Petőfi Népe, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-06 / 180. szám

I N A P * A B 1969. augusztus 6, szerda Névnap: Berta Napkelte: 4 óra 27 perc. Napnyugta: 19 óra 12 perc. I Holdkelte: 22 óra 44 perc. I Holdnyugta: 14 óra 38 perc. Kedvező az egészségügyi mérleg — CENTENÁRIUMA van az idén „Az állatok világá” — Űj búzafajtákat ne- — Nemzetközi erdész­mesítettek a Nagykunsági technikusi versenyt rendez­Mezőgazdasági Kísérleti In- nek szeptember elején Sze- nak. A Brehm nevével fém tézetben. A hibridek kö- geden. A pogram szerint a jelzett híres munka 1869- zött van olyan új búzafaj- versenyzőknek 8 és fél ki- ben jelent meg. Voltakép- ta, amely a szikes talajo- lométeres távot kell végig- pen ehhez az évfordulóhoz Aug kon is gazdaságosan ter- futniok, a vetélkedőn több, igazodott most, a Gondolat meszthető. Külön fajtákat a szak’mába tartozó ver­Moziműsor Könyvkiadó az „Állatvilág” KECSKEMÉT VÁROSI Aug. 6.: A BALAL 50 ÖRAJA KECSKEMÉT ARP AD 6.: A HÁLÁL 50 ORAJA «Ärsyrssm ,sn("ik änäkn41 fooirti"ÍT*A hihriSplr óc törne EOronglOVeSZet, CelDavagaS .il, ».», Tri/iilAc/,„n7 fagytűrő hibridek és törpe , ,. . búzafajta jelöltek, az utób- fejszevei. A kerettagok bit öntözéses termesztésre napokban kezdik meg javasolják. közös felkészülést. A BUDAPESTI ALLATKERT LEGÚJABB LAKÓJA albumsorozat kiadásával. Most szállították az üzle­tekbe az első kötetet, amely az emlősök világát mutatja be. Még az idén megjelenik a következő — a halakat, kétéltűeket, hüllőket ismer­tető — kötet, a további há- deléből dr. Kovács László rom pedig 1972-ig. Lassan épül a rendeld A nyárlőrinci orvosi ren­— Tizenhárom kilós pon­tyot fogott ki Szombathe­lyen a csónakázó tóból Mészáros István, a szom­bathelyi Remix dolgozója, a Vas megyei Munkás- Sporthorgász Egyesület tag­ja. A kapitális hal főtt ku­koricára kapót*. Székházat avattak Három évtizeddel ezelőtt volt utoljára látható orrszarvú a Budapesti Allatkertben. A közelmúltban az igazgatóságnak si­került egy fiatal példányra szert tennie. Tecu, az 5—6 mázsás „csitri” most naponta egyórás viselkedési tanfolyamra jár, hogy elfogultság nélkül fogadhassa látogatóit. Az eredmény íme nem késik: a kezdeti tartózkodás után az állatkert leg­újabb lakója is kimerészkedett kifutójába. (MTI-foto) — A Szegedi Szabadtéri — RENDEZIK a mú- Játékokon augusztus 10-én zeum anyagát — épül a kerül sor Madách: Az em- csengődi Dankó-villa. A körzeti orvos: — Nincs sok beteg. A szokásos nyári járványok elmaradtak, az emberek he­lyesebben élnek, jobban vi­gyáznak magukra. Üzemi balesete« iS kevés van, ami szintén pozitívum. Sajnálatosan növekszik azonban a közúti balesetek száma, ezt tapasztaljuk a nálunk tartott táppénzesek számából, de saját sze- Fülöpszálláson pénteken műnkkel is meggyőződíhe- avatták fel a Fülöpszáilás tünk róla... Közel van az és Vidéke Körzeti Takarék- országút, gyakran kell ki­szövetkezet központi szék- menni segélynyújtásra, házát A 600 000 forintos Legutóbb szombaton per­költséggel épült, esztétikai- dául a lakiteleki orvost és lag is igen vonzó létesít- engem is riasztottak köz- mény a község főterén he- úti balesethez... lyezkedik el. — Átadják-e — mint ezt Ezzel megszűntek a szű- beharangoztuk augusz- kös munkakörülmények, tu»1*™ az új orvosi rende­melyek között a körzet “olvastam a cik­kozpont alkalmazottai dől- ket> Mttam a képet is> de... goztak eddigi helyükön, egy Sajnos, augusztusban szó se maganhazban, Ott nem