Petőfi Népe, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-01 / 176. szám
I t oldal 1969. augusztus 1, péntek Különbség a munkában -( Mezőgazdasági termékeink különbséget a fizetésben Amikor a meglevő kereseti különbségek növeléséről beszélünk — és ez gyakori téma napjainkban — sokan kizárólag csak a vezető beosztású dolgozók nagyobb anyagi megbecsülésére gondolnak. Valójában pedig nem kisebb, nem is egyszerűbb feladat a munkások körében tapasztalható nagyfokú egyenlősdi felszámolása sem. A munkás bérlistán igaz, jelenleg is tapasztalhatók lényeges jövedelmi különbségek. Ezek azonban főleg a ledolgozott órák számát vagy a kimutatott meny- nyiségi teljesítményeket tükrözik, és kevésbé fejezik ki a végzett munka minőségében, a szakértelemben, a vállalt felelősségben levő különbségeket Így azután előfordul — sajnos, nem is ritkán —, hogy a legtöbbet keresők, a „listavezetők” nem a nagy tudású, a bonyolult és felelősségteljes munkát végző szakemberek, hanem a betanított munkások, a segédmunkások, az ismétlődő rutinmunkát végző szakmunkások. Jelenleg a közhangulaton túl egyéb tényezők is inkább az indokolt kereseti különbségek csökkentése, sem mint növelése irányában hatnak. A szakképzetlen vagy kevésbé kvalifikált dolgozók alacsony jövedelmének emelését anyagi, szociális, családi körülmények, a megélhetés minimális feltételei gyakorta nyomatékosan indokolják. Éppen az alacsony bérköltségek miatt gazdaságtalan a nehéz fizikai munkák gépesítése, s így egyre növekszik a kereslet a segédmunkások iránt. Ez a fokozott munkaerőkereslet, amit ráadásul a bázis bérszabályozás jelenlegi rendszere csak felerősít, növeli a képzetlen munka anyagi elismerését és sokakat távol tart a ma már szinte nélkülözhetetlen folyamatos szakismeret szerzéstől, kiegészítéstől, a bonyolultabb, a felelősségteljesebb munka vállalásától. S mivel nincs nálunk elég becsülete, rangja, perspektívája, a képzett és igényes kétkezi munkának, a pályaválasztás előtt álló fiatalok, csakúgy, mint szüleik, többnyire a rossz iskolai bizonyítvány kényszer következményének szinte büntetésének tekintik egy-egy szakma elsajátítását. Aligha cáfolja ezt, hogy néhány divatos szakmában — főleg a borravaló reményében — túljelentkezés tapasztalható. Annál is inkább, mert ma minden szakmánál divatosabb: diáknak lenni (középiskolában és egyetemen), szétlőni munkára, pontosabban íróasztalra pályázni. Lehet, hogy a szükségesnél nagyobb mértékben sikerült felébreszteni a fiatalok tanulási vágyát? Ez önmagában nem lenne baj. Bár a beiskolázásokat mindenképpen kívánatos a népgazdaság szakemberigényeihez igazítani. Az viszont már gondot okoz, hogy a fizikai munka magas színvonalon, mesteri fokon sem elég vonzó. Sok vállalatnál megfigyelhető, hogy a segéd- vagy betanított munkások megrekednek a fejlődésben, főként azért, mert anyagilag nem érdekeltek szakmai tudásuk gyarapításában. Még inkább meghökkentő — ha nem is jellemző, de mindenütt akad rá példa —, hogy kezdő szakmunkások segédmunkásként dolgoznak, kisebb felelősséggel, nagyobb bérért Több vállalat ma már hatékony erőfeszítést tesz nemcsak a beiskolázásra, hanem társadalmi ösztöndíjak, munkásszállók létesítésével stb., a kezdő szakmunkások megtartására is. Mindez azonban még szerény kezdet csupán a szakmunka fokozott megbecsülésének útján. Igazi