Petőfi Népe, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-27 / 197. szám

Értesítés. Csapai Lajos és Sza­bó Margit értesít minden ked­ves ismerősét, hogy í. hó 23-án Kalocsán házasságot kötött. Minden külön értesítés helyett. 6683 Köszönetnyilvánítás. — Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak a rokonoknak, isme­rősöknek, munkatársaknak, akik a jó férj, édesapa: Szabó István temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot he­lyeztek, ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. 22066 Köszönetét mondok mindazok­nak, akik szeretettel, részvét­tel osztoztak gyászomban. La­tor Gézáné. 503 Köszönetét, mondunk mindazon rokonoknak, barátoknak, isme­rősöknek, valamint az összes megjelent hivatalos szervek­nek, akik a tragikus körülmé­nyek között elhunyt Antal Pálné Ács Mária Julianna te­metésén megjelentek, ravata­lára, sírjára virágot helyeztek. Gyászoló család. 504 Köszönetnyilvánítás. Köszöne­tét mondunk minden rokon­nak, ismerősnek és a Szociá­lis Otthon dolgozóinak, hogy drága férjem, édesapánk, va­lamint nagyapánk temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek el. özv. Har- kai Istvánná és családja, Kis­kunhalas. 636 Mély fájdalommal tu­datjuk, hogy szeretett édesanyánk. Erdős! Pálné Tószegi Margit 60 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 28-án dél­után fél 4 órakor lesz Kecskeméten az új 5? köztemetőben. Gyászoló gyermekei, n Gyászhír Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édes­apánk, nagyapánk, apósunk. Bán Sándor életének 67-ik évében hosszú szenvedés után folyó hó 25-én el­hunyt. Temetése folyó hó 27-én délután, fél 3 órakor lesz a kecske- S3 méti új köztemetőben £ Gyászoló család. Apróhirdetések VADONATÜJ Wartburg Li­mousine eladó. Értekezni: 5 óra utón 22-05 telefonon. Kecs- kemét, Szolnoki út 27. 22056 KISIPARI zománcos, kétak- nós kályha eladó. Kecskemét, Alsószéktó, Kiskőrösi u. 31. ___________________________22050 KaS ZNÁLT radiátor eladó. Hetény egy háza, Kossuth Lajos Utca 25.___________________22053 V ESZEK szőlőprést 3—4 hek- tósat, Sági Menyhért, Császár- töltés. 22059 AGROSZTOJ Diesel kerti trak­tor tartozékaival eladó. Somo­gyi, Szikszó, Ady Endre u. 29. sz. 6656 ELADÓ 50 mázsa kukorica jó minőségű, morzsolt (350/q) Jó- zsa István, Bogyiszló, Nyárfa út 46. Tolna megye. _______6653 E LADÓ kettő családnak is al­kalmas, kertes családi ház. Kecskemét, Kőrösihegy 10/a. (Olajmalommal szembeni utca, balról 3-ik ház.)___________6714 L ENIN VÁROSI szövetkezeti la­kásom eladom. — Leveleket ,,Azonnal beköltözhető 24 969’’ jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek.__________6702 E LADÓ kertes családi ház. Kecskemét, Rendőrfalu, Lőcsei utca 7. 3—7 óráig.________6637 I GEN jó megélhetést biztosító tanya Pécstől 3 kilométerre el­adó. 2 szoba, konyha és 2000 tojó tyúk részére berendezett istálló törpevízművel ellátva, áram ipari és világítás, ren­geteg gyümölcsfával, kerté­szetre is alkalmas, 1600 négy­szögöl területtel. Érdeklődni: Pécs, Rákóczi u. 73. Timer bazárüzlet. 