Petőfi Népe, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-29 / 199. szám

Vastapsot kapott a népi együttes Londonban A 2600 főt befogadó Ro- 3al Festivál Hallban szer­dán este tartotta bemu­tatkozó előadását az Ál­lami Népi Együttes. Há­romszor hívta ki a lelkes londoni közönség a füg­göny elé a magyar tánco­sokat, dalosokat, zenésze­ket az előadás végén, s hosszantartó, ütemes taps jutalmazta az együttes mű­vészetét a hatalmas csar­nokban. Bár a sajtót a rendező­ség csak a csütörtöki elő­adásra hívta meg, a londo­ni lapok közül eddig már a Morning Star, a Guar­dian, az Evening News és a Daily Telegraph foglal­kozott a magyar táncosok második londoni vendég- szereplésével. (Az első 1956-ban volt). A Guardian háromhasábos fényképet közöl a nagybajuszú Urai Zoltánról és Bladeczjty Tündéről, az együttes tán­cosairól, akik számára a londoni vendégszereplés egyszersmind nászút is lesz; a fiatalok szombaton házasodtak össze Budapes­ten. Apróhirdetések ELADÓ 2 db 10 hektós kád 50—400 literig boroshordók,, kármentő, fatölcsér, hordókor­csolya, asztali mérleg, tizedes mázsa súlyokkal, zománcozott kályha. Kecskemét, Károlyi utca 11. szám. Városi mozi mellett. 22012 ÉPÍTKEZŐK FIGYELMÉBE! Felveszünk megrendelést 10x20 cm-es színes CSEMPÉKRE. Minden mennyiségben, a legjobb méretekben tudunk biztosítani VASSZEGET kedves vásárlóinknak. Alpár, Jászszentlászló, Pálmonostora szövetkezeti vasboltok, valamint a kiskunfélegyházi c\> 36-os növényvődszer- 2 bolt. ” Már árost szerezze be az ősszel szükséges műtrágyákat (kálisó, szuperfoszfát), kertészfelszereléseket (üveg 28x32 cm, keret, FVC-fólia, PVC-cső stb.) szüreteléshez szükséges szőlőprést, szőlőzúzót stb. Kiskunfélegyházi 36-os növényvédőszer-bolt. Alpár, Jászszentl ászlő, Pálmonostora. ?? Kunszállás J5 szövetkezeti boltok. Lakodalomra, családi rendezvényekre a Kiskunfélegyháza és Vidéke Általános Szövetkezettől kölcsönözzön asztalokat, székeket Kölcsönzés helye: Rózsakért vendéglő. Kiskunfélegyháza, Tiszafái vendéglő. Alpár. n Monostori csárda, 2 Pálmonostora. Értesítés ! Az Utazóközönség szíves figyelmébe ajánljuk, hogy 1969. szeptember 1-től naponta közlekedő — gyorsjáratú — autóbuszjáratot állítunk forgalomba Kaposvár—Kecskemét között A járat Kaposvárról 6.00 órakor indul Igalfürdő—Törökkoppánv—Tamási— Simon tornya—Dunaföldvár —Izsák—Kecskemét útvonalon. Kecskemétről Kaposvárra 15.00 órakor indul tússzá. 13 sz. AKÖV. Kaposvár. 6681 Ó 'P égé szségél! on Szívj bolgár füstszűrös cigarettát! EXPORT m Plovdiv, egy csomag 20 db: 4,40 Ft 6227 ELADÓ ház 800 négyszögöl sző­lővel, elfoglalható. Kecskemét, Ballószög 193. Beretvástelepi bolttal szemben, Özv. Szabó Jánosné. ________ ________22023 S ZOBABERENDEZÉS, képeké polcok, konyhaasztal, íróasz­tal, könyvszekrény, szövőszék, kosarak, női kerékpár, bőr­székek, faanyag, lakásfelosz­tásból maradt cikkek eladók. Kecskemét, Bethlen krt. 16. ___________________________22051 O PEL Record 1966-os, igényes­nek eladó. Kecskemét, Horog utca 14. 