perspektívát, rangot, elsősorban a nagyobb anyagi elismerés adhat a szakképzett munkának. Az erkölcsi elismerés is puszta szólammá válik nélküle. Vagyis a kezdő szakmunkás azon túl, hogy a vállalatnál marad, anyagilag is váljon érdekeltté szakmai tudásának, tapasztalatának gyarapításában. És ne csak a kezdő, az érett szakmunkás is lásson lehetőséget anyagi előrehaladására. Ehhez azonban a mostaninál lényegesen nagyobb kereseti különbségekre van szükség. A legkiválóbb szakmunkástól, akiken a műhelyek munkája nyugszik, nem szabad tehát sajnálni a fizetésemelést, a nagyobb keresetet. Az utóbbi másfél évben igen sok helyen, mivel éveken át nem fordítottak megfelelő figyelmet anyagi és erkölcsi megbecsülésükre, éppen ez a legképzettebb munkásréteg mozdult meg, más vállalatnál keresve boldogulást. E fontos réteg fluktuációja érzékeny, gyakran pótolhatatlan veszteséget okozott jó néhány vállalatnak. Ahol viszont megfelelő rangja, becsülete van a magasan képzett, tapasztalt és lelkiismeretes munkának, ott nemcsak a kilépések aránya kisebb, hanem az egész kollektíva munkája örömtelibb, ambíciózu- sabb, termelékenyebb. K. J. HÚSZÉVES a Terimpex Külkereskedelmi Vállalat, amely két évtized alatt 70 ország cégeivel alakított kj üzleti kapcsolatokat. Exportjának főprofilja a vágómarha, a marhahús, de sok vágójuhot és más állati termékeket, baromfit, tejtermékeket is exportál. A hagyományos európai piacokon kívül távoli államokba. Kanadába. Ausztráliába, Japánba, észak-afrikai országokba is szállít. A terimpex bonyolítja az egész magyar mezőgazdasági export több mint 60 százalékát. s a tőkés piacokra irányuló mezőgazdasági kivitel 70 százalékát. A Közös Piachoz tartozó országok többsége a ma- gyár mezőgazdasági és élelmiszeripari kivitel hagyományom felvevőhelye. Exportunkból a közös piaci országok többsége a magyar mezőgazdasági és élelmi- szeripari kivitel hagyományos felvevőhelye. Exportunkból a közös piaci országok ma is igen jelentős százalékban részesednek: legtöbbet az NSZK-ba, és Olaszországba exportálunk. A KÜLFÖLD piaci igényei egyébként állandóan változnak. A háború után például külföldön főleg a 800—900 kilós vágómarhát keresték, a fogyasztók ízlésváltozásával azonban a kereslet az 500 kilogramm súlyú vágómarhák felé tolódott. Amennyiben « ojaci igényeket az áru minőségéa világpiacon ben, súlykategóriáiban követni tudjuk, ez kihat az áru magasabb áron történő értékesítésére, ez viszont kedvezően befolyásolja a gazdaságosságot. Mezőgazdasági termékeink két évtized alatt kialakult több ezres vevőköre egyre újabbakkal bővül. Az egyik legújabb megrendelő Japán, ahová már második éve szállítunk vágott baromfit. A Közel- és Közép-Keleten — többek közt — Kuwait, és Bahrein jelentkeznek új piacként, szintén vágott baromfira, vágójuhra, és más élelmiszeripari cikkeinkre. Líbia, Spanyolország, és a Kanári-szigetek ugyancsak húst és vágóét baromfit vásárolnak tőlünk. Ausztráliába és Kanadába Kashka- val-sajtot. fehérsajtot, magyaros készételeket exportálunk. A MAGTAR áruknak kétségtelenül jp hírük van a világon; bizonyíték erre többek között a brüsszeli világkiállításon elért nagy nemzetközi siker, más alkalmakkor szerzett számos aranyérem és nagydíj. Az egyre növekvő konkurren- cia megköveteli, hogy a külföldi piacokon elsősorban azt adjuk, amire igény van, amit kémek. Ezt az igényt