6560 MOTORSZERELŐNEK tanulót felveszek. Keresztes, Kecske­mét, Bem u. 4. 22502 407-ES Moszkvics sürgősen el­adó. Kecskemét, Bethlenváros 42. Kerkápoly utca vége. 6601 MŰSZAKI vizsgázott Taunus 15—M személygépkocsi sürgő­sen eladó. Szánk, Szekfű utca 8. 6588 Halasi apróhirdetések KISKUNHALASON Fazekas Gábcxr utca 112. számú azon­nal beköltözhető családi ház eladó. Érdeklődni a helyszí­nen. 612 I . , . Veji vt*s ’> •')> ’;; I 1 v • .... .* .......; '.s• • ■ KÜLÖN bejáratú bútorozott szoba kiadó házaspárnak. — Kecskemét, Méhesfalu, új osz­tás, X. utca 10. 6565 ELCSERÉLEM Kecskemét, hu- nyadivárosí, modern kétszobás, étkezőhelyiséges, komfortos, kertes, garázsos KIK-lakásom kettő- vagy háromszobás szö­vetkezetiért. Leveleket „Nyár­utói csere 24 857’« jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 6619 KÜLÖN bejáratú bútorozott szoba 2 diák részére kiadó. Ugyanott telek eladó. Kecske­mét, Szentistvánváros 23. Fűz- fásköz. 6622 GYERMEK mellé bejárónak el­megyek. Kecskemét, Vacsl ut­ca 28. 6691 KÜLÖN bejáratú bútorozott szoba kiadó 3 férfi részére szept. l-től. Kecskemét, öz u. 7. Ugyanitt 2 db hízott sertés eladó. Érdeklődni délután 2 óra után. 22046 ELCSERÉLNÉM egy szoba, konyhás, összkomfortos, eme­leti, központifűtéses, beépített konyhás komlói lakásomat, ba­jai hasonló lakásért. Érdeklőd­ni lehet: Komló, Alkotmány u. 8. m. emelet 4-es ajtó, Bi- schoff Györgyné. 6435 Bajai apróhirdetések LAKÁST keresek megvételre 10 000,— Ft kp+1000,— forintos részletre megegyezés szerint. „ősz” jeligére a hirdetőbe. 491 1000 NÉGYSZÖGÖL szőlő eladó áron alul is a bajai szőlőkben. Érdeklődni lehet: Baja, Mészá­ros Lázár u. 58. ____________492 H ÁZ eladó, megegyezés sze­rint. Bátmonostor, Baracskai Út 38.______________________6347 V ESZEK 400 literig jó állapot­ban levő boroshordót, szőlő­prést, l db szőlődarálót és 1 db fekvőmázsát 500 kg-ig. — Ajánlatot „Szüret” jeligére a Bajai Magyar Hirdetőbe ké­rek. 6348 3200 NÉGYSZÖGÖL föld fele szántó, fele szőlő, 2 helyiség­ből álló kis épülettel, termés­sel együtt is eladó. Cím: Ba­ja, Szamuely T. u. 26. Obádo­vics István. _____________ 493 E LADÓ egy komplett konyha­garnitúra, 1 db szabóasztal, 1 db festett kerekasztal. Baja, Szamuely T. u. 23/a._______495 V ENNÉK egy szoba, konyhás lakást, házrészt 15 000,— forint készpénz+1000,— Ft részletfi­zetésre. Leveleket „Megbízha­tó” jeligére a Bajai Magyar Hirdetőbe kérek. ___________496 B ELVÁROS központjában két- szoba összkomfortos házrész beköltözhetően eladó. Baja, Szamuely T. u. 15 kaputól jobbra. Egy szoba, egy sze­mélynek örökáron eladó. Perc u. 3. (Béla gimnáziumnál.) 497 SOMOGYI Béla út 15/a sz. 177 négyszögöles házhely eladó. Érdeklődni lehet: Baja, József Attila u. 16/% 6519 HÁZ eladó beköltözhetően Ba- jaszentistván, Róka Sándor u. 26. 494 JÖ karban levő ház eladó. Ta­taháza, József Attila u. 29. sz. 498 ELADÓ Kiskunhalason Kosár utca 10. számú, 2 szobás be­költözhető lakóház, 200 négy­szögöl telekkel. ________ 613 M ÉLY modern gyermekkocsi olcsón eladó. Kiskunhalas, Gimnázium utca 3. 