Petőfi Népe, 1969. július (24. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-27 / 172. szám

Major Nándor: Büntetés IßaDÜLOiU A JUGOSZLÁVIAI magyar írók között fiatalon a legrangosabbak közé emelkedett Major Nándor. Intel­lektuális fogantatású novelláit a legjobb vajdasági kritikusok B. Szabó György és Bori Imre fogadták örömmel. A „Vereség” című kötetéért „Híd-díjat” ka­pott 1967. decemberében a Népszabadságban megje­lent interjújában arról értesülhettünk, hogy regényel­méletet ír. Hat nyelven beszél... Ismerősömék mind­annyiszor elmesélik, ha alkalom kínálkozik rá ba­ráti körben, az alábbi mulatságos történetet Együtt utazott két csa­lád gépkocsival Lengyel- országba. Ismerősöm be­szél németül, tiki az an­golt és meg tudja magát értetni oroszul is. Rábíz­ták magukat mindkét ko­csi utasai, s ő büszke rá, hogy igen jól bevált, mint idegenvezető és tolmács. Történt azonban, hogy Varsótól vagy 150 kilo­méterre egy városkában valahogy elszakadtak egy­mástól. Nem részletezem, elég annyi, hogy kollégá­ja, a másik gépkocsi ve­zetője tolmács és kalauz nélkül maradt. Mit volt mit tenni? Varsó az út­irány, az egyik legna­gyobb szálloda, s a kolléga remélte, hogy majd csak elboldogul egyedül is odáig. Megállt a főtéren és megkérdezte az egyik já­rókelőt: — Merre van Varsó? Az illető tanácstalanul vonogatta a vállát. Hiszen még a városnév is ide­gen volt neki. Lengyelül úgy mondják: Varsava. A tévelygő magyar megismételte: Azt kérdez­tem, merre van Varsó? Üjabb vállvonogatás és tanácstalan pillantások. — Mer-re van Var­só?!... — tagolta embe­rünk. Azután mérgesen szállt vissza a kocsiba. Micsoda süket alak — morgott — még így se érti. A történet nemcsak mulatságos, hanem saj­nálatos is. Aki csak ma­gyarul tud, az a szom­szédba se mozdulhat ki. Kis nép vagyunk. Szá­munkra életkérdés a nyelvtudás. „Ahány nyel­vet beszélsz, annyi ember vagy!” Nálunk különösen igaz ez a mondás. S jel­lemző, hogy ha valamit nagyon értékesnek tar­tunk, nagyon meg aka­runk dicsérni, gyakran mondjuk: Hat nyelven beszél !.. Hat nyelvet megtanulni persze nagyon nehéz. Ke­vesen jutnak el idáig. De ne ijedezzünk, ennél ke­vesebbel is beérheti az ember. Voltaképpen már két nyelv elegendő ahhoz, hogy bárhol elboldogul­jon az ember a világon. S kiváltképp elég ahhoz, hogy kitekintése legyen, nyomon kísérhesse a tu­domány legújabb fejlődé sét, értesülhessen minden­ről, ami fontos az embe­riség előrehaladásában történik. Ezért is követel­nek nálunk a tudósjelöl­tektől legalább két nyel­vet: az oroszt és az an­golt. Ezen a két nyelven hozzáférhető a teljes szak- irodalom a tudomány bármely ágában, ezen a két nyelven boldogulni lehet a kereskedelemben és megértetheti az ember magát a világ bármely városában. Nálunk sajnos egyik nek sincsenek nagyobb hagyományai. Még a leg­többen talán a németben járatosak, többé-kevésbé. Európában úgy ahogy el is lehet boldogulni a né­mettel turistafokon, tehát mindenütt talál az ember valakit, aki útbaigazítást adhat. De mind a német, mind a francia, mind az olasz, a világnak csak korlátozott részén hasz­nálható, s a diplomáciá­ban, üzleti életben, tudo­mányban ma már uralko­dó helyet foglal el a két nagy világnyelv, az orosz és az angoL Legutóbb a televízióban a Tudósklub műsorában hallhattuk nemzetközi te­kintélynek örvendő pro­fesszoroktól, hogy egyre többen tanulnak a nyuga­ti világ tudományos szak­emberei közül oroszul, a szovjet tudósok pedig va­lamennyien, szinte kivé­tel nélkül legalább az ol­vasás fokán tudják az an­golt, de a legtöbben töké­letesen beszélik is. A technika mai fokán a nagyvilág mind köze­lebb kerül mindennapi életünkhöz és mindin­kább szükség van a nyelv­tudásra a munkánkban is. Nemcsak azért szor­galmazza az oktatásügy, a TIT és számtalan külön­féle fórum a nyelvtanu­lást, mert segíteni akar­nak a turistáknak, s mert azzal is fel akarjuk len­díteni az idegenforgal­mat, hogy bárhol útba­igazítást tudjanak kapni nálunk a külföldiek. En­nél