Petőfi Népe, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-01 / 176. szám
MW. angusrtus I, péntek T oldal A gabonaszérűk áj gépei kerékpárverseny Kiskunfélegyházán Augusztus 2-án, szombaton délután 4 órakor háztömbkörüli kerékpárversenyt rendez Kiskunfélegyházán a járási sporttanács és a Kiskunfélegyházi Vasas kerékpár szakosztálya. A versenyen a magyar válogatott keret tagjain kívül részt vesznek csehszlovák, olasz, és NDK versenyzők is, így tehát a félegyházi kerékpárverseny nemzetközi összecsapássá bővült. A rajt és cél a Kossuth utcában, a Petőfi Általános Iskola előtt lesz. Innen a Lőwy Sándor utcán, az Engels, a Horváth Zoltán utcákon át és végül ismét a Kossuth utcán folyik a verseny. A rendezőség ezúttal is kéri a fenti útvonal lakóit, hogy a verseny időtartama alatt lezárt útszakaszon járművet ne hagyjanak és fokozottan ügyeljenek arra. hogy a gyermekek se járjanak az úttesten, mei*t ezzel saját maguk és a versenyzők testi épségét is veszélyeztetik. Színvonalas küzdelem az asztalitenisz Kiskun Viadalon Bemutató Városföldön Hosszú idő uitán az idén ismét megrendezték asztali, teniszben is Kiskunfélegyházán a hagyományos Kiskun Viadalt. Ezúttal az Országos Asztalitenisz Szövetség meghívása alapján csak serdülök és ifjúságiak vehettek részt, és végig körmérkőzéses formában bonyolították le a versenyt. A Kiskun Viadal nagy sikert aratott és a kiskunfélegyházi járási TS elnöksége elhatározta, hogy a jövőben minden évben megrendezi ezt a versenyt. Vándorkupát is alapítottak, amelyet az a* egyesület nyerhet el végérvényesen, amely a következő öt év alatt legalább háromszor nyeri meg a pontversenyt Rekordlétszám Országos rádiós verseny Kecskeméten A technikai sportok egyik legfé-rfiasabbja a rádíó- iránymérő-vérseny. népszerű nevén a rókavadászat. A versenyzőknek 10—15 kilométeres távolságot kell megtenniük, keresve a rejtett adókészüléket. A sportág magas követelményeket támaszt az elméleti fáiké-, szültség iránt, s ugyanakkor kitűnő erőnlétet is követel. Az ; MHSZ Bács megyei rádiósai évek óta a legjobbak között foglalnak helyet ebben a sportágban. A megyei MHSZ-rádió- klub halt évvel ezelőtt hirdette meg először a Hírős Kupa versenyt. Olyan sikerrel, hogy azóta évente ismét megrendezik, s igen nagy Iránta az érdeklődés. Az idén 18 megye rádiófai neveztek be a Hírős Kupa versenyre. összesen 'mintegy kétszázan. A versenyt szombaton és vasárnap rendezi az MHSZ megyei vezetősége a nyárlőrinci erdőben. A különféle hullámhosszokon és korcsoportokban összesen öt kategória versenyeit bonyolítják le a két nap alatt. A megnyitót szombaton reggel 7 órakor tartják az Erdő csárdánál. Balabán Sándor alezredes, az MHSZ megyei titkára ez alkalommal adja át a rádiósklub júliusban rendezett békeversenyének díjait is a legjobb helyezetteknek. Eusebio a Rómához szerződik ? Helenio Herrera a Róma csapatának argentin edzője — az AP jelentése szerint — váratlanul Lisszabonba érkezett. A hírt a portugál rádió jelentette azzal, hogy Herrera Euse- bióért utazott a portugál fővárosba. Illetékesek szerint Eusebio már alá is írta szerződését a Rómához, mert amikor a rádió- riporter kiment lakására, csak feleségét és három gyerekét találta otthon, s a kérdezőskö- désre, hogy Eusebio hol van, felesége mindössze ennyit válaszolt: „nem mondta hova ment, csak azt, hogy egyedül szeretne maradni”. A Kiskun Viadal idei eredményei: Serdülő fiú egyéni: 1. Gudelich (Ceglédi Vasutas), 2. Varga (Szolnoki MÁV). 