Petőfi Népe, 1969. augusztus (24. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-27 / 197. szám

Hullámvölgyben van a EC. iézsa si»n if Szombaton KTE—KISTEXT, vasárnap K. Dózsa—Ganz-MÁVAG AZ ELMÚLT HETI Gyű­ri Dózsa—K. Dózsa mérkő­zés után a közönség is, no- meg a K. Dózsa szakveze­tői úgy érezték, hogy a Széktói Stadionban bekö­vetkezett hazad vereség el­sősorban annak volt tulaj­donítható, hogy a csapat több játékosa — elsősorban Jósa. Kiss II., Pasek és Ba­latoni — mélyen tudásuk alatt szerepeltek, * így in­dokolt a kihagyásuk a kö­vetkező bajnoki mérkőzé­sen. Ehhez járult még az is, hogy a hét elején Fajt megbetegedett, s a Dózsa egyik legjobbja. Lutz is a sérültek listáján szerepelt. TEHÁT SZOLNOKON az MTE eilen több tartalékjá­tékossal lépett pályára a kecskeméti együttes. Még így is bizalom kísérte el a Dózsát a találkozóra, hiszen az elmúlt években általá­ban jó eredményt ért el Szolnokon a csapat. Pyber István edző arra számított, hogy azok a játékosok, akik most helyet kaptak a Dó­zsában, körömszakadtáig küzdenek a lila-fehér szí­nekért. hogy megmutatják, mire képesek, hogy helytik van a csapatban, számítani lehet rájuk. EZ A BIZONYÍTÁS őssün­tén szólva nem nagyon si­került. A csapat azzal a szándékkal indult el va­sárnap Szolnokra, hogy az egyik bajnoki pontot el­hozza. Ehhez azonban az 'lett volna szükséges, hogy az előre megbeszélt takti­kát a játékosok betartsák. A baj az volt. hogy ismét teljesen gólképtelennek bi­zonyult a csatársor. Nyil­vánvaló, hogy csak úgy lé­hét eredményt elérni, ha kapura lőnek a játékosok. Arra nem lehet számítani, hogy öngólt vét az ellenfél védelme. Márpedig a pálya nézőteréről úgy , hatott a kecskeméti csatársor, mint­ha azt.várná, hogy a labda valahogy önmagától beván­doroljon a szolnoki ka­puba ... VASÁRNAP délután a Oanz-MÁVAG csapata jön Kecskemétre. Régi nagy ri­vális, aki már sok „borsot tört” Kecskeméten is a lila­fehérek orra alá. Naigyon sokat kell javulnia a kecs­keméti együttesnek. ha mindkét pontot itthon akar­ja tartani. A KTE sem kényezteti el ebben az évben szurkoló táborát. Mint ismeretes, a széktói pályán vereségeit szenvedett az utolsó helye­zett Mezőkovácsházi Pető­fitől. Erre a vereségre bi­zony még a legsötétebben látó KTE-szurkoló sem szá­mított. A mérkőzés nagy ré­szében támadott a KTE, de a támadásokban nem volt átütőerő. Csak időnként elé­gített ki az együttes. Főleg a csatársor gólképtelensége volt feltűnő, valamint az Is. hogy a vendégek mennyivel jobban bírták erővel. Erőn­létet a hétközi edzéseiken lehet szerezni. A HÉT VÉGÉN —szom­baton délután — újra Kecskeméten lén pályára a KTE. A KISTEXT csapata jön Kecskemétre. Reméljük ellenük már felhúzzák a KTE-csatárok a góllövő ci- pőiüket. Amikor meghallottuk a Félegyházi