22052 HALÖSZOBAJBÜTOR, erős,“ íz­léses kivitelben, egybeépített, négyajtós szekrénnyel eladó. Érdeklődés: csak szombaton és vasárnap. Kecskemét, Rákóczi út 3., földszint 8. Klapka ut­cáról. _____________________22054 Ü J Pannónia eladó 500 km-reí Orgovány, TÜZÉP, telefon: 12. ___________________________22055 E LADÓ 500 négyszögöl szőlő terméssel. Kecskemét. Szolno­kihegy 63. alatt. Érdeklődni műkerti népbolt mellett, Tóth Józsefnél. ________ 22057 K ECSKEMÉTEN Bocskai utca" 8. szám alatt házrész eladó. (Szoba, konyha, kamra, élés­kamra), azonnal beköltözhető. Érdeklődni mindennap 1 órá­tól a helyszínen._________22060 E LADÓ nagyon szép cserép- kátyha. Kecskemét, Jókai utca 22. szám. 22062 HOFFER G. 35-ös traktort megvételre keresek. Fábián Ferenc, Kecskemét, Méhesfalu. új osztás, belvizes lakás. 22068 ELADÖ 3 szoba, összkomfor­tos családi ház központon, bérházi lakást beszámítok. — Ugyanitt sürgősen keresek egy szoba, összkomfortos, lakbé­res bérházi lakást költségmeg­térítéssel. Kecskemét, Marx tér 5/a. Telefon: 26-14.___22071 HÁZRÉSZ eladó. Kecskemét, Jókai u. 38. szám, Juhászék. ___________________________22075 4 03-AS Moszkvics eladó. Kecs­kemét, Árpád körút 9. III. 12. sz. ________________________22077 3 KW-OS áramfejlesztő aggre­gátor, háztartási gépek, szi­vattyú, tv üzemeltetésére al­kalmas, újszerű állapotban el­adó, vagy megegyezéssel, jó állapotban levő személykocsira cserélhető. Wartburg előnyben. Lukács, Solt, AXÖV-iroda. ___________________________22078 Z ONGORA eladó. Kecskemét, Csokonai u. 3. 22079 ELADÓ 1000-es Simca. Kecske­mét, Kilián út 6. Ipariskola mellett.____________________22080 D IÓ KOMBINÁLT szekrény el­adó. Érdeklődni 8—5-ig. Kecs­kemét, Damjanich utca 13. 22082 PRÍMA állapotban levő lemez­játszós rádió eladó lemezekkel együtt. Érdeklődni egész nap, Kecskemét, Kossuth krt. 15/a. __________________________ 22084 E LADÓ 36 négyszögöles ház­rész. Érdeklődni Kecskemét, Erzsébet utca 2, vasárnap dél­előtt______________________22085 M ODERN, mély gyermekkocsi jó állapotban eladó. Kecske­mét, Mátyás király krt. 36. 22086 BOROSHORDÓK eladók 40—50 hl-ig 8—10 darabban. Palásti Ferencné, Nagykőrös, Kecske­méti u. 23.___________ 22068 B EKÖLTÖZHETŐ családi ház eladó. Kecskemét, Tél utca 12. sz._________________________22090 TSZ-EK figyelem! Francia pa­rádés hintó, új állapotban el­adó. Kiskunfélegyháza, Attila utca 43,______ 2140 B EKÖLTÖZHETŐEN 8 szoba összkomfortos, garázsos, utcai házrész sürgősen eladó. Érdek­lődni a helyszínen: Kecske­mét, Czollner tér 6. szám alatt. __________6480 E LADÓ 500 négyszögöl és 2x252 négyszögöl telek, villany, autó- buszjárat van. Érdeklődni: Kecskemét, Petőfi utca 10. ____________________________6578 E LADÖ 1300 négyszögöl szőlő terméssel vagy anélkül, új körút mellett Platter-gyárraL szemben. Érdeklődni: Kecske­mét. Szolnokihegy 7, Szabó zöldségesnél. _______________6589 K ECSKEMÉT, Budaihegyben autóbusz-végállomáshoz közel 230 négyszögöl telek eladó. Le­veleket „Budaihegy 24 845” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. ___________6600 Z ÜNDAPP 600-as oldalkocsis motor és 3 colos nagy teljesít­ményű szivattyú sürgősen el­adó. Kecskemét, Dárdaitelep, III. utca 30.