3. Csanki II Gábor (Kiskunfélegyházi Vasutas). Serdülő leány egyes: 1. Diószegi (Abony) 2. Sidó (Karcag), 3. Brilla (Miskolc). If júsági fiú egyes: 1. Asztalos (Ganz-MÁVAG), 2. Szeri (Dunaújváros). 3. Nagy I. (Kecskeméti Petőfi) Ifjúsági leány egyes: 1. Liptai (Statisztika), 2. Szűcs (Gamma), 3. Lakatos (BGSC) Példakép Tizennyolcadszor veti részt Magány József pálmo- r,ostori testnevelő a sparta- kiád megyei döntőjén. Tehát mióta elkezdődött ez a versenysorozat, mindig ott volt az indulók és a döntőbe jutottak között. Alig van A járási labdarúgó-bajnokság sorsolása KISKÖRÖS! JÁRÁS AUGUSZTUS 10: Kiskőrösi Gépjavító II.—Tázlár, Balog Ádám SE—Fülöpszál- lás, Tabdi—‘Soltvadkert II,, Kiskőrösi Spartacus II.— Csengőd, Soltszentimre— Kaskantyú. AUGUSZTUS 17: Kiskőrösi Spartacus II.—Kiskőrösi Gépjavító II., Soltszentimre—Tabdi, Kaskatyú—Balog Á. SE, Csengőd—Tázlár, Soltvadkert II.—Fülöpszál- lás. AUGUSZTUS 24: Kiskőrösi Gépjavító II.—Fülöp- szállás, Tázlár—Soltvadkert II., Balog Ádám SE—Csengőd, Tabdi—Kaskantyú, Kiskőrösi Spartacus II.— Soltszentimre. AUGUSZTUS 31: Kiskőrösi Gépjavító II.—Kaskantyú, Csengőd—Soltszentimre, Soltvadkert II.—Kiskőrösi Spartacus II.. Fülöpszál- lás—Tabdi, Tázlár—Balog Adám SE. SZEPTEMBER 7: Kiskőrösi Gépjavító II.—Csengőd, Soltvadkert II.—Kaskantyú, Fülöpszállás—Soltszentimre Tázlár—Kiskőrösi Spartacus 11., Balog Ádám SE—Tabdi. SZEPTEMBER 14: Soltszentimre—Kiskőrösi Gépjavító II., Kaskantyú—Kiskőrösi Spartacus II., Csengőd—Tabdi, Tázlár—Fülöpszállás, Soltvadkert II.—Balog Ádám SE. SZEPTEMBER 21: Balog Adám SE—Kiskőrösi Gépjavító II., Tabdi—Tázlár, Kiskőrösi Spartacus II.—Fülöpszállás, Soltszentimre—Soltvadkert II., Kaskantyú— Csengőd. SZEPTEMBER 28: Tabdi —Kiskőrösi Gépjavító II., Kiskőrösi Spartacus II.—Balog Ádám SE. Soltszentimre —Tázlár, Kaskantyú—Fülöpszállás, Csengőd—Soltvadkert II. OKTÓBER 5: Kiskőrösi Gépjavító II.—Soltvadkert 11., Fülöpszállás—Csengőd, Tázlár—Kaskantyú, Balog Ádám SE—Soltszentimre, Tabdi—Kiskőrösi Spartacus IL A Magyar Agrártudományi Egyesület megyei szervezete, a megyei állami gazdaságok területi főosztálya, valamint a Kecskemét— Kiskunfélegyháza környéki Termelőszövetkezetek és Szakszövetkezetek Területi Szövetségének közös rendeséghányad rendkívül alacsony. Kezelése egyszerű, a zsákolást kivéve csak egy személy kell hozzá, aki gombnyomással irányítja a különböző gépi műveleteket. Az egyes módozatoknál az adaptereket kell csak kicserélni. ban, egyúttal jelzik igényeiket is. Ezzel alkalom van arra, hogy ötleteket kapjunk berendezéseink tökéletesítéséhez és egyúttal új gépek gyártásához. Ezen a bemutatón a MO- BITOX nevű munkagépünk nem