Petőfi Népe, 1969. július (24. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-22 / 167. szám

Milyen lett volna szem­es fül tanúnak lenni Co- lombus vagy a többiek nagy felfedező útjain? Ve­lük együtt nézni szembe a minden pillanatban új és jelen lehettünk, amikor az emberiség első két kül­dötte a holdkomp kabin­jában megszüntette a nyo­mást, kinyitotta járműve ajtaját, néhány lépcsőnyit ről lépésre előrehaladó, ki­tartó munkájára. A távoliból, 400 ezer ki­lométernyire a helyszíntől, távcsövek segítségével Ga­lilei óta már sokszor rész­Ember a Holdon. Mintegy 70 mm-es, szárazjéggel (szénsavhóval) hűtött szkafander védi a kozmikus sugárzástól és a 130—ISO fokra is felmelegedő környezet hatásától. Az Apolló „anyahajójának” belseje a falat beborító műszerekkel, jelzőkkel, kapcsolókkal. öj veszedelmeket, kalando­kat és szépségeket nyújtó, félelmetes és titokzatos is­meretlennel? Előretörni a világ — helyesebben a Föld — még felderítetlen i'észeire, előre nem is sej­tett célok felé. Ma nemcsak kortársai, hanem szinte közvetlen, egyidejű szem- és fültanúi vagyunk az első idegen égi­test, a Hold meghódításá­nak. Szinte mindannyian leereszkedett és rátette li­bát a Hold felszínére. Hogy azután e páratlan lando­lást ismét megkísérelje és megvalósítsa majd az űr­hajók — Hold-hajók? — egész sora. Az első holdutazás nem a vak-ismeretlenbe vezet, hanem mintegy felteszi a koronát múlt századok csil­lagászainak és az utóbbi évtized űrkutatóinak lépés­letesen tanulmányozták a Hold felénk első oldalát A Föld körüli térség, a Hold és a világűr megis­merésére és meghódításá­ra 1957. október 4-én, az első szputnyik fellövésével jutott új, minden eddiginél hatásosabb eszközhöz a tudomány. Ennek hib-bip jeleit a rádión hallgatva lettünk először fültanúi a világűr meghódítására tett első lépéseknek. A szput­Levált a holdkomp a parkolópályáa keringő anyahajóról, amelynek pilótája mintegy 15 kilométer magasságból így látja a Hold felszínét nyikok segítségévei hama­rosan az is bebizonyosodott, hogy az élővilág magasren­dű képviselője, melegvérű gerinces állat — Lajka ku­tya — is elviseli az űruta­zás viszontagságait, s na­pokon keresztül lényege­sebb nehézség nélkül élhet az űrtiajóban. A Hold közvetlen kuta­tásának első eszközei az önműködő műszerek hosszú sorát feljuttató és telemet- rikus úton hiteles jelenté­seket szolgáltató űrszon­dák voltak. Elérhetővé ak­kor vált a Hold, amikor a szovjet Luna—2 1959. szep­tember 13-án a Maré Im- briumnál a felszínére csa­pódott. A Földünkről lát­hatatlan Hold-oldalt a Lu­na—3 fényképezte le 1959. október 7-én, majd 1964. jú­lius 28-án az amerikai Ran­ger—7 sugározta az első tv-f el vét eleket, közvetlenül becsapódása előtt. Az első sima holdraszállás 1966. január 31-én a Luna—9 ér­deme, és egyben ez köz­vetítette az első helyszíni felvételeket is a Földre. Az első talajvizsgálatokat a Luna—13 végezte el a Hol­don 1966. december 21-én, s hozzá hasonló eredmé­nyeket jelentettek az ame­rikai Surveyorok is. A Lu­na—10 volt a Hold első mesterséges holdja, az ame­rikai Lunar-Orbiterek pe­dig a Hold körüli kertngé- Államok fiainak, s nem a fő­sük ködjen tv-közvetítést kés és imperialista körök adtak. A szovjet Zond—5 ismert politikájának druk- és 6 a Hold megkerülése kólánk. Az első lépés a Holdon az úgynevezett holdpapucsban. Egyik lábával még a komp talapzatát alátámasztó tálcán áll az űrhajós. Az egész emberiség győ­zelme ez — melyet még Tanulság is lehetne... LENYÜGÖZÓr egyben nyomasztó is a feladat: úgy írni cikket a csodálatos eseményről, hogy az — ha csak egy parányit is — méltó legyen az élményhez. Amely ugyanazokban az órákban a földgolyó minden pontján odanyűgözte az Embert a televízió képernyő­je elé. (Már ahol van televízió, mert ha ugyanez az Ember rá is tette a lábát a Holdra, itt, ezen a meg­próbált sártekén még nem tud adni minden testvéré­nek — nemhogy televíziót, de százmillióknak kenyeret se mindig.) Csodálatos volt az Ember, aki mint az anyaméhből előgyámoltalankodó csecsemő, harmatgyenge mozdula­tokkal, költőien áttetszőén — ha úgy tetszik — ott — minden földi rossztól tisztán — kezdte