elsősorban a termelőüzemek rugalmassága segítheti kielégíteni. Ez előnyös a termelőszövetkezeteknek, az állami gazdaságoknak, azok dolgozóinak, s természetesen egész népgazdaságunknak Is. Más szóval a külföldi piacok megtartása, lehetőség szerinti bővítése jótékonyan hait a vállalatok nyereségére, ezen keresztül pedig a dolgozók keresetére is. V. A. Csak az ötletét hozza magával! Barkácsolás — órabérben Kendőzetlenül Kánikulai vasárnap köszöntött Kecskemétre. Nem volt meglepő, hiszen a meteorológia — ezúttal pontosan — előre jelezte. Reggel kisétáltam a vasútállomásra, megvártam a gyorsvonatot, amely egy régen látott kedves barátomat hozta Budapestről. Ebéd után barátom azzal állt elő, hogy a beszélgetést a strandon folytassuk, majd pedig a KTE labdarúgócsapatát nézzük meg ^ Széktói Stadionban. Félve kötélnek álltam. Nem alaptalanul. A széktói strandhoz — mondanom sem kell — a csúcs- forgalom ellenére közvetlen autóbuszjárat nem volt, a kórháznál tett le bennünket. No nem baj, gondoltuk, majd kipihenjük a hűs habokban a fáradalmakat. Legalább félórát töltöttünk a pénztár előtt, míg belépőhöz jutottunk. A strand tényleg minden igényt kielégített. Később megnéztük a labdarúgómérkőzést, amely szintén — nyár lévén — jónak volt mondható. Barátomnak azt mondtam a mérkőzés végén, hogy most már autóbusz is bizonyára lesz a stadion előtt, hiszen nemcsak a stran- dolókat, hanem a szurkolókat is be kell szállítani a városba. Milyen nagyot tévedtem! A fürdőzők éppen úgy, mint a futballrajongók gyalogoltak a mintegy fél kilométerre levő Amivel nem dicsekedhetünk kórházhoz, s ott várták az 1-es autóbuszt, amely már zsúfoltan érkezett a Homokbánya felől. Aki fel tudott szállni, az szerencsés volt, aki nem, az megvárta a negyedóra múlva érkező járatot, vagy úgy cselekedett, mint mi, gyalog tette meg az utat a központba. Mentegettem a város közlekedését, hogy ez azelőtt másképpen, jobban volt szervezve. Barátom ezután verejtékben fürödve érkezett ki az esti gyorsvonathoz — taxival. A pályaudvaron még egy meglepetés várt bennünket. A gyorsvonat érkézése előtt a hangosbemondó elfelejtette közölni azt a csekélységet, hogy a Kecskeméten felszállók hol találják meg drága pénzen vásárolt helyjegyüket a vagonjukat. Így azután, amikor a gyors befutott, vagy kétszáz métert kellett futniok — öregeknek, fiataloknak —, hogy megleljék a kettes számú vasúti kocsit. A vonat elindult, s mi meg- könnyebűlten integettünk egymásnak. Ezt a nanot mindketten megemlegetjük ... De nem dicsekszünk el vele — ml kecskemétiek. Mezei István Ragyogó új gondolatot valósít meg hamarosan a MÉH, amelyet minden barkácsoló örömmel fogad majd! Kitűnően felszerelt barkácsműhelyeket bocsájt ugyanis bárki rendelkezésére — órabérben. Országszerte nő a „Csináld magad” mozgalom tábora. A szakemberhiány a gyakran kevésbé lelkes embereket is erre kényszeríti. Egy-egy csaptelep megjavítása, valamilyen kisbútor összeütése gyakran megotdhatatlanabb, mint a családi ház felépítése. A MÉH telepvezetők tudják a legjobban, hányszor, hányféle dolgot keresnek náluk. És hányszor álliiak a vásárlók lemondóan a megtalált anyag mellett, mert nem tudják hol megmunkálni. Nincs mindenkinek hegesztőkészüléke, sokoldalú szerszámkészlete, vagy esztergapadja odahaza. A bar- kácsműhelyek berendezésével rajtuk kíván segíteni a Pest—Bács—Nógrád