lehet róla. Nemrég beszél- volt tárgyalóterem sem, tem a művezetővel. Azt holott a takarékszövetkezet mondta, az idén átadják, működési körzete — Fülöp- de egy-két hónapon belül szálláson kívül — még 6 62 ntím meSy • •; Talán az községre terjed ki, s szűk- az ok.a. bogy a Kecskeméti ség van nagyobb helyiség- Városi Tanacs kojtsegvetesi » ■■ , ,_Zr _epitobngadja parhuzamo­r e. Az Uj székházban ez ^ ^ építkezésen dolgo­nem lesz probléma, zik itt. Építi a mi rende­A létesítmény tulajdono- lónkét, az orvoslakást, más­sa: a körzetben élő több részt az állatorvosi lakást mint 3200 takarékszövetke- is... Ennek tudom be, zeti tag. mert anyag, minden meg­»T í.n- * , „ . van,_ami kell... Nyílik mar a kék vi- .Tanulság: jobb az új­Júliusban országosan ked­vezően alakult az egészség- ügyi mérleg. Az eddigi ada­tok szerint a nyári szezon legjellegzetesebb fertőző be­tegségei, a különböző bél­fertőzések, a hastífusztól és a dizentériától az egyszerű hasmeneses megbetegedé­sekig mind a tavalyinál, mind a tízéves átlagnál jó­val ritkábban fordultak elő. A hastífusz és a paratífusz csak egészen szórványosan jelentkezett. A korábbi évekhez képest szokatlanul alacsony szám­ban fordult elő vörneny és szamarköhögés. Á oiftéria nagymértékű háttérbe szo­rulását bizonyítja, hogy csak egészen kivételesen jelente­nek egy-egy esetet. Az egyetlen kivétel a kanyaró, amely az idén a nyári hóna­pokban, így júliusban is a Rendkívüli gyorsvonat Siófokra Augusztus 10-én is indít a nagy érdeklődésre való tekintettel Szeged és Sió­fok között gyorsvonatot a Szegedi MÁV Igazgatóság. A vonat 7 óra 4 perckor indul tovább Kecskemétről és 22 óra 30 perckor érke­zik vissza. tavalyinál több megbetege­dést okozott. Ez eggyel több ok arra, hogy az ősszel kez- uódö védőoltásokra minden oltásra kötelezett kisgyere­ket elvigyenek és beoltsa­nak. A szakemberek szerint körülbelül három év szüksé. gcs ahhoz, hogy az ősszel «.ezdődö oltások nyomán fokozatosan az egész öt even aluli gyermeknépesség védettséget szerezzen ez el­len a gyakori és meglenető- sen sok szövődménnyel já­ró betegség ellen. Bekötőút — sóból Egyedülálló kísérletbe kezdtek nemrégiben a ti- szakécsikei Szabadság Tsz- ben: az egyik dűlőút mint­egy 200 méteres szakaszát földgyalu-gépekkel megja­vították és négyzetméteren­ként két kiló ipari sóval szórták be. A kísérlethez az ötletet az észak-amerikai kontinens kiszáradt sóstói­nak medrei adták, ahol, mint köztudomású, a gyor­sasági autóversenyeket rendezik már évtizedek óta. A kísérleti útszakaszt a használat és az időjárás — az őszi esők, a teli fagyok és a tavaszi olvadás — ke­mény próbáinak vetik alá, s amennyiben beválik, jö­vőre tovább folytatják az olcsónak mutatkozó és há­zilag is kivitelezhető útépí­tést Súlyos baleset figyelmetlenségből Hétfőn este, 8 óra után néhány perccel súlyos bal­eset történt a Kecskemét— Béskéscsaba közötti úton. Kovács István 33 éves bu­dapesti lakos a Dutra Trak­torgyár tehergépkocsijával tompított világítással közle­kedett a megyeszékhely irányába. A gépkocsi ve­zetője későn vette észre az előtte kerékpározó Szabó Gyula 32 éves lakitelekd la­kost, s a tehergépkocsi a kerékpárost elütötte. Sza­bó Gyulát súlyos sérülés­sel szállították a megyei kórházba. A rendőrség Ko­vács István ellen foglalko­zás körében elkövetett, sú­lyos testi sértés alapos gya­núja miatt indított büntető- eljárást. bér tragédiája bemutatójá- nagy magyar nótaköltő rága a szamárkenyérnek. A ságnak az átadásról írni, 1 «•, ___tfi ___i___.