______________6624 ELADÓ beköltözhetően két­szobás családi ház. Kecskemét, Zsinór utca 35.____________6650 G UMIMÜHELY teljes berende­zése eladó. Érdeklődni lehet: Mg-i Gépjavító Állomás Baja. _________________ 6655 E LADÓ kétaknás kályha és zöldzománcos kályha. Kecske­mét, Dankó utca 21. 6669 ELADÓ belsőportás elkerített ház. Kecskemét, Fürdő utca 49. Érdeklődni: mindennap du. vasárnap egész nap._______6665 S ZAKOSÍTÁS miatt 100 db szarvasmarha és 40 db tbc ne­gatív üszőállomány eladó. Egyesülés Mg. Tsz Borota, Bács megye telefon: 3. 6690 ÖNÁLLÓ OTP-lakást Kecske­méten átveszek. Leveleket „Százezer készpénz 24 964” jel­igére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 6698 KECSKEMÉT, Ballószög 178. számú ház 800 négyszögöl sző­lővel eladó. Villany van. Be- retvás-megálló mellett. Bár- diéknál. 6784 CA-S. 900-as Wartburg príma állapotban 30 000,— Ft-ért el­adó. Orgovány, Majsai út új ház. Kanizsai Antal. 6785 ELADÓ kedvezményes áron Kecskemét, Csóka utca 40. szá­mú ház. ___________________6703 E LADÓ Kecskemét, Kölcsey utca 10. számú ház, beköltöz­hetően. 6704 KOMBINÁLT szekrény eladó. Kecskemét, Szentistvánváros 25 Gyöngyösi._______ 6706 E LADÓ kis családi házrész. Kecskemét, Volkertelep VII. utca 10. Érdeklődni: vasárnap. 6707 ELADÓ 2 szoba összkomfortos új családi ház. Kecskemét, Szeleifalu, Körösi Csorna Sán­dor utca 8.__________6708 KÉTSZOBÁS ház mellékhelyi­ségekkel, beköltözhetően el­adó. Kecskemét, Bajosy-Zsi- linszky út 25. __________6786 E LADÓ igen jó állapotban le­vő szőlőprés. Kecskemét, Cse­rép utca 4. 6790 eladó 24 m hosszú 160 mm széles menetes kútcső. Kecs­kemét, Ürrét 285. Békéscsabai betonút mellett, 7—8-as km között. 6793 DIÁKLEÁNTT iskolaidő*« csa­ládtagként vállalok. Kecske- mét, Máriahegy 100. 11-es autó­busz-végállomásnál, ösv« Hor­váth Józsefné. 22074 KÜLÖN bejáratú bútorozott szoba egy vagy kettő diák­lánynak kiadó. Kecskemét, Nyíri út 3. Érdeklődni lehel vasárnap. 22076 KÜLÖN bejáratú bútorozott szoba kiadó. Kecskemét, Ho­rog utca 6. 22092 TŰZHELYEK, kályhák, zárak, kulcsok javítását, készítését soronkívül végzem. Kecskemét, Bem utca 4. Kiss lakatos. 6594 SZOBA, konyhás lakást kere­sek havi 1000 forint részletre, vagy életjáradékra. Kecskemét, Joó Mária u. 14. (Rendőrfalu), Pető János. 22067 KECSKEMÉTEN Csáktornyá­ban levő 3/4 hold szőlő eladó. Érdeklődni: Kapás utca 5. 6710 ELADÓ 5 helyiségből álló fél házrész. Kecskemét, Cédula­ház utca 13._______________6713 5 ÖÖ-AS Trabant személygépko­csi eladó. Orgovány, Bugac- szél, Szabó Béla. _____6717 E LADÓ 3 szobás családi ház. Kecskemét, Puskin utca 28. Érdeklődni: délutáni órákban. 6720 ELADÓ ház, 2 családnak al­kalmas, 450 négyszögöl földdel. Kecskemét, Vacsihegy 38/c. Szűcs János. Talfája közön 3 km.________________________6674­V ESZEK sötét politúrozott sub­lótot. Leveleket „Jó állapotban 24 900” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek.__6675 E LADÓ 2 hold szőlő, épület­tel. terméssel együtt, Balló- szögben. Érdeklődni: Kecske­mét, Végh Mihály u. 1. Szé- chenyi tér folytatása. 