614 KISKUNHALASON Nagy tón levő csőszház melletti 1200 négyszögöl belterületi szántó­föld sürgősen eladó. Érdeklőd- ni Vörösmarty 48. __________615 K ÉT családnak is alkalmas be­költözhető fél ház eladó. Kis­kunhalas, József Attila utca 19. 6424 ELADÓ Kiskunhalason Gyep utca 13. számú azonnal beköl­tözhető 2 szobás lakóház. Ér- deklődnl a helyszínen» 616 ELADÓ Kiskunhalason Szék­sós utca 7. számú beköltözhe­tő nagy kertes, 2 szobás lakó­ház. Érdeklődni a helyszínen. 617 TELJESEN új állapotban levő gyermekkocsi garnitúrával el­adó. Érdeklődni: Kiskunhalas, Ady Endre utca 4, Komlósék- náL 618 ELADÖ Kiskunhalason Árpád utca 24. számú beköltözhető, két családnak is alkalmas csa­ládiház. Érdeklődni a helyszí­nen. 619 BAJÁN Varga István u. 94. sz. előkertes, két szoba, veranda, konyha, melléképületből álló új ház, tiszta tégla, szabadkéz­ből eladó. Lakómentes, adó­mentes. Érdeklődni: du. 3-tól és vasárnap. _____ 506 S KODA 1000 MB igényesnek eladó. Érdeklődni: reggel fél 8—8-ig. Baja, Pázmány u. 12. 6346 16 KALAPÁCSOS Medigágó daráló eladó. Baja, Szamuely T. u. 57. 6346 HÁROMSZOBÁS családi ház beköltözhetően eladó. Baja, Só­ház u. 12. Ugyanott érdeklőd­ni: 243 négyszögöl telek építési engedéllyel eladó. ____ 6437 E LADÓ Kiskunhalason kisebb lakóépület, Baky-kastély mel­lett, 767 négyszögöl területteL Érdeklődni lehet a helyszínen Söröséknél, Alsőöregszőiők 66/a sz. 620 KÖLTSÉGMEGTÉRÍTÉSSEL keres Kiskunhalason szoba, konyhás lakást, vagy udvari szobát különbé járattal, magá­nyos nyugdíjas asszony. „Vi­lágos” jeligére a Kiskunhalasi Hirdetőbe. 628 TONEKING B-tenor szaxophon ló állapotban eladó. Baja, Borz u. 9. 499 UTCAI külön bejáratú szoba kiadó két diáklány vagy há­rom fiú részére. Baja, Poch Nándor u. 3. 500 AZONNAL beköltözhetően el­adó, Baja Határ u. 12. számú ház. 501 KÉTSZOBÁS, családi ház el­adó. Baja, Monostori út 18. sz. 6654 601-ES Trabant Combi fehér eladó. Baja, Achim András u. 41. 6657 KISEBB családi ház kerttel eladó. Bácsbokod, Dózsa u. 22. sz. 505 ELADÖ Kiskunhalason Alsó­öregszőlők 44. háromszobás la­kóház, két családnak alkal­mas, 1445 négyszögöl, ebből 700 szőlő. Érdeklődni a helyszínen Szabó Istvánnénál. Beköltöz­hető. 625 ELADÓ Kiskunhalason Jókai utca 53. számú beköltözhető lakóház. 621 FÉLHÁZ eladó, jó kert, jó­szágtartásra igen alkalmas. Kiskunhalas, Széchenyi utca 89. 622 OLCSÓN eladó jó állapotban Pannónia motorkerékpár. Kis­kunhalas, Kertész utca 20. 6661 SÜRGŐSEN eladó Kiskunhala­son Széchenyi utca 53. számú ház 60 000 forintért, megvétel­kor azonnal beköltözhető. Ér­deklődni Május 1 tér 16. Tej­üzemtől 5 4-ik társasház, özv. Szabóné. 632 ELADÓ Kiskunhalas, Felső­öregszőlők 175. számú beköl­tözhető tanya melléképületek­kel, másfél hold területteL Vá­roshoz 2 kilométerre salakos út mellett. Érdeklődni a hely­színen. 633 ELADÖ Kiskunhalason Oncsa- telep mellett 409 négyszögöl szántóföld. Érdeklődni Szabad­kai út 16. 