____• j___: a a-u — a 7 nifmo'pnmpntp« hrvmrvkta- . . „ m int sem „lesz” határide­nitrogénmentes homokta­lajok egykor tömegesen jét az ígérőkkel együtt ígér- diszlo vadvirága mar csak L. kisebb területeken fordul ' ______________ ' ’ e lő. Tömegesen csak az e ra. Ebből az alkalomból egykori rezidenciájában ál­ötszáz biztosítási és önse- landó kiállítás nyílik majd, gélyező csoport tag utazik s már most gyűjtik és ren- Szegedre különvonattal az dezik a Dankó-tárlat anya­Állami Biztosító kecske- gát. Előreláthatólag őszre -- , . , . „, __ m éti fiókja szervezésében, kerül sor majd az épület célból termeszetvédette ^AGY . • _ fein ií tó sónak beleiezésére nyilvánított hetenyegyhazi örvend a kerekegyhaziak — AZ IDÉN elkészül a {___________ ‘ 3 ’ homokon virít. Az idén a között Cserkeszőlő. Vasáma­b őséges csapaték hatására ponként zsúfolt autóbusz azonban a megye más te- szállítja a pihenni vágyó­„Markecolót” vettek őrizetbe bajai Petőfl-sziget rendező- megnyitására. si terve. A 63 holdas sziget parkosítását a Budapesti Ejpr NDK vMl^atm^- rületén is virágot hozottá kát az ismert gyógyfürdő­Kertészeti Egyetem végzős rendelesere hagymamagot tüskés növény_ ^ hallgatói vizsgamunkában, szaporít a szálks^zentmarto- három verzióban tervezik m Petőfi Termeloszovetke- meg, és bocsájtják a város ze*’ Az ysy S legnagyobb höz. rendelkezésére. összefüggő hagymamagter- melő tábláján — 118 holdon — most virágzik a növény, Nővé nyvédelm prognózis Ignotus és második pátriája Hétfőn délután Daróczi Miklós 19 éves büntetett előéletű alkalmi munkás, Jánoshalma, Pacsirta utca 4 szám alatti lakos együtt italozott G. Máté jánoshal­mi lakossal. A két szesztest­vér közül G. Máté annyira ledttasodott, hogy szinte esz. méletét vesztve támaszko­dott Daróczira. A fiatalem­ber ezt ki is használta, ugyanis az ittas férfitől 700 forintot ellopott. Nem so­káig menekült Daróczi a felelősségrevonás elől, ugyanis a rendőrség a nyo­mába szegődött és este el­fogták. A kiskunhalasi rendőrkapitányság Daróczi Miklóst őrizetbe vette, s el­lene lopás miatt indított büntetőeljárást. Várható időjárás ma es­tig: időnként kissé meg­növekvő felhőzet, legfeljebb nyugaton egy-két helyen záporral, zivatarral. Gyen­ge, napközben kissé meg­élénkülő keleties szél. Hű­vös éjszaka. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hő­mf^_séklet S~13’. le.gmtf: nálható a DL 30 1,0—1,3 kgkh sabb nappali hőmérséklet dózisban. Ezenkívül fontos a A szokottnál erősebb mér­tékben rajzik a vetési bagoly­pille. A vegyszeres védekezés csak a fiatal hernyók ellen eredményes. A fiatal hernyók megjelenésére augusztus 8—12 között számíthatunk, ezért eb­ben az időben esedékes a vé­dekezés. Védekezésre felhasz­26—29 fok között. A Balaton vizének hő­mérséklete Siófoknál teg­nap, 11 órakor 24,4 fok volt. A Kecskeméti Agrometeoro­lógiai Obszervatórium jelenti: augusztus 4-én a középhőmér­séklet 22 (az 50 éves átlag 21,8), a legmagasabb hőmérséklet 27,1 Celsius-fok. A napsütéses órák száma 13. Augusztus 5-én a reggel 7 órakor mért hőmér­séklet 15,7, a délután 1 óra­kor mért hőmérséklet 25,2, a lega’acsonyabb hőmérséklet 11,9 Celsius-fok. tarlóhántás, valamint az ősz­szel vetésre kerülő földek tisz­tán tartása. Egy pillanatra Papírtányért gyártanak majd, Erről írnak az újságok, Részletesen ismertetik Mint érdekes újdonságot. Olyan lesz mint a porcelán, De nem törik, dobni