Vasas eredmé­nyét ÍBudanesten 1:0-ra ki­kaptak a Pénzügyőrtől) né­mi csalódást éreztünk. Múlt heti. DVSC elleni játékuk után. legalább az egyik pont megszerzésében bíztunk, A Vasas azonban ezúttal fő­leg védekezésből nyújtott ió teljesítményt, míg a csatá­rok képtelenek voltak meg­birkózni a hazai védőkkel, így azután egyetlen beka­pott gól — a 90. percben — eldöntötte a mérkőzés sor­sát. Vasárnap délután a Va­sas otthon játszik a Szege­di VSE ellen. Hasonló tel- jesímémyt, jó játékot vá­runk a Vasastól, mint a debreceniek ellen. Ez eset­ben győznie kell a csapat­nak. M. I. Gólok és góllövők ) Fekete napjuk volt a hé- ! < ten északon a vendég, dé- j i len pedig az otthon játszó s \ csapatoknak. — Északon ) ( mindössze egy mérkőzés ? ) végződött döntetlennel, a í többit mind a hazai pályán > < játszó csapatok nyerték. > , Délen viszont éppen fordi- S < tott volt a helyzet. Az ott- > ) hon játszó csapatok négy < > döntetlent értek el gyöze- S < lem nélkül. Ennek persze í í az a magyarázata, hogy a í ? bajnokság élcsoportjában [ < tanyázó együttesek ezúttal ( > mind utaztak. 5 í A héten 54 gólt értek el, > ; s ezúttal a déliek voltak > ; eredményesebbek 30:24 > < arányban. < ) A góllövőlista állása: S ) (Hiányzik a múlt héten ? < aug. 20-án lejátszott Bács- ( 5 almás—Mélykút mérkőzés ) : góllövőinek neve.) < ) Északi csoport 26 gólos: < \ Bravik (Mezőfi SE), 23 gó- ) < los: Bánhídi (Dózsa), ,22 ( ; gólos: Szabó (Alpár), 20 s t gólos: Sebők (Dózsa), 19 ) i gólos: Bálint (KUnszent- > ) miklós), 15 gólos: Pinka S ( (Dózsa), Kis juhász II. (La- > S josmizse), 14 gólos: Józsa C / (Mezőfi SE), 11 gólos: Kiss ) < (Egyetértés), Papp II. ? S (Szánk). 10 gólos: Mezei < (Klapka SK)< Szőráth (Me- i) < zőfi SE), Tormási <K. / Í.MAV). 9 gólos: Szabó (Kun- < í széritmiklós), Porhanda > ! (Dózsa), Kratovill (Kkfh. I í Vasutas). 8 gólos: Peller ) < (Dózsa), Magyar (Egyetér- > í tés). 7 gólos: Tóth (Tisza- < < kécske), Siffter (Egyetér- ) < tés), Lengyel (Alpár), Zsá- ) ) kai (Volán). 6 gólos: Kiss j \ II. (Dózsa), Kovács II., j í Tormási (Egyetértés), Be- í ) sir (ÍYiár), Páncsics (Rád- < > nóti SÍÉ), Bella (Mezőli SE), ) ) Kozma (Kiskunmajsa), End- ( í re II. (Volán). 5 gólos: ( > Rusvai (Tiszakécske), An- \ ( tál, őrző (Klapka SE), Ko- ) S máromi í Kunszent miklós). > Padlás (Dózsa), Kovács I. S < (Lajosmizse), Dobszai II. ? ) (Radnóti SE), Digner (Kis- í í körös), Mezőli (Kiskun- ) ? ma jsa). 4 gólos: Ambrus í í (Klapka SE), Pasek (Dó- í ? zsa), Nagy (Szánk), Ka- > < masz (Alpár), Mészáros < ) (Helvécia). Sashegyi, Bu- j > gán (Radnóti SE), Triíont > (Mezőli SE), Virágh II. (K. < ) MÁV), Keresztes (Kiskő- ) ( rös), Vadkerti (Kíh. Vas- : í utas). } j Déli csoport: 18 gólos: ) (Pintér (Jánoshalma), 17 gó- ! í los: Csermák (Jánoshalma), ) > 16 gólos: Horváth (Csá- J ( voly), 14 gólos: Füredi ( ) (Tompa), 13 gólos: Szeitz j > (Császártöltés), 12 gólos: j < Gulyás (Katymár), 11 gó- í 1 los: Oláh (Gábor A. SE), > ) Hajzer (Császártöltés). 