tanulni a járást Volt abban sok-sok megható, hogy Armstrong olyan sokáig fogta még a holdkomp létráját, az utolsó tár­gyat, ami még — számára, számunkra — onnan a messzehagyott földanyáról való... Aztán saját lábára állt, járt. Ö is, Aldrin is... És amikor ugrálni kezdtek! Azokban a szellemkönnyű mozdulatokban mennyi öröm, játékosság volt, — nem csupán a „lecke”: ismer­kedni az ottani gravitációval. HARCSAK minden földi ténykedésbe — Európában, az USA-ban, s máshol — az a megrendítően fiatalos öröm menne át, amely ezekben a történelmi órákban minden tudni vágyó, tisztességes, jobbra törő embert eltöltött. Csodálatos! — mondjuk arra, amihez már a legkisebb köze sincs a csodának. Sőt — a holdralépés most már nemcsak a Földről, hanem a világűrön is kí­vül űzött minden csodát, az anyag — a világ — felett „uralkodó” istenséget, világszellemet. De az a csodaűzés nem egyedülálló, első tette ko­runknak. Betetőzése annak, amit a szovjet Gagarin tett: a Föld tojásburkából ő nyitott elsőként utat az Ember­nek — a nagyobb, a végtelen szabadság irányába. Sza­badság, szabadság... Az Ember a Hold anyagát mor- zsolgatja ujja közt, de még „idelent” nem tudta végleg megoldani, hogy a földet mindenütt azok pergessék sajátjukként kérges tenyerükből, — akik azt megművelik. S hiába nem akar ünneprontó lenni az ember, az is eszébe jut, hogy amikor a holdralé­pés magasztos élményének adta át magát — a tv előtt, — a rádió a vietnami vérontás, a Közel-Kelet rettene­téiről szólt... MERT HA" az öreg Föld nyűgéből ki is szabadította magát az Ember, még ott tart, hogy félnie kell: nem kerül-e sor arra a végzetesen őrült gombnyomásra, amely az emberi munka, tudás e nagy sikerét — min­denestül megsemmisíti?! Ügy, hogy 1969. július 21-re senki és semmi nem emlékezne többé a világegyetem­ben. Mert hisz a Hold csak kihűlt égitest, s kinek „mondhatná” el, hogy homokjában azok a változások az Ember lábnyomától eredtek? Csak jönne meg az emberiség csökönyös, ártó hánya­dának is az esze ... Reméljük, a Holdra szállt Ember, a bátor úttörők példája a „másik oldalon” is intenzi­vebb gondolkodásra sarkall mind többeket, azok közül, akik eddig — ha nem rontottak is, de — fülüket be­dugták a történelem nagy parancsa előtt. Hogy olyan egyszerű lenne megérteni: ha az Ember erre képes, szégyene minden, ami még mocsok itt a Földön: az éhezés, a más népek pusztítása, a butaság... Ó, ha ezt — hogy akarni kellene és sok minden egyszerűvé, magától érthetődővé válna — ott a mostani sikert ki­vívó nagy Amerikában is belátnák!... Akkor hogy ösz- sze lehetett volna ezt a világűr-történelmi eseményt olyan földi történelmi aktussal kapcsolni, mint egyetlen nagy hadparanccsal ezen a napon: a holdraérés órái­ban örökre véget vetni a vietnami háborúnak... Az­tán a többi is könnyű lenne. A nagy Amerikához ez lett volna igazán méltó — ezen a napon. Tóth István után visszatért a Földre. A „felderítések” során bebizonyosodott, hogy az _ ember bátran vállalkozhat so^ mas nagyszerű, tudo- a Hold megostromlására. mányos eredmény követ Bátran, de nem minden majd rövidesen, kockázat nélkül. Sok műszer pontos működése, az elő­re kiszámított té­nyezők egybevá- gása, emberi bá­torság, fegyelem és találékonyság kell a sikeres mű­velethez. Az emberiség figyelme most Földünk bolygója felé fordul. Az első kísérlet, hogy távlatot nyissunk más égitestek fe­lé, most folyik szinte a szemünk előtt. A tudo­mány nagy dia­dala ez. Évszá­zadok megfigye­lései, tapasztala­tai összegeződnek ebben a vállalko­zásban. Kívánjuk, hogy a három amerikai űrutas sikerrel hajtsa végre fel­adatát. Bár — mint az egyik amerikai lap el­ítélően írja — Nixon elnök meg­próbál személyes politikai tőkét is kovácsolni a há­rom bátor ember tettéből, ez mit-. sem vonhat le előttünk annak ér­tékéből. Tudjuk, hogy kétféle Ame­rika létezik, s mi most a dolgos, a munkás, a tudós, az építő Egyesült A talajminta vételére különleges eszköz szolgál. A felszínről kiemelt anyagot ezzel helyezte Amstrong a légmentesen zárt tartályba. (A felvétel még a művelet gyakorlása ideién készült.) Ember Járt a Holdon

Next

/
Oldalképek
Tartalom