Petőfi Népe, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-30 / 200. szám

1 oTflaf 1989. anguszrtus 30, szombat AZ ÖTÖDIK Köz­társaság megalapítása óta a leghosszabb ülését tartotta ,a fran­cia kormány, s ezen a tervezett gazdasági intézkedések irány­elveit vitatta meg, amelyet a jövő hé­ten a miniszterelnök a televízióban ismer­tet Franciaország lakosságával. Annyi máris kiderült, hogy a kormány a gazdasági egyensúly helyreállítása érdekében a belső fogyasztás korlátozását tervezi. Nagy visszhangot vá t ki az a másik bejelentés, hogy Franciaország a Világbanktól a következő 12 hónapban több mint 2 és fél milliárd dollár hitelt vesz igénybe a frank stabilizálására. A főleg amerikai vezetés alatt álló nemzetközi pénzügyi alap által nyújtott kölcsön jogot ad az USA monopolistáinak arra, hogy ellenőrzé­sük alatt tartsák a francia gazdasági életet KORMÁNYVÁLSÁG tört ki Columbiában a kormány hat konzervatív miniszterének lemondása miatt A vál­ságot a konzervatív párt sorain belül támadt nézetelté­rés idézte elő, amikor szóba került az egyik szabadelvű szenátor parlamenti mentelmi jogának a felfüggesztése. A szenátor ugyanis nemrég korrupcióval vádolta az egyik minisztert. TEGNAP első ízben tartottak Ghánában nemzetgyű­lési választást azóta, hogy három és fél évvel ezelőtt megdöntötték Nkrumah elnök rendszerét. A két és fél millió szavazó öt párt 480 jelöltje közül választotta meg a 140 nemzetgyűlési képviselőt. A választás eredmé­nyeit később hozzák nyilvánosságra. A TÉNYEK ismeretében mindinkább világos, hogy a Nixon-kormány nagyjából ugyanazt a politikát foly­tatja, amit a Johnson-kormány kezdett el Közel-Kele­ten — írja a kairói Al Ahram című lap az arab orszá­gok és az Egyesült Államok viszonyáról írott cikkében. Az Egyesült Államoknak döntenie kellene, hogy Izraelt egymagát, vagy pedig az összes arab államokat vá­lasztja, amikor a közel-keleti kérdésben egy tapodtat sem halad előre. Ilyen körülmények között a diplo­máciai viszony újra felvétele Kairó és Washington kö­zött ma távolabb van, mint valaha. LETARTÓZTATTÁK a csehszlovák rádió volt szer­kesztőjét és bonni tudósítóját a múlt heti prágai ese­mények során — közölte a Rudé Právo tegnapi száma. Vaclav Novotny tudósító aktívan részt vett a rendbon­tásokban és szoros kapcsolatban állt a prágai nyugat­német kereskedelmi kirendeltség vezetőjével. K. A. Felháborodás w * Észak-1 rországban Callaghan brit belügymi­niszter pénteken Belfastban televíziós sajtóértekezletet tartott, majd hazaindult Londonba. Szombaton tesz jelentést Wilson miniszter- elnöknek. A polgári jogokért harco­ló szervezet — amelynek so­raiban tavaly október óta mindkét vallási közösség haladó tagjai együtt harcol­nak — felháborodását és megdöbbenését fejezte ki amiatt, hogy Callaghan, aki még a félfasiszta protestáns uszítóval, Daisley lelkésszel is leült tárgyalni, egyetlen beszélgetésre sem hívta meg a polgárjogi harcosok kép­viselőit. Magyarázkodik az amerikai főparancsnokság Heves harcok DóI-VieCnamban SAIGON (MTI) Az amerikai főparancs­nokság pénteken hajnalban közzétett közleménye sze­rint csütörtökön heves har­cok voltak Da Nangtól délre. Elsősorban az ame­rikai gyalogság és tenge­részgyalogság vette fel a harcot a partizánok egy­ségeivel. Az amerikaiak 18 szabadságharcos és 13 ame­rikai katona haláláról szá­molnak be. A leghevesebb harcok színtere az elmúlt