10 ? < gólos: Dikán (Baja), Jaku- s > bács (Császártöltés), Állaga J í (Katymár), Adám (János- < í halma). 9 gólos: Bújdosó 5 ) (Gábor A. SE), Bagó (Ha- > í jós), 8 gólos: Nagy (Sza- < j muely SE), Péter (Vaskút), > / Maráczi (Jánoshalma), 7 ( ( gólos: Faddi (Gábor A. SE), s ) Tényi (Gara), Sipöcz (Vas- j i kút), 6 gólos: Karsai (Gá- í < bor A. SE), Barta (Baja), ! ) Horváth, Varga (Szamuely > ! SE), Lebényl (Kecel), Si- < < mity II. (Tompa), Gyugel S ) (H. MÁV). 5 gólos: Harnos i ( (Bácsalmás), Szabó (Baja), í i Ispánovics, Vajas (mind- > > kettő Szamuely SE). Priki- í < danovity (Katymár), Dob- s í Ier, Urbán (Vaskút), Ko- 5 ( vács (H. MÁV). 4 gólos: ( ( Balogh (Gábor A. SE), ) j Márton, Gyenis (Baja), > ? Szabó (Szamuely SE), Ta- < < kács, Salamon (Gara), Ka- ) > bal II., Hauk, Budincsevics í \ (Tompa), Angeli, Rausch < ■ (Császártöltés), Hearsch í (Hajós), Faludi (Csávoly), j < Kisa, Fenyvesi K. (János- \ ) halma), Acs, Tóth II., (Szak- ) 5 már), Bényi I. (Mélykút), i Meglepetések nélküli forduló ÉSZAKI CSOPORT Kiskunmajsa—Kiskőrösi Spartacus 1:0 (0:0) Kiskunmajsa. 300 néző. Nehéz talajú pályán hazai rohamokkal kezdődött a ta­lálkozó. A vendégek főleg védekezésre rendezkedtek be. A kiskunmajsai együt­tesnek már az első félidő­ben több gólhelyzete adó­dott, de a vendég védelem jSomogyi irányításával rend­re hárított. Szünet után is a hazaiam kezdeményeztek. A 73. perc­ben egy kapu előtti kivaro- dasbói Nyerges révén meg­szerezték a két pontot je­lentő gólt. 1:0. A b5. perc­ben a játékvezető kiállítot­ta Keresztest. Jók: Fekete, Kurucsai, Kozma, illetve: Somogyi, Sümegi (a mezőny legjobbja). Ifjúsági eredmény: 3:1 a Kiskőrösi Gépjavító javára. Lajosmizse— Kiskunfélegyházi Vasutas 1:1 (1:0) Kiskunfélegyháza. 200 né­ző, vezette: Szabó J. A vendégek lelkes játé­kukkal megérdemelten ju­tottak vezetéshez. A félidő végére nagy felhőszakadás zúdult a játéktérre, s a víz- bdrította pályán már nem alakulhatott ki szép játék. Góllövők:. Kocsis II. illetve Kratovill. Jók: Kisjuhász, Rúbos. Pál. illetve: Krato­vill, Tóth I.. Dinnyés. Ifjúsági eredmény: 2:2. Mezőfi SE—Radnóti SE 5:1 (3:0) Kecskemét- 200 néző. - ve­zette: Gyökér. Jó iramban kezdődött a lhéí-Rő2ésrÁ 14/-percben" Jó. zsa futtatta Bellát, aki éles szögből megszerezte a veze­tést, 1:0. Nem sokkal később Páncsics 3 méterről a kapu­fát találta el. A 23. percben Papp átadásából Bravik nagy gólt lőtt. 2:0. Négy perccel később Józsa átadá­sából Papp talált a hálóba, 3:0. Az 51. percben egy ösz- szeősapás alkalmával a já­tékvezető Józsát kiállította. Az 58. percben Papp Bra­vik elé játszott, aki két vé­dőt kicselezve 4:0-ra növelte a Mezőfi SE előnyét. A 67. percben Mészáros—Balogh akcióból Balogh szépített — a kapust is kicselezve, 4:1. A 72. percben Papp futtatta Bellát, aki beállította a vég. eredményt. 