lehet.. Hogy örülnek ennek majd a, - Veszekedő házasfelek! Ignotus: neve a Nyugat nagy korszakát idézi. Meg elmés ve­zércikkeket, cifrázott elbeszé­léseket, középszerű költemé­nyeket, magvas kritikákat. Éppen száz esztendeje, az akkor nyolcvanezer lakosú Pesten született. Nyolc évtized múltán a másfélmilliós Buda­pesten kísérték utolsó útjára. Mozgalmas kor tanúja. Föld­szintes utcák helyén üzletso­rok, paloták nőttek. Megvál­tozott a gondolkodásmód, az életforma, a gazdasági struk­túra. A legelsők között méltatja Babits, Tersánszky Józsi Jenő és József Attila tehetségét. Eszménye az előítéletektől fel­szabadult, önmagát sokolda­lúan fejlesztő városi ember. Kada Eleket, Kecskemét pol­gármesterét ilyen embernek tartotta. Több alkalommal írt róla. Dicsérte városfejlesztési koncepcióit. „Keletnek ésf nyu­gatnak csodálatos keveréke, testben, lélekben, műveltség­ben, tudásban ízig-vérig kecs­keméti.” Dicsérte a saját re- — O — zsis vállalatot, amelynek segít­ségévei olcsóbban építkezett a város. Kiemelte, hogy Kada a város vagyonát nemcsak pénz­zel, hanem szellemi tőke fel­halmozásával is gyarapította. Kétszeres örömmel számolt be az itteni eredményekről. A jó hírekkel a városi életforma elsőbbségét is bizonyította, másrészt idevalónak tartotta magát. Édesanyja ugyanis tős­gyökeres kecskeméti családból származott, apja itt tanított, ö itt járt elemi iskolába. (A csa­lád rövid ideig Kiskőrösön is élt.) „Igazán magyaros és alföldi jellegű, amellett, hogy város. Nem olyan felfújt, mint néme­lyik gőgösen nagyzoló, de színnélküli város.” Ilyennek látta Ignotus Kecskemétet. Meglepte a haladás merész lendülete. Egyben-másban ma is tanul­hatunk az irodalmi megújúlás nagy egyéniségétől, aki azért tagadott, hogy állíthasson, azért pusztította a korhadt né­zeteket, intézményeket, mert építeni akart. Heltai Nándor Tüzet okozott a villanyvasaló és az ittas ember Hétfőn este tűz ütött ki a Kunszentmiklósi Házi­ipari Szövetkezet Kunszent- miklós, Damjanich utca 15. szám alatti varró részlegé­ben. A kunszentmiklósi köz­ségi önkéntes tűzoltók né­hány perc múlva a hely­színen voltak, s igen ered­ményesen vettek részt a tűz oltásában. A szakértői bi­zottság megállapította, hogy a tüzet a bekaipcsolva fe­lejtett villanyvasaló okoz­ta. Az anyagi kár megálla­pítása folyamatban van; A kiskőrösi rendőrkapi­tányság őrizetbe vette köz­veszély okozás bűntettének alapos gyanúja miatt Har- kai Ferenc 45 éves bünte­tett előéletű, Tázlár, I. ke­rület 187. szám alatti la­kost. Harkai augusztus 2- án este erősen ittas álla­potban összeveszett felesé­gével és édesanyjával, aki­ket megfenyegetett, hogy rájuk gyújtja a házat. Har­kai megvalósította tettét, ugyanis a ház mellett levő nádtetős melléképületet fel­gyújtotta, amelyet a solt- vadkerti tűzoltók oltottak el. G. G. PEIOH \EP6 - A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottsága es a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő: F Tóth Pál - Kiadja , Bacs-Kiskun megyei uapKiaoc vauaiat - relelős kiadó: dr Meze! Istvár. igazgató - Szerkesztőség: Kecskemét Városi Tanácshaz. - Szerkesztőségi telefonközpont: 28-19. 25- 1* Szerkesztő rtzottság 10-38 - Kladónivatal• Kecskemet, Szabadság tét 1/a. Telefoni 17-09. — Terjeszti « Magyar Posta. - Eiöfizetnetö: s helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónaprai 20,— forint Bács-Klskun megyei Nyomda V. Kecskemét Telefoni u-85. _ Index: 25 065

Next

/
Oldalképek
Tartalom