hetek­ben az említett terület, tehát Quang Tin és Quang Nam tartomány volt. Az amerikaiak ebben a kör­zetben véres és kilátásta­lan kísérleteket tettek arra, hogy felszámolják a parti­zánok állásait. Ezekben a harcokban került sor arra az eseményre, amelyet az amerikai főparancsnokság magas rangú tisztjel a hír- ügynökségek tudósítóinak adott nyilatkozatukban most „elhanyagolható incidens­nek” minősítettek: a múlt hét végén a 196. gyalogsági mény felháborodását vál­brigád 3. zászlóaljának egy szakasza megtagadta a parancsot. A végsőkig ki­merült és elkeseredett ka­tonák egyszerűen nem vol­tak hajlandók kimozdulni fedezékükből, hogy tiszt­jük parancsának eleget té­ve ismét behatoljanak a dzsungelbe és folytassák a partizánok felkutatását. A vezénylő tiszt telefonon je­lentette az esetet a főpa­rancsnokságnak és ezt a telefonbeszélgetést végig hallgatták a tudósítók is. Az ügy így nyilvánosságot kapott és ezért kényszerül­nek most magyarázkodás­ra az amerikai főparancs­nokság vezetői. ' WASHINGTON Magyarázkodnak a köz­ponti hírszerző hivatal, a CIA körei is. A világsajtót bejárta a „zöldsapkások” ügye, akiknek példátlan ke­gyetlensége, dél-vietnami felelőtlen akciói a közvéle­Kennedy bíróság elé kerül Szeptember 3-án kerül sor arra a bírósági tárgya­lásra, melyen kihallgatják Edward Kennedy szenátort és a megidézett tanúkat Mary Jo Kopechne halálá­nak körülményeiről. A tár­gyaláson Kennedy „nem mint az Egyesült Államok szenátusának tagja, hanem mint egyszerű amerikai ál­lampolgár jelenik meg és tesz vallomást” közölték az illetékesek. Csütörtökön a szenátor négy ügyvédje megjelent a körzeti bíróság vezetőjének irodájában, hogy tiltakoz­zék, mert szerintük Kenne­dy a tárgyaláson nem élhet „alkotmány biztosította vé­dekezési jogának minden eszközével” és így „nem előzetes meghallgatásról” hanem „bűnvádi eljárásról” van szó. A bíróság vezetője enge­délyezte, hogy a tanúk jogi képviselőjük kíséretében je­lenjenek meg a tárgyalá­son. Elzárkózott azonban az elől, hogy az ügyvédek kez­deményező szerepet játsz­hassanak, azaz kérdéseket tehessenek fel, bizonyítéko­kat terjeszthessenek elő. * Edward Kennedy felesé­gét csütörtökön kórházba szállították, mert terhessé­ge megszakadt Joan Ken­nedy február elejére várta gyermekét. A házaspárnak három gyermeke van. tották ki. A közelmúltban kiderült, hogy eltették láb alól egyik dél-vietnami ügynöküket. A gyilkossá­got természetesen nem óhajtották egyedül vállalni és ezért meglehetősen nyíl­tan utaltak a CIA szere­pére te. Brptína a sztrájk utál Imaz argentin belügymi­niszter közölte, hogy 22 személy ellen indítanak el­járást a szerdai 24 órás általános sztrájk kapcsán, amely egy napra egész Ar­gentínát megbénította. A fő vádlott, egy lapkiadó ellen az a vád, hogy lapjá­ban közölte a bebörtönzött munkásvezér, Ramon On- garo felszólítását a kor­mány és Ongania elnök el­leni harcra. A fegyverszüneti bizottság 293. ülése PANMINDZSON (MTI) A koreai fegyverszüneti bizottság 293-ik ülésének fő témája a Koreai NDK fe­lett augusztus 17-én lelőtt amerikai helikopter legény­ségének sorsa volt. Az ülé­sen, amelyet amerikai ké­résre hívtak össze, az Egye­sült Államok képviseleté­ben Arthur Adams tábor­nok kért felvilágosítást a háromtagú legénység tar­tózkodási helyéről és egész­ségi állapotáról. Ugyanak­kor bejelentette: kormánya kéri az észak-koreai ható­ságokat, hogy