sokkal fontosabb ér­dekekről van szó. Hazánk egyik leg­jelentősebb üzeme a Szé­kesfehérvári Alumínium­feldolgozó Vállalat példá­ul a gyár anyagi támoga­tásával orosz nyelvtanfo­lyamot indított, ahol a hallgatók speciális jelle­gű nyelvoktatásban része­sülnek. Az üzemnek ugyanis igen szorosak az üzleti kapcsolatai a Szov­jetunióval. Ilyen üzem a mi me­gyénkben is akad nem egy, ha nem is ekkorák. Számos vállalat, s még jó néhány ktsz is érdekelt a szovjet exportban és importban egyaránt. A személyes tárgyalások, az átvétel lebonyolítása, a levelezés és a technológiai előírások megismerése lépten-nyomon megköve­teli a nyelvtudást. Nyil­vánvaló, hogy nekünk kell tudnunk oroszul, hiszen aligha várhatjuk, hogy a szovjet fél tanul meg a mi kedvünkért magyarul. Nemcsak azért, mert kis nép vagyunk, s ráadásul nyelvünk rendkívül ne­héz, hanem azért is, mert a Szovjetunióval tartott gazdasági kapcsolat első­sorban a mi érdekünk. Nélküle ipari termelésünk nagy hányadát le kellene állítani, mert nem lenne piac, ahol elhelyezzük a termékeket És nem tud­nánk beszerezni az ipar számára nélkülözhetetlen nyersanyagok túlnyomó többségét sem. Mindezek a megfonto­lások késztették nemré­giben a Népfront megyei vezetőségét arra, hogy összehívja mindazokat, akik segíteni tudnak a nyelvoktatás népszerűsíté­sében és eddiginél széle­sebb körű megszervezé­sében. A tanácskozás rész­vevői nagyon alaposan megvitatták a helyzetet és a lehetőségeket. Ma már korszerű esz­közök állnak rendelkezé­sünkre ahhoz, hogy a ko­rábbinál gyorsabban ta­nítsuk az idegen nyelve­ket. Az audio-vizuális nyelvoktatás túljutott a kísérleti szakaszon. A ta­pasztalat azt mutatja, Hogy ez az oktatási for­ma, ahol a hallgatók nem vesztik el a kedvüket, mert nem nyelvtani sza­bályokat és szavakat ma­golnak, hanem az élő be­szédet tanulják. Megle­pődve veszik észre, hogy szinte úgy ivódik beléjük az idegen nyelv, mint ahogyan az anyanyelvű­ket sajátították el annak idején. Itt is kell persze tanulni, meg kell dolgoz­ni az eredményért, de van értelme, mert a hall­gatók nem csupán arra képesek, hogy leckéket fordítsanak a tankönyv­ből, hanem beszélni tud­nak, s megértik az ide­gen szót már egy-két évi tanulás után is. Több középiskolában van már nyelvi labora­tórium. Ezek este kihasz­nálatlanok. Az említett tanácskozás résztvevői el­határozták, hogy felállít­ják a központi nyelvis­kolát és hozzáférhetővé te­szik a hallgatók számára az iskolák nyelvi labora­tóriumait Is. De vajon lesz-e érdek­lődés? Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan kedvet éreznek a nyelv- tanuláshoz. A legnagyobb baj eddig az volt, hogy az elavult oktatási mód­szerrel dolgozó tanfolya­mok elvették a kedvüket. Ezután a jelentkezők na­gyobb hányada valószínű­leg megmarad. De a nyelvoktatás kiterjeszté­sét nem lehet csupán a spontán érdeklődéstől vár­ni. Nagyon sokat segít­hetnek elsősorban azok az üzemek, amelyekről az imént szóltunk. A szovjet megrendelésre dolgozó vállalatok, ktsz-ek, veze­tősége. A kisebb létszámú üzemek számára sem le­het akadály, hogy kevés, idegen nyelvet beszélő szakemberre van szüksé­gük. Egy-egy helyen kö­zösen indíthatnak a vál­lalatok tanfolyamot. Ha némi anyagi támogatást adnak hozzá, bizonyára lesz elég jelentkező. Végül még arról né­hány szót, hogy nagy le­hetőség a tanulásra a TIT nyelvoktatása az is­kolásoknak is. Eddig is elég sok volt a tanfolya­mok hallgatói között az iskolás, főleg a középis­kolás. Érdemes volt je­lentkezniük, mert itt más a tananyag, közvetlenebb kapcsolatban áll az élő beszéddel, sokoldalúbbá és mélyebbé teszi az is­kolában szerzett tudást. Amellett sokkal olcsóbb módja ez a tanulásnak, mint a különóra, a kor­repetálás. Mester László Major Nándor a „Nemzeti és univerzális” ánttnei esszét írt a Hídban, melyben azt fejtegette, hogy ko­runkban „csak a befogadásra kész, nyílt nemzeti kul­túrák és irodalmak számára kínálkozik alkalom ar­ra, hogy maguk is hatást fejtsenek ki, képesek