6676 ELADÓ sürgősen új családi ház, OTP-átvállalással. Kecs­kemét. Volkertelep 17. utca 2. Ceglédi útról, a Vaspálya ut­cán át. _________*^34 E LADÓ családi ház. Kecske­mét, Méheslapos új osztás, VIII. utca 2. Érdeklődni: Beregszá­sziéknál. _________________6732 R EKAMIÉ, fotelek, székek, kis asztal eladó. Kecskemét, Zal­ka Máté utca 3. L em. 6. 6740 VADONATÜJ Wartburg Li­mousine eladó. Értekezni: 5 óra után 22-05 telefonon. Kecs- kemét, Szolnoki út 27. 22056 MOTORSZERELŐNEK tanulót felveszek. Keresztes, Kecske­mét, Bem u. 4. 22502 HASZNÁLT radiátor eladó. Hetényegyháza, Kossuth Lajos Utca 25. 22053 ELADÓ kettő családnak is al­kalmas, kertes családi ház. Kecskemét, Kőrösihegy 10/a. (Olajmalommal szembeni utca, balról 3-ik ház.)_________ 6714 L ENIN VÁROSI szövetkezeti la­kásom eladom. — Leveleket „Azonnal beköltözhető 24 969” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 6702 ÜRIHEGYI állomás közelében egy hold szőlő kúttal eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Szul­tán utca 31. 6185 ELCSERÉLEM kőszegi két szo­ba, konyhás, L emeleti vízve­zetékes lakásom, kecskeméti hasonlóért. Leveleket „Magas­lati üdülőhely 24 850” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdet őr be kérek.__________________6612 K ÜLÖN bejáratú bútorozott szoba 2 komoly férfi részére kiadó. Kecskemét, Bánk bán utca 5. 6694 ELCSERÉLEM kecskeméti bel­területi mindennemű közleke­déshez közeli, kétszobás, kom­fortos, több mellékhelyiséges, utcai lakásom, egyszoba kom­fortos öröklakásra. Leveleket „Megegyezéssel 24 963” jeligé­re a Kecskeméti Magyar Hir­detőbe kérek. 6697 KÜLÖN bejáratú bútorozott szoba kiadó diákok részére. Kecskemét, Kapás utca 5. 6709 KÜLÖN bejáratú bútorozott szoba kiadó tanulófiúk részé­re. Kecskemét, Toldi utca 7. 6711 KIADÓ külön bejáratú búto­rozott szoba. Kecskemét, Rend­őrfalu, Brassói utca 9. 6713 KECSKEMÉTEN sürgősen el­helyezkedne 5 éves gyakorlat­tal rendelkező gépkocsivezető, teher- vagy személygépkocsira. Leveleket „Állandó munkahely 24 983” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 6716 KECSKEMÉT, Csilléritelep. —* Sallai Imre út E-épület föld­szint 2, házfelügyelői kétszoba összkomfortos lakásomat el­cserélem kétszobásra. 6718 ELADÓ szép kombinált szoba­bútor. Kecskemét, Kőrösihegy 111. Reszelőgyár háta mögött. 22013 ELADÓ 200 kg-os hízott ser­tés. Érdeklődni: Kecskemét, Rendőrfalu, Gubányi Mihály utca 2. __________673^7 PRÍMA állapotban Omega ro­botgép eladó. Kecskemét, Thö­köly út 8. __________6741 H ETÉNYEGYHÁZÁN állomás mellett házhelyeknek 700, 1000. 1200 négyszögöles telkek el­adók. Érdeklődni: Kecskemét, Ady Endre utca 12 . 6742 ELADÓ Kecskemét, Felsőcsa- lános 23. alatti egy hold szőlő, beköltözhető 2 szoba, konyhás, kamrás épülettel. Érdeklődni: a helyszínen. 6745 ELADÓ négyajtós szekrény, 2 éjjeliszekrény, 2 heverő, sub­lót. Kecskemét, Puskin u. 30. II. 1. Érdeklődni 5 óra után. 22031 BOROSHORDÓK eladók. Nagy­kőrös, X., Bálvány u. 2. 