a három pi­lótát a lehető leghamarabb juttassák haza.; 14 Csun Szun tábornok, a Koreai NDK képviselője közölte, hogy a három ame­rikai közül kettő súlyos, a harmadik pedig jelentékte­len sebesülést szenvedett ugyan, de állapotuk nem ad okot aggodalomra. A phen- jani kormány várja az ame­rikai magyarázatot a gép behatolásával kapcsolatban és az Egyesült Államok bo­csánatkérése után dönt a pilóták szabadonfoocsátásá- r<5L Elítélték Eichmann bűntársait MAJNA-FRANKFURT Pénteken délelőtt kere­ken 14 hónapos tárgyalás- sorozat után egy frankfur­ti bíróság ítéletet hirdetett Hermann Krumey és Otto Hunsche, Eichmann két volt bűntársa perében. A bíró­ság Krumeyt bűnösnek ta­lálta háromszázezer magyar zsidó lemészárlásálban és életfogytiglani börtönre ítél­te. Otto Hunsche, aki szin­tén az 1961-ben kivégzett Eichmann különleges ala­A LHyeraturnajo Gazeta leleplezései Kínáról intézett támadások kereté­ben tömegesen száműznek orvosokat vidékre, hogy ott „mintaparasztokká” nevel­jék át önmagukat. Helyükre parasztokból átlcépzett or­vosokat állítanak, akik szovjet hetilap idézi a Time megállapítását: „Kínában a katonák ideje köszöntött be. Jelenleg a pártot teljesen alávetették a hadseregnek.” Ezt a véleményt el lehet fogadni — fűzi hozzá a Li­tyeratúrnaja Gazeta cikke „Mao Ce-tung eszméinek A szovjet főváros újság- A két csoport erőviszo- A kulisszák mögött kegyet- —, azzal a megszorítással, segítségével minden beteg­íróköreiben valóságos „ki- nyai a következőképpen len küzdelem bontakozott hogy a harc tovább folyta- séget meg tudnak gyógyí- nai különszámként” értéke- alakulnak: a Kínai Kommu- ki. Az „elnökhelyettes” tódik. tani”. lik a legújabb Lityeratur- nista Párt új központi bi- mérhetetlen hatalma rémü- Külön cikk számol be a Foglalkozik a hetilap a na ja Gazeta nemzetközi zottságában a tagoknak és lettel tölti el az „elnököt”. kínai fiatalok sorsáról. „A kfnai népoktatási rendszer mellékletét, amelyben szov- a póttagoknak mintegy fe- „Lin Piao hatalmának kar- vörösgárdisták” a „forrada- szétzüllésével is Jelenle® jet és külföldi szerzők Pe- le katona, ezek túlnyomó látozására csak egyetlen út lora kis tábornokai”, akik Kínában úgynevezett úi- kingből érkezett levelei lep- többsége Lin Piao embere, nyílik: a hadsereg mellett. az úgynevezett „kulturális típusú iskolákat” propagál- lezik le a Kínában uralkodó A párt politikai bizottsága- amelyre korábban Maonak forradalom” idején bírósá- nak Ezekben nincs =zám- terrorrendszert. a hatalmi nak tizennégyről öt főre le- oly nagy szüksége volt, sür- gi komédiákat rendeztek. ten' fizika vagy bármilyen piramis csúcsán levők csel- csökkentett állandó bízott- gősen létre kell hozni va- és tanárokat, művészeket, múltbéli”’ tantárgy A ta szövéseit és ellentéteit. ságában Mao Ce-tung Kang lamilyen másik erőt, amely- pártfunkcionáriusokat ítél- 'nulók egyetlen foglalatos- A Mao Ce-tung és Lin Sengre, a biztonsági szervek re Mao Ce-tung támaszkod- tek halálra, most sok eset- s&tra Mao elnök eszméinek Piao klikk közötti erőviszo- lesfőbb főnökére és Csen hat. Mao most arra számít, ben közönséges bűnözőként bema®olása. nyokat boncolgató cikk Po-tára, személyi titkárára hogy a „kulturális forrada- maguk kerülnek a vádlot­nyomatékosan rámutat ar- támaszkodik. Az állandóbb lom” által megtépázott tak padiára. Tovább akar- E>& Pekingi level besza- ra hogy nem szabad