legye­nek kölcsönhatásra.” Mint elbeszélő, Major követi ezt az „elméletet”, valóban az élet olyan mozzanatait ra­gadja meg, olyan emberi szituációkat ábrázol, mely — ahogy ő mondja — „lefordítható”, más nyelven is megszólalhatna, s így válhatna nemzetfelettivé. A „Büntetés” című kötetének novelláiban azonos motí­vum a szereplők állandó lelkiismereti problémákkal való küzdése, a felelősségérzet és a vívódás magunk vagy mások sorsa miatt. Talán legjellemzőbb és leg­erőteljesebb írása „Az áldozat” című, amely egy Max Frisch-mottóval kezdődik: „Ahol a bátorság hiányzik, magyarázatban sosincs hiány.” Majort a kisemberek sorsa érdekli, de nem Gelléri Andor Endréhez ha­sonló „tündéri realizmussal” közelíti meg a hős-vol­tukig sohasem eljutó hőseit. Csak egy pillanatra lesz „hős” a női főszereplő „Az áldozaf’-ban, de azonnal végzetes tragédiába sodródik. A szállodában dolgozó lányt elbocsátja az igazgató, mert a 17-es szobában egy férfival volt. A lány ezért nem roppan össze, e tettét nem bánta meg, s ahogy megy az állomás felé, minden „álomszerűnek tűnt fel előtte”. Hirtelen tett­vágy lobban fel benne. Jön a vonat A mozdony előtt egy kislányt vesz észre. Érteugrik: öt megmenti, ön­maga pedig szinte a felismerhetetlenségig összeron- csolódott arccal kerül a kórházba. Az elbeszélés szi­lárd cselekményvázra épül, de ez csak „csontváz”. Ezt az alaphelyzetet arra használja fel, hogy több rldal- ról szemlélje, több szereplő szemével nézze ugyan­azt az eseményt. A lelki válságba került igazgató „Csupa olyan játéka van, gondolta szomorúan a lány, épp az ő kislányát mentette meg! S a többi szereplő mind másként reagál erre az esetre. Az író előre sej­teti még a boldog légyott pillanatában a tragédiát: „Csupa olyan játéka van, gondolta szomorúan a lány, melyben valaki táncol és forog másvalaki előtt, s aki táncol, mindig elvágódik.” SZINTE a görög tragédiák végzeflehellete borzong végig Major novelláin. A „Magány” nőszereplője vízbe fullad, a fürdőruha varrónője, ki az elhunyt szerelmi légyottját lehetővé tette: lelkiismeretfurdalással kel­nyugszik. Egyik novellájának a címe is áruló: „A végzet” Vagy: az „ítélet.” Az író szeret különös meg­oldással, befejezéssel élni. Sokszor groteszk eszközök­kel lep meg Az „ltélet”-ben a buszsofőr találkozik a rá váró, bosszúra éhes, nyomorékká vált áldozattal bör­tönbüntetésének letöltése után. A végzetes küzdelem helyett békés beszélgetéssé oldódik a feszült helyzet. „Ilyen az életünk... Az ütünk, mint egy földre vetett, kanyargó óérrtaszál. -Robogunk’tejíé, mint a kötéltán­cos” — dünnyegte a sofőr. Major Nándor novelláinak középpontjában az ele­sett emberek állnak, akikről — korunk igazi gondjait is enyhítve, szinte a Peree-regényt idézve — így fr: milyen gyámoltalan is az ember, milyen végzete­sen hatalmukba kerítették a tárgyak, a dolgok; már alig mozdulhatunk tőlük, minduntalan beléjük bot­lunk.” De nemcsak a tárgyak által megbéklyózott em­berről van szava Majornak, hanem — vegyük kölcsön Beauvoirtól a kifejezést — a körülmények hatalma” révén áldozattá-bűnössé-bűntudatossá váló emberről is. Szekér Endre Csordás Nagy Dezső: Várfalak Rád gondoltam, hogy jött az este. Egy halk szerelmes éneket suttogtam az alkonyt szélbe s találgattam, hogy hol lehetsz? Kerestelek! Nevedet mondtam. Nem 'jöttél — lehunytam szemem: s halk-könnyedén szívembe léptél hangtalanul, szerelmesen. Ö, kedvesem! Ö gyönyörűség! Karomba hullt virágos ág! Remegtek a szélben a bokrok, s mámorban reszkettek a fák. Az est leszállt. Eltűnt az álom. egyedül voltam, hallgatag, — az éj sötét karjába zárva pihent már hunyt szemmel a Nap, s én vártalak . . . Antalfy István: Önmagam legyek... Nem irigylem a zöld estéket. A hazugság keserű gyógyszer. Akik kegyetlen mércével mérne'. .népnek minden zárt kapun. Engem a nyarak vihara éltet, illám csapkod rám hetvenhétszel de áthozhatnak földek és egek. nincs más szándékom: önmagam legyek! Noel Gábor: Kisvaro.-

Next

/
Oldalképek
Tartalom