634 ELADÓ Kiskunhalason Vörös­marty utca 110. számú lakó­ház fele része, azonnali beköl­tözéssel. Érdeklődni 117. alatt. 635 MEGVÉTELRE keresek Aszta­los kisipar című könyvet. Gazdag Sándor, Kiskunhalas, Damjanich utca 4. _________637 S ZÓLÓ eladó Kiskunhalason öregszőlőkben. Érdeklődni Ár- pád utca 33. 600 A KISKUNHALASI Mészho­mok Téglagyár férfi és női segédmunkásokat keres felvé­telre, jó kereseti lehetőség, 44 órás munkahét. 6239 ELADÓ Kiskunhalason Vad­kerti út 40. számú beköltözhe­tő lakóház. Konkoly. 607 CSAKNEM új állapotban levő, 125 köbcentis MZ motorkerék­pár eladó. Érdeklődni Kiskun­halas, Gimnázium u. 14.___6397 M AJDNEM új állapotban le­vő, központi fűtés teljes fel­szereléssel együtt eladó, ugyan­ott fali mosogató, vízmelegítő bojler és egy padlásfeljáró eladó. Kiskunhalas, Szűcs Jó­zsef utca 10. 6491 AZONNAL beköltözhető csalá­di ház eladó. Kiskunhalas, Batthyány utca 8._________6492 E LADÓ Kiskunhalason Szántó Kovács utca 16. számú ház, esetleg két részben is. 6494 ELADÓ Kiskunhalason Árpád utca 2/a számú 3 szoba, kom­fortos és Sallai-Fürst utca 10. számú, 3 szobás beköltözhető lakóházak, egy kombinált szo­babútor és 27 folyóméter új vaskerítés. Érdeklődni este 6 után Sallai út 10, Nagymalom mellett. 6520 ELADÓ ZA 25-ös traktor. Ba- zsik János, Jánoshalma, Kt. I. kér. 163. 6604 DANUVIA motorkerékpár prí­ma állapotban eladó. Papp Já- nos, Zsana, V. kér. 47. 6400 A KÉLESHALMI és kiskunha­lasi határ mellett az ördög­féle birtokból 20 kataszteri szántó kishaszonbérbe kiadó tanyával együtt. Érdeklődni lehet Jánoshalmán Bajai utca 28. szám alatt* Radványszki Mihálynál. 6432 KEVESET futott Moszkvics 408-as fehér eladó. Soltvadkert, Bocskai 76. 6688 Eredményesen hirdethet lapunkban! ELADÓ új ház, 230 négyszög- öles portával, gabonapiaccal szemben, OTP-vei átvehető. Kiskunhalas, Tó utca 3. 6689 KISKUNHALASON, a város belterületén 1 hold szőlő, gyü­mölcsfákkal, 1 hold szántóföld 2 kisebb házzal eladó. Dr. Bor- bényiné, Posta utca 12. 623 AZONNAL beköltözhető ker­tes családiház építőanyaggal eladó. Kiskunhalas, Szondi ut­ca 12. Érdeklődni a helyszí­nen bármikor. 624 KISKUNHALASON Parti-sző­lők 40. számú, 2 szobás lakó­ház, melléképülettel, nagy ud­varral, 535 négyszögöl terület­tel eladó. Érdeklődni a hely­színen, Suba Sándornál. 629 ELADÓ Kiskunhalas, Petőfi utca 34. alatti házból egy lak­rész, szoba, konyha, spejz. Ér­deklődni a helyszínen. 625 ELADÓ Kiskunhalas, Felső­öregszőlők 108. alatti lakás, 400 négyszögöl szőlővel, mellette Rekettye 56. alatt 1200 négy­szögöl kert és gyümölcsössel, mindkettő cserepes, jó mellék­épületekkel. Házért is elcse­rélhető. Érdeklődni Gubodi út Czirok István postásnál. 627 MUNKÁSFELVÉTEL. Felve­szünk női és férfi munkaerőt azonnalra, 7—9 Ft-os órabérrel. 4 órai munkára is alkalma­zunk nő dolgozókat. Ugyan­csak azonnalra felveszünk 14 életévüket betöltött, munka­könyvvel rendelkező fiatal lá­nyokat 8 órai munkára. A fel­vételhez szükséges vér-, tüdő-, széklet egészségügyi vizsgálat. Jelentkezés: Kecskeméti Kar­nevál munkaügyi osztályán, reggel 7 órától. 