ko- zottság további két tagja: munkásosztályt a maga ol- ták folytatni a „kulturális mo1 arról, hogy a munka- mólyan venni a pekingi Lin Piao és a két csoport dalára vonja. Ezt célozzák forradalom” idején megszo- naP hosszát jelenleg semmi szóvirágokat a kínai veze- között lavírozó Csou En-laj. a Mao által minden való- köti randaiírozásalkat, erő- tós egységéről Bonyolult és Hyem formán a politikai bi- színűség szerint személye- szakosságaikat, s végülis a nagyrészt színfalak mögötti zottság állandó bizottságé- sen kiadott új jelszavak, hatóságok lecsaptak rájuk, aggasztóbbá teszik a napi­harc dúl a két fő klikk: han Mao-nak többsége van, amelyek azt hangsúlyozzák, a hungvejpingeket (vörös- Mao és Lin Piao csoportja a politikai bizottságban hogy „mindent a munkás- gárdistákat) jelenleg falura között. A szembetűnő kü- azonban más a helyzet: ott osztálynak kell irányítani”, irányítják. A kínai fiatalok lönbség a két „klán” kő- az ©rőfc megoszlása ki- „A párt parancsol a pus- végtelen oszlopokban mone- zött, hogy míg a Mao-cso- egyenlített. kának és nem megfordítva.” telnek az ország távoli vi­portban főleg a „civilek” A két csoport közötti Lin Piao és hívei azonban hangadók, addig Lin Piao egyensúly — húzza alá a vadul szembeszállruak mind­emberei egy szálig katonák cikk — ideiglenes és inga- azzal, amit ezek a jelsza- a klikk női tagjának kivé- tag. Mindegyik klikk a ma- vak képviselnek. A hadse- telével. aki nem más, mint ga javára szeretné megvál- reg hatékony korlátozásá- Lin Piao felesége. .....toztatni az erőviszonyokat, ról már aligha lehet szó. A k utatásba tartozott, tizenkét évi börtönbüntetést kapott A két elítélt ' ügyében 1965-ben hoztak először íté­letet. A karlsruhei szövet­ségi bíróság ekkor Krumeyt öt évre ítélte, Hunschet pe­dig „bizonyítékok hiányá­ban” felmentette. Az újabb per múlt év júniusában a közvélemény követelésére kezdődött. A több mint egy évig tartó eljárás során a túlélők százait hallgatta ki a bíróság és minden kétsé­get kizáróan bebizonyoso­dott, hogy Krumey volt SS- ezredes jelentős szerepet játszott Eichmann akciójá­ban, amelynek során 1944- ben Magyarországról 437 ezer zsidót deportáltak kon­centrációs táborokba. dékei felé. hogy örökre ott maradva „Mao elnök min- tapara^tjaivá” váljanak. A vidékre vezénylés azon­ban nemcsak a fiatalokat érinti. Az értelmiség ellen sem szabályozza. Az egyre nehezebb életet csak még renden levő összetűzések, csetepaték. Minden üzem­ben. minden intézményben két csoport viaskodik egy­mással. Tagjaik vereksze­nek. megsebesítik, megölik eeymés ez nemcsak az ország déli részén van így, hanem a központban, Pe- kingben is — hangzik a levél. Athén helyett Tel Avivba A TWÄ amerikai légi- társaság római szóvivője pénteken kora délután be­jelentette, hogy a társaság egyik Rómából Athénba tartó gépét Tel Aviv felé térítették el. A gépen, egy Boeing—707-esen összesen 113-an tartózkodtak, 101 utas és 12 főnyi személy­zet. Felszálláskor a római Fiumicino repülőtéren nem észleltek semmi gyanúsat. A gépnek magyar idő sze­rint 14 órakor kellett vol­na megérkeznie Athénba, azonban hiába várták, majd a pilóta magyar idő szerint 14,40 órakor rádió­programot küldött Rómá­ba, amely szerint Tel Aviv felé repül. Az AFP tudni véli, hogy az eltérített gé­pen „az arab politikai élet két jelentős személyisége tartózkodik”.

Next

/
Oldalképek
Tartalom