5:1. A követke­ző percekben eldurvult a mérkőzés. Szombati csúnyán leterítette Szóráthot. A 84. percben Papp növelhette volna a hazaiak előnyét, de közelről a kapusba lőtte a labdát. Jók: Szabó E., Gu­bacsi, Méhes. Papp, illetve: Dobszai. Mészáros, Páncsics. Alpár—Szánk 1:0 (1:0) Alpár, 150 néző. vezette: Vereb. Az eső miatt sárossá vált pályán sokáig egyenrangú csapatok küzdelme jelle­mezte a találkozót. A tarta­lékos Alpár a 40. percben szerezte a gólt Szabó II. ré­vén, 1:0. Jók: Gavallér, Sza. bó II., illetve Papp I. (a me. zőny legjobbja). Ifjúsági eredmény: 5:1 Al­pár javára. Kecskeméti Egyetértés— Klapka SE 3:2 (1:0) Kecskemét. 200 néző, ve­zette: Molnár K. Sportszerű, jóiramú já­ték jellemezte a találkozót. Az Egyetértés mindvégig döntő fölényben volt. A 20. percben Kiss révén 1:0-ra alakult az eredmény. A 46. percben Magyar lövése akadt a Klapka SE hálójá­ba, 2:0.. Az 52. percben Ma­gyarvári fejesgóljával 3:0- ás vezetésre tett szert az Egyetértés. A vendégcsapat a 70. percben Őrző révén közvetett szabadrúgásból szépített. 3:1. Már úgy lát­szott, hogy változatlan ma­rad az eredmény, amikor Mezei fejesgóljával 3:2-re alakult a végeredmény. Jók: Kiss, Varga, illetve Őrző, Mezei. Kecskeméti MÁV— Kecskeméti Volán SC 2:0 (0:0) Kecskemét, 150 néző. ve­zette: Tóth. A két kecskeméti együttes viharos' összecsapása vé'gül- 's a helyzeteit kihasználó MÁV győzelmével végző­dött'. Simont sportszerűtlen magatartása miatt a 85. percben kiállította a játék­vezető. Góllövő: Kávai 2. Jók: Kara, Tormási, illetve: Kovács, Komáromi. Ifjúsági eredmény: 1:0 a Kecskeméti MÁV javára. Kunszentmiklósi VÁV— Tiszakécske 5:0 (3:0) Kunszentmiklós, 450 né­ző, vezette: Tóth F. Kunszentmiklós ragyogó játékkal lelépte a vendé­gek csapatát. Tiszakécske csak a második félidő ele­jén néhány percig volt egyenrangú ellenfele az ötletesen, színesen játszó hazai csapatnak. A min­den csapatrészében jobb Kunszentmiklós győzelme ilyen arányban is megér­demelt. A lelkes és nagy­számú szurkoló tábor az e§p ellenére is végig ki­tartott, és vastapssal ju­talmazta az. öltözőbe vo­nuló Kunszentmiklóst. Tóth Ferenc játékvezető a nagy iramú, sportszerű ta­lálkozót hiba nélkül vezet­te. Góllövők: Szabó L. 2, Bálint, Kiss II., Bóna. Jók: Székely, Huszár, Balogh, Szabó L., illetve: Rusvai, Tóth. Ifjúsági eredmény: 2:2. Kecskeméti Dózsa II,— Helvécia 2:0 (1:0) Ballószög, 300 néző, ve­zette : Szabó L. Közepes iramú mérkőzé­sen a hazai védelem jól állta a vendégek