6454 A BAROMFIIPARI Országos Vállalat Kiskunhalasi Gyára (Barnevál) azonnali belépéssel munkásokat vesz fel. Jelent­kezni lehet a gyár munkaügyi osztályán, Kiskunhalas, Állo­más utca 7. szám alatt. 6658 MUNKABÍRÓ fiatal férfit áru- kihordőnak felveszünk. Ex­press Étterem Kecskemét, Hor­váth Döme utca 7. Jelentke­zés: reggel 8 órától. 6722 ÁRUFORGALMI osztályunkra gyakorlott gép-, gyorsírót azonnal felveszünk. Jelentke­zés: Kecskeméti TÜZÉP V. munkaügyi csoportja, Nagykő­rösi utca 32. 6700 ÉRETTSÉGIZETT fiatal mun­kaerőt napi 4 vagy 6 órás ad­minisztrátori munkakörbe fel­veszünk. Bizományi Aruház. Kecskemét, Nagykőrösi utca 22. 6699 az Áramszolgáltató vál­lalat bajai lakost pénzbeszedő­nek felvesz. 502 LÖHAJTó munkakörben törté­nő foglalkoztatásra férfi mun­kaerőt keresünk felvételre. Ke­reseti lehetőség 2500,— Ft/hó évi átlag. Jelentkezés a 9. sz. AKÖV személyzeti és munka­ügyi osztályán Kecskemét, Csáktornyái utca 4—6. 6415 ELADÓ Kiskunhalason Achim András utca 15/a számú, 2 szo­bás, új csailádiház 200 négy­szögöles _kerttel-____________630 E LADÓ Kiskunhalason Váczi- bolt mellett 1200 négyszögöl szőlő, terméssel is. 5 hektós hordók, 12 hektós kád. Ér­deklődni Lovag utca 15.___631 A MEZŐGAZDASÁGBAN A Hamster rendfelszedő Ti üiíí: Hi' HÓDGÉP—STEYR Kooperációban gyártott rendfelszedő pótkocsi Kiváló teljesítményt nyújt a zöld- és a száraztakarmány, a fonnyadt szilózs. a répalevél és a silókukorica betakarításában. Nagy raktérfogat, magas fokú teljesítmény, tiszta és kíméletes takarmányfelszedés, zavarmentes üzemelés* nagyfokú kényelem a kezelésben. A HAMSTER KOCSI TELJES MUNKALÄNCOT VÉGEZ. Ha kaszálóberendezéssel ellátott traíktor vontatja, elvégzi a rendfelszedés, az aprítás, a felrakás, a szállítás és a lerakás (kívánt sebességgel) műveletét egy ember, a traktorvezető kezelésével. A HAMSTER KOCSI A TAKARMÁNYBETAKARÍTÁS LEGKORSZERŰBB ESZKÖZE. GYÁRTÓ: HÓDGÉP, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. MEGRENDELHETŐ A MEGYEI AGROKER VÁLLALATOKNÁL. FIGYELEM! Baromfiipari Or- szágos Vállalat Kecskeméti Gyára felvesz női segédmun­kásokat 4 órás munkaidővel. Jelentkezés: a gyár munkaügyi osztályán, Kecskemét, Ceglédi út 11, 6647 GYORS- és gépírót felvesz a Forrás Szerkesztősége. Jelent­kezés a Petőfi Népe Kiadóhi­vatalban. Kecskemét, Szabad­ság tér 1/a. x AZ ALSÓ-DUNAVÖLGYI Víz­ügyi Igazgatóság vűdéki, lakás­sal járó munkahelyre keres olyan villamos szakembert, aki rendelkezik magasfeszültségű kapcsolótérben végzendő mun­kához alkalmas végzettséggel. Jelentkezni lehet: Alsó-Duna- völgyi Vízügyi Igazgatóság Gé­pészeti osztályán, Baja, Bai- csy-Zsilinszky u. 8. 6523 KŐMŰVESEKET, segédmunká­sokat kiskőrösi telepünk épí­téséhez felvessünk. Fizetés tel­jesítménybérben. Jelentkezés az építés vezetőjénél. Kecske­méti TÜZÉP. 6586 A SZOLGÁLTATÓ Javító és Vegyesipari Vállalat felvételre keres kőműves, lakatos és for­gácsoló szakmunkásokat, vala­mint férfi segédmunkásokat. Jelentkezés és részletes felvi­lágosítás a vállalat munkaügyi osztályán. Kecskemét, Szegedi út 4. 