Petőfi Népe, 1969. július (24. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-22 / 167. szám

«. oldal 1969. JőBus 22, kedd A szocialista menedzser Néhány évvel ezelőtt e lap hasábjain még arról értekeztünk, hogy a ve­zetés szakma-e? Hogy mi a vezetési tudásanyag tartal­ma? Szükség van-e a ve­zetők • rendszeres tovább­képzésére stb. Azóta a ve­zetéstudomány Magyaror­szágon polgárjogot nyert Most inkább arról fo­lyik a vita: milyen követel­ményrendszer állítható a vezetők elé? Milyen a szo­cialista menedzser? Nos, a válasz nem egy­szerű, hiszen a követelmé­nyek nem választhatók el attól a gazdasági környe­zettől, amelyben a gazdasá­gi egységek tevékenyked­nek, működnek. Például, le­egyszerűsítve a helyzetet — a gazdaságirányítás direkt rendszerében a tulajdonos (ti. az állami tulajdon kép­viselői) mindenekelőtt a tervutasítások teljesítését és túlteljesítését várta el a vezetőktől és a vezetőket is lényegében ennek alapján értékelték. Bonyolultabbak az elvá­rások a gazdaságirányítás új rendszerében, amely nem a tervutasítások végrehaj­tása, hanem a gazdasági egységek komplex, sokol­dalú gazdasági fejlődése alapján minősíti a vezető­ket. Rövid távon a válla­lat által elért nyereség fe­jezi ki leghűebben ezt a komplexitást, feltéve, hogy a nyereség alkalmas a ve­zetői döntések következ­ményeinek egyértelmű ki­fejezésére. Hosszú távon a tulajdo­nos szabta követelmények még bonyolultabbak, hiszen szorosan kapcsolódnak ah­hoz, hogy a vezető mit tett. illetve mit tesz a rábízott gazdasági egység fejlesz­tése érdekében. A gazdasági döntések eredménye rövid- és hosz- szútávon egyaránt, nem ki­zárólag a vezetőtől függ. A gazdasági élet világa tele van kisebb-nagyobb bizony­talansággal. Ezért a döntés­hez kapcsolódó időtávlat, továbbá a termékpiac jel­lege a bizonytalanság fo­kát is befolyásolja. Nyil­vánvaló : minél hosszabb távra készít a vezető terve­ket, minél messzebb gyűrű­ző következményei vannak a ma hozott döntéseknek, annál nagyobb a bizonyta­lanság foka. Ez utóbbi azonban aszerint is válto­zik, hogy viszonylag' stabi’ termékpiaccal rendelkező vállalatról van-e szó. (pl. acélmű), vagy a keresleti struktúra gyors változásai­nak kitett termékpiacról (pl. ruházati és más, divat­cikkeket gyártó iparok). A bizonytalanság foka abban is különbözik, hogy a ve­zető teljesen új termelési eljárást vagy terméket kí­ván bevezetni, vagy úgyne­vezett követő üzletpolitikát folytat, átvesz máshol már jól bevált eljárást vagy terméket. A lényeg tehát a koc­kázatvállalás mértéke, s jó vezető a vállalat erőforrá­sait, különleges képességeit, adottságait optimálisan ösz- szehangólja a kínálkozó le­hetőségekkel és a reálisan vállalható kockázatviselési szinttel. Ilyein értelemben beszélünk vérbeB vállal­kozó gazdasági vezetőről Nem hivatásos vezető az, aki csak a „bizonyosra’’ megy, aki akkor és abban mer dönteni, ha minden információ a rendelkezésé­re áll. A mai világban ez utópia. Mégis akadnak ve­zetők, akik erre várnak és ezért későn vagy egyálta­lán nem döntenek. Ilyen­kor a tulajdonos — tehát a szocialista állam — joggal kérheti számon az elma­radt hasznot A gazdasági vezetővel szemben támasztott fontos követelmény tehát biztosí­tani és előkészíteni a vál­lalkozás dinamikus fejlő­dését, verseny- és piacké­pességét „Hatásos vezetőnek lenni annyi, mint magas haté­konyságú gazdasági tevé­kenységet biztosítani” — mondotta a legutóbbi ve­zetéstudományi konferen­cia egyik résztvevője. Úgy vélem, fején találta a szö­get. A vállalati kollektíva és a társadalom egyaránt azt várja a vezetőktől, hogy a rájuk bízott társadalmi erőforrásokat a lehető leg­nagyobb hatékonysággal működtessék. Biz a kérdés gazdasági ve- tülete. A gazdasági követel­ményeket a különböző tár­sadalmi rendszerek eltérő módon befolyásolják. Amíg a