rohamait. Végül Fajt két góljával döntötte el a mérkőzés sorsát. Jók: Winter, Jó­zsa, Mészáros, illetve: Ma­gó. Ifjúsági eredmény: 7:0 a Dózsa javára. DÉLI CSOPORT V askút—Császártöltés 3:3 (2:1) Vaskút, 300 néző, vezet­te: Száll. Az első percek mezőny­játékkal teltek. A 21. perc­ben Urbán egyéni akcióból szerzett vezetést, 1:0. A 35. percben Péter továbbított a hálóba egy beadást, 2:0. A félidő befejezése előtt Haiser szabadrúgásból szé­pített, 2:1. Szünet után sem emel­kedett a játék színvonala. A 48. percben a védők hi­bájából Szeitz kiegyenlí­tett, 2:2. Az 55. percben is­mét Szeitz jeleskedett, 2:3- ra alakította az eredményt. A 86. percben Pétert a 16- oson belül szabálytalanul akadályozták. A 11-est Kulisity értékesítette. 3:3. Jók: Leitner, Kulisity, Hearsch, illetve: Rausch, Szeitz, Lei, Ifjúsági eredmény: 10:0 Vaskút javára. Katymár—Kecel 3:2 (1:1) Kecel, 200 néző, vezette: Vén. Alacsony színvonalú mér­kőzésen a szétesően ját­szó keceli együttes megér­demelt vereséget szenve­dett a lelkes vendégcsa­pattal szemben. Góllövők: Jahity, Prikidánovity, Ál­laga, illetve: Ledényi, Kor- nóczi. Jók.: Janity, Állaga, illetve: Komóczi. Ifjúsági, eredmény: 2:2. Szamuely SE—Gara 1.-0 (0:0) Gara, 100 néző, vezette: Keresztes.­Gördülékeny, változatos ■mérkőzést láthatott a kis­számú közönség. A garai együttes végig támadó szel­lemben játszott, de csatá­rai nem tudtak gólt rúgni a kitűnően védő kalocsai kapusnak. A 78. percben Vajas megszerezte a Sza­muely SE két pontot je­lentő gólját. 1:0. Jók: Sza­bó, Fodor, Kiss, illetve: Páncsics. Tompa:—Csávoly 1:1 (1:0) Tompa, 500 néző, vezet­te: Király S. Közepes iramú mérkőzé­sen az első félidőben Tom­pa, a másodikban pedig Csávoly biztosíthattta vol­na a győzelmet, de a csa­tárok a legjobb helyzete­ket is kihagyták — mind­két oldalon. Góllövők: Bu­dincsevics, illetve: Földvá­ri. Jók: Barta, Rutai, il­letve: Faludi, Putnik, Tóth. Ifjúsági eredmény: 1:0 Csávoly javára. Gábor A. SE—Bácsalmás 4:2 (1:2) Bácsalmás, 200 néző, ve­zette: Sólymos. Az első félidőt bácsal­mási fölény jellemezte. A 25. percben Locskai sza­badrúgását kiütötte a ha­lasi kapus, amelyből Rácz dr. gólt lőtt. 0:1. Három perccel később Sövény dr. révén 0:2-re alakult az eredmény. A 36. percben Ézsi hibájából Faddi szé­pített. 1:2. Szünet után erőnlét hiá­nyában visszaesett a ha­zai csapat. A 32. percben Ősz kezezése miatt bün­tetőt- ítélt a játékvezető. A 11-est Csernák értékesí­tette. 2:2. A megzavarodott Bácsalmás a következő két percben két gólt kapott. Előbb Bujdosó, majd Kar­sai talált a hálóba. 4:2. Az utolsó percben Harnos ki­hagyott egy 11-est. Jók: Oláh, Csernák, illetve: Jágity, Locskai. Jánoshalma— Kiskunhalasi MÁV 5:1 (1:1) Kiskunhalas, 600 néző, vezette: Gallyas. Kezdés előtt hatalmas zápor zúdult a pályára. Nagy iramban indúlt a já­ték, és a vezetést a kis­kunhalasi csapat szerezte meg Gémes! góljával. 