6629 A KECSKEMÉTI Községgazdál­kodási Vállalat állandó mun­kára keres gyors-gépirónőt. Jelentkezés: Műkert 9. sz., a vállalat központjában. 6630 FELVÉTELRE keresünk gé­pészmérnököt újonnan létesí­tendő gépkocsiszerviz irányítá­sához, valamint szerszám- és gyártástechnológia fejlesztésre. Továbbá vegyészmérnököt, — technikust felületkezelési mun­kák irányításához. Jelentkezés: Bajai Vas és Fém Ktsz Baja, Dózsa Gy. u. 30. 6345 GÉPJÁRMŰVEZETŐKET TE- FU, illetve MÁVAUT profilban történő foglalkoztatásra kere­sünk felvételre. Jelentkezés a vállalat személyzeti és munka­ügyi osztályán Kecskemét, Csáktornyái utca 4—6. 6636 A BAROMFIIPARI Országos Vállalat Kecskeméti Gyára (Barnevál) azonnáli belépéssel felvesz villanyszerelő, festő és autószerelő szakmunkásokat. Tüdő-, vér- és székletvizsgálat eredménye szükséges. Jelent­kezés a vállalat munkaügyi osztályán. Kecskemét, Ceglédi út 11. . , 6416 ÉPÜLETLAKATOS, vasszerke­zeti lakatos, szerelő, szak-, be­tanított é3 segédmunkásokat felveszünk, budapesti és vidé­ki, változó munkahelyre. Meg­felelő gyakorlat után külföldi szerelésre is. 5 napos 44 órás munkahét. Bérezés: teljesít­ménybér, korlátozás nélkül. Vidéki munkahelyi pótlékot fizetünk. Szállásköltséget és hazautazási költséget térítünk. Jelentkezés: Fémmunkás Vál­lalat Szerelési Üzeme Buda­pest, XIII., Vágó Béla u. 11. (Volt Lomb u.) 6388 . A KISKUNHALASI MÁV Fü- tőház felvételt hirdet lakatos, mozdonyvezető-gyakornók és mozdonyfűtő munkakörökben, Mozdonyvezető-gyakornok munkakörben a feltétel 8 ál­talános iskolai végzettség és vasipari szakképzettség. Vidék­ről bejáró dolgozóinknak díj­mentes, családtagjaiknak pedig kedvezményes utazási igazol­ványt biztosítunk. Jelentkezni lehet a fűtőház személyzeti irodájában. 6394 ADMINISZTRÁCIÓS és ifjú­munkás dolgozókat felvesz azonnali belépéssel FÜSZÉRT- fiók, Kiskunhalas, ,6608 A BUDAPESTI Kőolajipari Gépgyár azonnal felvesz a központi telephelyre: esztergá­lyos, marós, lakatos, ív-, láng- hegesztő, kompresszorkezelő, villanyszerelő szakmunkásokat, A központi telephelyen 44 órás a munkahét, minden második szombat szabad. Külszoigáiatos munkára: kardoskúti, algyői, százhalombattai és szőnyi mű­szer- és technológiai szerelési munkahelyeinkre felveszünk csőszerelő, központifűtés-szere­lő, lakatos, hegesztő villany- szerelő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. A vi­déki munkahelyeken is 44 órás a munkahét, minden szombat szabad. Alföldi munkahelyein­ken dekádmurikarend szerint dolgoznak. Munkásszálló üze­mi konyha van. A szállás in­gyenes. Bér: megegyezés sze­rint. A béren félül 500 Ft kül- szolgáiati átalányt, az alföldi munkahelyeken még külön te­rületi pótlékot is fizetünk. Fel­vétel esetén az útiköltséget té­rítjük, de próbaidő alatt tör­ténő kilépés esetén ezt vissza­vonjuk. Segédmunkásoknak he- gesztőképző tanfolyamot szer­vezünk. Jelentkezés: a válla­lat munkaügyi osztályán (Bu­dapest, XVIIL, Gyomról út 79—38), vidéken a munkahelyek vezetőinél, M 6484

Next

/
Oldalképek
Tartalom