6522 ELADÓ azonnal beköltözhető ház melléképülettel, villany van. Kecskemét, Kiskőrösi út 83. Négy és fél km. 22048 KIS családi ház melléképület­tel. külön bejárattal, beköltöz­hetően 50 ezerért eladó. Kecs­kemét, Alsószéktó III.. utca 10/a. 22049 ELADÓ Kecskemét, Akácfa ut­ca 12/a számú ház. 6746 ELADÓ 240 négyszögöl szőlő kúttal, melléképülettel. Kecs­kemét, Bogovicsfalu, Vágseiei- villa. ______________6*748 E LADÓK modem szép hálóbú­torok, konyhabútorok, reka- miék, sezlon, heverő, olcsón fotelek, négy személy es garni­túra, kombinált szekrény, ágyak, tükör. Kecskemét, Vak Bottyán u. 9. 6736 NYARLÖRINCI-SZÖLÖK meg­állónál Csáky-féle gyümölcsös, 800 négyszögöl telekkel és jó lakóépületekkel eladó, beköl­tözhetően. 50 000.— Ft-ért. Ér­deklődni : csak Kecskemét, Bercsényi utca 12._________6756 E LADÖ 450 négyszögöl szőlő, 2 házhelynek is alkalmas. — Érdeklődni: Kecskemét, Hu­nyadiváros. Szilágyi Erzsébet utca 53. Kovács László. 6758 TANYAS föld eladó, vétel ese­tén elfoglalható. Érdeklődni: Kecskemét, Volkertelep IV. ut­ca 2L______________________6762 S KODA 440-es olcsón eladó. Kecskemét, Szarvas utca 17. 6765 ELADÓ nagy mennyiségű épí­tési anyag. Kecskemét, Vacsi­hegy 60/a. Bartos Károly. (Tal- fáii köz végén.) ________6766 K ECSKEMÉT. Kertváros TI. épület I. em. 5. számú szövet­kezett lakás eladó. Érdeklőd­ni: 6 óra után. 6768 ELADÖ egy hód lucerna lábon Kecskemét, Felsőcsalános 16. szám alatt. Érdeklődni: hely­színen vasárnap 8—15-ig Ná­dasát Jánosnál. 6769 POLITÚROZOTT hálóbútor és konyhabútor eladó. Kecskemét. Zsinór utca 50. 6770 JÓ állapotban levő oldalkocsis Pannónia motorkerékpár el­adó. Kecskemét. Hunyadiváros t8. .Tópásztorzárda épület. S*rt- kó Gyula. ________________ 6771 E LADÖ Kecskemét. Halmos Lajos utca 9. számú ház. egy szoba, konyha, spejz, beköltöz­hetően._____________________6775 K ECSKEMÉT központjában — ársasházrész beköltözhetően ■'’adó. Orvosi rendelő kialakí­tsa is lehetséges. Uevanett á00-as Trabant príma áúanot- ban eladó. Kecskemét, Füzes utca 2. L em. 1. 6778 ELADÓ vagy haszonbérbe ki­adó 23 kát. hold föld Felső- Lászlófalván, Hőre út és a ko- cséri határon, a Szabó- és Ur- bán Lajos-féle földekbőL Ér­deklődni lehet: Lakitelek, Tán­csics Mihály utca 8. Faragó Sándornál. 6562 ELADÓ Kecskemét, Kisfái 64. számú tanya, 1000 négyszögöl szőlővel és 400 négyszögöl szán­tófölddel. Vasútállomáshoz 5 perc járásra. Érdeklődni lehet a helyszínem _____________6576 B EKÖLTÖZHETŐ ház eladó. Kecskemét, Bercsényi utca 26. SZ. 6623 KÜLÖN bejáratú bútorozott szoba kiadó- Kecskemét, LŐwy Sándor u. 6. alatt. Érdeklődni lehet szombat délután és va­sárnapi ____________________23064 S ÜRGŐSEN elcserélem hódme­zővásárhelyi kétszoba össz­komfortos, I. emeleti, erkélyes, gázfűtéses lakásom hasonló kecskemétire. Cím: dr. Deák Imréné, Hódmezővásárhely, — Tanácsköztársaság tér 75. Te­lefon : 486. 6731 ELCSERÉLEM egyszoba össz­komfortos lakásomat budapes­ti lakásért. Leveleket: „Csere 24 993”- jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 6733 2 SZOBA komfortos, kertes lakásomat garázsnak alkalmas helyiséggel elcserélem lenin - vagy széchenyivárosi hasonló gázfűtésesre. Leveleket: „Kettő emeletig 69 003” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbb kérek. 