0:1. Néhány perccel később Pintér egyenlített. 1:1. A félidő végéig mezőnyjá­tékkal teltek a percek. A szünet után még mintegy. 10 percig kiegyenlített volt a játék, majd a Jánoshal­ma nagy fölénybe került, újabb 10 perc alatt három gólt lőttek. Előbb Maráczi, utána kétszer egymás után Csermák juttatta hálóba a labdát, és már 4:1 volt az eredmény a Jánoshalma , javára. A vendégcsapat tovább rohamozott, és a vasutasok csak szórványos és erőtlen támadásokkal kísérleteztek. A végered­ményt Csermák állította be a 89. percben. 5:1. A Jánoshalma megérde­melt győzelmet aratott, de a gólarány túlzott. Kitűnt: Maráczi, Csermák, Feny­vesi III., illetve: Gémesi. Ifjúsági eredmény: 1:0 a MÁV javára. Hajós—Szakmár 2:2 (1:0) Szakmár, 300 néző, ve­zette : Kemény. Kiegyenlített erők küz­delme pontosztozkodással ért véget. Góllövők: He­arsch, Tóth I. (öngól), il­letve: Ferenc I., András. Jók: Libor, Sípos, illetve: Szigeti. Ifjúsági eredmény: 4:0 Szakmár javára. Bajai Bácska Posztó— Mélykút 0:0 Baja, 300 néző, vezette: Szabadi. Az első félidőben a Ba­jai Bácska két nagy hely­zetet hagyott kihasználat­lanul. Később kiegyenlí­tett lett a játék. A szünet után az esőtől felázott, sá­ros talajon egyik csapat sem tudott gólhelyzetet ki­dolgozni. Ifjúsági eredmény: 3:0 a Bajai Bácska Posztó javá­ra. A MEGYEI LABDARÜGO-BAJNOKSÁG Állasa ÉSZAKI CSOPORT 1. Mezőfi 18 14 4 _ 87:8 3 2 .2, Ksztmik. 19 11 5 3 44:15 27 3. Egyetért. 18 12 3 3 40:16 27 4. Alpár 19 10 0 3 43:27 26 5. Radnóti 19 7 ti 6 35:28 20 6. K. MÁV 18 6 <J 6 28:30 18 7. K. Volán 19 7 4 8 19:21 18 8. Kkmajsa 19 7 4 8 21:28 18 9. Tiszáké. 19 7 4 8 24:31 18 10. Szánk 19 5 6 8 25:39 16 11. Lajosmi. 19 7 1 11 32:45 15 12. Helvécia 18 5 4 9 18:43 14 13. Klapka 19 5 3 11 29:39 13 14. Kfh. V. 18 Z 6 10 22:47 10 15. Kkő. Sp.* 19 *3 2 14 14:46 6 K. Dózsa II.* 20, 18 2 105:21 25 •Két büntetőpont levonva. DELI CSOPORT 1. Szamuely 20 14 4 2 41:13 32 2. Jánosh. 20 13 3 4 71:21 29 3. Gábor Á. 19 12 3 4 48:19 27 4. Császárt. 19 11 5 3 47:24 27 5. Baja 20 9 7 4 37:18 26 6. Tompa 20 7 10 3 34:16 24 7. Vaskút 20 8 4 8 32:29 20 8. Bácsalm. 20 7 6 7 26:36 20 9. Hajós 20 4 10 6 28:38 18 10. Csávoly 19 6 5 8 30:33 17 11. Katymár 20 6 3 11 36:59 16 12. Gara 20 6 3 11 25:57 15 13. Szakmár 20 4 6 10 20:35 14 14. Kh. MÁV 20 4 6 10 23:45 14 15. Kecel 19 2 7 10 18:48 11 16. Mélykút 20 1 6 13 13:38 8 FIGYELEM! A Kiskunhalasi Építőipari Vállalat azonnali határidőre vállal: földelés­ellenállások mérését, érintési feszültség és zárlati áram mérését Mérési jegyzőkönyvet a helyszínen szolgáltatunk. Kiskunhalas Kéve utca 39. Telefon: 533. 3493

Next

/
Oldalképek
Tartalom