí­tőipari Vállalat munkásai építették, tulajdonosa és használója pedig a Mecsek- vidéki Pincegazdaság. A toronyból látják el bor­ral a mellette levő palacko­zóüzemet. ahol évente 12— 13 millió palackot töltenek meg Dél-Dunántúl legjobb boraival. Valóságos óriás­termosz ez. amelyet külön­leges módon szigteltek és külső falát csillogó alumí­niumlemezekkel borították, hogy visszaverj áb a Nap sugarait. Ily módon a téli­nyári hőingadozás csupán öt-hat fok» Cikkünk nyomán: Válaszol az AKÖY A Kecskeméti Sütőipari Vállalat igazgatója a Pe­tőfi Népe július 29-i számá­ban megjelent riportban nyilatkozatot adott és en­nek egy részében a korábbi idők kenyérkiszállítási ké­sedelmeit a 9. sz. AKÖV- re hárítja. Riportbeli nyilatkozatá­ban a Sütőipari Vállalat igazgatója azt állítja, hogy „.... korábban, — de még tavaly is — sok bosszúságot okozott a több órás késede­lemmel történő kenyérki­szállítás, holott ennek nem a Sütőipari Vállalat volt az oka. mert a szántásra az AKÖV-vel volt megállapo­dásunk, s volt úgy, hogy a reggel 4 órára kért kocsi csak 8 órakor jelentke­zett .. A Sütőipari Vállalat igaz­gatójának nyilatkozatát alá­támasztó tényeket megálla­pítani nem lehet. Ellenben bizonyítani kell az aláb- bískst i A Sütőipari Vállalat igaz­gatóiénak riportbeli nyilat­kozatából is megállapítha­tó, hogy a sütőipari kiszál­lítás 33 db különböző jár­művel történik. A múlt év­ben (az I. negyedévre) a Sütőipari Vállalatnak mind­össze két jármű foglalkoz­tatására volt szerződése az AKÖV-vel, amelyikből az egyik járművet Tiszakécs- kén, a másikat pedig Izsá­kon foglalkoztatta. A még korábbi időben — 1967-ben — is mindössze 3 db jármű foglalkoztatására kötött szerződést a Sütő­ipari Vállalat az AKÖV- vel, de ezen leszerződött három járműből is augusz­tusig csak kettőt foglalkoz­tatott. Mive! tehát a Sütőipari Vállalat az AKÖV-től a ki­szállításhoz szükséges 33 járműből mindössze két járművet vett ieénvbe, nem minősíthető helytállónak a Sütőipari Vállalat igazgató­jának nyilatkozatban közölt azon állítása, hogy a kése­delmeket az AKÖV idézte elő annál is inkább, mert a Sütőipari Vállalat a fuva­rozásokat és azok pontos­ságát az AKÖV-nél soha nem kifogásolta. Podmanlczkv János a 9. AKÖV igazgatóhelyettese Épül a Kiskőrösi Vegyes Ktsz új ipartelepe. Viczián Mihály oktató (középen) irá­nyításával első és másod­éves ipari tanulók a fő­épület tetőszigetelésén dol­goznak. Járásunkban jelenleg Har- tán, Dunavecsén, Kunszent- miklóson és Szabadszállá­son várja kollégium a ta­nyai diákokat Körzetesítési tevékenysé­günk zömét eddig a szer­vezési technikai feladatok alkották. Következik tehát a fő feladat végrehajtása: a tartalmi munka színvo­nalának emelése. Ezt első­sorban a pedagógus-to­vábbképzéssel kívánjuk megoldani, mert tapaszta­lataink szerint nagy peda­gógiai feladatot jelent a ta­nyáról bekerült diákok fel­zárkóztatása a falusi diá­kok színvonalához. Az osztály munkatársai értékelő beszámoló elkészí­tésén dolgoznak, mely tük­rözi az elmúlt tanév ta­pasztalatait, egyben meg­határozza az új feladato­kat. A pedagógusok szak­tárgy-csoportonként kapnak útbaigazítást, ami bizonyá­ra megkönnyíti a munká­jukat. Hogyan segítenek azokon a diákokon, akik év végén „leverték a lécet”? Babu­csik Pál elmondta, hogy a javító vizsgára kötelezett tanulók részére augusztus 1-től heti két alkalommal tartanak korrepetálást, ahol felkészítik őket a pótvizs­gára. Hasznos kezdeményezés történt a napközis tanulók üdültetésével kapcsolatban. A nyár folyamán öt hé­ten keresztül egy-egy olyan napközis csoport üdült a dunavecsei tanyai kollégi­umban, mely saját közsé­gében nem tudta volna él­vezni a nyár örömeit így solti, kunszentmiklósi, har- tai, szalkszentmártoni nap­közisek vették birtokukba a festői környezetben levő dunavecsei kollégiumot és lubickoltak a Duna hús hullámaiban. Egy hónap