6743 BÚTOROZOTT szoba kiadó nő részére. Kecskemét, Felsőszék - tó 56. Garacziék. 1-es autó­busszal, Kullai-megáUótól 3 perc Járásra. _______________6755 K ÜLÖN bejáratú bútorozol» szoba kiadó 2 diákleánynak, fürdőszoba-használattal. Kecs­kemét, Bólyai utca 6. (Rádió- gyár mögött.)_____________6766 K ÉTSZOBÁS villarész beköl­tözhetően eladó. Kecskemét, Méhesfalu. új osztás X. utca. Érdeklődni: Tóth Lászlónál, 16 óra után és vasárnap. 6642 ELADÓ Bánhídi-féle tanya, melléképületekkel a Monostori útban 800 négyszögöl telekkel. Érdeklődni: Kecskemét, Kato­na József u. 14. 6666 ELADÓ 50 db anyabirka. Kecs­kemét, Törökfái 80. id. Peté­nyi Istvám _________________6667 2 SZOBA összkomfortos, bel­sőportás házrész eladó. Kecs­kemét, Kőhíd utca 34. Gyulai. 6673 120 DB anyajuh eladó. Kecs­kemét, Batthány utca 33. 6679 REKAMIÉ, fotel, szék, fotel­ágy, garnitúra, ágybetét, sez­lon, fizetési kedvezménnyel kapható. Kecskemét, Rákóczi út 2. 5918 VAROS központjában eladó 2 lakásos családi ház. Korszerű 3 szoba összkomfort beköltöz­hető. Kecskemét, Csongrádi út 9. 6248 MENYASSZONYIRUHA köl­csönzés, 300,— Ft-tól. Kecske­mét, Ceglédi út 29. Barnevál mellett. 22019 DIÁKLÁNYNAK vagy ipari tanuló leánynak albérleti szo­bát adok. Kecskemét, Árok utca 8. ____________________ 6761 I DŐSEBB asszonyt keresek 2 gyermekem mellé, azonnalra. Kecskemét, Talfái köz 36. 9-es autóbusz végállomása mellett. 6772 GYERMEK mellé bejárónak el­megyek. Kecskemét, Vacsi ut­ca 28. 6691 KÜLÖN bejáratú bútorozott szoba kiadó házaspárnak. Kecs­kemét, Felsőszéktó, új osztás, első ikerház. Farkasék. 6705 GYERMEKGONDOZÁST válla­lok. Kecskemét, Reiszmann Sándor utca 36., utáni szám- nélküli kapu. Felföldiné. 6719 SZÉKESFEHÉRVÁRI két és fél szoba összkomfortos lakásom elcserélem kecskeméti hason­lóra. Leveleket a Kiadóhivatal­ba „Október” jeligére kérek ___________________________22063 B ÚTOROZOTT szoba kiadó 2 diákfiú részére. Kádár utca 17. Kecskemét, 22025 ELVESZETT 10 éves szürke pa­ripa járlatlevele. Megtalálóját kérjük adja vissza, címünk: Minkó Antalné, Kiskunma jsa, Kígyóspuszta 288. ____ 22047 F ELSŐFOKÚ gépipari techni­kumot végző hallgatók részé­re bútorozott szoba kiadó. Kecskemét, Ipoly utca 5. sz. 22065 BÚTOROZOTT szoba, mosdó­helyiség használattal 2 leány, esetleg fiatal házaspár részé­re kiadó. Kecskemét, Belső- Szegedi út 15. _ 22070 KIADÓ utcai külön bejáratú, bútorozott szoba 3 fiatal nő, vagy férfi részére. Kecskemét, I. Ipoly utca 5. szám. 22041 DIÁKLÁNYOKNAK szoba ki­adó. Kecskemét, Klapka utca 29._________________________22043 KIADÓ ágy 2 vidéki diákleany részére. Kecskemét, Rigó ut­ca 1. 6672 FIÚT ipari tanulónak felve­szek. Kocsis Pál villanyszerelő mester. Kecskemét, Cserép ut­ca 13. 6597 Házasság BARNA, jó külsejű, igényes, 56 éves nyugdíjas özvegy va­gyok, jól berendezett saját házzal, megismerkednék kor­ban hozzám illő korrekt, elő­nyös megjelenésű, iparban dolgozó férfival. Leveleket: „Kék ibolya” jeligére a kiadó­hivatalba kérek. 22089

Next

/
Oldalképek
Tartalom