megyei MÉH Vállalat, amellett, hogy maga is megtalálja a számítását. Először Kecskeméten, majd Salgótarjánban, Balassagyarmaton hegesztővel, esztergapadokkal, asztalos, lakatos és szerelő- ipari szerszámokkal felszerelt műhelyboxokat rendeznek be. Ezeket előzetes megbeszélés után meghatározott időre lehet igénybevenni. A barkácsolók támogatására, a hegesztő- és kisgépek kezelésére szakember áll majd rendelkezésre. Az előregyártott ÉRDÉRT faház elemekből felépített barkács-műhelysornak különösen a hétvégi telepeken lesz nagy becsülete. Itt saját maguk készíthetik el például a kerítéseket és más, a házak felszereléséhez, berendezéséhez szükséges apróbb tárgyakat. K. M. Egy ménes — Tataházáról Kevés gazdaság gépesítette a termelést olyan ütemben az elmúlt években, mint a tataházi Petőfi Termelő- szövetkezet. Traktorokat, szállítókocsikat, munkagépeket vásároltak — és ezeknek a gépeknek Tataházán még a legkevésbé hozzáértő szemében is igen nagy a becsülete. A tataházi Petőfiben a nagyarányú és gyorsütemű gépesítés mellett, látszólag azzal ellentétben, egyéb érdekes kezdeményezéssel is találkozhatunk. A Petőfi a megye azon kevés termelő- szövetkezete közé sorolható, amelyben csikóneveléssel is foglalkoznak. Köztudott dolog, hogy a lótartás a korszerű mező- gazdaságban igen drága mulatság. Olyannyira, hogy bizonyos létszám felett mái felesleges passziónak, pazarlásnak tűnik. A jól kialakított traktorlépcső erőgépeivel ugyanis minden munkafolyamat elvégezhető, kivéve a szélsőséges terep- viszonyok között történő szállítást. Nagyrészt ezek az elvek és gazdasági tényezők eredményezték azt. hogy a mezőgazdasági nagyüzemek többségében elöregedett a lóállomány, és kicserélésére, fiatalítására nincs is lehetőség. A tataházi Petőfi Termelőszövetkezet vezetői helyesen értékelték ezt a helyzetet. A kockázatos vállalkozásba azonban aligha kezdtek volna bele, ha a szakemberek hozzáértése nem párosul a parasztember hagyományos, lovak iránti szeretetével. Ma már nyugodtan vallják be, a közgazdasági elemzések mellett ez is közrejátszott abban, hogy belevágtak ebbe a nem sok sikerrel kecsegtető vállalkozásba. Természetesen nem vártak nagy eredményeket, értékesítésre eleinte nem is gondoltak. Az eredeti terv csupán a termelőszövetkezet elöregedett lóállományának kicserélése volt. Aztán, hogy megkezdték a munkát, rövidesen jelentkezett az Állattenyésztési Felügyelőség lótenyésztési szakosztálya, hogy az új „csikóménes” fejlődését figyelemmel kíséri, gazdaságossági és egyéb vizsgálatokat kíván folytatni a tenyészetben. A munkára egyre nagyobb gondot fordítottak a szövetkezet vezetői is, gondosan tanulmányozták a szülők származási lapján, és a lehetőségek szerint tisztavérű egyedeket szaporítottak. Az eredmény ? Tizennyolc két-, és tizenöt egyéves csikó van a karámokban. Volt olyan kanca, amelyért nyolchnóapos korában tizenhatezer forintot fizetett egy vevő. Az ilyen, viszonylag kimagasló értékű csikó természetesen ritka, de az is természetes, hogy a gondos kiválasztásnak, és a szakszerű tartásnak meg van az eredménye, hogy az állomány egységesen jó minősítésű. A jó lónak — különösen mivel kevés van belőle — nem kell cégér. A tataházi mini-ménest egyre több gazdaság szakemberei keresik fel vásárlási szándékkal. A kétéves csikók délelőtti „napfürdője”. (Pásztor Zoltán felvétele.)