múlva pedig 37 iskolában ötezer-hatszáz­harminc kisdiák rugaszko­dik neki az új tanévnek a dunavecsei járásban. Cx. A tasskertesiek tanácstagja Fiatalos, víg kedélyű em­ber Németh András. Arcán még nem hagyott nyomot a múló idő, pedig már túl van az 55. éven. Közel negyven esztendeje postai dolgozó, ebből 27 évet Kunszentmik- lóson töltött, ahol a mai na- pig is mint postamúszaki körzetmester dolgozik. Két évvel korábban Kiváló dol­gozó kitüntetésben részesí­tették. A tasskertesi húsbolt kel lemes hűvösében ezúttal azonban nem a postai, ha nem a tanácstagi munkájá­ról beszélgetünk. — Az év elején a részle­ges tanácsválasztáskor nyer­tem el az itt élő emberek bizalmát Jókora túlzással sokan ezt mondták: Bandi, te mindent el tudsz intézni, ezért választottunk meg... Ebben annyi az igazság, hogy már a tanácstagi meg­bízatás előtt is szívesen kap csalódtam be a közügyekbe. Sajtótájékoztató a folklór-fesztiválról Kalocsa, Baja és a Sze- lidi-tó birtokosa, Dunapataj lázasan készülődik az év egyik legrangosabb népmű­vészeti eseményére, a II. Duna menti folklór-feszti­válra. A kalocsai járási ta­nács és a dunapataji Űj Élet Tsz vezetősége augusz­tus 12-én kedden előzetes tájékoztatót tart a sajtó képviselői számára a nagy szabású rendezvényről. A tájékoztatóra meghív­ták valamennyi országos na­pilap. továbbá az MTI, szá­mos hetilap és természete­sen a környező megyék úi- ságainak munkatársait. A találkozó a dunapataji táj­múzeum megtekintésével kezdődik, maid a Szelidi-tó víziszínpadán néptáncbemu- latót tekintenek meg a részt, vevők, végül pedig a szálló­vá átalakított Bencze-kas- télyban kerül sot a tulaj­donképpeni tájékoztatóra, Egy érdekesség még a műsorból: a rendező szer­vek szándéka szerint az idén először a népzenei ha­gyományok modernizált to­vábbélését is bemutatják, Vecsei klubtalálkozó Az ifjúsági klubok egyre inkább fontos tényezőivé válnak megyénk kulturális életének, s ezért örömmel kell üdvözölnünk minden olyan alkalmat amikor a legsikeresebben működő klubok ismerkedés és ta­pasztalatszerzés céljából egymás kapcsolatát keresik. Vasárnap Dunavecsén lesz erre példa a vecsei és a ka- locsi ifjúsági klubok egész­napos találkozóján. Itt van ez a húsbolt. Eve­kig kérték a megnyitását, mert nagyon rósz volt az el­látás. Egyszer aztán megelé­geltük a várakozást, össze­fogtunk az illetékesekkel, a lakossággal. Gyűjtést szer­veztünk, segítettük az építő­anyagok beszerzését. Sőt, mi tettünk javaslatot a szövet­kezetnek egy ügyes boltver zető alkalmazására is. — Milyen problémákkal keresik fel a választók? — Különböző ügyekben. A közvilágítástól a házhe­lyek kialakításáig, a vízle­vezető árkok kiásásáig min­den olyan közérdekű ügy­ben, melynek megvalósítá­sa általában nagyon indo­kolt. A legtöbben a járda­építést szorgalmazzák. Keszthelyi Albertné és Haj­dú Benedek tanácstagokkal együtt sikerült mozgósíta­nunk az érdekelt lakossá­got, így épült meg Tassker- tesen az első betonjárda. — Természetesen, nem mindig hivatalos ügyben ke­resnek fel a választóim. Gyakran csak „úgy benéz­nek”. Ilyenkor sok minden­ről szó esik. még tréfálko­zunk is. Hiszen nem csupán a választóim, hanem bará­taim is! — Mit javasol a választó- körzet további fejlesztése érdekében? — Most a napközi otthon létrehozását szorgalmazzuk. Sok olyan család van ugyan­is a környéken, ahol mind­két szülő dolgozik és a gye­rekek felügyelet nélkül ma­radnak. A tanács a fejlesztési alapból bekötőutat építte­tett a benzinkúttól a MÁV- állomásig. Sajnos, azonban, nem gondozza senki. Ezért javasoltuk, hogy vagy társa­dalmi erővel, vagy a tanács által egy félműszakos útőr alkalmazásával meg kellene oldani ezt a gondot. A víz­hálózat bővítése nem csu­pán a mi érdekünk, hanem az egész községé, ezért jó lenne, ha közös összefogás­sal kezdenénk a munkához. Saabé Attila

Next

/
Oldalképek
Tartalom