tőkés vállalat menedzse­reitől mindenekelőtt a rész­vényosztalékok maximálisát várják és a hatékonyság úgyszólván minden tevé­kenységük egyetlen krité­riuma, addig a szocialista társadalomban a vezetők az állami tulajdonos meg- bízottaiként széles körű tár­sadalmi felelősséget is vál­lalnak. Ennek a felelősségválla­lásnak része a jó munka­helyi légkör kialakítása is; de része az is, hogy a ve­zető, fejlesztési terveiben és döntéseiben figyelembe vegye a szociálpolitikai fel­adatokat is. Van-e joga egy vezetőnek például arra, hogy munkásainak 5—10, vagy 15 százalékát elbo­csássa? Kétségtelenül, eh­hez minden törvényes le­hetőség a rendelkezésére álL (A tőkés menedzserek például a termelés csökke­nése esetében nem riadnak vissza ettől a lépéstől.) A szocialista menedzsernek azonban olyan tervszerű fejlesztési politikát kell ki­alakítania, amely biztosít­ja a vállalat életkéipességét és így munkaalkalmat is teremt dolgozói számára. Szeretném azonban alá­húzni, hogy a hatékonyság tartós csökkenése vagy ala­csony színvonala nem ma­gyarázható és védhető szo­ciális „megfontolásokkal”. A jó vezető mindenekelőtt színvonalas, a vállalati kol­lektíva által is támogatott gazdasági munkával veti meg a szociális célok meg­valósításának az alapját A távolról sem a teljes­ség igényével megrajzolt kép kiegészítőjeként még csak egyetlen kérdést A tőkés menedzser számára az üzleti játékszabályok kere­tein belül minden eszköz alkalmazását szentesíti a profit cél: így a fogyasz­tó rafinált megkárosításá­ról a megvesztegetésen át az ipari kémkedésig min­den eszköz a rendelkezésé­re áll. A szocialista me­nedzser olyan politikai rendszer meghatározta kö­zegben él, amelyben dön­téseivel és üzleti akcióival nem sértheti meg az álla­mi, társadalmi érdekeket. Az ilyen sérelmeket az ál­lam megtorolja — például bírságok révén —, még ak­kor is, ha a vállalat nye­resége számottevően emel­kedett. Bizonyos, hogy a kibon­takozó új gazdaságirányí­tási rendszer számos új vo­nással gazdagítja majd a vezetés tartalmát, jellegéi és ezzel összefüggésben markánsabban rajzolódnak ki a szocialista vezető jel­lemző vonásai is. V. Gy. Vincze György: ÚT A pokolból Nem tartott sokáig az idegeknek e néma játéka. Korompai a vízcsaphoz lé­pett és felhajtott egy po­hárral. Azzal szó nélkül el­ment. Csillagos vobt a szeptem­beri égbolt Számára azon­ban ez most semmit sem jelentett, pedig egykor, nem olyan régen varázslatosnak tartotta a meghitt csendes, békés csillagok világát. Most részegnek vélte a csillago­kat, amelyek erőtlenül kó­vályognak a messzeségben, mintha valamennyi le akar­na pottyanni a földre. Félni kezdett a gondolattól. Attól tartott hogy ráesnek a csil­lagok és agyonnyomják, mint kődarab a parányi fér­get. Megborzongott és sie­tősre fogta lépteit Amíg az előbb merengve tanakodott, most határozottan egy gon­dolat foglalkoztatta; gye­rünk a Jázminba, az hajna­lig nyitva tart Másnap délelőtt tíz óra tájban Bakó kocsija állt meg Korompaiék előtt Magdi nem tudta mire vél­ni a látogatást, hiszen ná­luk még soha nem járt a beváltó igazgatója. — Milyen nagy munká­ban van? — kedélyeskedett Bakó. — És a férje? — Mi történt hogy ma nem jött be? Az asszonyon átfutott a gondolat; hogy menti, ami menthető és nem mondja meg az igazságot. Azt hogy még az este elment és nem is jött haza. De megriadt a hazugságtól és félt, hogy még jobban elrontja a dol­got. — Nem ment dolgozni? — csodálkozott. — Akkor nem tudom, hol van. Olyan hangsúllyal mond­ta ezt. hogy szavaiból fá­radt közömbösség érződött. Az igazgató zavartan kér­dezősködött, amiből meg­tudhatta. hogy a családon Tíz kicsi parcella Elöljáróban íme egy évekkel ezelőtt kapott jótanács. „Hasznos dolog, ha az ember ragaszkodik a tárgyi valósághoz, ha a tényekről és a lényegről ír.” Ha — példának okáért — egy csibenevelő telepre látogatunk el, akkor ugyebár feleslegesnek tűnik a seprűcirokról, a csemegekukoricáról, vagy az uborka- termesztésről írni. Csak egyféleképpen nyerhetünk fel­mentést a mellébeszélés vádja alól, mégpedig úgy, ha a lényeghez ezen az úton is eljutunk, és azt ke­vésbé ismert oldaláról is megmutathatjuk. A tataházai Petőfi Termelőszövetkezet barom­finevelő telepe közvetlenül az országút mellett fekszik. Bokrokkal, virágágyásokkal körülvéve, ami hovatovább megszokottá válik, hozzá tartozik az ilyen telepek lát­ványához. Legfeljebb a ta­taházi szebb, és — ha lehet — még gondozottabb a töb­binél. Az igazi meglepetés a ka­pun belül ért bennünket. A hosszú, laposan elnyúló épületek között viruló kar ralábé. káposzta, uborka- ágyások. de vannak mák­kal, kukoricával, burgonyá­val bevetett területek is Csibenevelő ide vagy oda — ezekről a kertekről kezdtem érdeklődni a telepvezetőtől Juhász Mártonnétól. — Kérem, itt négy évvel ezelőtt jobbára csak gaz volt az épületek között. Ez a gárda akkoriban kovácso- lódott össze, és valaki fel­vetette a parkosítás gondo­latát. A telep előtt már megvolt a park. olyan ja­vaslat is elhangzott, hogy az épületek között . ültessünk inkább zöldséget, konyha­kerti növényeket. Magunk is meglepődtünk, hogy a jól gondozott területek mekko­ra termést adtak. A vezető­séggel megegyeztünk az ér­tékesítésre vonatkozóan. Az első év bevétele 23 000 fo­rint volt. Közel tízezer fo­rintot szétosztottunk az asz- szonyok között, de a fenn­maradó összegből a szövet­kezet köpenyeket is vásá­rolt nekünk. Nagyjából te­hát fele-fele alapon megy a termelés. Az asszonyok a munkaidő szüneteit használják ki, mindannyian a saját mun­kahelyük előtti területet gondozzák. Nem is titkolt közöttük a versengés, nap mint nap végignézik, szigo­rban bíráló szemmel a „má­sok portáját”. Föld nem marad üresen a legrövidebb ideig sem. Sa­ját nevelésű palántáikkal ültetik tele azonnal a meg­üresedett táblákat, a terme­lőszövetkezet falubeli zöld­ségüzletébe mindig tudnák valamilyen friss árut szál­lítani. Ebben az évben kifeje­zetten gyümölcsözőnek lát­szik az üzlet, az összesen másfél holdnyi területről több mint harmincezer fo­rint értékű terményt kíván­nak betakarítani. A virá­gokat ezen az időn túl gon­dozzák. azt már inkább a szabad idő terhére. És hogy semmi ne maradjon ki a telep egyik oldalán seprű­cirok zöldell. A szövetkezet éveken keresztül évi hatr vanezer forintért vásárolt seprűt. Most. az rfct termelt cirokból néhány nyugdíjas a télen egész évre elégen­dő seprűt köt. A szövetke­zeti kasszában pedig ismét ott marad néhány ezer fo­rint. A másfél hold föld jól jövedelmez, az asszonyok leleményessége, szorgalma bőven termő területté va­Móra Ferenc születésének 90. évfordulója alkalmából nagyszabású irodalmi em­lékversenyt hirdettek a mű­velődési szervezetek az író szülővárosában, Kiskunfél­egyházán. Külön kategóri­ákban, de hasonló feltéte­lek mellett vetélkedhetnek a város általános iskoláinak alsó- és felsőtagozatos tanu­lói, a középiskolás diákok, valamint az üzemek szocia­lista brigádjainak tagjai. A háromfordulós emlék- versenyen először Móra-mű- veket kell elolvasni. Erről tesztvizsgálattal rázsolta a tíz kis parcellát Ha férfiember, vagy más brigádbeli asszony látogat a telepre, az ügyeletesek min­dig büszkén mutogatják a kertészetet. És amiért annak ideién megépült a telep? Nos a csibéket ugyan­azok a szorgos kezek gon­dozzák. mint a palántákat vagy a virágokat, ha lehet még több szakértelemmel Évente harminchárom va­gon húst küldenek a piacra közel háromszázezer csirkét nevelnék az épületekben, amelyek bizony nem is ne­vezhetők ma már korszerű­nek. Ide tartozik két másik számadat is: egy kiló ba­romfihúst két kiló negyven, egy deka takarmányból ál­lítanak elő, és az elhullás