véletlenül keltett nae • Nagy érdeklődéssel hallgatták a résztvevők a bemutató előtt az új mezőgazdasági berendezésekről szóló ismertetést. zésében csütörtökön mező-1 Láttuk a bemutatón a gazdasági gépbemutatót tar- magyar—jugoszláv együtttottak a Városföldi Állami i működéssel készült Zmáj — Gazdaságban. Részt vettek j BMG jelzésű kukoricabeta- a szakmai tapasztalatcserén ! karító gépet, amely már az állami gazdaságok, tér- | évek óta jól bevált hazánk- melőszövetkezetek, a területi j ban is. Az idén nagyobb szövetségek, a társadalmi mértékben gyártják, a fran- szervek vezetői. j ciáktól megvásárolt licenc A több mint száz jelenle- j alapján, a Braud-adaptere- vő előtt a Budapesti Mező- i két, amelyek szintén a ku- j gazdasági Gépgyár és a korica gépi. betakarítására Kecskeméti Agroker Vállaolyan sportág, amelyben ne indult volna. Az atlétika különböző ágain és a tekén kereöztül egészen a labdajátékokig mindenütt indult már- és pontosan talán nem is tudja, hány érmet szerzett. Állt már — nem is egyszer — az országos döntőn is az emelvény legmagasabb fokára. Ezzel még nem mondtunk mindent el róla. Évente több száz gyereket tanít meg a sport szeretetére. közben a sportelnök tisztét is betölti a községben. Családjában hagyomány a sport. Felesége is szerzett már jó néhány spar takiád bajnokságot. és ezúttal is sok értékes pontot a félegyházi járásnak. Azt is örömmel újságolta Magony József, hogy. a 10 éves fia is sportol, de a kisebbik — még csak négyéves — máris olyan mint a vasgyúró. Biztató tehát az utánpótlás. Addig is, míg ők jöhetnek a spartakiádra, a Magomy- házaspár lesz ott a résztvevők között. Viszontlátásra tehát jövőre a tizenkilencediken. lat felvonultatta a gabonaalkalmasak. Megkértük Csányi Sánszérűk legújabb gépeit, va- ; dort, a Budapesti Mezőgaz- lamint a kukoricabetakarí- j dasági Gépgyár műszaki tó berendezéseket. j igazgatóját, hogy ismertesse A legnagyobb sikere a 1 ® bemutató jelentőségét, cél- MOBITOX nevű többcélú iát. munkagépnek volt. Alkalmas a különféle szemes termények csávázására. előtisztításra, rakodásra, forgatásra, sőt a zsákolás gépesítését is megoldja. Egész évben gazdaságosan kihasználható. Az egyes technológiai — Számos hasonló tapasztalatcserét rendeztünk már. Céltudatosan használom ezt a szót, mert egy-egy ilyen rendezvényen mi is igen sokat tanulunk. A mezőgazdasági nagyüzemek szakemberei elmondják észrevéteérdeklődést. A Szovjetunió is rendelt belőle, ötszáz darabot szállítottunk már eddig is, de úgy néz ki, hogy újabb ötszázat kérnek és a távlati elképzelések szerint öt éven át kétezer darabot igényel ebből a berendezésből a szovjet mezőgazdaság. A jugoszlávokkal együttműködve az idén több kukoricabetakarító gépet tudunk adni a hazai üzemeknek. A Braud-adaplerbő! tavaly csak ötvenet készítettünk, az idén négyszázat gyártunk. Nemcsak az SZK —4-es szovjet, hanem az új NDK kombájnokra is fel lehet majd szerelni — hangoztatta a gyár műszaki igazgatója. K. S. műveletekre bontott költ- leiket gépeinkkel kapcsolat- I Elemzik a holdanyagokat HOUSTON (MTI) A houstoni űrlaboratóriumban, bár még mindig nem nyúlhatnak hozzá kézzel a holdanyagokhoz, manipulátorok segítségével megkezdték az Apolló—11 űrhajósai által földreho- zott kövek és holdporok vegyi elemzését. A szerda éjszaka kiadott közlemény szerint á holdanyag összetétele az eddigi vizsgálatok szerint hasonlít ahhoz, amit a Surveyor—5, amerikai automatikus holdlaboratórium vizsgálata jelzett, de érdekes eltéréseket is mutat. A Surveyor—5 32 kilométerre szállt le az Apollo—11 rÚjra itthon a Ferencváros Rövid kanadai vendégszerepléséről a csütörtökre virradó éjjel hazaérkezett a Ferencváros labdarúgócsapata. A zöld-fehérek, mint ismeretes, négy nap alatt három mérkőzést játszottak. — valamennyit megnyerték. A csapat tagjai, a sűrített programú mérkőzésektől és a hosszú úttól fáradtak. Lakat Károly dr. edző elmondotta: a fiatalok ..beépítése” szempontjából feltétlenül hasznos volt az út, és- néhányan nagyon jól helytálltak. A Ferencvárosra hazatérve elóg zsúfolt program vár. Már csütörtök délután nemzetközi mérkőzést játszott, szombaton a csapat elutazik Szombathelyre a bajnoki nyitányra. holdkompjának landolást pontjától. A kőzetek ezek szerint 58 százalék oxigént, 18 százalék szilíciumot, 7 százalék alumíniumot, továbbá 33 más vegyi elemet tartalmaznak. Az alapelemek koncentrációja a holdtalajban igen gyenge. A titán aránya viszont magas a földi kőzetekhez és a meteoritokhoz képest. A közlemény szerint az elemzésnél azt a módszert használták, hogy megfelelő előkészítés után a holdMegfiatalodoü a 300 éves szőlőía A Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet szakembereinek segítségével megmentik Pécs „élő műemlékét”: a XVIII. században ültetett Rosamenna di Vac- ca fajtájú szőlőtőkét. A Kulich Gyula utca 6. szám alatti házacska udvarán álló hatalmas szőlőfa a legöregebb a Magyarországon található régi tőkék között. Korát több mint 300 évre becsülik a szakemberek. Úgy tűnt, hogy a híres szőlőmatuzsálem, amely átvészelte az utóbbi évszázadok minden viszontagságát. port kis mennyiségben szén- | most a végóráit éli. tavaly izzószálra helyezték és a mindössze 15 fürt termett felizzott anyag által kibocsátott sugarakat spektog- ráffal elemezték. Emlékeztetnek arra, hogy a Surveyor—5 radioaktivitás segítségével elemezte a holdfelszínt. A vizsgálatokat S. R. Taylor, az ausztráliai egyetem professzora, valamint Johnson Martin Bennett és Allen, a houstoni laboratórium munkatársai végezték. A holdanyagban talált elemek nagyjából megfelelnek azoknak, amelyek a földi bazaltot, ezt a vulkánikus kőzetet alkotják. rajta. A kutatóintézet munkatársai azonban megállapították, hogy szó sincs az öreg töke végelgyengüléséről, hanem a közelben végzett földmunkák során súlyosan megsérült a gyökér- rendszere és emiatt következett be a növény hirtelen leromlása. Németh Márton tudományos kutató, a borszőlők nemzetközi hírnevű szakértője maga fogott hozzá a szőlőfa „feltámasztásához”. A különleges kezelés nyomán „az élő műemlék” megfiatalodott, s az idén már mintegy 80. fejlet! i ’ érlel.