évente nem haladja meg a 0,8 százalékot. A fenti bekezdést in­kább csak igazolásként ír­tuk ide. a teljesség ked­véért. Ez esetben ugyanis nem a tizedek, avagy a szá­zalékok a lényegesék. A lé-» nyeg egészen máshol van. A lelkiismeretes, jól végzett munkán, a közöst — jog­gal — magukénak érző bir­tokosi szellemen, a jó érte­lemben vett gazda! önérze­ten, amely nem tűri a kis veszteségéket sem, egy talp. alatnyi földet sem hagy ki­használatlanul. B. P. majd meg a zsűri. Ezt köve­tően az író műveinek rajz­ban, dolgozatban, vagy más módon történő illusztrálása, ismertetése lesz a feladat; végül pedig szóbeli vetélke­dőn kérik számon a művek és az író életének ismere­tét. A teljesítményeket mindhárom fordulóban kü- lön-külön értékelik, s egyé­ni és csoportos díjakat osz­tanak majd ki. Az irodalmi vetélkedő a kiváló író halálának évfor­dulóján, 1970. február 8-án fejeződik be, az ünnepélyes díjkiosztással. Legalább ezer versenyzőre számítanak. Mőra-emlékverseny Kiskunfélegyházán győződik belül bajok vannak, és Ko­rompai, a mindig feddhe­tetlen embere, ferde uta­kon jár. — Ez nagyon meglep asz- szonyom — mondta. — Nem volt tudomásom ilyesmiről. Nem is gyanítottam. Noha, azt észre vettem, hogy az utóbbi időben szórákozot- tabb a férje és gyakran tár­gyalás közben is révede­zik, mintha oda se figyelne. Egy ideig Bakó szótlanul nézte az asszony ábrázatát, amelyen most gyors egy­másutánjában kergetőztek az érzések. — És mióta van ez így? — kérdezte Bakó. — Már két hónapja — mondta az asszony. — Az­óta se éjjel se nappal. — Látszott Magdin, ez az első alkalom, hogy kipanaszkod- hatja magát. S ettől némi­leg megkönnyebbült. Bakó úgy érezte, valami vigasztalót kellene monda­ni. de a meglepetéstől sem­mi olyan nem jutott eszé­be, amivel enyhíteni tudta volna Korompainé keserű­ségét Egyre csak azt haj­togatta: — Igen sajnálom. A fér­je legjobb munkatársunk volt. Mindig számítani le­hetett rá, és nem ismert el- végezhetetlen feladatat. Az igazgató szavai úgy hatottak, mint memento, mint a páter noszter, vagy­is olyan befejezett tény, aminek vége, amire pontot tehetnek. Korompai egy kukorica­föld szélén ébredt. A nap erősebben tűzött, mint jú­liusban. Agyát satuba fog­ta a mámor. Felemelte fe­jét és körülnézett. Először maga sem akarta hinni, hol van. Csak lassan világoso­dott meg értelme és felfog­ta, hogy a kisvárosban le­vő házhelyföld egyik kuko­ricásában fekszik. Felült és végigtapogatta zsebeit. A pénzt mindig jobb belső zsebében tartotta. Az üres. A balban megtalálta igazol­ványait, de pénz ott sem volt. Illetve egy gyűrt tízest halászott elő nadrágzsebé­ből. Megpróbált visszaemlé­kezni. Homályosan felidézte az éjszakát. Addig sikerült is végiggondolni, hogy vala­milyen társaságba kevere­dett. Arra azonban már nem emlékezett, hányán voltak. Két nő és három vagy négy férfi. Soha sem látta őket azelőtt. Arra sem tudott vá­laszolni, miként került kö­zéjük. Az azonban egyre vi­lágosabb lett előtte, hogy markecolás áldozata lett, vagyis kilopták zsebéből a pénzt. Visszafeküdt hanyatt a földre. A felhőtlen tiszta eget nézte és gondolkodott. Aztán mintha szíve tájékát erős kéz szorongatta volna, egy­szeriben hangosan sírni kez­dett. Nem tudta miért, csak sírt, mert úgy érezte, ez könnyebbé teszi, megtisztít­ja az éjszakai züllés után. Később összeszedte mara­dék erejét és felkelt. Ször­nyű nehéz volt állni. Úgy szédült, mintha most lépett volna le a ringlispilről. Vé­gignézett ruháján. Gyűrött volt és földes. A földet le­verte és kiszedte a beleka­paszkodott bogáncsokat. Így is nagyon tépetten nézett ki, mindenesetre valamivel jobban, mint amikor föltá- pászkodott. Hazaindult. A nap már deleidre járt. Kerülő úton ment, hogy minél kevesebb emberrel találkozzon. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom